Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)
1993-11-20 / 272. szám
Tóth Kornélia Nyírbátor (KM) — Ke- resztutak metszéspontjában fekvő hazánk — a vasfüggöny felhúzása óta — felértékelődött az átutazók szemében. Nemcsak békés szándékú turisták haladnak itt át, hanem megjelentek az ember-, az autó-, a fegyver-, a kábítószercsempészek is. Az Európa szívében dúló testvérgyilkos háború elől ezrek menekülnek hozzánk, s még távolabbi kontinensről is rajtunk keresztül halad az újabbkori népvándorlás hulláma. Éppen ideje volt a legmagasabb szinten szabályozni a külföldiek hazai mozgását, ezért született meg az idegenrendészeti törvény, amely 1994 május elsejével lép hatályba. Balogh Tibor alezredest, a Nyírbátori Határőr Igazgatóság rendészeti osztályvezetőjét kérdeztük a testületet érintő változásokról. □ Profi határőrökre bízzák a jövőben az államhatár őrizetét, ugyanakkor a rendészeti jelleget akarják hangsúlyozni. Nincs ez ellentmondásban? — Egyáltalán nincs. A világban és a környezetünkben zajló, biztonságunkat fenyegető jogellenes cselekmények arra késztették a határőrség vezetőit, hogy a kizárólag profikra bízott rendészeti elgondolást sutba dobják és alkalmazkodjanak a mai helyzethez. A ’80-as évek végétől jelentkező migrációs hullám, a szomszédban zajló polgárháború és feszültség teljesen új követelmények azonnali megoldására késztették a határőrséget. Tehát hatósági jellegű rendészeti feladatok hárulnak ránk, ugyanakkor a határon kialakuló konfliktusok elhárítását a Magyar Honvédséggel közösen kell megoldanunk. □ Előtérbe került az úgynevezett intellektuális bűnözés, ebbe a csoportba a szakemberek a kábítószer-, fegyver-, lőBalogh Tibor A SZERZŐ FELVÉTELE szer-, sugárzó anyag, lopott gépkocsi és természetesen az embercsempészetet sorolják. Felkészültek-e a határőrök a korábbitól eltérő jellegű tevékenységre? — Azt látnunk kell, hogy a világútlevél bevezetése óta, a demokratikus államszervezet kiépítésével egyidejűleg megjelentek határainkon a távolabbi országokból, de még más kontinensekről érkezők is. Azért nem mondok turistát, mert közülük sokan be akarnak csempészni valamit. Velük szemben szakszerűen, de nagyon határozottan kell fellépnünk. A Közép-Európában dörgő fegyverek elől ezrek hagyják oda hajlékukat és keresnek nálunk vagy még messzebb menedéket. Érthető, hogy a menekültügy kezelése nem határ- rendészeti feladat, de mi találkozunk először az idegennel és nekünk kell megkezdeni a hivatalos eljárást. Igen szoros munkakapcsolatot alakítunk ki a Menekültügyi Hivatallal, rendőrséggel, bírósággal, ügyészséggel, a honvédséget a konfliktuskezelésnél már említettem. □ A nyírbátori igazgatóságon tavaly hozták létre a rendészeti osztályt, igen szerteágazó terület összefogását várják el Önöktől. Konkrétan melyek ezek? — A határon történt szabálysértések vagy bűncselekmények elkövetőit meghallgatjuk, de sajnos, sok az olyan szabálysértő, aki az itt-tartóz- kodás, a munkavállalás rendelkezéseinek kijátszásával próbál itt maradni. A bűnsegédeiket leleplezni körülményes, a bizonyítást lefolytatni bonyolult, ugyanis ezek a bűn- szövetkezetek technikailag jól felszereltek, szervezettek, konspiráltan tevékenykednek. Az idegenrendészeti feladatok ellátására hatósági jogkörünk még nincs, ezért ezt a rendőrséggel együttesen látjuk el. □ A déli határainkon tapasztalt menekülthullám irányította rá a figyelmet, hogy számtalan feladatot kellene a tömegesen érkező külföldiek miatt azonnal megoldani. Ez nemcsak jogkört, több határőrt, hanem intézményeket és pénzt is jelent. Az utóbbiakból van-e elég? — Idegenrendészeti központot állítunk fel hamarosan Nyírbátorban, a Bocskai úti volt szolgálati lakások átalakításával. Mérlegelni szükséges, hogy valaki miért kényszerül elhagyni a szülőföldjét? Ha faji, vallási, politikai üldöztetésnek van kitéve, humanitárius okokból oda nem küldhetjük vissza. Megint más a bűn- cselekmény tisztázása. Azt hiszem, teljesen világos mindenki előtt, hogy másfajta elbírálás alá esik a két említett magatartás. A közvélemény előtt is rövidesen tisztáznunk kell, hogy más a menekült és más a jogellenesen itt tartózkodó külföldi státusza. Idegenrendészeti őrizetbe kell vennünk ez utóbbi csoportba tartozókat, majd bírósági úton kell érvényt szereznünk a döntésnek. □ Sok éve még azt nézték meg a határátkelőkön, aki az országból kifelé utazott. Ma pedig a beutazók okmányait vizsgálják át tüzetesebben. Feltétlenül szükséges a fokozott ellenőrzés? — Akár tranzitútnak, akár célállomásnak tekinti az idegen hazánkat, a magyar állampolgárok védelme érdekében alaposan megnézzük, kit engedünk be. Ha például nincs érvényes útlevele, vízuma vagy meghívó levele, esetleg a szükségletei fedezésére való pénze, vagy rossz műszaki állapotú a járműve, egy sor gondot okozhat később az illető a hatóságoknak. Ezért be se engedjük az országba. Idén több mint 82 ezer utast fordítottunk vissza. Az más lapra tartozik, hogy némelyek kitartóan próbálkoznak sokadszor is. □ Akciószázadokat szerveznek a határőrségnél, úgy tudom, Dunántúlon már néhány működik is. Lesz-e nálunk és ki vetheti be ezeket? — Önálló parancsnoksággal, mint kihelyezett alegység működne. A jövőben Záhony és Csengersima térségében lenne egy-egy akciószázad. De e pillanatban a működésével kapcsolatos írásos parancs még nincs nálunk, így igazából csak általánosságban mondhatom: a határon kialakuló fegyveres konfliktus elhárítására alkalmazható, kis létszámú erő az akciószázad. Jelenléte már csak azért is megnyugtató a határ közelében élő lakosság számára, mivel az esetleg fegyverrel betörő diverzáns csoport nem számít hadüzenet nélkül háborút indító ellenségnek. Ezért velük szemben fellépni is csupán korlátozott erővel szükséges. □ Vitatkoztak pártok, politikusok és a zöld vállaposok arról: fegyveres erőnek számít-e a határőrség? — Annyit már a honvédelmi alapelvekben sikerült tisztázni: a határőrség a honvédséggel együtt a fegyveres erők része, de speciális rendészeti jellegű feladatokat is el kell látnia. Úgy véljük, nemcsak a magyar állampolgárok, de a békés szándékkal érkező külföldiek előtt is meg kell őriznünk a határőrség tekintélyét, mégpedig gyors, pontos, szakszerű intézkedésekkel, hiszen az idegenek a rólunk szerzett benyomások alapján alkotnak véleményt a Magyar Köztársaságról. □ Köszönöm a beszélgetést. A TARTALOMBÓL: • Szabad a csillagok felé nyúlni • Ha elindul a vonat • Weöres Sándor emlékére • A szlovák lektor Dudás Gyula: Erdélyi táj boglyával Harasztosi Pál reprodukciója | r p gy Hónapon át látogatüatták az ércfekjó- (L döfi (Dudás Cfyula nagybányai festő tár* * (atát a vajai T/ay Áaám (Múzeum, fqádí- tóterméSen. J? művész 1929-ben született (Hargita megyében, Maros Hévizén. JT Kolozsvári ‘Tanítóképzőt 1949-ben végezte el, majd lét évig tanítás- Ipdott. Művészeti tanulmányait a kolozsvári Szépművészeti főiskolánfolytatta, 1958-ban diplomázott. ‘Tanítómesterei között tartja számon Kádár Tibort és Mobi Sándort, főiskolai tanulmányait követően került Kegybányára a Művészeti Szakjíeeumba. Jelenleg is ott él, 1990 óta nyugdíjasként. Tagja a 'Romániai Képzőművészeti Alapnak rendszeres résztvevője az évenkénti őszi tárlatoknak valamint a bukaresti biennáléknak Magyarországon kívül ((Budapest, Myíregybáza, Szolnok] műveivelszerepelt már — többek között — franciaországban, az USD-ban, Izraelben és finnországban. (jyakran megfordult nemzetközi alkotótáborokban is. ........ . . . . ■ ....... V ____________________________________:______) Ki vállalja a felelősséget? Kováts Dénes rz ét súlyos és szomorú tra- iV gédia is arra hívta fel a figyelmet a közelmúltban: a felelőtlen vagy figyelmetlen szülői magatartás végzetes lehet. Kisvárdán három, Székes- fehérváron két gyermek lelte halálát lakástűz következtében, mert szüleik felügyelet nélkül hagyták őket. S nem is kell ahhoz gyermeki csínytevés, hogy bekövetkezzen a baj, elég egy szikra is... Persze számos más esetet lehetne sorolni a közelmúlt bűnügyi krónikáiból. Borzalmas lehetett azoknak a kisgyermekeknek halála — mert sajnos több példa volt rá —, akik emésztőgödörbe fulladtak. S vélhetően örök életükre, vagy legalábbis hosszú időre szóló lelki gyötrelmet élhettek-élhet- nek át azok, akik napokat, éjszakákat bolyongtak rettegéssel teli szívvel, elkerülve gondozóik védőszárnya alól. Nem tudni minden esetben, ki miért felelős, de elgondolkodtató: úgy hagytak felügyelet nélkül gyermekeket, hogy nem győződtek meg arról: biztonságban vannak. Mert a rendezetlen környezet (nyitott, vagy nem biztonságosan zárt emésztőgödör), az „amíg távol leszünk, úgysem lehet baj” elmélete számos tragédia forrásává válhat, s mint a példák mutatják, válik is. Részben megértem azokat, akiket a halaszthatatlan mezőgazdasági munka arra késztet, hogy (mondjuk) a kukoricaföldre, a tengeritörésre magukkal vigyék a kicsinyeket. Talán nem tudnak jobb megoldást. De akkor igenis kötelességük az, még ha valaki kisebb hatékonysággal dolgozik is, hogy figyelemmel kísérjék a gyermeket, ne engedjék el közelükből. Persze nemcsak ezek a példák adnak okot a megdöbbenésre. Érthetlennek tűnnek azok az esetek is, — bár gyakran igyekeznek magyarázni a bizonyítványt —, amikor ifjú és idősebb anyák ölik meg szülést követően csecsemőiket. Igazából már akkor felvetődik a felelősség kérdése, amikor megfogan bennük az új élet, hiszen számtalan lehetősége van a nem kívánt terhesség elkerülésének. Tudatlanság és felelőtlenség egyaránt terhűkre róható, ez azonban nem mentheti tettüket. Több mindent lehetne még tenni ezután is, de elmulasztják, inkább titkolják állapotukat, sodródva ezzel a tragédia felé. Úgy gondolom, a felelősségben másoknak is osztozniuk kell. Felettébb megkérdőjelezhető ugyanis a család, a környezet magatartása. Furcsállom, hogy a szülők, testvérek, barátok és barátnők nem veszik észre: valaki áldott állapotban van közöttük. Szomorú példa volt erre a közelmúltban annak a diáklánynak az esete, aki megszülte majd elásta gyermekét. Vajon miért nem fordítottak rá nagyobb figyelmet, miért nem próbáltak meg segíteni rajta, ha már bajba került? Vélhetően a stressz hatása, a „mit szólnak majd az ismerősök?” dilemmája is vezethet a végzetes lépéshez. Olyanhoz, amelyet már nem lehet meg nem történtté tenni. De osztoznak-e a felelősségbben a hozzátartozók? Hisz valahol ők is bűnösök. Az a szomorú a gyermeküket megölök tettében, hogy míg ők nem akarják felnevelni világra jött újszölötteiket, addig mások hosszú évekig, évtizedekig epekedve várnak a gyermekáldásra — mindhiába. Pedig hogy tudnának örülni egy kisbabának! Sajnos tragédiák sorozatát éljük át nap mint nap. Az erőt, energiát sokaknál elveszi a létfenntartásért folytatott küzdelem, kevésbé jut idő önmagukra, családtagjaikra, barátaikra. Pedig a gyerekek elvárják, igénylik a szeretetet, törődést, éppúgy, mint az idősebbek. Ezért kell figyelni rájuk, s felvállalni a felelősséget is tetteikért. A háttérben a legtöbb szomorú eset mögött ott van a gondatlanság, a nemtörődömség. Tudom, gondolom: a szülőknek fáj leginkább, ha gyermeküket éri tragédia, vagy jobb esetben „csupán” testi-lelki megrázkódtatás. Annyi szomorú eset történt már, mely intő jel lehet! Tanulni kellene ezekből, még jobban óvni, védeni szemünk fényét, utódunkat: a gyermeket! \ KIVI hétvéni melléklete Aktuális kérdések ____________________________ Ajtót nvitni ideaennek KM galéria (Dudás Qyuíafestményei
