Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)
1993-11-20 / 272. szám
1993. november 20., szombat HÁTTÉR flllHHHHBHHMHi Kelet-Magyarország 3 A hidegben is dolgoznak — szigetelik az épületet — a mátészalkai kórházi beruházáson Elek Emil felvétele Szalmán alvó feketemunkások ,Rabszolgatartó” Újfehértón — kiutasítva Csengersimánál • Hivatalból üldözendő Nábrádi Lajos Újfehértó (KM) — ”Rab- szolga munkások Újfehértón, a Tokaji u. 59. sz. alatt, mind román állampolgárok, és 8- 10-en lehetnek. A tulajdonosnak sok földje van, mindet a románokkal művelteti. Ezek az emberek látástól késő éjszakáig dolgoznak olcsón, embertelen körülmények közt alszanak. A bejelentés ellenére a helyi hatóság nem tesz semmit. Kérem a szerkesztőség segítségét.” A szerkesztőségünkbe érkezett panaszlevelet még egyszer elolvassuk az újfehértói Tokaji utcán, ahogy ide érkeztünk a megyei munkaügyi központ két ellenőrével. Egy szempillantás alatt bebizonyosodik, hogy a bejelentés igaz. Tettenérés a javából Mert az ellenőrzés és a riportkészítés szempontjából szerencsés időben érkeztünk. Éppen most áll be az udvarba egy kisteherautó, teli almásládákkal megrakodva. Jól öltözött úr ugrik ki a volán mellől és bezörget a rozoga viskó ajtaján. Három elcsigázott, ápolatlan külsejű fiatalember jön ki és nyomban elkezdenek lerakodni. Tettenérés ez a javából — mondják az ellenőrök, amint felmutatták igazolványukat. A tulajdonos, M. J. úr elvörösödik és így próbál mentegetőzni: „Éppen tegnap jöttek ezek a fiúk, befogadtam őket, hogy legyen nekik hol aludni. Egy kicsit segítenek lerakodni, de nem napszámért, csak úgy”. Vendégszeretet a viskóban A bejelentőtől viszont tudjuk, hogy egész nyáron és ősszel napszámosokat foglalkoztatott a tulajdonos. Mi több: megkérdeztük az egyik szomszédot, aki elmondta, hogy szeptemberben 15-20 román állampolgár is aludt sűrűn egymás mellett a szalmán, s éjszaka néha hangoskodtak, zavarták az itt lakók nyugalmát, félni kellett, hogy pénztelenségük miatt a portákról ellopnak valamit. Ezt közöljük a tulajdonossal, aki így védekezik: „Kérem, nekem nagy értékű gépeim vannak, kézi munkaerőre alig van szükségem.” Valóban látunk az udvaron több értékes munkagépet. S a gép közelében új, még malter és mésszagú emeletes ház, illetve villa áll. Nem itt aludtak az éjjel a fiúk, az imént említett önzetlen vendégszeretet a viskóban nyilvánul meg. Ez a hely — levélírónkat igazolva — valóban a rabszolgatartó társadalmat idézi. A mocskos, pókhálós helyiség szalmáján nincs még pokróc sem. A szalmaágy közvetlen közelében lévő régi tűzhely működik, egy szikrától bármikor lángra lobbanhatna a helyiség. Sült krumpli és sült alma az ablakpárkányon, ez volt a fiúk reggelije. A zsugori tulajdonos olcsó bútorokkal sem tisztelte meg „vendégeit”. Itt az asztal egy almásláda, mellette még két láda jelenti a székeket... Jön egy negyedik fiatalember, aki törve beszél magyarul. A tulajdonos azt állítja, hogy nem is ismeri. A fiú azonban bevallja, hogy nemrég ő is itt dolgozott. Az ellenőrök az útleveléből megállapítják, hogy őt már másfél hónapja kiutasították hazánkból, illegálisan tartózkodik itt... Enyhe szabályok Az egyik ellenőr magyarázza, hogy jogszabályok védik a magyar munkavállalók érdekeit, a feketemunka hivatalból üldözendő. A tulajdonos furcsa módon bevallja, hogy a helyi munkaügyi kirendeltségen még a főszezonban sem kérte munkanélküliek kiközvetítését. Neki nyilván olcsó munkaerő kell. A szembesítés után M. J. úr azt diktálja az ellenőr jegyzőkönyvébe, hogy háromezer forintot valóban kifizetett tegnap a fiúknak. Az enyhe szabályok értelmében a megyei munkaügyi központ a kifizetett bér duplájára, hatezer forintra bírságolhatja a fekete munkaadót. Ez meg fog történni. A rendőrség pedig a jelenlétünkben intézkedik: a négy fiatalemberrel elindulnak Csengersima, az országhatár irányába. Ők négyen egy évig nem jöhetnek Magyarországra...--------------Tárca— A filmre átírt nagy regényfolyamokban valamint a szódavízzel bélelt tévésorozatokban az úgy szokott lenni, hogy az erőteljes és szépen sarjadó családfa ágaival-bo- gaival történik ez meg az, lélegzetelállító fordulatok és hajmeresztő érzelmek közepette, amíg végül a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz megérdemelt büntetését. Mint a mesében. Mert az életben nagy valószínűséggel a jó nem nyeri el jutalmát, a rossz még annyira sem büntetését és ettől lesz aztán olyan cse- lekménytelen az egész. A nagy regények és sorozatok mindegyike megegyezik abban, hogy cselekményük egy pontjától fogva átveszi uralmát a mindenható pénz, a családot szervező vagyon. Kőkemény nagyapák agonizálnak megtörhetetlen büszkeséggel részeken át, miközben döntenek leszármazottaik jelenéről, jövőjéről, mi több utólag múltjáról is. Többnyire feltételeket szabva a fiataloknak, ritkábban kegyet gyakorolva unokáik felett, de mindig a dinasztia érdekeit szem előtt tartva. Ilyenkor aztán olajmezők jönnek, sörgyárak és birtoktestek mennek, kiadói tulajdonjogok suhognak színpadias kijelentésekben és a család ügyvédje által sűrűn m m pé m nn Réti János kezéről, amit a nagy tányérfogó kesztyűbe dugott, a lábacskájáról, amiről a legnagyobb rimánkodásra sem akarta lehúzni az új csizmát és loknis haja gyűrűcskéiről, Az élet játékai lapozgatott végrendeletek oldalain. A szeretet meg egyszeriben dollárosul, frankosul vagy márkában kifejezhető mértékűvé változik. így láthatja ezt a földönjáró szegényember is, aki minden isten áldotta napon — mármint egyik vasárnaptól a másik szombatig — vasúton zötykölődik át reggelente és délutánonként a végtelen tájon munkába menet, meg onnan hazafelé. Sok-sok éve már, és néhány hónapig még a nyugdíj eljöveteléig. És mesél a családról, de leginkább a kis unokáról, olyan mennyből kapott szeretettel, amitől a kétéves leányka valósággal láthatóvá válik az útitársak előtt. A pici amik vidáman lifegnek jártában keltében az emeleti panel lakás falai között. A nagy utat megtett játék babakocsi pedig a nap minden órájában használatba vétetik kis tulajdonosa által, úgyhogy nem hiába volt a körülményes szállítás. Nagy örömöt okozott a leánykának és az bizony tart azóta is. Mert ez a kocsi elég bonyodalmas utat tett meg az ország tőlük távoli városából, az unokatestvértől az ő szobácskájáig. Amikor a nagypapáék legutóbb voltak látogatóban a másik lányuknál, azok akkor kérdezték meg tőlük, nem vin- nék-e magukkal a kis kocsit, mert jó állapotban van, az ő lányuk meg már úgysem játszik vele. — Hát hogyne hoztam volna, egyem meg a szívét — dörmögte gyémánt mosollyal a szemében az öreg, miközben kibámult a havas mezőkre. És hozta. A városi buszon az állomásig, ott át a hétvégi tömegen, fel a vonatra, annak is a peronjára, illedelmesen meghallgatva a kalauz dorgálását. Aztán minden megismételve az átszállásnál, zsibbadó karral, újabb mentegetőzések egy másik tömegben, majd a másik, már az otthont jelentő város másik busza fel- és lekászálódással, sűrű elnézéskérések közepette. De a kis kocsi megérkezett a címzetthez. — Micsoda öröm volt az annak? És hogy puszilt azzal a pici szájával! —végződött a mese. Akik hallották, talán észre sem vették, hogy egy tünde mosoly táncra perdült a szájak szegletén. T) izony így van ez: a pöt- LJ töm lány élete másként alakulna, ha húszévesen olajfinomítót örökölne a nagyapjától, de akkor ki hozott volna neki most babakocsit az Operencián túlról. Zsebben kotorászás Máthé Csaba at e kotorásszunk más iV zsebében, ne érdekeljen bennünket, hogy kollegánk, társunk mennyit keres és milyen jutalmat markol fel! Mindennaposak ezek az intelmek, amelyeket arra alapoznak, hogy saját munkánkkal törődjünk, ha azt elvégeztük, akkor járulhatunk a pénztárhoz. Persze a boríték vastagsága azért mérvadó. Nemrég mégiscsak kotorásztak vegyes tulajdonú vállalatok felsővezetőinek zsebében és szabolcsi viszonyokhoz képest riasztóan magas számokat írtak le. Az alsó határ egyik táblázatban sem bukott a hárommillió forint alá, a plafon megütötte a nyolcmilliót. Az átlagosfelső- és középvezetői— mondhatnánk úgy, hogy a „mezei" cégek főnökeinek — jutalma már szerényebb, hiszen az első számúak borítékjában évente 3-4,5 millió forint lapul, de még a személyügyesek is felvesznek 0,8-1,3 millió forintot. Magasan a legjobban fizetnek a bankok és a pénzügyi szolgáltató cégek, míg a külföldi érdekeltségű cégeknél az angolszászok viszik el a pálmát. Mindezek a számok a fővárosra vonatkoznak, ha ugyanezek a szakemberek kimozdulnak valamelyik vidéki székhelyű cégre, akkor már illik az előbb említett javadalmazásnak a másfélszeresét fizetni, ezzel kompenzálni a kevésbé előnyös helyet. A szokás persze a külföldieknél teljesen más, az. alapfizetésért várnak maximumot, nem úgy mint a honi rendszer, amely a munkát az alapfizetésen többszörös elérő prémiummal jutalmazza. Most siránkozzunk ezeken a számokon? Ha valaki a megyében most összehasonlítaná ezeket az összeget a saját bérlapjával, akkor néhány évre való bért össze- gyűjthetne, hogy utolérje ezeket a kereseteket. Hangsúlyozom, alkalmazottakról van szó, nem tulajdonosokról. Az már tényleg csak hab a tortán, hogy a bér melletti juttatások az éves jövedelem akár 100 százalékát is elérhetik és az már csak természetes, hogy mindehhez szolgálati kocsi is dukál. Egy ilyen jövedelem és egzisztencia mellett már kétlem, hogy ebben a körben virágzik a második vagy a harmadik gazdaság, hiszen nincs szükségük rá. Nem irigykedem rájuk, a különbségre hívom fel a figyelmet, ugyanis ha a megyénkben 100-200 ezer forintos havi jövedelemről hallunk, legtöbbször az emberek elször- nyülködve és hitetlenkedve fogadják. Nem hinném, hogy ennyire leértékelik ebben a régióban a munkakörök, sokkal inkább a cégek anyagi helyzete nem engedi meg, hogy ilyen mértékben javadalmazzák felső- és középszintű vezetőiket. És akkor még ott vannak a sorban a „közkatonák”... Kommentár Akciók az Kovács Éva AT ehéz, dolgos napok 1V előtt áll a Magyar Vö- rökereszt. Amint a minapi országos sajtótájékoztatón kiderült, a közeljövőben egyik akciót a másik után indítják azért, hogy az emberek tudatában mindinkább rögzíthessék: egészségünk megőrzése, egymás segítése kis odafigyeléssel is elképzelhető. Elsőként itt van mindjárt a Ne gyújts rá! akció, amelyet a dohányzás visszaszorítása érdekében kezdtek. Azt szeretnék elérni, hogy a cigaretta egészségre káros következményeivel már fiatal korban megismerkedjenek az emberek, s javuljon az a megdöbbentő statisztika, amely arról számol be, évente két millióan halnak meg a világban a cigaretta káros következményei miatt. Ha tudjuk, mennyire árt, talán nem kedveljük meg annyira—vélik a mozgalom fő szervezői, s remélem, előbb-utóbb igazuk lehet. A cigaretta után az AIDS ellen indul jelképes harcba a Vöröskereszt. Korunk félelmetes betegségére december 1-én, az AIDS-vi- lágnapon fordul majd a legnagyobb figyelem, az aktivisták azonban szeretnék, ha nemcsak kampányszerű, hanem folyamatos lenne ellene a védekezés. Az adatok e emberért téren is riasztóak. Az AIDS- kutatások rendre felbukkanó pozitív eredményei csak rövid időre adnak okot a reménykedésre, hiszen eddig minden esetben kiderült, korai volt az öröm, a betegség ellen mindmáig nem vehetjük fel hatékonyan a harcot. Ha csak a megelőzést nem tekintjük egyféle harcnak, tartják azok, akik megpróbálnak mindent megtenni az alaposabb, sikeresebb felvilágosítás érdekében, akik úgy gondolják, ha gyógyítani még nem is, elejét venni máris lehet a rettenetes kórnak. A véradás és a Vörös- kereszt ma már elválaszt- hatlan fogalmak. Ha el is kell ismernünk, hogy a véradás sem maradhatott mentes a rendszerváltozás gondjaitól, ha ki is kell mondanunk, hogy bár sokan segítenek, de százszor több munkával lehet a korábban kivívott eredményt tartani, akkor sem tagadhatjuk, mindezekben a Vöröskeresztnek jutott és jut ma is oroszlánszerep. L elkes vezetői, hűséges aktivistái nap mint nap munkához látnak azért, hogy a nehezedő helyzetben is megmaradhassanak a korábban elért sikerek, legyen, aki a legjobb módban is gondolni tud a rászorulókra. Amíg így van, talán nem minden reménytelen...
