Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)
1993-11-17 / 269. szám
12 KULTÚRA H 1993. november 17., szerda Mozgás Teátrum Kállai János Nyíregyháza (KM) — A mozgásművészet különböző ágai, mint pl. a klasz- szikus balett, a jazzbalett vagy a modern tánc megyénkben és különösképpen Nyíregyházán egyre több hívet szereznek maguknak. A közeljövőben a harmonikus, kifejező mozdulatok és izgalmas koreográfiák kedvelői egy újabb változattal ismerkedhetnek meg a nyíregyházi városi művelődési központ hangversenytermében. Erről az új kifejezési formáról kérdeztük Ferencz Krisztinát, a Mozgás Teátrum nyíregyházi képviselőjét. — Az egész dolog, gyökereit tekintve, Lengyelországból eredeztethető. Jerzy Leszczynsky (Jurek) 1968- ban alapította meg a Lublini Mozgás és Vízió Színházat, mi, tizenhármán, akik a Mozgás Teátrumot alkotjuk valójában az ő „következményei” vagyunk, egyszerűbben: a tanítványai. □ Kikből verbuválódott a csapat és milyen múltra tekinthet vissza? — A többség debreceni táncos. Étteremé Dezső Virág a koreográfusunk, aki táncpedagógus. Az ő tanítványai nyolcán, plusz még egy fiú a hajdúvárosból. Egy békéscsabai főiskolás, aztán egy fiútáncos, aki jelenleg is Lengyelországban táncol és jómagam mint egyetlen tősgyökeres nyíregyházi. Az igazság az, hogy valójában csak öten dolgoztunk együtt Jurekkel, három éven keresztül. A legnagyobb próbálkozásunk eddig az indiai vendégszereplésünk volt 1990-ben, amikoris lengyel színekben léptünk fel Delhiben, Bombayben, Calcuttában. □ Itthon milyen fogadtatásban részesült a táncművészeinek ez az iíj hajtása? És ténylegesen: mi a lényege az egésznek, miben különbözik a mozgásszínház a táncművészetek más ágaitól? — Magyarországon a mozgásszínháznak nincsenek nagy hagyományai. Nem is olyan régen még akadályozták — inkább csak sejteni lehet, hogy miért — a színházunk működését. Különösképpen problémás darabunk volt a Kiáltás. A különböző táncstílusok, melyeknek nagyobb a múltjuk, kötött, klasszikus, meghatározott kifejezőeszköz-rendszerre épülnek. A mozgás- színház jellemzője mind a táncban, mind a zenében a nyitottság. Egyfajta totalitásigény jellemzi ezt a teátrumot. Van benne sok színpadiasság, nagyon számít a táncos alakja, a megjelenése, vagyis nem elegendő a tánctudás. A koreográfus szerepe a döntő. Tőle függ igazán, hogy mi jelenik meg a néző előtt. □ Milyen produkciót hoznak el Nyíregyházára? — A városi művelődési központ színpadán november 20-án, 19 órától fogunk fellépni a mintegy hatvanperces darabunkkal. Egyszerű, ám sokatmondó a címe: A mag. Anélkül, hogy előre megmagyaráznánk, hogy mit kell majd „érteni”, csupán arra utalnék: a mag egy lehetőség, kifejlődik, kinő belőle valami. Ami kifejlődött, idővel elpusztul, de úgy, hogy az új mag biztosítja a folytatást. Az örök változás lesz jelen a színen. És hogy mi a darab vége? Mondhatnám azt, hogy nincs vége, bár, ha valaki nagyon akarja, befejezettnek is tekintheti. Igaz, hogy nincs happy end, de az biztos, hogy élményt nyújt. Az a célunk, hogy ki-ki elgondolkodjon a látottakon, s valami szelíd provokációval szeretnénk serkenteni az embereket érzelmileg és gondolatilag egyaránt. A bemutatandó műbe négy percnyit beépítettünk az Indiában bemutatott Az utolsó négy perc című kompozícióból. □ Lesz-e folytatása a nyíregyházi fellépésnek? — Jerzy Leszczynsky három évvel ezelőtt Nyíregyházán járt. Ö már akkor gondolt egy itteni mozgásszínház alapjainak a lerakására, nem jött össze a dolog. Nem titkolt szándékunk, hogy most is szeretnénk valami hasonlót kezdeményezni az itteniekkel. Jelenet A mag című kompozícióból Amatör felvétel Vers és próza Kaposváron Nyíregyháza (KM) — Második alkalommal hirdetik meg a Csokonai Vitéz Mihály Vers- és prózamondó versenyt, amelyet a Kaposvári Farsangi Napok egyik jeles eseményeként rendeznek meg 1994. február 4-én és 5-én. A versenyre azok az amatőr versmondók jelentkezhetnek, akik betöltötték a 14. életévüket. A versenyzőknek három produkcióval kell készülniük; kötelezően két tíz percnél nem hosszabb Csokonai művel, és egy szabadon választott, tíz percnél nem hosz- szabb alkotással, amelynek mottója „legszebb versem” A verseny döntőjébe a megyék két-két, illetve a megyei jogú városok egy versmondója kerül. A nevezéseket január 10-ig kell megküldeni a Somogy megyei Művelődési Központ címére (7400, Kaposvár, Somssich P. u 18. Telefon: 310-828). „Nem csatlakoztam divatirányzatokhoz” Nyíregyházi beszélgetés a harminc éve énekelő, jubiláló Sztevanovity Zoránnal Zorán koncert közben Balázs Attila felvétele Bodnár István Illés, Szörényi, Koncz Zsuzsa, Zorán. Metró, Fonográg, Omega. Azt hiszem a nemzedékünk szegényebb lett volna nélkülük. Koncertek, előadói estek, lemezek. A hatvanas, hetvenes évek fiataljainak slágerei. Életérzések megformá- lói. Velük dúdoltuk a hangzatos dallamokat, s felejtettük el néhány órára, estére kelet-európaiságunkat, bezártságunkat. Az idő azonban továbbhaladt. A múltkorában a nyíregyházi színházban lépett fel Harminc év című műsorával Zorán. Vele beszélgettünk. — Nem előadóművésznek, hanem zenésznek érzem magamat. Sosem játszom szerepet. Éppen ez a lényege az egésznek, az egész beat-nem- zedék azért lett hiteles, népszerű a közönség körében mert önmagát adta; ugyanolyan far- meros fiatalok voltunk, mint odalent a többiek, a közönség, akik hallgattak bennünket. □ A Harminc év visszatekintés. Kezdjük az elején, szerencsés volt az indulásuk. Az ötvenes években nemigen lehetett volna ilyesfajta zenével színpadra lépni... — Ma már tudjuk, hogy a kemény diktatúra a hatvanas évek elején váltott át puhábbá. Ennek következtében szellemi mozgolódás kezdődött az irodalomtól a zenéig. Mi beleestünk ebbe a szerencsés időszakba. A visszatekintést tulajdonképpen a 63-as Ki Mit Tud?-tól számítjuk, talán akkor lettünk népszerűek. □ Nem kísérti a nosztalgia egy jubileumi műsor összeállításakor? — Nem hiszem, inkább tudatosan válogatok. Természetesen a hatvanas években huszonévesek voltunk, és nagyon kellemes emlékeink voltak. Az ember életében talán ez a kor a legmozgalmasabb, és a mi életünk igen eseménydús volt; benne voltunk az élet sűrűjében. A koncertünk mégis inkább kronológikus visszaemlékezés, mit is csináltunk a harminc év alatt. A műsort a magam megérzése szerint állítottam össze, azokat a dalokat éneklem, amelyeket a legjobban szerettem. □ A harminc év pályája alatt nemigen csatlakozott a divatokhoz, stílusáramlatokhoz, megmaradt a sajátos, kicsit melankolikus stílusánál. Furcsamód sok zenekedvelő ezért is szereti melódiáit, még ha nem is változott az évtizedek során. — Mindig a magam igényessége alapján próbáltam meg zenélni, énekelni. Nem csatlakoztam divatokhoz, ez abból fakadt, hogy megpróbáltam azt végezni, amit magam is szerettem, jónak láttam. Persze ez nem mindig találkozik a közönség ízlésével, de végsősoron az, hogy megpróbál az ember önmaga maradni, az — úgy látszik —, hosszú távon megéri. — Nem próbáltam más szerepkörbe belebújni, megváltoztatni saját magamat, és a közönség ezt valahogy értékelni is tudta. □ A színpadon köszönetét mond az öccsének, Dusánnak, Presszernek. Gondolom, nem is véletlenül... — Természetesen nagyon hozzájárultak a sikereinkhez. Főleg Dusán, aki az első perctől kezdve írja a szövegemet. Mivel a testvérem, sokkal jobban tud azonosulni velem, s a műhelymunka is mindig egyszerűbb volt. Nyilvánvaló, hogy a szerzők mindig meghatározóak. □ Bár koncertsorozatot ad, mégis viszonylag kevesen hallgathatják meg. Nyíregyházán például kicsinek bizonyult a színház, elővételben elfogytak a jegyek... — Éppen ezért videoszalag, kazetta is készült a budapesti koncertről. Egy könyv is megjelenik majd, amelyben a szövegek is benne lesznek. A koncertsorozat egyébként november 20-án fejeződik be a sportcsarnokban. Az ünneplő kisvárdai középiskola Kísvárda (KM - B. I.) — Ünnepségre készül a kisvárdai Szent László Gimnázium. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1918-ban kezdődött el az alma materben a tanítás, az Orsolya rend tanítóképzője- ként, illetve polgári leányiskolaként. A sors igazságtétele, hogy most ismét egyházi intézmény lett. Már a kezdet sem volt köny- nyű. Az indulást nehezítette a háború, az 1918-19-es események. Az iskola mégis folyton bővült, és egyre több tanító került ki az intézet falai közül. A második világháború után jelentős változás kezdődött el az intézmény életében, 1945- től a polgári iskola osztályai az 1. számú iskolába kerültek, 48- ban pedig államosították az intézetet. Az addigi tevékenységről egy elismerő dokume- tum: a község képviselő-tes- tülete fontosnak tartotta kinyilvánítani: „ez az intézet nemcsak a helyi leányifjúságnak, hanem a környező községek leányifjúságának is könnyebbé tette az iskoláztatását, ami által nagyon sok szegényebb sorsú szülő gyermeke nyert kiképzést és jövőjük biztosítva lett.” Néhány évig aztán nemcsak tanítóképzőként, hanem középfokú óvónőképzőként működött tovább. Mint ismeretes, hányatott sorsuk lett az apácáknak, akiket az iskola mögötti kis rendházban egy-két évig még megtűrtek, aztán eltávolították őket. Az intézményben 1954-től kezdődött meg a leánygimnáziumi oktatás, majd miután a tanítóképzés csak felsőfokú lett, gimnáziumként (aztán szakközép- iskolaként is) működött tovább. Természetesen az elkövetkező évtizedekben is magas színvonalú okatás volt az akkori iskolában. Az utóbbi évek eseményei ismertek: 1992-ben kapta vissza az intézményt az Orsolya rend, amely a helyi római katolikus egyházat bízta meg az irányításával. Néhány héttel ezelőtt megható találkozó színhelye volt az iskola. A hatvan évvel ezelőtt végzett régi növendékek bensőséges körülmények között találkoztak itt. Régi fotók, tablók kerültek elő: az akkori évfolyam még élő, nyugdíjas tanítónőinek a háború után most először rendezték meg az alma materben a találkozójukat. Az iskola pedig a jubileumra készül, évkönyvet szeremének majd kiadni, és az eseményhez méltó ünnepséggel kívánják zárni a tanévet. S ami a jövőt illeti, mint Lengyelné Tóth Éva beszámolt róla, sok szép terv született. Jövőre páldául öt első osztály indul. Az egyik speciális nyelvi osztály lesz: francia-angol, illetve német-francia nyelvet tanítanak. Szakközépiskolaként jövőre is lesz postaforgalmi osztály és a három közgazdasági osztály közül az egyik ötéves lesz, és speciális szakmai képesítést ad. Idegennyelvű gép- és gyorsíró osztály is indul, amelyben német nyelven tanulják a gépírást. A neolitikum izgalmas kora Bodnár István Nyíregyháza — Rangos tanácskozás színhelye volt a múlt héten Nyíregyháza. A jubileumát ünneplő Jósa András Múzeumban nemzetközi tudományos konferenciát tartottak A neolitikum vitás kérdései Közép-Kelet-Európában címmel. A tanácskozás egyik elnökétől, Trogmayer Ottó múzeumigazgatótól kérdeztük meg, miért is volt fontos ez a kor az emberiség történetében? — Az emberiségnek három nagy gazdasági forradalmát ismerjük. Most éljük a tudományos-technikai forradalom időszakát. Az előző ilyen nagy változás az ipari forradalom korszaka volt, amikor az emberek helyett gépek kezdtek dolgozni. A legelső, a neolitikus, igazi nagy gazdasági forradalom volt. Ékkor tért át az emberiség a termelő gazdálkodásra, a gyűjtögetésről, a vadászatról az élelem előállítására. Ez aztán gyökeresen megváltoztatta az emberiség életét. □ Mikor történt mindez, és merrefelé? — Valamikor kilencezer körül kezdődhetett és lassan lépcsőzetesen terjedt tovább. Tulajdonképpen a Káspi-tótól Egyiptomig tartott egy széles nagy sávban, Kisázsián, Palesztinán keresztül. A mi régiónk hallatlanul fontos Európa szempontjából. Ugyanis az úgynevezett Balkán-anatóliai kulturális hatások megközelítőleg a mai Berettyóújfalu- Keszthely képzeletbeli vonalig hatnak. Északon azonban egy másik régió alakult ki, körülbelül a mai Hollandiától Moldováig terjed egy széles sávban. □ Az összekötő, közvetítő kapocs tehát a köztes terület, beleértve a megyénket is? — Valóban, ebből a szempontból kiemelkedő helyen van ez az észak-keleti csücsök, a mai Szabolcs-Szatmár- Bereg megye. Különleges érintkezési terület lehetett, legalábbis az átvétel, átvitel első konkrét nyomait itt fedeztük fel. Ez tehát azt jelenti, hogy Európa gazdálkodásra való áttérése gyakorlatilag az akkori Kárpát-medence őslakóinak köszönhető. Hogy házak, telepek épültek, kenyeret sütöttek, szarvasmarhát tenyésztettek, szántottak, vetettek, arattak. Ez a paraszti gazdálkodási forma nem is változott meg évezredeken keresztül. Ez kb. Krisztus előtt 4 és 5 ezer körül kezdődött el. □ Tehát nem véletlen, hogy megyénkben rendkívül sok fontos lelet került elő ebből a korból: például a méhteleki, a sonkádi. Ezek bizonyítékok. Tudjuk-e viszont az akkor itt élő népek nevét, akiknek mindezt köszönhetjük? — Furcsa mód ezeknek a népeknek nincsen neve. Vagy tájegységről, vagy a díszítő motívumokról vagy egy lelőhelyről neveztük el őket. Egyszerűen azért mert nem tudjuk a nevüket. A népesség száma sem lehetett több néhány ezernél. De a Kárpát-medencét se így képzeljük el, amilyen most. Sokkal kellemesebb, melegebb idő volt, majdnem szubmediterrán klímára kell gondolnunk, ami rendkívül előnyös volt a paraszti kultúrának. Másrészt nagyon sok erdő volt és mocsár. A folyópartok és a mocsári szigetek voltak leginkább lakhatók. A népesség ezért is gyakran váltogatta a lakóhelyét. □ A tanácskozást a neolitikum vitás kérdéseiről tartották. Min vitatkoznak a régészek egyáltalán? — Mivel a korszak nagyon messze van, sok a vitatott kérdés is. Például Kisázsiából nagyon sok törzs, család vándorolt Dél-Európa felé. Kérdésünk például, hogy ide, a Körösök vidékére vándoroltak-e már törzsek, vagy csak az itt élők adaptálták az ottani kultúrát. A régészet sok mindenben segít; Kertész Róbert épp mostanában találta meg a Jászságban az általunk föltételezett őslakosság több telepét. Kérdés az is, hogy milyen ennek a folyamatnak a ritmusa, ideje. Szóval nagyon izgalmas kor.
