Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)

1993-11-15 / 267. szám

1993. november 15., hétfő Elválni vagy együtt élni December 11-én népszavazást tartanak Gergelyiugomyán • Mérlegelni az éveket Cselényi György Gergelyiugornya (KM) — Fellángolt a vita Gergelyi- ugornyán: a település a jövő­ben is Vásárosnaményhoz tartozzon-e, avagy „válóper­re” kerüljön sor. A község­ben mindkét elképzelésnek vannak támogatói és ellen­zői. A kérdésről október 29- én falugyűlést tartottak, ahol a dolgok állítólag odáig fa­jultak, hogy egy felszólalót — a termen kívül — gáz- sprével lefújtak. A problé­máknak igyekeztünk utána járni. A Beregszászi úton egy ház­ba találomra tértem be. A tu­lajdonos felesége — neve köz­zététele mellőzését kérte—el­mondta: A többség nem támogatja — Megítélésem szerint a falu lakóinak többsége nem tá­mogatja Gergelyiugornya Vá- sárosnaménytól történő külön­válását. A közelmúltban elké­szült a gázvezetékhálózat; épül a szennyvíztisztító rend­szer, halottasházat létesítettek, s bővítették az iskolát. Ha Gergelyiugornya Naménytól elválna, a különböző intézmé­nyeket nem bírná fenntartani, s szerintem a lakosságra a je­lenleginél nagyobb terher há­rulna. — Nekem mindegy — vála­szolja egy idős, az utcán mel­lénk érő ember, majd a 8 ezer forint nyugdíjára, s a megél­hetési nehézségeire panaszko­dott. Más azt kérte, a válási ügyből hagyják ki. Többen mondják, Kokas Jó­zsef kántort keressem meg. Megtettem. Éppen temetés­re készült. — Nézze, mivel már 72 éves vagyok, nekem már na­gyobb karéj kenyeret nem ad­nak — szólt. — De Gergelyi- ugomya Naménytól történő külön válása nem lenne elő­nyös. Eddig is megvoltunk együtt, s a jövőben miért ne lennénk? Főleg a fiatalok hi­szik, önóllóan több pénzünk lenne. Szerintem panaszra •Tárca most sincs ok. Itt például vé­gig járdát csináltak. Felvetem a „spréügyet”. Nem láttak, nem hallottak semmit. Az elválás indokai Utam a szövetkezet irodájá­ba vezetett. $ — Én az elválás mellett voksolok —jelenti ki Megy esi Ferenc, a gergelyiugomyai Ti- sza-parti Szövetkezet elnöke. — A rendszerváltás óta a falu­ban sokan duruzsolják, önálló­vá kellene válnunk. Nem fel­tétlenül most. Előtte pontos számításokat szükséges vé­gezni. Ha rosszabbul járnánk, akkor semmi szín alatt. Igaz ugyan, hogy a községben 1993-ban körülbelül 47 millió forintos beruházást hajtottak végre, s önállóság esetén 35 millió forint bevételünk lenne. Ha így nézzük, az elválás tel­jes csőd. De a kép csalóka, mert ha az említett beruházási összeget hosszabb időre vetí­teném, (például 17 évre, amió­ta Gergelyiugornya együtt van Naménnyal), akkor láthat­nánk, milyen szerény fejlesz­tés valósult itt meg, továbbá milyen sok pénzt vittek el in­nen. Nekem a Vásárosna- ményi Polgármesteri Hivatal­lal semmi gondom, sőt mond­hatom, barátok vagyunk. A fa­lu különválása a városon is könnyítene, mert oda is nagy összegeket kell beruházni. — Úgy vélem — folytatta az elnök, az emberek egy ré­szét az hangolja a különválás ellen, hogy amíg 5 falu volt egy téeszben, addig az jobban működött. Igen ám, de az tete­mes állami támogatás mellett történt. A szövetkezetek szét­válása után a gazdálkodásra nemcsak az állami támogatás megszűnése, hanem az évek óta tartó aszály is rányomta bélyegét. A talpra állásunkban reménykedem. Gergelyiugor­nya életében pedig a december 11 -ei népszavazás jelentős változást hozhat. Ismét a szabadban vagyok. Az Óvoda utca sarkánál né­hány ember beszélget Szá­mukra is felteszem a fogas kérdést... Ugornyai falukép — Gergelyiugomyának ön­állóan jobb sora volna — véle­kedik Varga Sándor traktoros. — Akkor az ide járó pénzt ügyesebben be lehetne osz­tani. Egy okos polgármester, illetve jegyző erre alkalmas lenne. A közelben vannak olyan falvak, amelyek az önál­lóságuk révén jobban boldo­gulnak. — Az emberek egy része at­tól fél — kapcsolódik a be­szélgetésbe Szombathy Gábor téesztag —, hogy ha Gergelyi- ugomya Vásárosnaménytól különválik, akkor a naményi üzemek az itt lakókat el­engedik. A polgármester szemszögéből — Hogyan látja mindezeket Hegedűs Antal, Vásárosna- mény polgármestere? — Gergelyiugomyának a le­válás szuverén joga — magya­rázta. — De kötelességünk az embereket pártatlanul tájékoz­tatni, hogy a döntésük milyen előnyökkel és hátrányokkal járhat. Gergelyiugomyán az elmúlt 5 évben olyan beruhá­zások kezdődtek el, illetve fe­jeződtek be, amelyek terhei Gergelyiugornya várható be­vételeit több, mint 10 millió forinttal haladják meg. Külön­válás esetén a tanácsi rend­szerben épült iskola hiteltör­lesztését tovább kell vinniük. Elkezdődött a szennyvíztelep építése. A szennyvízvezetékek lefektetéséhez az illetékes tár­cától 8,3 millió forint hitelt Elek Emil felvétele kaptunk, amit Gergelyiugor- nyának kell, vagy kellene tör­lesztenie. A nagy fogyasztású közvilágítási égőket takarékos üzeműekkel váltottuk fel, ami­re a vásárosnaményi önkor­mányzat 10 millió forint hitelt vett fel. — Leválás esetén a falunak a rá eső részét szintén állnia kellene és még sorolhatnám. Ha már itt tartunk, hadd mondjam el, hogy a gergelyiu­gomyai iskolához tartozó konyha létesítéséhez a Nép­jóléti minisztériumtól — pá­lyázat útján — 4 millió forint ot nyertünk. — Az intézmények fenntar­tásnak, a különböző segélyek kifizetésének, a munkanélkü­liek jövedelempótló támogatá­sának és az apparátus fenntar­tásának anyagi kihatásairól nem is szóltam. — A hiányzó 10 millió fo­rint előteremtésére Gergelyiu­gomyán több intézkedést hoz­hatnának — beszélte a polgár- mester. — Például a lakosság­ra adókat vethetnének ki, to­vábbá a Tisza-parti, illetve a melegstrandi árakat növelhet­nék, ami viszont félő, hogy a látogatottságukat csökkente­né. — Tehát az infrastruktúra fejlesztésével szeretnénk a vállalkozásokhoz kedvező fel­tételeket teremteni. Ha Gerge- lyiugomya leválik, az ott la­kók kereshetnek más fejlesz­tési irányt is. Fontos, hogy de­cember 11 -én mindenki men­jen el szavazni — fejezte be a polgármester. T~' gyszer csak szembe talál- ta magát a plakáttal egy melankolikusra foncsorozott késő délutánon. Hétköznap. Ez az ősz különben is úgy élt benne, mint egy nagy, partta­lan hétköznap, egy örök hétfő, végtelen kedd vagy megfakult szerda, amiben csak a sötét hullámzik egyre jobban előre a reggelek partjára és vissza a késő délután békés öbleibe. A buszmegállóban látta, vagy csak úgy menetben fény­lett fel előtte esőverten vala­melyik házfalán. —Jó plakát — állapította meg első ráné­zésre is, amin már eleve el­csodálkozott később, hiszen kevés plakát tűnik fel az em­bernek ezekben a plakátokkal agyonragasztott időkben. Tényleg hatásosnak tartot­ta. De miért? Később már ezen gondolkodott, ahányszor csak meglátta. A fotó az éne­kest ábrázolta, a vele többé- kevésbé egykorú sztárt, a haj­dani bálványt ballonszerű ka­bátban,feltűrt gallérral, kissé lehajtott fejjel, hátat fordítva a láthatatlan lámpáknak. Úgy árnyékban is, meg fényben sem. A plakát a koncertet hirdet­te. A Nagy Összefoglalást. Amikor a múltból indul a dal, elérkezik a jelenbe, aztán né­hány tétova dallam elleng a jövő felé a gitár húrjai közül. Az ének pedig megszólít azon a furcsa, szenvtelen, színte­len, mégis meleg, feszültsége­ket hordozó hangon, ami há­egyoldalúan persze, a sze­merkélő esőben, amíg jön a busz. Felidézni a régi klub emlé­két, ahol a zenekart az áhíta- tos fehér blúzokban, meg ragyogó fehér ingekben állták körül és — ahogy így rom évtizede kísér egy legen­dájába vesző generációt. Attól kezdve valósággal ke­reste a kiragasztmányok kö­zött. Találkozni akart a sztár­ral legalább abban a falra kent változatban. Igen, azon felöltősen, ahogy gallérja sáncai mögé húzódik a ráve­tülő vagy talán belőle is in­duló árnyak elől. És nézni a sötét láthatatlanságába me­rülő jól ismert vonásokat. Már amennyit a lehajtott fej látni enged, ami jelenthet szé­gyent, de konokságot is. Egy korosztály tehetetlen szégye­nét vagy konokságát az esély­telenségben. Túl a fényen és innen az árnyon. Lehetne beszélgetni is. Úgy visszagondol — épp az a kis fekete szalag-nyakkendőcske volt divatban. Vagy kérdezni tőle. A dalok férfias szomorúságáról, ami korosztálya védtelenjeinek szájszélharapós, könnyeket nyelős életérzését idézi az el­veszettifjúság okán. — És most jól vagyunk? Most őszinték vagyunk? Vagy az élet képmutatások között az igazi? Akkor ha egyik sze­repjátszásunkból áttűnünk a másikba? Vagy csak itt Kö- zép-Európában élnek ilyen népek, vagy csak a huszadik században? — Voltunk mi annyira kom­munisták, internacionalisták, mint amennyire játszottuk? De ne álljunk meg: vagyunk mi annyira nemzetiek, annyi­ra liberálisak vagy annyira vallásosak, amennyire mutat­ni igyekszünk? Válaszolj hát valamit! —És ki mered jelenteni ve­lem, vele, vagy velük együtt, hogy eddig semmi nem volt jó, ellenben ezután már min­den csak jó lesz? Hogy eddig, aki valaminek az élére állt vagy került egytől egyig aljas volt és gonosz, ezen túl vi­szont kivétel nélkül jóságo­sak, becsületesek és önzetle­nek irányítják majd a dolga­inkat? — Vagy mindig mindent olyannak hazudunk éppen, amilyennek hallani szeretnék tőlünk a fölöttünk állók? Vagy fölibénk kerekedtek? Az egészen öregek már kezdenek nagy gyakorlatra szert tenni ebben a játékban. F elhajtotta ő is a gallér- . ját, mert egyre jobban rázendített az eső. Különben is rájött, hogy nincsenek vá­laszok! Csak kérdések van­nak. Legalábbis, amíg újabb hirdetmények mem borítják el a volt koncertek plakátjait. Vagy amíg nem jön a busz. Perspektíva nélkül Balogh József M ég mindig, s ki tudja meddig, nem csitul­nak el az új földosztás körül a kedélyek. Természetesen elégedetlen, aki nem kapta még meg, az sem biztos, hogy elégedett, aki licitált, mert így sem jutott szülei földjéhez, sőt azok közt is sok az elégedetlen, akiknek nevesítettek, mert nem volt földjük, de megélhetésüket eddig a tsz-ben találták meg. Lehet meditálni rajta, hogy a törvény volt rossz, vagy csupán végrehajtani nem lehet. Néhány hete Pa­taki László, Pócspetri pol­gármestere a törvényt hi­báztatta. Azt mondta: ha az önkormányzatok kapták volna feladatul, hogy osszák szét a földet igazságosan, tudták volna, mit kell tenni. De jobban jártak volna a honatyák, ha nem bántják a szövetkezeteketi Egy jól ki­alakult mezőgazdaság volt Magyarországon, amelyet vétek volt szétzilálni. Azóta kipusztult a sertés, most pusztulnak az almafák, mert a léalmatermelés nemcsak azt jelenti, hogy kevesebb a baj a gyümölccsel, hanem azt is, hogy az ápolatlan fa három év alatt belepusztul. És mindez — szerinte. — Nyugat-Európa érdeke. Pe­dig Magyarországnak olyan utat kellett volna választani, amelyik a mezőgazdaságot rábízza azokra az agrársza­kemberekre, akikbe órisi en­ergiát, pénzt fektetett az ország. Szépen át lehetett volna alakítani a szövetkezeti gazdaság egy részét farmergazdasággá, a másik része — önkéntes ala­pon — maradhatott volna szövetkezet. A falusi embe­rek többsége nem volt a szö­vetkezet ellen. Volt háztáji, ha fuvar kellett, ha az almát, ha a jószágot, a dohányt kel­lett eladni, ott volt a tsz. Miért foglalkoztatja ez a téma egy falu polgármeste­rét? Mert szeme előtt törté­nik minden, s a meggondo­latlanságnak az önkormány­zatok is isszák a levét. Pócs- petriben a lakosság 28-30 százaléka munkanélküli, s ha lejár a munkanélküli se­gély, mennek a községházá­ra járadékért. Nincs szívük meg nem adni, pedig ennek a pénznek egy része a kocs­mába kerül. Mit is tehet az az ember, aki előtt semmi­lyen perspektíva nincs? Aki eddig eljárt a termelő- szövetkezetbe, elvégezte a munkát, s kapta érte a fizetést. Most? A feleség gyesen, a férj 5200 járadékot kap, megy a segélyért, s ezzel olyan te­her nehezedik az önkor­mányzatokra, amelyet nem sokáig lesznek képesek el­viselni. Kommentár Húshitel Máthé Csaba j j úsüzem, kolbászgyár, LL sertéstartó telep, élel­miszerraktár, központi iro­da. A felsorolás egy dunán­túli cég telephelyeit mutatja be, amely a 20 legnagyobb húsipari vállalkozás között a 100 forint ráfordításra jutó nettó árbevétel alapján az első helyen áll. A cég folya­matosan építkezett és a hús- feldolgozásnál a teljes verti­kumot alakította ki. Mi nem tudunk hasonlóval dicsekedni, pedig a sertés- tartáshoz az itteniek is ugyanolyan szakértelemmel rendelkeznek, mint a dunán­túliak. Bár az állatállomány a megyében az elmúlt évek­ben csökkent, az alapanyag még mindig adott a feldol­gozók számára. Az is igaz, hogy a húsfogyasztás sta­tisztikája is jelentős vissza­esést mutat a korábbi évek­hez viszonyítva, de a hús- és húskészítményeket folyama­tosan, jó áron lehet értékesí­teni. Ehhez vegyük hozzá, hogy a felszámolás alatt lé­vő Szabolcs Húsipari Válla­latot bérleti szerződés alap­ján működtető budapesti cégnek megéri üzemeltetni a gyárat. Megyénkben tehát ugyan­úgy rendelkezésre áll az alapanyag, a feldolgozó- és a raktárbázis, a kiskereske­delmi hálózat, valamint a fo­gyasztó. A láncszem közöt­tük a tőke. Ennek a verti­kumnak a létrehozására kö­zel 150 millió forintra volt szükség, ami a dunántúli cégnek lehetővé teszi, hogy évi 3700 tonna húskészít­ményt gyártson és 200Ö kis- keresdelmi egységet lásson el és emellett a szomszédos Csehországba és Szlovákiá­ba exportáljon. Nincs pénz, nincs egysé­ges húsvertikum. Honnan le­gyen hitel? Az egyik megol­dás lehet a felszámolási egy­milliárdos hitelkeret. Ebből azokat a húsipari cégeket is fel lehetne támasztani, ame­lyek ellen beindult a felszá­molás, de érdekes módon bérleményként nyereséget termelnek. Persze, sokkal érdemesebb tulajdonosként működtetni egy céget, mint bérlőként. HATTER • Kelet-Magyarország o Réti JáinöS .' y ['.'ft.-ft • fiVr­Plakátszonáta

Next

/
Thumbnails
Contents