Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)
1993-11-13 / 266. szám
A KM hétvégi melléklete Aktuális kérdések____________________________ Kitaszítva a családból M. Magyar László Nyíregyháza (KM) — Megdöbbentő lehet a magyar fül számára a következő adat: A családi kötelékek annyira szorosak Kubában, a gyermekek iránti szeretet annyira erős, hogy mindösz- sze csak pár száz fiatal él a gyermekotthonokban. Hazánkban, illetve megyénkben jóval több az intézményekben nevelkedők száma, s hiába a pedagógusok őszinte gondoskodása, a családot ők sem tudják helyettesíteni. A régi kastélyokban működő otthonok nem dúskálnak az anyagi támogatásokban, s vitatott még további sorsuk is. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Szabados Györggyel, a megyei önkormányzat munkatársával. □ Hogyan jellemezhető megyénkben a gyermek- és ifjúságvédelem helyzete? — Még 1991-ben foglalkozott a megyei önkormányzat ezzel a témával, „átvilágítottuk” az otthonokat. Az volt a cél, hogy képet kapjunk a személyi és tárgyi feltételekről, valamint a szakmai feladatokról és eredményekről. Az országos átlagot tekintve Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében a legmagasabb a gyermekvédelmi gondoskodást igénylők száma. Az is közismert, hogy az otthonok többsége nem gyermekvédelmi célra épült, hiszen kastélyokról, kúriákról van szó, amelyeknek a fenntartási költsége túlzottan magas. A problémák ellenére a szakmai munkáról csak elismeréssel lehet szólni. A vizsgálat a szemléleti perifériáról elmozdította ezt a mindenkor nagyon fontos kérdést, rávilágított arra, hogy a gyermek- védelem nem egyenlő a gyermek etetésével, ruháztatásá- val, illetve a szállás adásával. Az átvilágítással sikerült azt is elérni, hogy változzon az Szabados György SzekeresTibor felvétele anyagi támogatás módja. Különválasztottuk az állandó költségeket (fűtés, világítás), s erre építettük rá a szakmai feladatokhoz szükséges ellátást. Ennek folyamatosságát pénzügyi feltételek hiányában sajnos nem tudtuk maradéktalanul végrehajtani. Maximáltuk egy-egy intézményben a férőhelyek számát is, hogy ne legyenek túlzsúfoltak. Tulajdonképpen ebben az játszott nagy szerepet, hogy egyre több gyermeket vettek magukhoz nevelőszülők. □ Mivel magyarázható, hogy szélesedett a nevelőszülői hálózat? — Úgy gondolom, egyrészt a társadalom humanizálódása, másrészt a megye foglalkoztatási gondjai játszanak ebben nagy szerepet. Egyre több család kényszerül arra, hogy felvállalja ezt a tevékenységet, hiszen ez megélhetési forrást jelent a számukra. Üzleti vállalkozás ez, azonban természetesen kell érzelmi háttér is. Ugyanakkor meg kell még említeni a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet szakértőinek szerepét is. A nevelőszülői hálózat növekedése egybeesik a szakmai törekvéseinkkel, hiszen a cél az, hogy a gyermek természetes környezetben, családban nevelkedhessen. Egyébként a megyében 2700 körül van az állami gondozott fiatalok száma, s ötven százalékuk él nevelőszülőknél. Épp ezért meg tudtuk szüntetni az ököritófülpösi nevelőotthont, valamint a sóstói csecsemőotthon máriapócsi tagintézményét. Beléptettük a mátészalkai ifjúsági otthont, ahol olyan családrendszerű modellt dolgoztunk ki, amilyen az országban nincs. □ Korábban az otthonok zsúfoltsága miatt a testvérek elszakadtak egymástól. Történt-e ezen a téren javulás? — Mivel sok a nevelőszülő, van férőhely az otthonokban, így lehetőség nyílik arra, hogy a testvérek együtt maradhassanak. Ilyen irányú törekvés az a családmodell, amely a szálkái otthonra jellemző, de említhetném Nyírbátort is, az értelmi fogyatékosok otthonát. Az otthonban lakók számának csökkenése a szakmai munka javulását eredményezi, hiszen jobban lehet a gyermekekkel foglalkozni. Nincs olyan fiatal az otthonokban, aki valamilyen képzésbe ne lenne bevonva. □ Mégsincs a fiatal az önálló életre felkészítve.... — Valóban nagy gond az önálló életre való felkészítés. Sajnos nem tudunk önálló életútmodellt ajánlani a nagykorúvá vált állami gondozottaknak. Ez olyan kérdés, amely már nem gyermekvédelem, sokkal inkább társadalompolitikai problémákat feszeget. Az intézetekből kikerülő fiatalok csak növelik a hajléktalanok, munkanélküliek széles rétegét, perifériára sodródnak, könnyebben hajlamosak a drogra, az alkoholra. Gyermekeik is elvesztik a normális körülmények közé születés jogát, vagyis újratermelődik ez a helyzet. A kedvezőtlen életmód, a kevésbé életképes utód, a szellemi fogyatékosság halmozottan jár együtt. □ Az otthonok költségvetése csak arra elég, hogy az alapellátási feladatokat biztosítani tudják. Vannak olyan vélemények, hogy nyereség reményében vállalkozzanak az intézmények. Csakhogy a 6-18 éves korú fiatalnak az a fő feladata, hogy tanuljon. — Úgy gondolom, hogy vannak olyan hasznot hozó tevékenységek, amelyek a neveléssel együtt járnak, ezekre kellene csak egy kicsit jobban odafigyelni. Például Tiszado- bon a szakmunkásképzés keretében palántaneveléssel, ke- rítésdrót-készítéssel foglalkoznak a fiatalok. Nagyobb jártasságra tesznek szert a szakmában, s ez a felnőtt életben csak hasznukra válik, ugyanakkor a saját ellátásukat közvetve segítik. A többletbevételt pedig az otthon ruhákra, korszerű berendezésekre fordíthatja. Tévedés azt hinni, hogy a nevelés rovására akarjuk a munkát előtérbe állítani. Egyszerűen arról van szó, hogy a sajátos feltételeket lehet és kell működtetni, a társadalmi elvárások is ezt erősítik, hiszen a családban is van munkamegosztás. Mátészalkán adott a tanműhelyi háttér, a szakmunkásképzős diákok piacképes konfekcióipari termékeket képesek gyártani. Az ezekből származó bevételeket nem vettük figyelembe az éves költségvetés megállapításakor. □ Néhány hete a Magyar Hírlapban arról olvashattunk, hogy az önkormányzat árulja a megye kúriáit, kastélyait. Olyan épület is van a listán, amelyben működik otthon. Ha lesz fizetőképes vásárló, hová mennek a gyermekek? — Ezeket az épületeket nem gyermekotthonoknak építették, teljesen más volt a funkciójuk. Ha mondjuk idegenforgalmi célt szolgálnának, még nyereséget is hoznának. Természetesen csak akkor adjuk oda az épületeket, ha azonos szintű elhelyezést tudunk felmutatni, vagyis szó sincs arról, hogy eladjuk a gyermekek feje felől az épületet. A TARTALOMBÓL: _______________ • Közel az elmúláshoz • Növekedés—visszaesésből • Az aranylakodalom elmaradt • A temetőin túlnőtt falu KM galéria gyagfia gyúrt szomorúság — vallja munkái- i/\ róí Orbán Judit, aífi a Jfargita megyei Jíod- ✓ L gyán született 1936-ban. — Sokkig éreztem nosztalgiát, hogy el kellene mondanom, mit másokról megtapasztaltam. A kérdés csak.az volt, hogyanfejezzem ki magam. A napi háztartási munka mellett rajzolt, majd festett, mígnem 50 éves korában először nyúlt az agyaghoz, és ebben találta meg kifejezési formáját. A körülötte élő emberek, szomorúsága ragadja meg, mert a szeretet a szomorúságból kél— mondta. ^Munkáiból 36 alkotás volt látható a nyírbátori alkotóházban. Orbán Judit agyagmunkái Pipázó Elek Emil felvétele Erkölcs és erkölcstan Balogh József 77» gy pedagógus ismerősöm Ej hosszú ideig arra tanította diákjpit: ne hazudjanak, mindig mondják meg az igazat, vállalják tetteik következményeit, akkor is, ha azért sokszor nem dicséret jár. Az egyik szünetben az igazgató odaállt a vécé elé, s a kijövőfiúkat sorra kérdezte: cigiztél? A diákok egyre-másra mondták a nemet, ám amikor ismerősöm tanítványa következett, azt válaszolta: igen. Nem akarom a következményeket aprólékosan leírni, a fiút csak az mentette meg a kicsapástól, hogy osztályfőnöke bejelentette: ha a fiúnak menni kell, ő sem marad egy percet sem. Ez a jó néhány éve megesett kis történet a múlt hét végén jutott eszembe, amikor a Kereszténydemokrata Néppárt megyei nagyválasztmányi ülése utáni sajtótájékoztatón a párt országos alelnöke azt mondta: a testület továbbra is azt tartja a legfontosabbnak, hogy erkölcs és tisztaság legyen a közéletben, a politikában és a gazdasági életben. Ezért ragaszkodnak olyan törvények gyors megalkotásához, amelyek, ha lehetetlenné nem is teszik, de megnehezítik a visszaéléseket, a korrupciós cselekedeteket, s áttekinthetőbb helyzetet teremtenek a közéletben. Később újból előkerült az erkölcs, amikor arról volt szó, hogy nemcsak javasolják, hanem ragaszkodnak is hozzá: legyen kötelezően választható tantárgy a hitoktatás, s akik nem akarják ezt a tárgyat, azok számára legyen kötelező az erkölcstan. Azóta többször eltöprengtem rajta: vajon oktatható-e tantárgyként az erkölcs? Vajon elégséges-e pontokba szedve megtanítani különböző korú gyerekekkel, fiatalokkal: egy adott helyzetben mi a teendő? Azt gondolom, nem attól lesz erkölcsös valaki, hogy megtanulja, mit hogyan kell tenni, mikor mi a helyes cselekedet. Mert ez nem tanítás, sokkal inkább nevelés kérdése. Nevelni pedig nemcsak az iskolának, hanem a családnak, a társadalomnak is kell. Lehetne az élet bármely területéről vett példákat illusztrációul hozni, de felesleges, hisz legközérthetőbben a nevelés azt jelenti: ha valaki jót cselekszik, jutalom jár érte, ha pedig rosszat cselekszik, vagy mások rossznak ítélik, büntetés lesz a következménye. És az ember már csak olyan, hogy ha azt látja: ha a társadalom jutalmazza, aki jót tett, erkölcsösen cselekedett, csak akkor követi azt. A családban is ugyanez a helyzet. Ha becsületesen élnek, még ha ez szerényebb életkörülményekkel jár és erről nemcsak beszélnek, hanem követik is ezt, akkor a gyerek is ilyen lesz. Ma —reméljük, csak ezekben az átmeneti években — nem csábít erre az élet. Törvényeink egy része, amelyeknek réseket sem szabad volna tartalmazni, könnyen kijátszhatók, így legtöbbször az a helyzet áll elő, hogy aki kihasználja ezeket a lehetőségeket, csak a tisztességes emberek szemében válik erkölcstelenné, a társadalom nem rendeli büntetni azt, sőt sokszor egyenesen élhetetlennek tartja aki becsületes. Az utókor dolga lesz majd meghatározni: minek is nevezhető el majd ez a társadalmi rendszer. A szocializmus végnapjainak, a kapitalizmus kezdetének, vagy csupán átmeneti éveknek, amikor nem tisztázódtak még a gazdaságban: mit nevezhetünk versenynek, s mit erkölcstelennek, mi az. ami megengedhető mindenkinek, s mi, aminek megcselekedésé- hez gátlástalanság kell. Lehet, hogy az unokák nem lelkiznek majd ezen, egyszerűen mujá- nak, élhetetlennek tartják azokat a nagyszülőket, akik nem mertek vagyont alapítani, mert nem tartották az általuk elérhető formáját erkölcsösnek. Remélem, nem az olvasható ki ezekből a szavakból, hogy aki ma vagyont gyűjt, aki meggazdagszik, az erkölcstelen, hisz egy csomó tisztességes útja van a többhöz, a nagyobb falathoz jutásnak. Sokan jó érzékkel találtak olyan vállalkozásra, amihez tehetségük van, amit megfizetnek, amire igény, szükség mutatkozik, s sokak jutottak szüleiken esett sérelmek miatt későbbi vagyont megalapozó kárpótláshoz, örökséghez is. De hogy csak ilyen módja lehessen az előrejutásnak, ahhoz valóban sürgősen kellenek a kijátszhatatlan törvények, s a társadalom olyan jutalmai, hogy mindenki számára legyen érdemes, kifizetődő erkölcsösen élni. Es akkor kamatozó lesz tanítani az iskolában is.
