Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)
1993-11-13 / 266. szám
1993. november 13., szombat HATTER Jövőt építő támogatást Beszélgetés Juhász Pál országgyűlési képviselővel, az SZDSZ agrárpolitikai szakértőjével Nyíregyháza (KM) — Bár születtek egykor olyan kimutatások, hogy a szocialista ipar termelési értéke meghaladja a mezőgazdaságban előállított jövedelmet, mindig is a mezőgazdaság volt a fő megélhetési forrás Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében. Most válságát éli ez az ágazat is, s olyan erőfeszítést kíván a létfeltételek megteremtése, hogy külső segítség nélkül szinte reménytelennek látszik a tulajdonviszonyok rendeződése esetén is az újraindulás. Mit lehet tenni ilyen helyzetben? — ez volt annak az előadásnak a témája, amelyet néhány napja Juhász Pál, az SZDSZ agrárszakértője, országgyűlési képviselő tartott Nyíregyházán. Ködös birtokok □ Valóban, mivel kell szembenézni Ön szerint ma egy józanságra törekvő agrárpolitikának? — Egyrészt azzal a kínos helyzettel, hogy a törvények technikailag is rosszak, ezért a kialakuló tulajdoni és használati viszonyok instabilitást hordanak magukban. Ma a birtokok teljes ködben vannak, ha pedig a birtokviszonyok ennyire bizonytalanok, akkor érthetően nem egyszerűen arról van szó, hogy nem hitelezhető, nem is támogatható igazán kockázatmentesen a mezőgazdaság, hanem ennél is erősebb dolog érvényesül, menekül a tőke a mezőgazdaságból. □ Mi okozza ezt a bizonytalanságot? — Nem csupán a földhasználat és a birtokviszonyok bizonytalansága, hanem a kereskedelmi rendszerek bizonytalansága is. Soha olyan távol nem volt a mezőgazdasági termelés a piactól, mint manapság. A másik oka az, hogy a piaci koordinációs rendszerek összeomlottak és piac még ott is rengetegszer megzavart, ahol egészében nem lenne kicsi. Vagyis a termelés nem a piachoz igazodik, mert nincs aki közvetítse mi van a piacon. □ Milyen feladatai lennének Ön szerint a megoldásban a politikának? — A politikának három dolgot kell megoldani. Az első: világos pályára tenni a birtok- viszonyok alakítását. A másik dolog: pontosan tudni lehessen a termelési kapcsolatok rendjét. Erre egy eszköz a terméktanácsok intézménye megszületett, de a rendszer csak akkor építhető ki, ha a szereplői láthatók, tehát ha lehet tudni, hogy kik azok a birtokosok, akik abban a termelésben érdekeltek. A harmadik síkja a finanszírozás. Nyilvánvalóan, hogy egy ágazat finanszírozhatósága függ attól, hogy piacai mennyire biztosítottak, mennyire kiépítettek azok az árvédő rendszerek, amelyek kiszámíthatóvá teszik a termelést és a majdani értékesítést. — Ez önmagában kevés, azon kívül, hogy ezeket a rendszereket fejleszteni kell, ki kell találnunk azokat a technikákat is, hogy a pénz részben a szerveződést, az új rend kialakítását segítse, részben pedig viszonylag olcsó és kockázatmentes legyen a bankok számára a kihelyezési technika. A mezőgazdaság finanszírozása □ Milyen technikákra gondol? — Három formáról szoktak beszélni a pénzügyi technikák kapcsán, ami a mezőgazdaságban használatos. Egyik ilyen a föld-jelzáloghitel, a másik a hitelszövetkezési rendszer, a harmadik pedig az a vállalkozás-finanszírozási rendszer, amelyik egy termeltetési-feldolgozói-kereskedői lánc mentén forgatja végig a hiteleket, s így a lánc összehangolását végzi. Stabilizálni a birtokokat O Melyik alkalmazható nálunk, a mi viszonyaink között? — Teljesen világos, hogy nálunk ma közvetlenül egyik sem indítható, ezért kell lépéseket tenni, hogy elindítható legyen. Mert csak ezután lehet valóban szabatos, jól kiszámítható, jövőt építő támogatási rendszerről és nem csupán tűzoltásról beszélni. Mire jók ezek a hitelek? A föld-jelzáloghitel elsődlegesen nem a mezőgazdaság újrafelszerelé- sének hitelezési formája, egyszerűen azért, mert törvényeink miatt elértük, hogy a föld- tulajdon és a földhasználat ilyen nagy mértékben soha még Európában sehol nem vált el, mint nálunk a jövő évtől el fog válni. A szövetkezeteknél a jog teremtett olyan helyzetet, hogy teljes egészében földbérlőként jelennek meg, tehát a föld-jelzáloghitel a tulajdon és a hásználat elválása miatt a birtokok felszerszámozására nem alkalmas. Arra azonban nagyon jó, hogy eszközt adjon a következő gazdaságpolitikának arra, hogy mondjuk az igazságtétel árát ne közvetlenül terheljük rá a ma és a közeljövő mezőgazdasági művelőire. A föld-jelzáloghitel lehetővé teszi azt, hogy a külső tulajdonosok egy körétől — akik eleve nem akarnak gazdálkodni — tisztességesen el lehessen válni. Vagyis a használó most fizet, amíg alacsony a földár, de a hitel jóvoltából csak lassan és hosszú idő alatt kell visszaadni a pénzt. így a birtokok stabilizálásában jelentős eszköz. □ Mi a hitelszövetkezés lényege? — Gyakorlatilag a bankot megkímélni attól a döntési problémától, hogy kinek érdemes adni a pénzt és megkímélni az ellenőrzés gondjaitól. Mert miért nem mer egy bank pénz kihelyezni? Mert nincs kellő információja a termelőkről és a pénz felhasználásának ellenőrzését csak nagyon drágán lenne képes elvégezni. Azért kell a hitelszövetkezet, hogy a tőketulajdonosoknak, a megtakarítóknak partnere tudjon lenni a mezőgazdaság. Arról van szó, hogy az egy bokorban lévők egy részleges, egymásért vállalt kockázattal maguk döntik pl, ki kaphat pénzt, ki nem, és ők büntetik azt, aki nem tisztességesen használja a pénzt. Tehát nem a szolidaritás és a líra a lényeg a hitelszövetkezésben, hanem az üzleti racionalitás, ezért nagyon gyorsan létre kell hozni ezeket. □ ...és a harmadik pénzügyi eszköz? — Amelyik a lánc melletti hitelezést végzi, annak föltétele, hogy a termelési láncok föl- álljanak, hogy láthatók legyenek. Itt van a gazdaságpolitikának a nagy lehetősége is. Egy nagyon világos rendet kell gyorsan megteremteni a mezőgazdaságban. Akik itt küszködnek, teljesen mindegy, hogy szövetkezetbarátok vagy -ellenesek voltak két évvel ezelőtt, ma pontosan értik, hogy a rendetlenség, a viszonyok átláthatatlansága, a jövendő szerepek tisztázatlansága megöli őket, tehát tulajdonképpen keresik a résztvevők azokat a formákat, amelyekbe rendben állhatnak. — Tiszalökön láttuk, hogy fölálltak azok az egyesülések, amelyek a földet használhatóvá teszik. Elébe vágtak annak, hogy egy-egy különc megakadályozza a többiek földhasználatát akár azzal, hogy szomszédságot, vagy a művelést teszi lehetetlenné. A tapasztalás rávitte az embereket, hogyan lehet az együttműködést megtalálni. Ugyanúgy látszik a szövetkezet, látszanak a szövetkezet belső vállalkozásai, a szövetkezet melletti új együttműködési formák a kényszer miatt. Ezeknek kell világos jogi mintáit felmutatni, s egy olyan pénzügyi támogatási rendszert építeni be, amelyik a rend valamelyik változatát mintegy rákényszeríti az emberekre, csak úgy tudnak hozzájutni a támogatásokhoz. A dolog nagyon kegyetlenül hangzik. — A pénzt nem szabad másként fölhasználni, mint ha világosan tudom, hogyan fog működni, hogyan hozza létre azokat az új üzleti formákat, amelyekre szükség van. Akkor ez a pénz a rendcsinálás jelző ingere, s ösztönzője is egyben.-------------Tárca — t~i z a 'november úgy kö- L-j szöntött ránk, hogy szinte észre sem vettük. Máskor ilyentájt már javában fagy, vastag dér lepi el a fákat, a bokrokat, de most mintha nem akarna vége lenni az októbernek. A horgászok pedig nem csukázni, hanem pon- tyozni, kárászozni mennek. Már aki persze. Mi süllőzni. Méghozzá a Tiszára, valahová Ibrány alá, ahol a hírek szerint úgy jár a süllő, hogy a küsz se különbül. Tehát november 7., vasárnap délután. Túljutva a tizenegy órái ebéden, Kemecsén állunk meg először, hogy felvegyük M. Laci barátunkat, aztán irány a Tisza. Szép, párás őszi idő, a tengerit már letörték, a frissen zöldellő vetés arasznyi, s olyan nagy a meleg, hogy le kell tekerni a kocsi ablakát. Mi másról folyna a szó persze, mint a halakról. Mi, Sz. Ferivel panaszkodunk, hogy egész évben nem fogtunk öt kilónyi nemesebb halat, Laci azonban csak csendesen mosolyog. A nyár ugyan neki is rohanás volt, legfeljebb tízszer tudott eljutni a Tiszára, de abból hétszer fogott. Tiszta süllőt persze, s volt köztük négykilós is. Hogy aztán ma mi lesz? Hát ezt még ő sem tudná megmondani. Az mindesetre biztató, hogy a köves parton végig ülnek, kint vannak Laci barátai is. Márpedig ha ők kint vannak, az jelent valamit! A szokásos üdvözléssel kezdődik a beszélgetés, legyintenek, csak egy kisebb márna. Olyan másfél kilós. Laci melléjük telepszik, mi kicsit lejjebb. Félórányi fenekezés után megunom az ücsörgést, felkötök egy rapalát, s elindulok pergetni. Tíz perc múlva körforgóra cserélem, aztán halk átok röppen el a számból. Mert a körforgónak bizony búcsút kell intenem..., tökéletesen beakadt egy kőbe. Alighogy beszakítom, látom, Feri fáraszt, s kivezet egy szép, kilós forma süllőt. Még fel sem bilincseli, máris kapása van megint, ugyanolyan süllő, mint az első. Egy belső kövön állva nézek irigykedve feléjük, mikor látom, hogy fáraszt Lacinak a barátja is. Harcsa, te, ez harcsa! — hallom a kiáltásukat, s kihúznak egy jó, háromkilós, igazi harcsát. Most már ész nélkül megyek én is fenekezni. Le sem huppanok Feri mellé, mikor éktelen lobácsolás megint a szomszédból, s Lacinak a hangja: Te, ez a kishal le se szállt, úgy kapta el...! Süllő természetesen az is. S van benne vagy öt kiló! Mikor fel- kantározza, s kiköti, akkorákat csap a farkával, mintha egy motorcsónak propellerje verné tajtékosra az egyébként dermedt vizet. Az első hal úgy három óra táján jött, most fél négy körül lehet, s Laciék megint fárasztanak. Az előbbi is szép harcsa volt, de ez legalább másfél kilóval nehezebb. Most már nem bírom tovább, átballagok hozzájuk, s nézem, mi az ördöggel horgásznak. Kérdezni nem kérdem őket, mert úgysem felelnének..., de meglátom a kérészeket. Van náluk egy tejfelesdobozzal. at álam meg semmi. Feri- 1V nél viszont igen, mert ismét fog egy süllőt, ez már a harmadik. Fél öt körül én unom meg persze a horgászatot. Jösztök, vagy maradtok? — morgok rájuk, s feleletet sem várva indulok vissza, a kocsihoz. Nem sokkal később feltűnnek ők is, alig bírják cipelni a rengeteg halat. Engem meg esz a méreg. Nem elég, hogy üres a szákom, még vigyem is őket haza. S takarítsam majd az autót a nyamvadt süllőik után... Balogh Géza Novemberi harcsák Nem lelkizés csupán Angyal Sándor T j ngár Klára lemondó- LJ levelét olvasva több megszívlelendő gondolattal találkozhattunk, függetlenül attól, ki, miként szimpatizál az ő fiatalokat tömörítő pártjával, vagy a kétségtelenül megnyerő külsejű ex- honanyával. A frakcióból történő kilépése, mandátuma visszaadása indoklásaként például így vélekedett; „Én fontosnak tartom az életben, hogy jól érezzem magam." Vagy: „Nem szeretem, ha különböző emberekre különböző szabályok vonatkoznak”. Továbbá: „Nem szeretem, ha más mércével mérjük ellenfeleinket, mint saját magunkat...” Anélkül, hogy a legkisebb pártügyet is kreálnék e szavakból, Klára asszony a tudója, melyik kijelentésére milyen nyomós oka volt. Am, hogy volt — meglehet, szubjektív alapállásból — annyi bizonyos. A lényeg mégsem ez, hanem a példaszerűen kiragadott mondatok tisztán csengő igazsága, amiről a politikai taposómalomban nagyon sokan hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Mert például pártszinten számít-e, hogy az ott munkálkodók — a többség ingyen, előnyök reménye nélkül — vajon milyen közérzettel lótnak-futnak, vajon kapnak-e csupán egy jó szót is? Ugyan eszébe jut-e a teljhatalmú vezetőnek a munkahelyen, hogy a munka- vállalói néha jól is szeretnék érezni magukat egy dicsérő vagy megértő szótól, egy meleg kézfogástól. Vagy csupán az a lényeg, hogy „menjen a bolt”, ott nincs helye holmi lelkizésnek? Igaz persze ez is, dehát „a boltot” emberek viszik, örömmel, bánattal, betegen, vagy makkegészségesen, elégedetten, vagy sértetten, mellőzötten. Vajon gondo- lunk-e ilyenekre az őrült rohanásban? Aligha csak Klára asz- szony nem szereti, ha az emberekre különböző szabályok vonatkoznak, aszerint, hogy ki mennyire tetszelgő, szolgalelkű, avagy igazságosan kemény, határozott, s uram bocsá’, a fejét olykor gondolkodásra is használja. Emiatt persze számos embernek van munkahelyi konfliktusa, mert sokkal kifizetődőbb a szolgai hajbókolás, a vezetői hiúság kielégítése, mint a kritikus magatartás, amely pedig valójában, hosszú távon hasznosabb. Számomra mégis a búcsúzólevél ama mondata volt a legelgondolkodtatóbb, mely így szólt: „Távol áll tőlem az a gondolkodás, amely a sajtóra haragszik, ha valami ránk nézve kedvezőtlent ír és nem az önvizsgálat, önkritika az első reflex.” Annak ellenére figyelmet érdemlő ez a vélekedés, hogy bizonyára érte igaztalan támadás is a sajtóban azokat, akiknek e sorokat címezte a volt képviselő. Bizonyára maga is találkozott közéleti szereplése során rosszindulatú sajtótámadással, hiszen az újsághasábok sincsenek bebiztosítva ilyenek ellen. Am az is túlzás, ha minden kritikát, jó szándékú figyelemfelkeltést személyes támadásnak igyekszünk beállítani. Szuperérzékennyé vált nyilvánosságunkban — különösen így, választási megmérettetés közeledtén— ijesztő méreteket kezd ölteni a mindenütt ellenséget kereső-kutató szemlélet, s igen kevés az ellenpélda. Ilyen volt most az idézett levél egy mondata. Kommentár ________________ Átcsomagolódtunk Szőke Judit A pasas mindennnap ugyanabban az órában bemegy a McDonaldsba, az egyenasztal mellé leteszi tu- catdipóját, konfekcióöltönyét lesimítva ugyanolyan gyorsasággal bedarálja az egyforma ízű méregdrága hamburgert, a cukros kólát. Ugye, ismerős a kép? Majd a munkából hazatérve bekapcsolja a tévét, s immár nem csak a műholdas adókon nem lát mást mint krimit, híg löttyöt, nem kell fáradnia, hogy folyton arrébb tapogasson ujjaival a bűvös távirányítón. Ez a fajta kommunikáció — tetszik, nem tetszik— már mindenkinek jár. A fogyasztói társadalom minden szelete, így a médiája, az általa sugárzott kultúra sem privilégium. Tízpercenként egyként bambulunk a reklámokra. Kezünkben ropi, egy Borsodi, s átadjuk magunkat a távvásárlásra buzdítás bizniszének. Csak tárcsáznunk kell — ha van telefonunk — a képernyőn megjelenő számot, és már kopogtat is a kedves postás a műmütyűrrel. A katalógusokban és a műholdas reklámban képeket adnak el, telefonon rendelünk, avagy postafiókból (jótékonyan elrejt), és óh, minő öröm, elfogadják a hitelkártyát is. A lényeg az, hogy véletlenül se találkozzon a vevő és az eladó. Elszemélytelenedett a vásárlás ősi rítusa. S bár meglepőnek tűnhet a gondolat- társítás, de nekem erről valamiért az jutott eszembe, hogy már alig van saját édességgyárunk (persze, gyárunk sem sok). S mit csinál a tisztelt nyugati priva- tizőr? Semmit, vagyis mindent. Átcsomagol. Nem rest jól bevált kekszünket csinos kis fészkes dobozba rejteni —jó-jó, a krém sem csorgós —, ezen az alapon árat emelni, és gondoskodni arról, hogy a polcokon mindig szemmagasságban legyen elhelyezve. Dohányiparunk termékei változatlan minőségben sorakoznak immár szuper pattintás, díszes boxokban. Ezeket ugyanazon a gépsoron ugyanazok az emberek gyártják. Csak egy kicsit minden másként van. 54 Keíet-Magyarország 3
