Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)
1993-11-09 / 262. szám
1993. november 9., kedd HATTER Kelet-Magyarország 3 A közelmúltban adták át a mátészalkai Baross László Mező- gazdasági Szakközép- iskola tantermi épületét Elek Emil . FELVÉTELE Nem felélni, inkább befektetni Beszélgetés dr. Sepsey Tamás államtitkárral a kárpótlásról, aki szerint jól áll a végrehajtása Vincze Péter Kisvárda (KM) — A kárpótlás jogi és gyakorlati kérdéseiről tartottak fórumot az elmúlt napokban Kisvárdán, melyet dr. Mezey Károly országgyűlési képviselő szervezett. A fórum vendége dr. Sepsey Tamás államtitkár a Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal elnöke volt. Ezt kihasználva kértük beszélgetésre az államtitkárt, hogyan látja a kárpótlás jelenlegi helyzetét. Az ügyfél szemébe nézni □ Államtitkár úr, sokat jár Ön fórumokra? — Igyekszem úgy alakítani a programjaimat, hogy hetente legalább egy alkalommal el tudjak jutni a kárpótlásra jogosultakhoz. Vallom, csak ilyen módon lehet érezni, hogy egy- -egy törvénynek a végrehajtása hol kívánja az igazítást, az újraszabályozást, hol vannak olyan hibák, amikre a jogalkotók nem is gondoltak, de az élet kihozza. Túl ezen, érezni kell az embereknek, hogy az az állami gépezet — amely az adófizetők pénzéből működik —, igényli a fórumokat a kárpótlásról, a mezőgazdaságról, az iparról. De ugyancsak igénylik az állampolgárok is a kötetlen beszélgetést, az őszinte szót. □ Milyenek a kisvárdai tapasztalatai? — Minden politikai fórumnak megvan a sajátos egyéni hangulata. Megvolt ennek a kisvárdainak is. Örömmel tapasztaltam, hogy nem az a legnagyobb probléma, hogy az illető nem kapta meg a kárpótlási jegyét, hanem már az, hogy a hibákat kell kijavítani. Az olyan hibákat, amelyeket egy-egy nem jól sikerült határozat — ez bizony könnyen előfordul — a bizonyítási anyag hiányossága miatt is, tévedhet az ügyintéző. Az ügyintéző a papírokat látja, amikor meghozza a határozatot, s nem az ügyfelet. Egy ilyen fórum során viszont az ember szemébe néz az ügyfélnek, s azért nagyjából el tudja dönteni — a látvány és a szó alapján —, hogy igazat mond-e, vagy nem mond igazat. Most is sikerült, egy cséplőgép esetében elérni, hogy van róla egy fénykép, a szülői hagyatékból. Ennél jobb bizonyíték nem kell, ez történelmi tény. Ha ebben az itt felmerült vitás kérdésben — de a többiben is —, sikerült kedvező döntést hozni, már akkor megérte, hogy eljöttem Kis- várdára, s találkoztam a kárpótlásra jogosultakkal. Hosszabb távon □ Mit tanácsol államtitkár úr, hogyan hasznosítsák a kárpótoltak jegyeiket? — A kárpótlási jegy, mint befektetési lehetőség, sok esetben már nem annak hoz hasznot, akitől elvették a szabadságát, vagy földjét, hanem a gyermekének, az unokájának. Ezért kell rábírni a kárpótlásra jogosultakat, mivel a jegy felhasználási lehetőségei különbözők, hogy azokat válasszák, ahol a jegyek teljes értékét ki tudják hozni a befektetésben. A jegyek eladása lehet egy pillanatnyi pénzsegély, amit hetek, vagy hónapok alatt föl lehet élni, s szertefoszlik három év szovjet hadifogsága, szertefoszlik a 35-40 hold föld értéke. Ha viszont ezt most megpróbálják értelmes módon befektetni, s az a kis haszon, mely havonta, vagy csak egy év múlva kezd majd áramolni, de hosszú távon egy olyan vagyonra tesznek szert a kárpótoltak, amely a gyerekek vagy az unokák számára az életet fogja jelenteni. O Vagyis hosszabb tá\’on kell gondolkodni. — Gondoljon csak mindenki saját családjára, hogy alakultak ki a kisparaszti birtokok?* Egy holdról, öt holdról kezdték, s szívós küzdelemmel vásárolták hozzá a további területeket. Vagy egy boltot sem úgy indítottak be, hogy azonnal teljes árukínálattal várták a vevőket, hanem egy nagyon türelmes munkával teremtették meg a továbbiakat. Ez jellemezte a magyar embert. S erre kell gondolni ma is ezért, hogy az apák, a nagyapák kapta kárpótlási jegyet nehogy eltékozoljuk. □ A kárpótlásra jogosultak türelmetlenek. Mit • tanácsol számukra a hivatal elnöke? — Ötven év szenvedését nem tudjuk gyorsan, röviden, s mindenki megelégedésére orvosolni. Milliókat érint a kárpótlás. Mi, a kárrendezési hivatal dolgozói, az államigazgatási dolgozók, a kormány és az országgyűlés annyit tudunk tenni, hogy tisztességesen megpróbáljuk a belátható ésszerű időn belül végrehajtani ezeket a törvényeket. Vannak eredményeink, amire hivatkozhatunk, s kérhetjük a kárpótlásra jogosultak türelmét. Bízzanak bennünk, eleget fogunk tenni a ránk háruló feladatoknak. Rövid időn belül megtörténik a törvénynek — a határozatali eljárást tekintve — a végrehajtása. Gyakorlatilag az első vagyoni törvényt végrehajtottuk. A 820 ezer ügyből 809 ezerben már határozat született. Márciusig befejezik □ Hol tartanak a többi kárpótlási törvény végrehajtásával? — A második vagyoni törvény 77 ezer ügyéből már 50 ezernél tartunk a határozatok számát tekintve. A legnagyobb lemaradásunk a politikailag üldözötteknél van. Jelenleg az 1992 szeptemberében beadott igényeket bíráljuk el. Kérem azok türelmét, akik az elmúlt év októberében, novemberében adták be igényeiket, legyenek türelmesek, már nem kell sokáig várniuk. A megyei kárrendezési hivatalok közül tízet jelöltünk ki segítségre. Ez azt jelenti, hogy november közepétől kezdve, hetente 15-20 ezer határozat megszületik. Ebben az évben nagyon sokan megkapják a határozatokat, de legkésőbb 1994 márciusáig szeretnénk ennek a törvénynek a végrehajtását is befejezni.--------------Tárca— M ég mondja azt valaki, hogy a nemes egyszerűséggel matchbox kategóriába sorolt kis Polskinak nincs lelke! Ráadásul nem is akármilyen, hanem szuper érzékeny. Bár spéciéi én jobban örülnék, ha a műszerei lennének fele ennyire érzékenyek. De ne legyen telhetetlen az ember. Mióta novembert írunk, a kis csöppség igyekszik tudomásomra hozni, hogy ő is fázik. Igaza is van, mert a csillaggarázst nem fűtik. Azt pedig még nem építették be a komputervezéreit agyába, hogy a mínusz fokot is ki lehet bírni. Nézze meg a garzonlakás méretűeket, azoknak nagyobb testfelülete dacol a hideghullámmal, mégsem panaszkodnak. Ha eddig nem értettem volna kristálytisztán a Polski virágnyelvén, akaratoson közölte velem: még el sem kezdődött a tél, de neki már elege van. Nekem meg melegem lett, amikor két reggel is hiába próbáltam indulásra ösztöTóth Kornélia nem makrancoskodott velem. Azért megsajnáltam. Szegényke, ott ázik-fázik, hátha a szerelő meggyógyítaná. Második nap azzal vigasztaltam, semmi baj, kisöreg, holnap első utunk a szervizbe vezet. S onnan gondolom, hogy lelke Lélek négy keréken kélni, megmakacsolta magát. Hiába indítóztam, ilyen egyszerű trükknek nem dőlt be. Kölcsönösen igyekeztünk meggyőzni egymást saját igazunkról, sikertelenül. Míg végül győzött az erőszak és a szomszéd, aki betolta az öszvérnek is beillő jószágot. Napközben már beletörődött, vagy éppen felmelegedett és van, mert értett a szóból. A következő reggelen alig értem a kulcshoz, máris vígan duruzsolt. Akár a gyerek, ha a fogorvost emlegetik neki, egyből megszűnik a fogfájása! Nekem már itt gyanús lett egy kicsit az ügy. De ha megígértem, hát tényleg elvittem a mesterhez. Nézi, műszert hoz, meghallgatja a hangját, rögtön megnézi a torkát és megkopogtatja a hátát — gondoltam — hátha alattomos kór rágja pár esztendős mechanikáját. De a legkörültekintőbb vizsgálódás is negatív lelettel zárult. Mígnem^ salamoni döntést hozott a villamossági szerelő: ugyan altassam már egy este náluk a kicsi kocsit, hogy reggel a pihent akkumulátort—mintegy éhgyomorra — szemlézzék, s akkor bizton kiderül a baj. A zért kíváncsi vagyok rá, a szerelőnél képes lesz-e szimulálni vagy csak engem cukkol reggelente. Bár ha lélekkel áldotta vagy verte meg a sors, nem sokat tehetek ellene. Tűrhetem megadóan a szeszélyeit, pedig még zsenge korú a hőhullám beköszönté- hez. Ha lenne egy traktorom D. Bojté Gizella M anapság jó néhány férj, család tépelődhet magában a nagy kérdés előtt: belevágni az életbe, újrakezdeni mindent, de mégis hogyan? Miből lehetne annyi nyereséget termelni, hogy megéljen a család? Menjünk csak sorba, mivel rendelkezik egy átlagos, vidéken élő család. Jó esetben van egy kertes ház, kevés hitellel, de még a szobák nincsenek teljesen bebútorozva. Van egy telek is, a tsz-től néhány hold föld, de olcsón több is vásárolható. A két kis gyerek iskolába jár, a fiúcska pedig óvodába. Az édesanya gyesen. A férjnek pedig igazolványa van arról, hogy munkanélküli! Most pedig jöhetnek az országért felelős szakemberek: adjanak perspektívát. Milyen jövőképet tudunk ezeknek a családoknak felkínálni? Különböző programokról, hitelekről lehet hallani, de a valóságban nem biztos, hogy ezek elérik a „világmegmentő” céljukat. Itt van például a most meghirdetett 200 ezer forintos hitel a termőfölddel rendelkező munkanélkülieknek. Hogy ezt megkapják, egy másik helyre kell pályázatot benyújtaniuk, de ahhoz kell saját tőke is, meg fedezet (természetesen lakás nem lehet). Egy munkásruhába öltözött férfit láttam a napokban az egyik hivatal előtt toporogni. Már vége volt a munkaidőnek, az ügyintézőnek próbálta elmagyarázni, hogyan értelmezi ő, a saját józan észjárásával a pályázatot. Azt tanácsolták neki, menjen haza és olvassa el szépen, mit, hogy kell csinálni vagy kérjen meg egy jo- gászt. Az megcsinálja az ő üzleti tervét, amely a munkanélkülinek tízezer forintjába is belekerülhet. A szituációt látva arra gondoltam, mekkora felelőség terheli azokat, akik ezt a hitelt kidolgozták, mert óvatosan kell bánni minden olyan kérdéssel, melyekkel embereket felelőtlen vállalkozásokba kergethetünk. Felelősség terheli azokat is, akik „írástudók" lévén, most mikor óriási szüksége volna egy kis segítségre annak a munkanélkülinek, nem adnak. Alit ott a szerencsétlen ember tanácstalanul, járt az agya, hogy is kellene. Szinte magában beszélt: mert ha lenne egy traktorom... Délelőtti séta az erdőben Harasztosi Pál felvétele Kommentár Taps a tételszünetben Baraksó Erzsébet T 'önént a minap, hogy egy nagyon színvonalas koncerten a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola és a nyíregyházi zeneiskola fiatal muzsikus növendékei és művésztanárai léptek fel. S történt, hogy az egyik többtételes zenemű első tételének elhangzása után a közönség soraiból néhányon lelkesült tapsban törtek ki, annyira megnyerte tetszésüket a produkció. Természetesen a koncerteket rendszeresen látogatók másik, ott jelen lévő, nagyobb tábora nem kapta fel a fejét a váratlan epizódra, és természetesen a zenészeknek a szemük sem rebbent, kitartották a rövid tételszünetet, s azzal rázendítettek a következő tételre. A nem tapsoló többség nem éreztette a néhány elragadtatott hallgatóval, hogy ez nem illik— úgyis kiderült ez a szituációból —, tapsolni rendszerint az összes tétel elhangzása, a produkció befejezése után szokás, amikor a karmester meghajlik. Magam arra gondoltam, az a néhány személy ott, és akkor jött tisztába azzal, hogy a koncertéletnek is megvan a maga etikettje, íratlan szabálya. Azután meg arra gondoltam, nem szégyen ez, hiszen mind így kezdtük, mindegyikünknek, akik megszerettük az értékes zenét, volt egy első koncertünk, amikor még nem tudtuk, hogyan kell a hangversenyteremben viselkedni. S amikor idáig jutottam gondolatban, öröm töltött el, mert ez a kis sztori azt is jelenti: megjelent a közönségnek egy új rétege, eljöttek azok is, akikkel eddig a koncerttermekben nem találkoztunk. S talán az volt az a pillanat, amikor néhány- nyal ismét nőtt azoknak a tábora, akik a komolyzene varázsára rácsodálkozva ezután most már keresni fogják a lehetőségét annak, hogy a hangversenytermekben újabb hasonló, megrendítő és felemelő zenei élményben legyen részük.
