Kelet-Magyarország, 1993. október (53. évfolyam, 229-254. szám)

1993-10-07 / 234. szám

2 Kelet-Magyarország HAZAI HOL-MI 1993. október 7., csütörtök i s j Tüskés sarok _________ ^ Fiú az úton Cselényi György j T a illetékes hivatal len­ti nék, a munkatársam­nak Életmentő kitüntetést adományoznék. Miért? Mert október 4-én életet mentett. Nem, ezúttal nem fuldoklót kellett a folyóból, vagy vala­kit a tűz, vagy robbanás helyszínéről kimenteni. Tizenkilenc óra után szer­kesztőségünk gépkocsija Balkánytól nem messzire „falta” az utat. Az esőtől nedves burkolat mellett mindkét oldalon magas fák meredtek. A koromsötéten és a ködön a fényszórók ne­hezen, s kis távra hatoltak át. Egyszeresük a kollegám a kormányon reflexszerűen, mégis finomat mozdított. Ez volt az életmentés. A kissé balra térő, majd egyenesen haladó Opel ablakán egy vékony, kék dzsekis, szökés fiatalembert csak egy villa­násra láttam. A számunkra menetirány szerinti jobb ol­dali sáv mértani közepén jött, egyenes tartással. Üve­ges tekintetében az autó lámpáinak sárga sugarai csillogtak. Nyugodtan, zseb­re dugott kézzel, mint akinek minden mindegy, úgy balla­gott. Talán nem látott, nem hallott. Kirázott a hideg. Mi van, ha elütjük? Bizonyosan az azt követő hatósági herce­hurcánál is szörnyűbb lett volna az életre szóló tragi­kus emlék borzalma. Úgy éreztem, a fiú agyi tompult­ságból játszik életével. Tet­tében a véletlent kizárom. Nem tudom, mi volt a terve, s arra mi késztette, de arra kérem, ha visszavonhatatla­nul az élők sorából való idő előtti távozásról döntött, te­gye úgy: másokat, ártatla­nokat ne keverjen bajba. Mindenféle OLVASÓI ANKÉT. Tá­jékoztató ankétot tart a Ke­let-Magyarország Lapkiadó Kft. a megye településein az októbertől bevezetett lapter­jesztésről, a fontosabb tud­nivalókról, lapunk további terveiről. Nyírpazonyban, ma, október 7-én, csütörtö­kön 18 órai kezdettel, az ál­talános iskola zsibongójá­ban; 8-án, pénteken Berke­szen, az általános iskola bio­lógia-kémia szaktantermé­ben 18 órai kezdettel kapnak választ kérdéseikre előfize­tőink, olvasóink. NÉPFŐISKOLA. A nyír­egyházi KÁLÓT Népfőis­kola előadása ma este hétkor kezdődik a Luther utca 4. szám alatt. BIOKULTÚRA. A West- sik és a Gazdaképző Népfő­iskola soron következő fog­lalkozása október 8-án, dél­után háromkor kezdődik a nyíregyházi mezőgazdasági Gratulálunk t A Nyíregyházi Építőipari Testü­let „A szakma ki- ----------- váló iparosa” el­ismerő oklevélben részesí­tette a közelmúltban Török Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: Jurassic Park. Előadások: 15.30, 18 és 20.30. BÉKE MOZI: Interceptor. Előadások kezdete: 16,18 és 20 óra. MONTÁZS (ART) MOZI: Jurassic Park. Előadások kezdete: 10 és 14 óra. Szépség és a szörnyeteg (Walt Disney produkció színes rajzfilmen), elő­adás 16 órától. Kék bár­sony, előadások: 18 és 20 órától. KABALÁS, AUTÓSMO­ZI: Facérok Kiállítások: Hologramkiállítás nyílt a mátészalkai Szatmári Múze­umban, megtekinthető októ­ber 24-ig. A nyíregyházi Városi Ga­lériában október 10-éig láto­gatható az őszi tárlat, ame­lyen huszonkilenc, me­főiskolán, az I. számú elő­adóban. A téma: Biogazdál­kodás a kertészetekben. Elő­adó: Veisz János, a mező- gazdasági szakközépiskola igazgatóhelyettese, a bio- kultúraklub titkára. FOGADÓÓRA és falu­gyűlés. Dr. Szendrey László országgyűlési képviselő ok­tóber 8-án, pénteken foga­dóórát tart délelőtt 9—12-ig a nyírbátori, 13-16 óráig a bá­torligeti polgármesteri hiva­talban, majd Terem község­ben délután öttől falugyűlést tart. A MOZGÁSKORLÁTO­ZOTTAK egyesületének Szklerózis Multiplex klubja soron következő foglalkozá­sát október 11-én délután kettőtől tartja Nyíregyhá­zán, a Körte utca 19. szám alatt. Téma: A krónikus be­tegségek. Előadók: dr. Mol­nár Ibolya adjunktus, Czeg- lédi Erika pszichológus. András, Vengrinyák János és Kéninger András kőmű­veseket, továbbá Dudás Já­nos, Hadobás Miklós és Pochner Mihály villanysze­relőket. gyénkben élő művész alko­tásai láthatók. A Sóstói Múzeumfaluban „ Asszony, asszony, az akarok lenni...” címmel a paraszti, polgári háztartások eszközeiből, a háziasszo­nyok életéről látható kiállí­tás október 31-ig. Baracsiné Molnár Ibolya festőművész kiállítása a nyírbátori református temp­lom sekrestyéjében látható. A nyíregyházi Jósa And­rás Múzeumban az állandó kiállítások mellett a Dróthú­zás és tűgyártás Izerlhon- ban, a Letűnt korok, letűnt jelképek című időszaki kiál­lítások és a kézimunka-be­mutató tekinthető meg. Színház A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban este héttől: Othello (Ady bérlet). A Krúdy Színpadon este héttől: Tangó (Nyilvános főpróba). A kékrókák fekete ügye A vérfrissítés veszteség volt a téesznek, ez súlyos, negyedmilliós kárt okozott Nábrádi Lajos Nyíregyháza (KM) — A becsapottnak vélt, vagy va­lóban becsapott tenyésztők, valamint két párt képviselői lapunk által tájékoztatni kí­vánták a közvéleményt a már-már feledésbe merült „kékróka ügyről”. A sajtótá­jékoztatójuk nem titkoltan a nyíregyházi Ságvári Tsz el­len irányult, illetve irányul. Panaszuk lényege elöljáró­ban: satnya tenyészállatokat kaptak, elmaradt a szakmai felügyelet, a prémért keveset fizettek. A panaszosok, a tájékozta­tók valamennyi hibáért a té- eszt nevezik meg felelősként. (Zárójelben jegyezzük meg: a téesznek soha nem volt, most sincs kékrókája.) Igaz, annak idején, 1987-ben a Nyírprém Szakcsoport alakulásakor a tsz vállalta a gesztor szerepét. Apagytól Tiszalökig A tisztes haszon reményé­ben alakították a szakcsopor­Molnár Sándor Vaja — Váci András festő és grafikusművész több mint négy évtizede került el me­gyénkből, szűkebb hazájá­ból Nyíregyházáról Buda­pestre. Nemrégiben — saj­nos már csak műveivel — végleg hazatért a soha nem feledett szülőföldre, az általa is többször megörökített Nyírségbe. Felesége Pintér Éva gobe­linművész Vajának adomá­nyozta férje hagyatékát, mely 60 darab festményből, 120 da­rab grafikából, rézkarcból áll, ezzel is kifejezve azt, hogy Váci András mennyire ragasz­kodott szülőföldjéhez. Nyírségi évtizedek A nyíregyházi Kisteleki ut­cai házból indult a Váci szülők fiatalabb gyermeke, András. A fővárosba került művész mun­tot a tenyésztők — emlékez­nek vissza. Apagytól Kisvár­dán át Tiszalökig majdnem 300 tagja volt a szakcsoport­nak. Az induláshoz — a tsz gesztorságának köszönhetően — az OTP hitelt adott, hiszen a tenyésztés mindenkinek több százezer forintos beruházással járt. A szakcsoport illetékesei Pesten és Varsánygyürén ol­csón, selejt tenyészállatokat vásároltak meg és helyeztek ki a jóhiszemű tenyésztőkhöz. A tájékoztatók szerint a ket­recek kiszállítása is szabályta­lan volt. A kékróka a hideg ég­övhöz szokott, kényes, igé­nyes állat. Elmaradt a szakmai felügyelet, a rendszeres ta­nácsadás, csoda-e, hogy elfaj­zott az állomány. Bajok a nyúzással A szakcsoport nyúzói gyak­ran nem szakszerűen nyúzták a nem éppen első osztályú bőrt. A szakcsoport gyakorla­tilag már 1988-ban megszűnt, a tenyésztés visszafejlődött. Sok család nem tudta vissza­fizetni az OTP-kölcsönt a csőd miatt. A mondás szerint az káiból kiviláglik az, milyen mély benyomást tett rá életé­nek első két évtizede, melyet a Nyírségben töltött, az, hogy milyen mélyen magába zárta azt a földet ahol született. Ké­peinek, grafikáinak, rézkarcai­nak témája változatos, a táj­kép, az illusztráció, a portré, a csendélet, a zsánerkép mutatja sokoldalúságát. Hasonlóan széles skálájú az általa alkal­mazott műfajok sora is: olaj, akvarell, toll, tus, rézlapra kar­colás. Képein uralkodnak a lí­rai elemek, így fejezi ki önma­gát, találja meg a világot. Teljes keresztmetszet Váci András hagyatéka élet­művének teljes keresztmet­szetét adja. Ki tudjuk olvasni belőle a festőművész fejlődé­sének irányát is. Kiviláglik, hogy egyre mélyebben szállt le nemcsak a látott világ, ha­nem saját egyéniségének mélységeibe is, egyre inkább felfedezi saját magát, s alkotá­ügyes ember 2 bőrt is lenyúz egy rókáról, a szóban forgó te­nyésztők átvitt értelemben egyet sem nyúztak le. Énnyi év, ilyen hosszú hall­gatás után a Független Kisgaz­dapárt és a Vállalkozók Pártja felvállalta a csődbe jutott te­nyésztők ügyének képvisele­tét. Eddig 71 reklamáló aláírás gyűlt össze, erre alapozva a kisgazdák az üggyel kapcso­latban interpellálni akarnak a parlamentben. Bírósági kere­setre is gondoltak. Az OTP- tartozás, az elmaradt haszon és tartási költség címén egymil­lió 200 ezer forintot(!) köve­telnek a tsz-től. Személyen­ként, vagyis tenyésztőként!! A tájékoztatók által meg nem ne­vezett összegben az elsőfokú bíróság egy tenyésztőnek nem jogerősen meg is ítélte a köve­telését. (Szintén zárójelben jegyez­zük meg, hogy a tájékoztatók a szakcsoport egykori elnöké­nek felelősségét nem nagyon firtatják, tőle nem követelnek semmit. Igaz, az egykori elnök már Borsod megyében él és dolgozik.) Az üggyel kapcsolatban az saiban önmagát valósítja meg. Váci András nemcsak mint művész, hanem mint szervező is nagyszerű ember volt. Ő is sokat kilincselt az 1960-as évek közepén azért, hogy a va­jai múzeumban létrejöjjön a kortársak munkáit bemutató képzőművészeti anyag. Fontos a megtérés így kerültek Vajára például Barcsay Jenő, Batári László, Kisfaludy Straub Zsigmond, Kokas Ignác, Koncz Zoltán — a sort folytatni lehetne — al­kotásai. Testvérével, Váci Mi­hállyal sokat bábáskodtak a vajai alkotóház megszületésé­nél. Az özvegy, Pintér Éva ál­tal a vajaiaknak adományozott örökség több az egyszerű aján­dékozásnál. Példa lehet arra, hogyan lehet szeretni szülőföl­dünket, kifejezi, milyen fontos a megtérés oda, ahonnan az élet viharai elsodortak. így kaphatunk örökre megnyug­vást, s nyugalmat. etikai elvárásoknak megfele­lően meghallgattuk a Ságvári Tsz elnökét, aki elmondta: hu­mánus lépésként a tsz vállalta a gesztor szerepét, hogy a pénzre váró tenyésztők hitel­hez juthassanak, s azt vállalta a tsz, hogy átveszi és a Terim- pexnek tovább adja a préme­ket. Ez már a kampány? Az átvételi áradat mindig a külkereskedő diktálta. A te­nyészállatok szavatossága az átvételtől számítva 60 nap. A tenyésztők, ha már átvették a rossz állatokat, vállalták a vál­lalkozói kockázatot — érvelt a tsz-elnök. S még hozzátette: a tsz-nek nem származott hasz­na a gesztorságból, sőt a vér- frissítésként külföldről beho­zott tenyészállatok árát, a 250 ezer forintot a tsz fizette ki, ez veszteséget jelentett. Az elnök úgy véli: a rókaügy felmelegí­tése ravasz módon a választási kampány része. Az igazság kiderítése nem a sajtó, hanem a bíróság felada­ta, ahol kiderül, kiről és hány bőrt húztak le. Szemenszedett hazugság Vásárosnamény (KM — K. D.) — A Tiszavasvári- ban megtartott Csurka-fó- rumon — mint a tudósítás­ban megjelent — Győri Bé­la újságíró bejelentette: a vásárosnaményi Hom-fó- rumra a helyi téeszelnök parancsszóval kirendelte a tagságot. A válasz nem so­káig késett. — Szemenszedett hazug­ság az egész —jelentette ki az érintett, Sovány Pál. — Hóm Gyulának ilyen „szer­vezésre” nincs is szüksége, elég népszerű ahhoz, hogy érdeklődjenek az emberek a mondanivalója, véleménye iránt. Felháborított ez a be­jelentés, mert csupán né­hány érdeklődő volt jelen a tagságból, nem lehet, s nem is szabad kirendelni az em­bereket. Az elnök elmond­ta: őt érdekli a politika, ezért is rendszeres résztve­vője a különböző pártok ál­tal szervezett fórumoknak. Sajnálja, hogy pont egy ál­tala tisztelt ember tett ilyen bejelentést, aki ráadásul hallgatótársa, s KISZ-es társa volt az egyetemen. Úgy véli: gondok lesznek, ha megint hazugságokból kezdenek élni a pártok. Ezekből ugyanis nem lehet várat építeni, mert hamar összedől. Szüreti bál Bált rendeznek október 9-én a gergelyiugomyai művelődési házban. Lesz táncverseny és sok más ér­dekesség. <^' Ügyeletek Sürgős esetekben Nyír­egyházán a Rákóczi út 16. szám alatt, este 7-től reggel 7-ig látják el a betegeket. Nyíregyházán az ügyele­tes ezen a héten Nyíregyhá­zán a Szabadság tér 1. szám alatt, este fél 9-től reggel 8 óráig kereshető fel. Egy vállalkozó tanárokból álló levelező csoporttal indult el az olasz tanszék ’93 februárjában a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Ezen előz­mények után szeptemberben kezdte meg tanulmányait egy 12 fős hallgatóból ál­ló olasz szakos csoport nappali tagozaton. Képünkön dr. Herczeg Gyula pro­fesszor, a nyelvtudományok doktora olasz kultúrtörténetet tanít Balázs Attila felvétele Vaján a Váci-hagyaték Példa lehet arra, hogyan lehet szeretni szülőföldünket

Next

/
Thumbnails
Contents