Kelet-Magyarország, 1993. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1993-10-30 / 254. szám
.3 ‘Kekt-üvíagijarorszáfj hétvégi melléklete | | $ Barangolás te szamosháti agyag amúgy is kedveli a lakkcipős ficsú- rokat, de most, hogy az őszi esőkkel együtt a gázépítők is munkához láttak...! A két fiúcska közül az egyik Varga Krisztián. — Varga Gergelynek vagyok én a fia — néz rám jelentőségteljesen ^—, biztos tetszik ismemi. Őt mindenki ismeri. — Hát, nem is tudom — kullogok szégyenkezve utánuk, s zavaromban leszakítok egy almát a kertek alatti gyümölcsösben. Másutt talán meg is szólnák érte az embert, hogy mért nyúl a máséhoz, de nem itt, Hermánsze- gen. Annyi az alma, mint égen a csillag, s nem kell persze senkinek. Az emberek azért szedik, rázzák a fákat. Bíró Ferenc, a polgármester is egy derék jonatánnal birkózik, s mikor meglátja a másik legénykét lekiált. — Te meg mit keresel itt alpolgármester? Akit így szólít, nem más, mint a tulajdon fia, aki valóban úgy ismeri a szülőfaluját, mint egy tisztes, felnőtt honpolgár. Mire megtaláltuk az apját, már beszámolt mindenről. Arról, hogy három- százhúszan vannak, hogy itt nincs iskola, óvoda, telefon — ám ő kiválóan érzi magát itthon, s az egyetem után nyomban hazaköltözik —, de lekövezték a község minden útját, elkészült a ravatalozó, felújították a sportpályát, a művelődési házat. S hogy lássam, nem akármilyen az ő faluja, eképp zárja le az ismertetőjét: — A Holt-Számos pedig tele van csukával. Ferike amúgy tízéves, s nem hajlandó velünk, felnőttekkel tovább foglalkozni. A szomszédos búzavetésben valami mozgást látott, megy hát a cimborájával nyulat fogni. A vetést Szamossályi felől a Holt-Számos határolja, de amúgy, amerre csak néz az ember, mindenütt alma, meg alma. Régi nagy hagyománya van Hermánsze- gen ennek. — Ameddig ellátunk, már a régi világban is gyümölcsös volt — mondja Bíró Ferenc. — A Jánkmajtison élő Hadik-Barkóczy grófok telepítették még talán a múlt században. Pogácsaima, rózsaalma, Török Bálint, Si- monfi piros..., ezek voltak a legjellemzőbb fajták, de később megjelent a jonatán is. Tudja ki is gyakomokosko- dott ebben a kertben? Bálint Gyuri bácsi. Bálint gazda a tévéből. Élelmes, az újra fogékony kisgazdák éltek mindig is Hermánszegen, gyorsan rájöttek hát, hogy nem csak búzából, tengeriből, kenderből áll a világ. Hozzáláttak ők is a gyümölcstelepítéshez. Volt az uradalomban egy Wilcsek Antal nevű kertész, az adta a tanácsokat. A főkertész német volt, egy szót sem tudott magyarul míg ide nem került, de nagyon hamar megbarátkozott a környékbeli gazdákkal. Megtanult persze gyorsan magyarul is, az ő útmutatásai nyomán kezdték el a faültetést. Ki egy felet, ki egy egész holdat telepített. A polgár- mester apja is azzal ültette tele a kertet. Az öreg Bíró tekintélyes gazdának számított, húsz holdja volt, megengedte hát, hogy a kisebbik fia, Ferenc tanuljon. Tanító lett belőle, s mint a szomszéd falu, Sályi iskola igazgatója vonult nemrég nyugdíjba. Hogy aztán, mármint nyugdíjast polgármesternek válaszszák meg a szülőfalujában. Sajnálhatjuk, hogy a legidősebb Bírót nem ismerhetjük. Most halt meg nemrég, kilencvenéves korában. A ház most üresen áll, sajnos nem egyedüliként a faluban. Csak ebben a kis utcában vagy ötöt számolunk össze nagy hirtelenjében. Az elődök meghaltak, az utódok elrepültek, elhagyatva állnak az öreg porták. Ám nem mindegyik. Itt, közvetlenül a falu szélen például van egy szépen rendben tartott ház, meg kert, mintha csak ma is laknák. A kertben pedig fiatal, egészséges almafák, az Inántsy féle porta. Pesti vezérigazgatóként jár haza az egyik utód, aki nem feledte, hogy mivel tartozik ennek a földnek, ennek a tájnak. Senki sincs a faluban, aki jobban emlékezne az Inántsyakra, a Kányákra, a Badarokra, az Ácsokra, mint özvegy Dányádi Béláné, született Badar Veronika. Ve- ronka nénénk maholnap ki- lencvenhét éves, s csendesen tiltakozik, hogy vénasszony ő már, nem emlékszik semmire. — Arra sem, hogy miért hívják Kertaljának a mai fő utcát? — Dehogynem — mondja ártatlanul. — Mert ez a kertek alja volt régen. Ahol most a templom áll, ott volt a fő utca. De mindig húzódni kellett az embernek elfele a Szamostól. — Ki volt a falu leghíresebb papja? — A vén Szabó Sándor. Sárközi István is jó ideig szolgált itt, de a vén Szabó Sándoron egyik sem tett túl. Igaz, most már papunk sincs vagy tizenöt éve. — Szabó tiszteletes mikor ment el innen? — Én azt már nem tudom. Régen... Csak azt tudom, hogy igen komisz ember volt. A parókia mellett volt az iskola, s ha már nagyon rosszalkodtak a fiúk, rájuk kiáltott hogy, a halálos köpé- ce boruljon a fejetekre...! — mindig ezt mondta, ha nagyon méregbe hozták. Amúgy tiszta, becsületes ember volt, elmentem én is minden istentiszteletre. — A maguk lakodalmán kik voltak a zenészek? — A szekeresi cigányok. Vagyis hát magyarok voltak azok, Tar Jancsi volt a prímásuk. Ritka volt a „cigányzene” a század elején ezen a tájon. Pláne Hermánszegen, ahol olyan híres rezesbanda muzsikált addig., hogy azt ma is emlegetik. Ám akkor valamin hajba kaphattak a tagok, hallgattak a kürtök, a trombiták. De később elővették újra. Fogalom volt egykor a her- mánszegi fúvószenekar. Hat- vankilencben ugyan felbomlott a banda, de aki még emlékszik rájuk, annak ma is bepárásodik a szeme. Hogy mire volt képes ez a szatmári ember! Ma már csupán néhányan élnek az egykor volt bandatagok közül. A nyolcvanéves Simái János a legidősebb köztük. A sűrű, kefehajú öreg az ágyon heverészik, ám mikor megtudja, hogy mi járatban vagyunk, nyomban felpattan. — Micsoda...? Maguk még emlékeznek a hermánszegi bandára!? János bátyánkat 1934-ben vették fel a zenekarba, s mint a szorzótáblát, mondja az 1886-ban alakult banda névsorát. — Széki István, Román Lajos, Ács Gusztáv, Kanyó Ferenc, Nagy Béla, Ács János, Ács Árpád, Bodor Béla, Józsa András, Fánkuly Ferenc, ez Sályiból járt át, Badar Lajos, Gál István. Ők voltak, így tizenhármán. De kikből is állt a zenekar? A három figlisből, vagyis az első kürtösökből, a két síposból, a két vastag figlisből, a két kis kontrásból, azaz a trombitásokból, aztán volt még két vadászkürtös, egy helikonos, nagykürtös, meg persze a dobos. Simái János kiskontrás volt, egy szép öltöny árába került a trombitája. De ő még hallgasson is, mert a vadászkürt például egy fél vagyon volt. — Bodor Zsiga egyszer mérgében földhöz vágta a kürtjét, s elrepedt. El kellett adnia az egyik ökrét, hogy újat vegyen! Mert olyan nem volt ám, hogy csak úgy kitáncoltunk a bandából. Mielőtt belépett valaki, szerződést kötöttek vele, pontról pontra mentek a kötelezettségeivel! Az alapítók a kottát is ismerték persze. Gondoljunk bele: a múlt század végén valahol lent, Szatmárban van egy kis falu, ahol a paraszt- emberek ismerik a kottát! Balogh Géza H ermánszeg, amit az öregek csak Hérmán- szegnek mondanak, a Sza- moshát talán legkisebb faluja. Ezt azonban csak az útikönyvek állítják, melyek szerzői az életben sem voltak még erre. Mert hogy jár az idegen, aki véletlenül ide cseppen? Úgy, mint a mesebeli drótos tót. A szűk, girbegurba utcákon már hetedszer kerülte meg a falut, mikor felsóhajtott: Atyaisten..., mekkora egy község! Egyenesen hét temploma van. Ha hét nem is, egy azért mégis van Hermánszegen. Igaz, ember legyen a talpán, aki meg akarja találni. Úgy elrejtőzik az, mint a cinkefészek a májusi lombok közt. De a polgármester házára sem könnyű ám rátalálni. Már pedig az illik, ha a faluról írunk, tiszteljük meg a vezetőjét is!. Végül egy öregember fogja meg a kabátom ujját. — Itt van az orra előtt. Nem látja...? Ha meg is van azonban a ház, a lakója sehol. Csak két kisfiú lohol elő a kertből, s mondják, almát szed valahol. De ők ráérnek, megmutatják. Ám ekkor a cipőmre néznek, s elhúzzák a szájukat. — Gumicsizmát nem tetszett hozni? — Nem én. Minek hoztam volna? — Majd meg tetszik látni — bazsalyognak, s csak később, kiszállva az autóból vakarom a fejem. Mert annyi sár, mint Hermánszegen, tán együtt véve sincs a világon. Ez a jó, fekeM ajd egy évszázadon át járta a szamosháti, erdőháti, tiszaháti falvakat a hermánszegi banda. Ha rázendítettek, a harmadik faluban is felkapta a fejét az ember. Negyedszázad azonban nagy idő, egyre kevesebb az olyan ember, aki valóban hallotta a muzsikájukat. A hírük azonban tovább él. Túl fogja élni a legfiatalabb bandatagot is. Legenda lesz a hérmánszegi rezesbandából. fPWW11*'«. 1 J|J 1 'T”T"-T~r. ... 1993. október 30._________________
