Kelet-Magyarország, 1993. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1993-10-30 / 254. szám
r- ' tf! <? 'i •» '>' " ' V '■ r^f'y~''r>ff «*»» ' X «<v < > . .n~* -« -{!'■>» ~.X- >-• •l'WVWIW.» I :* ír -. v^nw.™»-. . + + v-v HX'T 'fl 1993.október30.,szombat HATTER '• ’ • 1 \ Dombok között, mégis Szatmárban Megnézik minden forintnak a helyét © Ahol csak lehet, takarékoskodnak Balogh Géza ük (KM) — Ha az ember liken felmegy a Dorka-hegy- re, s körbenéz, mást sem lát, csak dombot, meg dombot. Határában talpalatnyi fekete földet sem találni, ennek ellenére a falu a történelmi Szatmárhoz tartozott mindig, s egészen az utóbbi időkig a vitkai körjegyzőséghez. Ma persze már ők is önállóak. Jó ideig a szomszédos Gemzsével éltek házasságban, ott volt a termelőszövetkezeti központ, itt meg a tanácsi székhely. Ha morogtak is egymásra néha, azért megvoltak különösebb konfliktus nélkül, most pedig jó szomszédként köszönnek egymásnak. Mindig jómódú falunak számított Hk külső képe ma már alig különbözik a Kisvárda s Vásá- rosnamény közötti útifalvakétól, itt is, ott is új, tíz-tizenöt éve épült házak uralják az utcákat. Nem volt ez mindig így, az Ilkre tévedt idegen már az első pár száz méter megtétele után láthatta, hogy egy különös, jómódú faluban jár. A nagy „kűlábas”, azaz vastag tomácoszlopos házak a Számos-völgyi árvíz után kezdtek rohamosan fogyni, amikor boldog-boldogtalan’ megkapta a lakásépítéshez a belvizes segélyt. Még a dombtetőkön is így húzták fel az új házakat, melyek ha csúnyábbak is, mint a korábbiak, de jóval korszerűbbek, kényelmesebbek. — Kik laktak azokban a „kűlábas” házakban? — kérdem a mai polgármestert, Ba- ráth Gusztávot. — A tizenöt-húsz holdas gazdák. Bármennyire is meglepő, de nálunk ennyi volt egy átlagos birtok, ezért is számított Ilk mindig jómódú falunak. Mondok két igen kifejező r űnődő temetőjárók, merengő, múltidézők vagyunk. Útszéli keresztnél megcsöndesedünk, az őszi enyészeten hosszan szomor- gunk. Elégiákat olvasunk, őszi verseket, s szavakat keresünk, — zsoltárosokat, sírotokat. Elomló arcokat keresünk, édes arcokat, meleg mosolyúakat. Emlékük holtig perzsel, s itt kesereg a szánkon. Sokasodnak halottaink: temetettek és eltemetetlenek, „s rázkódhat a siratok háta,/ a Mindenség nem borul gyászba!" — egyedül az ember, az egyedüli reményen élő ember. S hiába lapozzuk a Bölcsesség könyvét! Az etruszk bölcsesség két várost alapított egy ikerhegyen. A fényre tárt romokat „párhuzamosan" ragyogtat- ta a nap és a hold. Az „élő” város holt relikviái és a holt város beszédes sírleletei a két legnagyobb titok tudói. A halottak városa emlékezésre tanította az élők városát: memento móri, emlékezz a halálra. Leckeként sulykolta nap nap után: por és hamu vagyunk. A halottak városában mindennap fölkomorlott a halotti beszéd. Első irodalmi emlékünk veretes ómagyar szavai úgy szakadnak ránk, mint foszló fák halottsárga levelei, őszi esőszemektől sújtottan. Fázósan borzong a lélek, oly pokolsötét az intelem: halálnak számot: a község határa 2400 holdas, de az ilki gazdák kezén 5200 hold volt. — Ez hogy lehetett? — Úgy, hogy Nyírkárásztól Vitkáig igyekeztek felvásárolni minden eladó földet. Ezért is fordulhatott, s fordulhat elő, hogy az ottani liciteken a mi embereink is megjelentek, s meg fognak Jelenni. Ugyanis sokan ragaszkodnak, ha nem is az eredeti birtokhoz, de legalább a környékéhez. A határban nincs parlag Valaha az ilki határban termett a legjobb dinnye, messze földön ismerték az ízét. Jó ideje azonban teljesen eltűnt, a paposiak, meg jármiak házalnak vele itt is. A dinnye helyét lassacskán az erdő vette át, főleg persze a gyengén termő részeket telepítették be a ma már szépen díszlő akáccal, nyárral. Többek között ez a magyarázata annak is, hogy a határban alig találni parlagon hagyott területeket. — Meg persze a maiak munkaszeretete — teszi hozzá a polgármester. — Mert hány, meg hány helyen látja az ember, hogy a legjobb termőföldeket is a dudva veri fel. Itt a szövetkezet megműveli, az új gazdák pedig természetes. halálával halsz. Halálra érik az esztendő is, morcosodik maradék kedve. Hamar hulló sötétben harangszó szállong, meleg Mária-köszöntésre hívja a hidegülő szíveket. Aj- tatos ujjak imafúzérbe fonódnak, mint majdan egymásba. Mindszent havát morzsoljuk, emlékesek és zsolozsmásak az esték; halottaink üzennek. Gyász fekeiül fölénk, varjaso- dik az ég; komisz szél borzolja a hidegfényű krizantém fejét, s hajnalra ha kiderül, dér veri túlcsordult szirmait. Megesik, késő csillag szalad le—most volt a legfényesebb, lefutóban. Sietősek és sújtódottak vagyunk, szemünkben sejtelem sötétül: virágok halálát visszük, virágvivők. S a magunkét. „A legszebb út a temetői sor, Mikor az ősz a fákra rátipor” — vallja az elmúlás poétája, Juhász Gyula. Sokszínű a halál hangversenye, ha rázendít az októberi akkord. Pazarló pompában a temetőkert. Virágtékozlón a legékesebb, szélben hajló gyertyalángban. Friedhof: a béke Udvara — mondja a német. „A csontvázak katedrálisa" — Adynak. hogy az utolsó gazszálat is kihúzzák a tengeri mellől. Nem tudni, a határ tisztán tartásában közrejátszik-e a munkanélküliség, az mindenestre tény, hogy az ezerháromszáz lelkes faluban a munka- nélküliek száma közelíti a kétszázat. Nekik is nehéz a helyzetük persze, de azoknak még inkább, akik kikerültek már e kategóriából, s az alig több mint ötezer forintos jövedelempótló támogatást kénytelenek igénybe venni. Hatvannál is többen részesednek ebből, köztudomásúan az összeg egy részét a helyi önkormányzatnak kell állnia. — Tulajdonképpen nem is vágna ez bennünket földhöz, hiszen van nekünk azért egy kis saját bevételünk is, ha besoroltak volna bennünket a hátrányos települések közé — vélekedik Baráth Gusztáv. — Úgy jártunk, mint a példaként emlegetett éjjeliőr, akit megkérdeztek, hogy na, öreg, mit vett maga észre a nagy változásokból. Én semmit, mondta. Régen is éjjeliőr voltam, most is az vagyok. Hasonló cipőben járunk mi is, a múltban sem voltunk hátrányos helyzetűek, ma sem vagyunk azok. Ez nem is lenne nagy baj, sőt, csak éppen rengeteg pályázati lehetőségtől, azaz ingyen pénztől esünk így el sajnos. Gyülekeznek halottaink. Elmennek sorjában, s mind többen soron kívül. Valahol félútnál. Se testamentum, se megtisztulás. „Szűnjék meg haragod sebessége”, Uram —esdeném a zsoltárossal, ha nem tudnám, mi élünk sebesen, perben az ötödik paranccsal, perben magunkkal. Mi élünk szapora szívveréssel, a circumdederunt ismételt szorításában. Hamar hangzik majd felettünk az Absolve, Domine. „Törvényes” és „törvénytelen” halottaink a szülőföld ölelésében, s a „halóföld” flórája alatt. Eleink sorában, s a nagykállói kopjafa szoros vigyázatában. Gyertyalobo- gásban, krizantém illatú emlékezésben, virágok és versek varázsában. Akácban álló keresztek, feketedő fejfák, tövükben ujjaink gyertyái fohászkodó füst fellobbanásá- nak buzgólkodnak. S okasodik halottak napja, bolydultan bonganak a harangok, s majd jön érettünk is „egy irgalmas őszi est”. Egyszer emlékké válunk magunk is. Aztán elfogynak az emlékezők, lesz-e, ki megálljon mellettünk? Ha nehezebb is az ilkiek helyzete, mint a ...— itt jó néhány környékbeli településnek kéne következnie, de mellőznünk kell a neveket, nehogy megsértődjenek —, azért boldogulnak. Néhány éve felépült a szemre is tetszetős általános iskolájuk, ravatalozóval, lekövezett utakkal is gyarapodtak, s természetesen elkészült a gázhálózat is, méghozzá úgy, hogy a szokásosnál jóval kevesebbet kellett fizetniük a helybélieknek. Hétmillió szociális kiadásokra A helyi önkormányzat hétmillió forintot szán az idén a szociális juttatásokra, a gázköltségek egy részét is magára vállalta, s gondoskodik arról, hogy a gyermekek napközis ellátásáért havonta kétszáz- egynéhány forintot kelljen csupán fizetniük a szülőknek. — Honnan tudnak ennyi pénzt előteremteni? — kérdezzük búcsúzásképpen a polgármestertől. A válasz rövid: megnézik minden forintnak a helyét. Ahol lehet, takarékoskodnak. S még csak nem is irigykednek a szerencsésebb településekre. Legfeljebb felsziszi szenek néha, hogy nekik ez se, meg az se jár. Komolyan a játékalapból Nyíregyháza (KM) — Hagyománnyá válik, hogy az Országos Játék Tanács az országos játékalapból vissza nem térítendő, illetve kedvezményesen vissza térítendő támogatást ad. A tanács legutóbbi ülésén elkészített javalatára a pénzügyminiszter döntése alapján szociális célra a Mátészalkai Nevelési Tanácsadó 80 ezer Ft, kulturális és oktatási célra a tarpai általános iskola 100 ezer Ft, a tomyospálcai általános iskola 50 ezer Ft, a nagykállói 2. sz. általános iskola 50 ezer Ft, a nyíregyházi Illés Gyula közéleti kötelezettségvállalás 500 ezer Ft, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Szövetségének nyíregyházi csoportja 500 ezer Ft, a Megyei Nyugdíjasklubok Szövetsége 30 ezer Ft, a tiszavasávári 7. számú óvoda 136 900 Ft, a ti- szavasvári Vasvári Pál Gimnázium 400 ezer Ft, a kisvár- dai városi könyvtár 90 ezer Ft, a tiszavasvári városi vegyeskar 50 ezer Ft, támogatást kapott. Ifjúsági célokra a demecseri általános iskola 200 ezer Ft, a tiszaberceli általános iskola 50 ezer Ft, a nyírtassi görög katolikus egyházközség 100 ezer forint támogatásban részeJ sült. Tárca Bakajsza András Temetői tűnődés Kelet-Magyarország 3 Nézőpont) Havonta több mint 100 mázsa trappista sajtot készítenek a TISZATEJ rakamazi üzemében Elek Emil felvétele Készpénzszámla Máthé Csaba C sak készpénzzel lehet fizetni! Már nincs az, hogy lehetőleg, jó lenne, ha készpénzben fizetnének, ez nekünk is könnyebbség lenne. A vállalkozók közötti számlázás több mint 75 százalékánál kategorikusan kijelentik, átutalást nem fogadnak el, csak készpénzt. A hivatkozási alap szinte mindig ugyanaz: tőlem is csak készpénzt fogadnak el, akkor én miért adjak léleg- zetnyi időt, fizetési haladékot a partnernek. Nincs bizalom, csak kétkedés. De miért? Ennyire felhígult volna a vállalkozói mezőny, hogy még az illető legjobb barátjában sem lehet megbízni ha vele üzleti tranzakciót bonyolít le? Részben. A sort az egykori hatalmasságok, a monopol nagyvállalatok kezdték. Ahogy a piacvesztés, az állami dotáció drasztikus leépítése bekövetkezett és fizetésképtelenek lettek ezek a cégek, sorra döntötték le a „kicsiket”, akik jelen példánkban magánbeszállítók, családi vállalkozások, szövetkezetek voltak. Ok képtelenek voltak megbirkózni egy-egy tétel, akár pár százezerforintos összeg kimaradásával, sokszor kényszerűségből heteket, hónapokat csúsztak a fizetésnél. Ahogy végigsöpört a magyar gazdaságon a „köny- nyed" számlakibocsátási akció — hiszen céget bárki alapíthat, pecsétet lehet venni és egy aláírás sem kerül sokba —, a cégek sorra jöttek rá, ez nem megoldás. Fokozatosan mindenki áttért a rég bevált készpénzes számlázásra. Sajnos hiszékenyek mindig voltak, vannak és lesznek is, akiknek elég a külsőség, a behízelgő modor és az ígérgetés, hogy majd fizetünk. A rutinosob- bak, a tapasztaltabbak most kezdik ismét felépíteni maguknak az átutalásos rendszert. A kör igen szűk, a feltételek kemények, egy csúszás elegendő, hogy a bizalmat megvonják. A gazdaság normális működtetéséhez ez is szükséges, hiszen a 8, a 15 vagy a jobb esetben 30 napos fizetési haladék egy nyu- godtabb, tervszerűbb üzletmenetet adhat, amikor nem azon kell gondolkozni, hogy lyukakat milyen forrásból tömjük be. Kommentár Korosztályok leckéje Tóth Kornélia r* ztrájkolni annyit tett U volna, mint öngyilkosságot elkövetni. Most pedig a magyar kollégákkal egyebek közt arról beszélgettünk: a szervezett dolgozók együttműködése a magyarukrán határ két oldalán hétköznapi valóság lehet. S meg sem lepődtünk, hogy akár szolidaritási sztrájkba is hívhatjuk tagjainkat. Vera Koloniec, a közalkalmazottak ukrajnai szakszervezetének elnöke kedves mosollyal fűzte hozzá az elmondottakhoz: az ő korosztálya nehezen birkózott meg olyan fogalmakkal, mint munka- nélküliség, sztrájk, tüntetés. Márpedig az önálló államként megszületett Ukrajnában hasonló problémákkal szembesülnek nap mint nap az emberek. Épp ezért érezték magukat úgy, mint otthon az ukrán vendégek, akik a magyar és ezen belül a megyei közalkalmazotti szakszervezet meghívására érkeztek hozzánk a kapcsolatfelvétel szándékával. Még csak néhányat lapoztunk a legújabbkori történelemben, így jól emlékszünk a megelőző évtizedek hasonló politikai rendszerére, amely nemcsak a mozgalmi, de a gazdasági, társadalmi és az államéletet is uniformizálni próbálta. Érthető, hogy a dolgozók érdekeinek képviseletére létrehozott szakszervezet igencsak szűk, számára rendeltetett határok közt mozoghatott. Bár a gazdasági, társadalmi folyamatok erjedése nyomán az egykori állam- szervezet recseg-ropog, már működnek a kapitalizálódó társadalom gazdasági vállalkozásai, mégis azt mondhatták az ukrán vendégek: egyelőre a közalkalmazottak érdekeit egyetlen szakszervezet hivatott védelmezni. A mostani kapcsolatteremtés a hasonló profilú szakszervezetek között akkor lesz igazán eredményes és tölti be funkcióját, ha a kisember — akinek a védelmére szerveződött mindkét oldalon a szakszervezet—a saját sorsán keresztül érzékelheti a nemzetközi szolidaritást.
