Kelet-Magyarország, 1993. október (53. évfolyam, 229-254. szám)

1993-10-29 / 253. szám

1993. október 29., péntek HATTER Kelet varázsa — szőnyegeken Ritka élmény azoknak, akik szeretik szemüket egy szép műalkotáson megpihentetni Szőnyegrestaurátorok munka közben Szekeres Tibor felvétele Baraksó Erzsébet Nyíregyháza (KM) — Gyermekkorunk mesevilá­gát idéző varázslatos biroda­lom tárul elénk a nyíregyhá­zi Jósa András Múzeum leg­újabb kiállításán. Szinte azt képzeljük, most mindjárt Ali baba, vagy éppenséggel Se- herezádé tűnik elő valame­lyik sarokból: a Kelet titkait, misztikumát hozzák közel a süppedő, színpompás sző­nyegcsodák. Különleges a kiállítás, hi­szen a maga nemében párját ritkító látványosságokat kínál a múzeumot felkereső látoga­tóknak. Egyedi példányok Alig merünk rálépni a földre dobott szőnyegekre, olyan szépek — pedig arra valók, hogy járjunk rajtuk — inkább kedvünk támad a kezünkkel megsimítani a falikárpitok pu­ha bársonyát, ujjunkkal követ­ve a tekervényes indák mintá­zatát, a csillogó selyemszálat. Ritka esztétikai élményt nyújt a kiállítás mindazoknak, akik szeretik szemüket egy-egy szép, művészeti alkotáson megpihentetni. Mert kétségte­len, műalkotás valamennyi itt látható szőnyeg. — Valóban így van — hall­juk a kiállítás háziasszonyától, Rudas Valériától, az Intera- ratát Kft. egyik ügyvezető igazgatójától — minden egyes darab egyedi, katalógusban szereplő tárgy, ami azt jelenti, hogy egyetlen példány van be­lőle a világon. Anélkül, hogy a kiállításon látható szőnyegek mellett, vagy ellenük reklámpropa­gandát fejtenénk ki, azt azért el kell mondani, hogy termé­szetesen ez az egyediség a szőnyegek értékében, azaz árában is tükröződik, ameny- nyiben jó néhány szőnyeg bi­zony hatszámjegyű összegért talál gazdára. Ami nem is cso­da, ha azt is tudjuk, hogy be­került a cég gyűjteményébe egyebek között egy olyan kí­nai selyemszőnyeg is, amely­nek egyetlen négyzetméterén 900 ezer csomó található. Rengeteg türelmet és kézü­gyességet igénylő, és a gép­korszakban is kézi csomózás­sal készült tárgyakról van szó, amelyek között van többszáz éves is. De honnan is származnak ezek a mesés szőnyegek? Az Interararát szőnyegstúdió elődje az a szőnyegrestauráló műhely volt, amely nem csak az országban tűnt ki erede­tiségével és különlegességé­vel, hanem messze földön is híres volt. Az egykori tulaj­donos Avanesian Gurgen több társával együtt örmény földről került Magyarországra 1940- ben. Feleségül vett egy ko­lozsvári leányt, aki egy Török­országból származó örmény, szőnyegkészítő család tagja volt. így termetődött meg an­nak az üzletnek az alapja, amelynek folytatásaként az in­terararát a keleti országokból, Iránból, a türkmén, az örmény, a kisázsiai földről hazánkba a szőnyegeket behozza. Helyben javítanak Leegyszerűsítve hármas fel­adatköre van jelenleg a sző­nyegstúdiónak: azon túl, hogy a kiállítások szervezésével be­mutatókat tartanak, foglalkoz­nak kereskedelmi tevékeny­séggel, valamint szőnyegres­taurálással. — Mostanában egyre in­kább a nagyméretű szőnyege­ket keresik a vevők — közli Avanesian Alex, az örmény szőnyegrestaurátor fia, az In- terararat ügyvezető igazgató­ja, a rádióból, tévéből is ismert szerkesztő-rendező. — Van­nak az emberek között, akik úgy gondolják: míg egy drága kocsi néhány év alatt tönkre­mehet, ha szőnyegbe fektetik be a pénzüket, jobban járnak, hiszen minél régebbi egy sző­nyeg, hajó állapotban van, an­nál értékesebb. S hogy jó állapotban legye­nek a szőnyegek, ha szükséges a javítás, akkor arra is vállalko­zik a cég, amivel kulturmisz- sziós tevékenységet teljesíte­nek, hiszen fontos értékeket mentenek meg a pusztulástól. Két szőnyegrestaurátor ezen a héten a nyíregyházi múzeum­ban dolgozik: láthatjuk, hogyan javítják ki a sérült szálakat, miként gondoskodnak a pót­lásról, a fonal színének, fényes­ségének visszaadásáról, továb­bá megrendeléseket is felvesz­nek a nyíregyháziaktól. Nálunk még rendhagyó, ám a világ más múzeumaiban már bevett gyakorlat az, aminek most a Jósa András Múzeum helyet ad: a kiállítóterem most egy kissé kézműves műhellyé is változik, ahol október 31- ével bezáróan nézhetjük meg a szakembereket szőnyegjavítás közben, illetve ahol tanácsot adnak a szőnyegvásárlással, restaurálással kapcsolatban. Jégbirodalom sírkamráiból Az érdekes kiállításhoz so­kunk számára érdekes infor­mációt is kaptunk dr. Néneth Péter múzeumigazgató „tár­latvezetéséből”. — Tudomásom szerint az első szőnyegleletek az Altaj- hegységben feltárt paziriki ha­lomsíroknak az örök jég alatt fekvő sírkamráiban maradtak fenn két és fél évezred távolá­ból, de azok a darabok már a szőnyegkészítés magasiskolá­ját jelentették. — fejtette ki egyebek között a múzeum­igazgató —. A szövés-fonás mesterségét 7-8 ezer éve ta­nultuk meg. A magyarok is mindig szerették a szép sző­nyeget, például honfoglaló őseink előszeretettel zsákmá­nyolták. A későbbi korokban is szívesen díszítette környe­zetét az ember szőnyegekkel. A mesés Kelet,repülő csoda­szőnyegei” lenyűgözik a fan­táziánkat, és megérnek egy ki- kapcsolódást szolgáló hétvégi sétát a múzeumban.--------------Tárca— F élhomály, színes fiist, kellemes dallamok, és a lány (kislány... nagylány... a csuda tudja ezt így első blikk­re megmondani) pedig gyö­nyörű. Már nem a hamvasság tejködeiben felsejlő csoda, hanem a beérés biztonságá­ban sütkérező, kiteljesedett remekmű. Középtermet, fi­nomra izmosított vádlik, le- omló szőke zuhatag, kelleme­sen gömbölyded formák, ahol kell. Se több, se kevesebb. De az ámulathoz épp elég. Gondolnád: ő maga a meg­elégedettség, a felhőtlen bol­dogság, a rózsás ifjúság fon­tolgatásmentes könnyedsége, akit még nem fertőzött meg az „igazi” felnőttkor örök gya­nakvása, a sumákolástól való félelem, az átverősdinek ne­vezett össznépi játék kiszámít­hatatlanságának izgalma. Fi­noman fogja a hosszú Marl- borót, bele-beleszív, kortyint egyet a száraz martiniból, és réved, belebámul a bíborló árnyakba. Ahogy megpróbá­lok a zöldesszürke (vagy kék- lőbarna?) szemekbe nézni, legnagyobb meglepetésemre az öröm szikrái helyett valami tompa szomorúságot, a csaló­dottság csöndben mozduló hullámait látom. Megszólal. Végre figyelmére méltat. — Hát, én a múltkorában alapo­san felsültem a szépségem­mel. Tudom, hogy mit érek, mi bennem, ami vonzó, mit ta­gadjam: szép vagyok. (Mély hallgatásom mintegy ráerősít az önhittségtől mentes kije­lentés igazságára.) — Bene­veztem egy vetélkedőre, ahol zíteni csípője ringását, har­monizálni őzlábainak ritmu­sát. Készült, mint ahogy álta­lában az ember összerende­ződik, ha olyan csatába indul, ahol a fegyverein kívül csu­pán önmagában bízhat. — Eleinte nem volt semmi baj— Kállai János Korona hermelinnel magamat kellett hozni, így, ahogy vagyok, ahogy tetszem. Most teljesen mindegy, hogy hol ment le ez a buli, nem ez az érdekes, ha egyáltalán van valami szót érdemlő a sztori­ban. Már folyik belőle a szó. El­nyomja a csikket, ismét kor­tyol egy kicsit a léből, s las­san kibomlik a történet, a ma­lőr. Kiderül: szépségverse­nyen próbálkozott ez az égi tünemény, s — maradjunk Vi­téz örökbecsű sorainál — a csalfa, vak remény bizony őt is jócskán kecsegtette, mi több: becsapta, rászedte, ki­babrált vele. Miként a többiek, felöltötte leheletnyi ruhácskáit, frizu­rát, sminket csinált, megta­nulta épp jókor felvillantani legelbűvölőbb mosolyát, idó­folytatja növekvő felháboro­dással a hangjában —, de aztán, ahogy futottuk a körö­ket, elbizonytalanodtam. Nem úgy kaptam a pontokat, aho­gyan vártam, ahogyan sokan megjósolták, amint a han­gulatból érzékelni lehetett. A végén aztán — a mondatból árad a kesrűség — lecsúsz­tam a dobogóról, nem kaptam semmi díjat. Megbundázták a dolgot. Hirtelen abbahagyja a pa­naszt, én is nagyokat hallga­tok befelé. Közénk telepszik a bárgyúvigyorgású csönd. De hát mit lehet erre mondani? A falusi focirangadóktól az ovi­sok szavalóversenyéig min­denben és mindenhol a „szőr­meárut” emlegetik, a bundá­zást szerte e hazában, miért lenne másképp teszem azt egy helyiérdekű szépségfesztivá­lon. De gustibus non est dis- putandum, idézem mormogva a régi latinokat, akik azért konyítottak valamit a női bá­jak minősítéséhez. ízlések és pofonok különbözők, kinek a pap, kinek a papné, folytatom magyarul a felmentő szándé­kú okoskodást, s még megtol­dom egy konyhai falvédőszö­veg slágeres bölcselkedésév­el: az egyiknek sikerül, a má­siknak nem. Persze, mnindezt nem mondom neki, aki szem­közt ül velem, cserélgeti test- nadrágos lábait, tarkójához nyúl, hogy kihessentse a fel­gyülemlett hőséget. Már nem feszült annyira, talán nem is haragszik a bájait nem kel­lőképpen méltányolókra. Pi­cikét elmosolyodik, majd ki­böki. — Meg fogom mutatni, ha belegebedek is, hogy csi­nosabb vagyok, mint az a sok deszkahátú, teknőfenekű, mi- nuszmellű... n meg csak pislogok a J2j varázslattól. Immár her­melinpalástban, koronával a fején lépked előttem méltó­ságteljesen, a leggyönyö­rűbbnek kijáró, elismerő pil­lantások kereszttüzében, alig húszévnyi ifjúságának kikezd­hetetlen tisztaságával. Győz­tesen. Néz<^orvty Gyógyító kérdőjelek Balogh József C sodálatos lesz az élet. Megszűnnek a beszer­zési gondok, javul a felsze­reltség, magas szintű anyagi elismerésben részesülnek a dolgozók, a betegek pedig azt fogják hinni a sok extra szolgáltatástól, hogy egye­nesen a Fekete-erdő klini­kára kerültek. E két mondatot egy kórházi főorvos leveléből idéztem, aki a Kelet-Magyarország október 23-i számából szer­zett tudomást arról, hogy nemsokára minden valószí­nűség szerint egy kft. fog­ja működtetni a Jósa And­rás megyei kórházat. Ter­mészetesen nem ilyen köny- nyed volt végig a levél hang­ja, aggodalommal vetette pa­pírra kérdéseit és gondola­tait, mert nem képes napi­rendre térni felette: miért hiszi bárki is, hogy a HI-CA- RE Kft.-nél van a bölcsek köve, s amit az egész ország­ban nem tudtak megoldani az egészségügyben, arra egy nem szakirányú kft. majd megoldást talál. A megyei közgyűlésről szóló szűk szavú tudósítás­ban sajnos kevés volt a hely rá, hogy a közgyűlés néhány tagjának lényeget érintő kérdéseire is kitérjek, ezért most ízelítőül felsorolokf néhányat. Van-e más kór­házaknál szerzett tapasza- latuk; milyen a kft. vagyoni helyzete; milyen beleszólása marad a megyei közgyűlés­nek a kórház életébe; kié lenne a megtakarításból lé­tesítendő kórház; van-e va­lamilyen, a működtetés áta­dását támogató szakmai (minisztériumi illetékes) vé­lemény. Es persze voltak jócskán a javaslat ellen szóló véleke­dések is. Például, hogy a raciona­litás minden bizonnyal hoz némi megtakarítást, de ha az ágyszám csökkentése pél­dául öregek kitelepítésével lenne azonos, vajon miből vállalja fel a megyei köz­gyűlés új szociális otthonok működtetését és egyáltalán rendbenlévő-e, hogy a me­gyei önkormányzatra a költ­séges dolgok nehezednek, ami esetleg nyereséget hoz­hat, azt átadja másnak. Szó­val tőkekivonásnak és nem tőkebefektetésnek látszik az ügy, pláne azt is tudva, hogy a kft. nem fektet ebbe a számára nyilvánvalóan üz­leti ügybe semmit, nem tesz kockára semmit, a közgyűlés kockázata viszont az is, hogy ha nem sikerülne vala­milyen ok miatt a célt elérni, esetleg lerobbant állapot­ban kényszerülne a kórházat visszavenni. Kaptunk az igen döntést támogató telefont és levelet, hiszen sokszor kiderült már, hogy egy intézmény működ­tetésében rengeteg tartalék húzódhat meg, s ha ezt egyenletesebben lehet oszta­ni orvos és orvos, ápoló és ápoló között, s a hálapénz mai egyenlőtlen eloszlá­sa miatt kiegyenlítettebbek lesznek a jövedelmi viszo­nyok, akkor megéri kimon­dani az igent. A döntés egyelőre később­re maradt, a döntők felelős­sége azonban változatlanul nagy marad. Mert a sok jót ígérő ajánlat csábíthat az igen kimondására, ám nem könnyű elhinni, hogy ugyan­abból a pénzből ami ma is rendelkezésre áll, hogyan lehet / majd mindenkinek több. És a váltakozó sem rá­fizetni jön. Kommentár _____________ Ugródeszka Cselényi György j j a szerény mértékben Li is, de növekszik azok tábora, akik úgy vélik, a Kö­zös Piacba való felvételünk még jó ideig várat magára. Ehhez a nyugati országok piacvédő intézkedésein kívül a magyar ipar és kereske­delem helyzete, versenykép­telensége is hozzájárul. Egy svájci közgazdász profesz- szor szerint a közép-euró­pai országok „csőlátásban” szenvednek, amikor az EK- tagság elérését tartják az egyetlen, az előrejutásuk ér­dekében megteendő lépés­nek. Pedig észre kell ven­nünk, az EK agrárérdekei, az egyes EK-országok ellen­kezése és tulajdon szegény­ségünk kombinációja még hosszú ideig megvétózhatja EK-tágságunkat. Több ne­ves szakember azt tartja, szükségünk lenne egy ugró­deszkára, amit a hozzánk hasonló fejlettségű orszá­gokkal való szorosabb, s a korábbinál mindenképpen eredményesebb együttműkö­désben találhatnánk meg. Vannak akik azt vallják, a kisvállalkozásokkal össze­függésben is illúziónkban ringatjuk magunkat. Noha a kisvállalkozásokra a fejlett országok gazdaságában is fontos szerep hárul, meg az adócsalás főben járó bűn, de a költségvetési kiadások fedezetének nagy részét nem az ő adóikra alapozzák. Eb­ben az életképessé tett nagy- vállalatokra jobban lehetne számítani. A kisvállalkozá­sok a nemzetközi kereskede­lembe hosszú távon csak a nagyok bedolgozóiként kap­csolódhatnak be eredmé­nyesen. En is úgy vélem, a nyugati országok ipari, mezőgazda- sági és kereskedelmi part­nerükként talán jobban elfo­gadnának bennünket, ha a keleti és más irányú üzleti kapcsolataink által a körük­ben fontossá tudnánk ma­gunkat tenni. Ebben talán a szomszédaink szokásainak, nyelvének jobb ismerete, a káoszban való ügyesebb eligazodási képességünk is hasznunkra lehetne. Ter­mészetesen, ha mindezeket kellően ki tudnánk aknázni, a nyugati cégek által is elis­mert menedzsmentet kiala­kításáról akkor sem mond­hatnánk le, amihez a megfe­lelő szaktudás és nyelvisme­ret elengedhetetlen. Keleí-Magyarorszag o

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents