Kelet-Magyarország, 1993. október (53. évfolyam, 229-254. szám)

1993-10-27 / 251. szám

1993. október 27., szerda Kelet-Magyarország 5 Szűrös Mátyás: A múlttal embernek és nemzetnek számot kell vetnie Őr (KM) — Az elmúlt hét végén megyénkben járt az Országgyűlés alelnöke, Szű­rös Mátyás, aki az első és má­sodik világháború őri halot­tainak emlékművét avatta fel. Az 1956-os forradalom és szabadságharc, s a köztár­saság kikiáltásának napján elmondott ünnepi beszédé­ben nem csak a múlttal, de a jelen tennivalóival is foglal­kozott. Az alábbiakban a továbbgondolkodásra kész­tető beszéd fontosabb része­iből idézünk. Engedjenek meg ezen az ün­nepen egy személyes vonat­kozású megjegyzést, kezdte az országgyűlés alelnöke. Az én apám még huszár volt és há­rom testvérével együtt vett részt az első világháborúban, ahonnan két fivére sohasem, egyik betegen, apám pedig több éves fogság után tért ha­za. Én pedig szegény emberek fiaként, az ő küzdelmes éle­tükre is emlékezve, egy békés élet reményében kiáltottam ki a Magyar Körtársaságot. E században sajnos alig volt békés év a Földön, mégis a legpusztítóbbnak az első, s második világégés bizonyult. A milliók sorában ott volt az a negyvenegy őri áldozat is, akikre ma emlékezünk a ke­gyelet virágaival. Honfitár­sainkra, akikről jóformán azt sem tudjuk, hogyan pusztultak el, merre is nyugszanak. Ezért sem hagyhatjuk, hogy bármi­lyen politikai indíték alapján háborúba lehessen vinni az embereket, hogy emberéletek egyesek politikai ambícióinak essenek áldozatul. Halottakra emlékezünk ma, ez az élők egyik legszentebb kötelessége. Ezt ma már senki sem vitatja el tőlünk. Jól tudjuk, hogy a jóvátehetetlent utólag sem lehet jóvátenni, és annak nagyobb a bűne, aki so­hasem tanul elődjei hibájából. Nemzetnek és egyénnek egy­aránt élő lelkiismerettel kell élnie, mert ez erkölcsi parancs. E kis település halottainak emlékét mától fogva emlék­oszlop is őrzi. A nem is távoli múltban erre nem volt lehető­ség. Tudjuk jól, egy bűnös po­litika e drága halottaknak még az emlékét is száműzni sze­rette volna a nemzet emléke­zetéből. A hozzátartozók sze- retete azonban erősebb volt, és számon tartotta a háborúk ál­dozatait, mindvégig kegyelet­tel gondolt rájuk és ápolta, ha csak lélekben is az emléküket. A múltai embernek és nép-. nek minden időben tisztessé­gesen számot kell vetnie, mert csak ez lehet a kiindulópontja a jövő megalapozásának. Ma olyan időket élünk, amikor nem csak lehet, de kell szám­vetést készítenünk, így sor ke­rülhet — ha megkésve is — az igazságtételre. Azonban vi­gyáznunk kell, hogy mindez ne vezessen újabb véráldoza­tokhoz, hogy ez az erkölcsi ítélkezés együtt járjon a nagy­lelkű megbocsátással. Remé­nyünk szerint mindez a nem­zeti megbékélés és összefogás a megtisztulás, és a közös jövő ügyét szolgálja majd. Közös erővel vigyázzunk bontakozó demokráciánkra, arra, hogy a dolgok ne az utcán dőljenek el. Építsük tovább a demokrá­cia intézményeit, hiszen ezek adnak garanciát arra is, hogy ne kisérthessen, s főleg ne tér­jen vissza a múlt. Fejlődésünk és haladásunk most attól függ, hogy tudunk-e közös akarattal, a nemzetet szolgálva cselekedni. Hazánk­ban egyre több olyan közösség van, ahol szükségét érzik an­nak, hogy méltó formában eléket állítsanak a háborúk, az ötvenhatos forradalom és sza­badságharc során elesett sze­retteinknek. Ez jelképezi azt a szándékot, hogy az emlék­művek állítása végre oldja fel a rettenetét, és most már igazán nyugodjanak békében az ordas eszmék áldozatai, és a szabadság hősei egyaránt. Az őriek emlékműve is tu­datosítja egy kis közösség összetartozását, az ősök tisz­teletét és az egymás segíté­sének fontosságát. Reméljük, a jövőben sohasem kell hason­ló emlékművet avatnia az eljövendő nemzedéknek, mert nem lesz több háború, és nem lesz több áldozat sem. Helyzet- és jövőkép az agrárgazdaságról Gazdag programot szervez az SZDSZ október 29-30-án Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Nyíregyháza (KM) — A választások közeledtével min­den párt igyekszik minél töb­bet elárulni saját program­jából, amelynek természetes része az agrárgazdaság. Mit tett és mit kíván tenni a Sza­bad Demokraták Szövetsége? Ennek adnak hangot szakértők és országgyűlési képviselők október 29-én és 30-án első­sorban Nyíregyházán, de me­gyénk több településén is. Az eseményről megtartott sajátótájékoztatón elhangzott, hogy Magyar Bálint, az SZDSZ választási sajtófőnöke október 29-én egy nyíregyházi sajtótékoztatót követően este hat órától Nyírbátorban a pol­gármesteri hivatal dísztermé­ben tart előadást az agrárgaz­daság aktuális kérdéseiről és pártja választási készülődé­seiről. Ugyanebben az időben Mátészalkán a művelődési házban Tardos Márton tart gazdaságpolitikai előadást, Tiszalökön pedig — szintén 29-én este hatkor — Juhász Pál, az SZDSZ agrárszakértő­je lesz az előadó. Másnap, október 30-án, szombaton délelőtt Nyíregy­házán, a városi művelődési központban dr. Kecskés Mi­hály, a biológia tudomány doktora, az MTA megyei tu­dományos testületének elnöke megnyitója után 13 előadás hangzik el az agrárgazdaság témaköréből. Lesz szó a jelen­legi helyzetről, a jövőről, lesz a szövetkezésről, a külföldi non-profit szervezetek tevé­kenységéről, a válságból ki­vezető útról, a kárpótlás vég­rehajtásáról, a hagyományok és a modernizáció összehan­golásáról előadás. A gazdag eseménysorozat legnagyobb érdekessége, hogy noha SZDSZ rendezvényről van szó, más pártok tagjai, közismert képviselői, illetve más pártokhoz közel álló szak­értők is ott szerepelnek az előadók között. Ízelítőül ott lesz az előadók között Szén­égető László, az FM megyei hivatalának vezetője, Juhász Pál, az SZDSZ országgyűlési képviselője, dr. Nagy Tamás, a MOSZ elnöke, dr. Mészáros Gyula, a Magyar Agrárkama­ra közgazdasági igazgatója, Glattfelder Béla, a FIDESZ agrárszakértője, Bálint György, a népszerű Bálint gazda, Tar­dos Márton, dr. Horváth Gá­bor, a MOSZ főtitkára, dr. Kiss Zoltán, a Parlament ag­rárbizottságának alelnöke, Molnár Gábor, a megyei kár- rendezési hivatal helyettes vezetője, dr. Paulik László, a megyei munkaügyi központ munkatársa és dr. Prof. Otto Reisinger, nancy egyetem pro­fesszora Franciaországból. Ez a névsor annaj^ jeleként értékelhető, hogy az agrárkér­dés megoldása nem politikai kérdés, hanem szakmai, amely­hez pártállás nélkül min­denkinek hozzá kell járulni. A rendezvény fő szervezője dr. Lenti István, a mezőgaz­dasági tudomány kandidátusa, az SZDSZ agrárszakértője. A rendezvény védnöke Laborczi Géza országgyűlési képviselő és Felbermann Endre Nyír­egyháza alpolgármestere. Fő támogató a Fiedrich Neumann Alapítvány. Tetőzik a kampány a baloldal ellen Tetőzik a baloldal elleni kampány, fél évvel a választá­sok előtt. Sokan úgy vélik, hogy csak most kezdődik igazán a választások propa­gandahadjárata, van azonban néhány nyilatkozat, melyeket igen nehéz lesz felülmúlni. Legutóbb például a gazdasági kamarákról szóló törvény- javaslat kapcsán nyilatkozott — szakértőkre hivatkozva — az MDF frakciótitkára, hogy a javaslat nem egyéb, mint a jogelőd kamarák átmentése. Majd valami képtelen logiká­val hozzáfűzte azt is, hogy így a kamarák az MSZP befolyása alá kerülnek, így az MSZOSZ és az Érdekegyeztető Tanács után a vállalkozókat is maguk alá gyűrik a szocialisták. Aminek egyenes következ­ménye egy újabb totális rend­szer kialakulása. Nem új a technika, mellyel a kormánypárti politikus élt. A törvényjavaslatokat a kor­mány terjeszti elő és a koalí­ciós többség fogadja el. Ebben sem a tíz százalékkal ren­delkező MSZP, sem az ellen­zék nem akadályozhatja meg. A kisebbség befolyásol tehát többséget, mint ahogy a több­ségében keresztény és kato­likus állampolgárokat gátol a kisebbség az egyházi iskolák működtetésében, és így to­vább. Nem elegendő tehát a kamarai törvénnyel kapcso­latos MDF-aggályok formális cáfolata, hiszen egészen más­ról van-szó. Arról, ami a baloldal elleni hisztériát kiváltotta: a baloldal nem várt és egyes pártok szá­mára elviselhetetlen erősödé­séről. Az MSZP kicsi és gettó­ba szorított pártként szalonké­pes volt a vetélytársak számá­ra, népszerűségünk erősödése azonban riadalmat keltett. A litván, lengyel, majd a görög baloldal győzelme után az igazságügy-miniszter már a „nem eshet el Budapest” jel­szót is célszerűnek látta kiad­ni. Orbán Viktor pedig egye­nesen a baloldal legyőzését tartja legfontosabb választási célnak, mondván, másodla­gos, hogy ez után a liberálisok vagy a jelenlegi koalíció kor­mányoz. Milyen válaszokat kell tehát adnunk a sorozatos támadá­sokra? Ellenzéki pártként csak programunkat, javaslatainkat és politizálási stílusunkat mu­tathatjuk be, hiszen nem tu­dunk konkrét kormányzati te­vékenységre hivatkozni. Igen ám, de most és általában nem a programelemek vitája zajlik. Hiszen akkor konkrétumokról kellene beszélni, és ezt riváli­saink kerülik. Vagy ha vál­lalják, akkor olyan kínos sze­repbe kényszerülnek, mint a Békési Lászlóval közös fóru­mon vitázó fiatal demokrata képviselő, aki nem tudott mar­kánsan eltérő álláspontot fel­mutatni a vitában. Pedig ott és máshol is el­hangzott az MSZP álláspont­jaként, hogy a mezőgazdaság rendbehozása, a vállalkozások élénkítése, a kelet-európai pia­cok visszaszerzése, a bank- rendszer rendbetétele és az ál­lamháztartás reformja kínál kitörési lehetőségeket, de rö­vid távon ezek sem vezethet­nek gyors növekedéshez. Nem szállt vitába senki az ellenőr­zött privatizációt és bevé­teleinek meghatározott fel- használását célzó kezdemé­nyezésekkel, vagy a munka- nélküliséggel kapcsolatos el­képzelésekkel. De említhetem azt is, hogy hónapok óta fek­szik szocialista javaslat a par­lament előtt, a hátrányos hely­zetű-térségekkel kapcsolatban — megtárgyalásra várva. Ha az MSZP állampolgári vélemények alapján összeállí­tott, majd megjelentetett prog­ramtéziseit egyetlen tárgysze­rű kritika érte volna, már lenne miről beszélni. Például arról, hogy melyik párt mit képvisel adott kérdésekben. Kiket tá­mogat és kiket nem? Mit gon­dol az ország jövőjéről? Ehe­lyett marad az ellenségkép fel­rajzolása. A visszarendező­désről, felelőtlen ígérgetések­ről szóló vádak. A szakszerve­zeteket hol zsebre vágó, hol azok kijárójaként működő MSZP képe. Pedig a választá­si kampány velejárójaként a programok versenye előbb vagy utóbb elkövetkezik. Ha előbb, akkor a pártok jó példát adhatnak az állampolgároknak a demokrácia működéséről. Ezen kívül pedig bebizonyít­hatják, hogy feltételezik azok­ról, akikre oly gyakran hivat­koznak, hogy tudnak a saját elhatározásukból mérlegelni és dönteni, hogy nincs szüksé­gük előre gyártott igazságok­ra, kijelölt ellenségekre. Hi­szen nem valakik ellen, hanem valamiért kell választaniuk. Tukacs István, az MSZP nyíregyházi ügyvivője Áfák nem nőnek az égig Harasztosi Pál FELVÉTELE Kitekintés Akinek nincs pénze — fázzon Máriás József Irigykedve hallgatom a rádió híreit: beindult a fűtési idény. Október 15-én ez a világ legtermészetesebb dol­gai közé tartozik, még akkor is, ha az Úr e napokon is enyhe időjárással áld meg bennünket. Boldog ország, ahol a dol­gok a maguk rendjén halad­nak, hol a legelemibb szol­gáltatás nem képezi vita tár­gyát. De mit szóljanak azok, akik e napokban sem hall­hatnak, olvashatnak egye­bet, minthogy az előkészü­letekkel nagyjából meg is lennénk, de kazánjaink alatt mégsem gyúl ki a tűz, mert a melegvíz- és hőszolgáltató vállalat nem tud fizetni a gázellátó vállalatnak. De már ez is okozat, mert az ok egy lépéssel odébb van: a lakosság nem tud fizetni a melegvíz- és hőszolgálta­tásért. Ennek az állapotnak pedig milliók szenvedik a követ­kezményeit. Hisz nem egy tömbház, nem egy városne­gyed, nem egy város, hanem Románia majd minden te­lepülése — a tömbházne- gyedekbe tömörített milliók tömege — jutott ebbe az ál­datlan helyzetbe. Az adós­ságtételek is ehhez mértek: lejmilliárdokban tartják szá­mon azokat. Akinek nincs pénze — fázzon? Olvastam valahol, hogy át kellene értékelni az emberi jogok fogalmát, csökkenteni annak politika centrikus- ságát, kiterjesztve azt az em­beri élet minden alapvető feltételére: az élelmezésre, az életkörülmények bizto­sítására, arra, hogy senki se legyen fázásra ítélve azért, mert anyagi körülményei rosszabbodtak, mert elavult a hővezetékrendszer, mert valahol valakik elzárják a gázcsapot. E nyáron elzár­ták. Ezzel eleve lehetetlenné tették a folyamatos, rendsze­res tisztálkodást. Vajon nem elemi emberi jog ez is?! Ebben az összefüggésben, ennek ismeretében talán ért­hető miért a bevezető mon­dat hálálkodása az Úr áldá­sáért. Csak neki tehetjük. Mert a mi uraink hónapokon át képtelenek megtalálni a megoldás kulcsát, a pénz­ügyi okok felszámolási le­hetőségét. Visszacseng bennem a régi propaganda: a kapitaliz­mus elnyomott embere lak­bérre költi fizetése felét, har­madát, bezzeg nálunk... Igen ám, de azt nem mondták meg, hogy mit tehet, mire mehet a megmaradt fél vagy kétharmad fizetéssel. Mi ak­kor valóban keveset adtunk lakbérre, szolgáltatásokra, de a megmaradttal sem men­tünk sokra. Most azonban: ott tartunk, hogy a lakásrezsi elviheti a fizetés felét, vagy annál is többet, a most újon­nan — 30-40 százalékkal — felemelt élelmiszerárak oda juttatnak, hogy lassan az egér is kiköltözhet a kam­rából. Bejutottunk az Európa Házba — harsogja minden média. De vajon mi válto­zott vele? Úgy néz ki, hogy nem sok. A vízumeltörlésről szó sem esik, amiképp arról sem, hogy pénzt váltanának az útra. De egyre több szó van arról, hogy valamiféle kilépti díj lesz, azaz szemé­lyenként 5000 lejt fizetünk majd azért, hogy önszán­tunkból sorban állhatunk a határon, alávetjük magunkat a megalázó vámvizsgálat­nak. S hogy mi lesz a pénz sorsa? Állítólag a gazdag tu­risták kemény obulusaikkal ily módon járulnak hozzá a hazai szociális állapotok javításához. Ez is egy okkal több arra, hogy fázzunk. Bejutottunk Európába! Heuréka, mondtuk magunk is. Pedig talán jobb lenne, ha Európa költözne ide, hozva magával mindazt, ami ott jó: életszínvonalat, az ember megbecsülését, ételt és me­leget a szükséget szenve­dőnek; hozná magával a to­leranciát, a kölcsönös meg­becsülést és tiszteletet. Hoz­ná..., hogy ne fázzon itt sem a test, sem a lélek. Szatmárnémeti, 1993. október 3. Új párt... A Konzervatív Párt 1993. szeptember 18-án megala­kult. Pártunk — ahogy azt bővített neve is mutatja —, a „gazdák és polgárok szövet­sége”. Fő célkitűzésünk egy angolszász mintájú konzer­vatív párt felépítése, amely biztosíthatja országunkban a tartós megbékélést az állam­polgárok és a politikai pár­tok között. A magyar társa­dalmi történet pozitív ha­gyományaira építkezve mi­nél előbb szeretnénk elérni a gazdaság stabilitását. A környező országokkal békésen kívánunk együtt­működni, miközben a nem­zetiségi érdekek kölcsönös tiszteletben tartása mellett erősítjük a gazdasági érdek- viszonyok összekapcsolását. Dr. Csizmadia László, a konzervatív párt elnöke j KÖZÉLET

Next

/
Thumbnails
Contents