Kelet-Magyarország, 1993. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1993-10-26 / 250. szám
1993. október 26., kedd Kelet-Magyarország 9 A magyar gazdaság hanyatlása A fellendülés motorja csak az export növekedése lehet § Egyelőre csak pangás Budapest (ISB - Ráthy Sándor) — Ebben az évben is folytatódik a magyar gazdaság hanyatlása — hallhattuk a Kopint-Datorg Konjunktúra-Piackutató és Számítástechnikai Részvénytársaság hétfői sajtótájékoztatóján. A kutatóintézet ez évi harmadik konjunktúrajelentésének sajtóbemutatóján elhangzott: az ez évi gazdasági folyamatok sokkal rosz- szabbul alakultak, mint ahogy azt januárban a Kopint-Datorg munkatársai feltételezték. Ugyanakkor tény az is, hogy nem omlott össze a gazdaság, jóllehet az export drámai módon visz- szaesett az idén. A sajtótájékoztatón megtudtuk: a három éve tartó világméretű recesszió jövőre véget ér, s ’94-ben — ha különböző arányokban is —, de több országban, így az Amerikai Egyesült Államokban, Németországban és Japánban is növekedni fog a gazdaság. Mindez kedvező hatással lehet országunkra nézve is, ám a pénzügyi egyensúlya oly mértékben megromlott az országnak, hogy illúzió lenne reményeket táplálni a tartós gazdasági növekedés megindulása iránt. A kutatók, elemezve az idei folyamatokat, megállapították: a bruttó hazai termék (GDP) 2-4 százalékkal csökken ’93-ban, az infláció 24-25 százalék körül alakul, a munkanélküliségi ráta 12 százalék fölött lesz, míg az államháztartás hiánya eléri a GDP 7-8 százalékát, s durván 280-300 milliárd forintnyi lesz. A Kopint-Datorg munkatársai a gazdaság további hanyatlásának fő okát az export drámai visszaesésében látják: az első nyolc hónapban például dollárértékben mérve 25 százalékkal esett vissza az ország kivitele. így ebben az évben, a tavalyi 10,7 milliárd dolláros exporttal szemben csak 8-8,5 milliárdos kivitel realizálására van esély. A kutatók a folyó fizetési mérleg éves várható Eltűnt egy kisfiú Nyíregyháza (KM - CS. GY.) — Egy héten belül már a második kisfiú eltűnéséről kell beszámolnunk. Ezúttal Nyírgelsén kutattak fel kalandos körülmények között egy gyereket. Az eddigi adatok szerint a másfél éves O. Tamás október 23-án 9 óra körül egy magánudvaron az édesapja mellett volt. A tulajdonos vendégeként ott lévő asz- szony bevásárolni ment, ahová a kisfiút magával vitte. A nő a bevásárlás után eltévedt. A községet elhagyván a Nyírgelse és Kisléta közötti erdőbe jutott, ahol a gyerekkocsinak kitört a kereke. Ezután a kicsivel gyalog bolyongott. A hozzátartozók kora délután vették észre, hogy a gyerek hiányzik körükből. Miután tizenkilenc óráig eredménytelenül keresték, értesítették a hatóságot. Rendőrök, mások O. Tamást október 24-én 11.25 órakor a Nyírgelsétől 6 kilométerre lévő erdőben lelték meg. Szerencsére a fiúnak a kisebb megfázáson kívül nem esett baja. A vetés az aratás feltétele hiányát 2,5 milliárd dollárban jelölték meg, s megállapították: ’93-ban ugyan nem lesznek problémák az ország finanszírozhatóságával, de intő jel, hogy a külföldi tőke beáramlása lassul — az idén eddig mindössze 600 millió dollárt fektettek be hazánkban. A külkereskedelmi és a folyó fizetési mérleg romlása hatással van az adósságállományra is. Eddig bruttó 2,5 milliárddal nőtt az ország adóssága, s ez 2,4 milliárddal, 15,5 milliárdra növelte a nettó adósságot. A kutatók általános megállapítása: az export visszaesése nem volt váratlan, hiszen a külföldi recessziót felerősítette az, hogy a gazdaság az elmúlt három évben folyamatosan zsugorodott. A vállalatok egy része csődbe ment vagy felszámolás alatt áll, s ez csökkenti a külföldön eladható áru mennyiségét is. Éppen ezért a Koppint-Detorg munkatársai alapvetően fontosnak tartják egy úgynevezett exportőr-barát politika kidolgozását és gyakorlását — társítva ehhez a megfelelő árfolyampolitikát is. A jövőről szólva a kutatók elmondták: a gazdasági helyzet változása az exporttól függ, s ezért a folyamatok kétféleképpen is alakulhatnak. Az egyik lehetőség szerint — a mezőgazdaság konszolidációját feltételezve — akár 2 százalékkal is növekedhet a gazdaság, míg a másik variáció 1-2 százalékos további zsugorodással számol. Mindez attól függ, hogy a vállalati szféra megkapja-e a kormánytól azt a támogatást, amely az export növeléséhez elengedhetetlenül szükséges. Alakuljon azonban bárhogy az ország külgazdasági teljesítménye, a kutatók szerint a folyó fizetési mérleg hiányát mindenképpen csökkenteni kell. Akár az import korlátozásának árán is. Az államháztartás és a költségvetés hiánya jövőre sem csökken, s vélhetően a mezőgazdasági termelés sem növekszik számottevően. Az idén például eddig 15 százalékkal esett vissza a szféra teljesítménye, míg az élelmiszer- export 30 százalékkal csökkent. Legalább 2-3 százalékkal visszaesett az idén a belső lakossági fogyasztás is, s várhatóan jövőre sem bővül száSzekeres Tibor felvétele mottevően. Az inflációt tekintve jövőre sem valósul meg az a kormányzati terv, hogy a fogyasztási árszínvonal emelkedése 20 százalék alatti legyen. Ezzel szemben legalább 25 százalékos inflációt prognosztizálnak ’94-re a kutatók. A sajtótájékoztatón elhangzott: a működő tőke egyre kisebb mértékben áramlik be országunkba. Az idén durván 1-1,4 milliárd dollárnyi külföldi tőkére számíthatunk, míg jövőre ez az összeg tovább csökkenhet. Lassan elfogyhat a két éve — esztendőnként — 600 millió dolláros idegenforgalmi aktívum is. Különösen akkor fenyeget ez a veszély, ha a kormány politikai okokból megnöveli a turistaellátmány dollárösszegét. Végül a kutatók leszögezték: ha minden a lehető legjobban alakul, s a gazdaság jövőre növekedni fog, ez a tendencia még nem feltétlenül lesz tartós. Az ország pénzügyi egyensúlya ugyanis túlságosan megbomlott, s ilyen körülmények között nem lehet tartós növekedést feltételezni. A küszöb átlépésére készülnek Az egyesült MSZDP megyei szervezetei most vannak kialakulóban Budapest (ISB - D. Á.) — A közelmúltban egyesült Magyarországi Szociáldemokrata Párt a január végi országos pártértekezletig rendezni kívánja sorait. Megpróbálnak az ország mind a 176 körzetében ország- gyűlési képviselőket állítani, s a kialakított programból egy kampányprogramot összeállítani. Mint kérdésünkre válaszolva Podkoniczky István főtitkár elmondta, mindenképpen törekszenek az önálló arcéi kialakítására, de természetesen a pártértekezleten már arról is döntenek, hogy kivel, milyen pártokkal, társadalmi szervezetekkel tudnak együttműködni. Az MSZDP, a Független Szociáldemokrata Párt és a Szociáldemokrata Néppárt fúziójából létrejött új párt hétfői sajtótájékoztatóján az MSZDP új vezetőségének tagjait mutatták be a sajtó képviselőinek. Király Zoltán elnök távollétében Podkoniczky Istvánt kértük meg arra, hogy a tervekről tájékoztasson. Megtudtuk, hogy Takács Imre elnök vezette Szociáldemokrata Párttal nincs semmilyen kapcsolatuk, bár arról értesültek, hogy onnan is jelentkezett már sok tag az egyesült MSZDP-be. Az egykori SZDSZ-es vezetőhöz adódott a kérdés, hogy vajon a szabad- demokraták közül várható-e tagok átlépése. Podkoniczky István szerint az SZDSZ-ben sokan vannak, akiknek a gondolkodása közel áll a megújult MSZDP programjához, de ennek egyelőre nem lesznek konzekvenciái. A magyarországi pártosodás mindenesetre egyelőre nem zárult le, könynyen elképzelhető, hogy egyesek új szerepekbe kerülnek. A parlamentben van ma olyan baloldali párt, amely szociáldemokrata programot ígér. Milyen lényeges ponton különbözteti meg magát az MSZP-től az MSZDP? — kérdeztük a főtitkártól. — Nekünk nem szabad a múltról beszélnünk — szögezte le Podkoniczky István. — Az emberek, a választók úgyis tisztában vannak azzal, mi volt Magyarországon tíz esztendővel ezelőtt, s ki kötődik ahhoz a rendszerhez, ki nem. Az MSZDP-nek — folytatta Podkoniczky — saját programjával kell elhatárolódnia más pártokétól. Például azzal, hogy a szakszervezetekkel nem felső szinten kell egységet deklarálni, hanem alsó- és középszinteken keressük az érdekazonosságokat. Rendkívül fontos az is, hogy az MSZDP-nek semmiképpen sem szabad a választási siker érdekében mindenfélét ígérgetni, mert a hatalmon maradáshoz be is kell váltani az ígéreteket! Az MSZDP-re nehéz hetek és hónapok várnak, hiszen a már évek óta dolgozó pártokkal szemben technikailag is nagy lemaradást kell behozniuk. A főtitkár elmondta, hogy rengeteg találkozót szerveznek a civil szervezetekkel, az egyházakkal, a szakszervezetekkel, más pártokkal. Az ötszázalékos parlamenti küszöböt mindenképpen át akarják lépni a választások során, de ha netalán tán ez nem megy ilyen gyorsan, akkor sem szabad elkeseredni. Hiszen négy-öt hónappal utána következnek a helyhatósági választások. November közepéig kerül sor az új egységes megyei szervezetek kialakítására, melyek — mint Podkoniczky István határozottan állította — még az országos központnál is sokkal inkább akarták az újraegyesülést. Antall kölni kezelése Bonn/Köln (MTI) — Az orvosok elégedettek a kezelés eddigi eredményeivel, komplikáció nem lépett fel Antall József miniszterelnöknél, akit október 6-a óta kezelnek non-hodgkin-lym- phoma betegséggel a Kölni Egyetem I. számú belklinikáján, s akin október 14-én autolog törzssejt (őssejt) transzplantációt hajtottak végre. A kormányfő egészségi állapotáról Volker Diehl professzor, a klinika igazgatója, a kezelést végző orvoscsoport vezetője hétfőn Kölnben az alábbi tájékoztatást adta: „Az orvosok a kezelés eddigi eredményével elégedettek, a terápia az előre meghatározott tervnek megfelelően történik. Az őssejtek ismét képeznek vérsejteket. Komplikáció nem lépett fel. A miniszterelnök állapota a körülményekhez képest kielégítő. A következő orvosi jelentés egy hét múlva várható.” Lengyel kormánylista Varsó (MTI) — Waldemar Pawlak megbízott lengyel miniszterelnök hétfőn, miután átadta kormányának listáját Lech Walesa államfőnek, sajtóértekezleten ismertette az új minisztertanács összetételét. A miniszterelnök helyettesei: Marek Borowski (Demokratikus Baloldali Szövetség — SLD), Wlodzimi- erz Cimoszewicz (SLD), Aleksander Luczak (Lengyel Néppárt — PSL). A tervek szerint Cimoszewicz egyúttal az igazságügy-miniszteri, Luczak a közoktatási miniszteri funkciót is betöltené. Egyelőre nem dőlt el a kulcsfontosságú pénzügyminiszteri tárca sorsa, miután az SLD jelöltje visszalépett. Elképzelhető, hogy Borowski fogja betölteni ezt a tisztséget is, bár ő Henryk Chmielakot javasolta. Az államfői jóváhagyást igénylő tárcák élére Lech Walesa jelöltjei kerültek: külügyminiszter — Andrzej Olechowski, nemzetvédelmi miniszter — Piotr Kolod- ziejczyk altengemagy, belügyminiszter — Ándrzej Milczanowski. A miniszter- elnöki hivatal vezetője Michal Strak lett, Pawlak egyik főtanácsadója. Ä külkereskedelmi miniszter Leslaw Podkanski (PSL), a tulajdonviszonyok átalakításának minisztere Andrzej Wieczorkiewicz (PSL). Ipari és kereskedelmi miniszter — Marek Pol (Munka Uniója — UP), közlekedési és tengergazdasági miniszter — Boguslaw Li- beradzki, kommunikációs miniszter — Andrzej Zielinski, környezetvédelmi miniszter — Stanislaw Zeli- chowski (PSL), építésügyi miniszter — Barbara Blida (SLD), mezőgazdasági miniszter — Andrzej Smietan- ko (PSL), munkaügyi és szociálpolitikai miniszter — Leszek Miller (SLD), egészségügyi miniszter — Ry- szard Jacek Zochowski (SLD), kulturális miniszter — Kamizimierz Dejmek (PSL), a Központi Tervhivatal vezetője — Miroslaw Pietrewicz (PSL), a Tudományos Kutatások Bizottságának vezetője — Witold Karczewski. Október 23-ról a romániai lapok Bukarest (MTI) — Az Adevarul hétfői száma „Magyarország az 1956-os forradalomra emlékezik — a politikai nyelvezet radikali- zálódik” címmel budapesti tudósítója, Dórin Suciu tudósítását közli. A bukaresti napilap hasábjain kifejti, hogy a négy évvel ezelőtti eufória és társadalmi-politikai egyetértés Magyarországon is a múlté. A hatalom és támogatói a megmerevedett társadalmipolitikai légkörben radika- lizálták politikai nyelvezetüket, egyre inkább célpontjukká váltak az ellenzéki vezetők, a köztársasági elnök, a sajtó egy része. A Romániai Magyar Szó felidézi, hogy 1956 októberében, a magyarországi forradalom kitörése után egész Erdélyt átfogó szervezkedés indult. Színházi közlemény 1993. október 23-án színházunk a Történelmi Igazságtétel Bizottság nyíregyházi szervezetének felkérésére nemzeti ünnepünk alkalmából való rendezvényhez rendelkezésre bocsátotta a színháztermet. Az ünnepséget követően az épület előtt — nem állítva, hogy a rendező szerv hibájából — botrányos hangoskodásra került sor. E méltatlan eseményből okulva mostantól intézményünkben kizárólag a megyei, illetve a városi önkormányzatok által rendezett hivatalos ünnepségekre kerülhet sor, vagyis megbízatásom lejártáig színháztermünket egyetlen politikai párt, egyetlen társadalmi szervezet számára sem vagyok hajlandó rendelkezésre bocsátani. A Móricz Zsigmond Színház éppúgy, mint az ország bármelyik más színházépülete, a kultúra és a művészet temploma kell, hogy maradjon, éppen ezért az elkövetkezendőkben semmi, hivatásunk szentségét megzavaró eseményt nem vagyok hajlandó falaink közé beengedni. Végül úgy is, mint magyar értelmiségi, úgy is, mint felelősséggel bíró közhivatalnok szégyenletesnek tartom nemzeti ünnepünk méltóságon aluli megzavarását. Verebes István a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL