Kelet-Magyarország, 1993. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1993-10-23 / 248. szám
A KM hétvégi melléklete Aktuális kérdések __________________________________________________ Csalogató infrastruktúra Nyíregyháza (KM - MCS) — Infrastrukturális vagy termelői beruházások? A dilemmát egyre többen úgy oldják fel, hogy előbb az infrastrukturális beruházásokat építik ki, amelyek magukhoz csalogathatják a termelő tőkét. A fordítottjára, hogy a termelő üzem tulajdonosa építse ki a gáz-, a víz-, a szennyvíz-, a telefonhálózatot már nagyon kevesen vállalkoznak, a ráfordítás ugyanis óriási. Vajon a megye az elmúlt három évben mekkora erőfeszítéseket tett az infrastrukturális beruházások kiépítésében, amely vonzó lehet a termelő tőke számára? — kérdeztük Koncz Imrétől, a Területi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálat, a Belügyminisztérium megyei hivatalának igazgatójától, aki az önkormányzatok és a kormány közötti információs központ vezetője. — A megye infrastrukturális elmaradottsága nem olyan „látványos”, mint mondjuk 10 vagy 20 éve. Az elmaradottságot mindenképpen ketté kell választani: egyik része a gazdasági, hiszen a termelő ágazatokban, a munkahelyteremtésben, a foglalkoztatásban úgy ítélem meg, hogy tovább nőtt a lemaradás. Ebben a recesszióban, gazdasági pangásban egy rossz adottságokkal rendelkező régió nem vonzó a belföldi és a külföldi tőke számára. A másik oldal a lakossági és az önkormányzati infrastruktúra, amely sokkal kedvezőbb képet mutat, a felzárkózás megindult. Az elmúlt három évben olyan önkormányzati fejlesztések valósultak meg, amelyek korábban nem voltak. Azt azért hozzáteszem, hogy az összes megyei beruházás 75 százalékát ön- kormányzatok valósították meg. □ Ha nincs telefon, nincs kiKoncz Imre Szekeres Tibor felvétele épített gáz, akkor nem is érdekel az ajánlatuk, ismételte az egyik polgármester egy külföldi beruházó szavait. Mennyire vonzó az infrastrukturális beruházások bővülésével a megye a külföldi beruházók számára? — Mindenképpen vonzóvá fogják tenni ezek a beruházások a termelő tőke számára a megyét. Épültek utak, megvalósultak a gázberuházások, ivóvízzel valamennyi települést elláttak, a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése is megkezdődött, bár nem olyan ütemben, mint ahogy szükséges lenne. A telefonhálózat bővült, de ebben sokkal jelentősebb előrelépést várt a megye. Nagyon komoly ígérvények voltak, amelyek közül csak egyet említek. A kihelyezett ^ kormányülésen a MATÁV debreceni igazgatója ígérte meg a miniszterek elcjtt, hogy 1993. december 31-re minden Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyei településen crossbar központú telefonhálózat lesz. A telefonhelyzet megoldása egyre sürgetőbb, ez a közeli jövő feladata. A kormány által elkülönített 500 millió forintból jelentős beruházások valósultak meg, az összeg egy részéből a gázhálózatot (1523 kilométer), a gerincvezetékeket, a fogadóállomásokat építették ki. A finanszírozás másik részét a lakosság vállalta. Átlagosan családonként 30-40 ezer forintot be kellett fizetni. És a hozzájárulások jelzik, hogy a lakosság sokszor erőn felül vállal, de akarja és segíti a fejlődést. □ A kisközségek a kiépítetlen infrastruktúra miatt nagyobb szeletet kérnek az önkormányzati beruházásokból. Ókét mennyire preferálják? — Ha a megyén belüli telepcsoportokat nézzük, akkor a kisközségeknél látszik a legnagyobb fejlődés. 1986-tól már megindult az a tendencia, hogy a megyei jogú városok, megyében lévő városok nem kaptak akkora kiemelt fejlesztést, mint más megyében, inkább a kisebb települések beruházásait finanszíroztuk. Általános iskolák épültek, sorozatosan hívnak tornaterem-, tomacsamok-avatóra, például a ramocsaházira, vagy a 700 lelkes Túrricsén az egész falu szerepel egy ilyen átadáson. Az elmúlt három évben a megyében 118 általános iskolai tanterem, 36 általános iskola tornaterem épült, 16 szakközépiskolai termet adtak át, 970-el bővült az általános iskola diákotthoni férőhelyek száma. Ezek voltak a cél- és a címzett támogatások, amelyek a TÁKISZ-on keresztül futnak. A másik rész a saját erős és az Állami Fejlesztési Intézet pályázatain nyert támogatásból létrejött beruházások, amelyből a közúthálózat fejlődött, a három év alatt 433 kilométert adtak át. Vannak olyan kisközségek, ahol már nincs egy négyzetméter olyan felület sem, amely nincs lebi- tumenezve. A városoknál jelenleg több a kiépítetlen út, mint egyes községekben, ahol a vízlevezető árkokat is elkészítették. Ennek egyik mintapéldája Nyírcsászári. Az állami támogatás mértéke 40-50 százalék, a többit saját erőből kellett hozzátenni. □ Az a bizonyos 500 millió forint elfogyott, más keretek is elapadtak, a lakossági tartalékok pedig elfogytak. Ezek után jövőre milyen fejlesztések várhatók? — A fejlesztéseknél nincs megállás. Az ivóvízhálózat fejlesztése sem szűnt meg a megyében, a külterületi lakórészeken még jövőre is folyamatosan bővítik a vezetéket. Mindez egy újabb problémát, a szennyvízhálózat kiépítését hozta magával. A következő években ennek a célnak országosan is prioritást kellene kapnia. Sajnos a támogatott célok közé a szennyvíz már nem fért be. A céltámogatott beruházások közé már 13-at vettek fel, pedig ebből csak 2-3-ra fog pénz jutni, a többire nem. Ezért az alanyi jogú céltámogatás fedezet hiányában nem fog beindulni. Három cél kap jövőre elsőbbséget: az életveszélyessé nyilvánított iskolák újjáépítése, az egészségügyi gép-, műszerbeszerzés és az egészséges ivóvízhálózat kialakítása. — Nem vitás, hogy ehhez a nagyarányú fejlődéshez olyan képviselőtestületek kellettek, akik beadták igénybejelentésüket, pályáztak különböző célokra. A TÁKISZ-igazgatók mindig gratulálnak ahhoz, hogy a megyében milyen nagyszerűen valósulnak meg«a fejlesztések, és hozzáteszik, nem igaz, hogy le vagytok maradva. Ha végigmegyünk a megye településein, akkor jól érzékelhető a fejlődés. Rengeteg magánház is épül, ez is a pozitív változást jelzi. Szerintem az elmúlt 5-8 évben az ön- kormányzati és a saját erős beruházásokkal megoldódtak a legégetőbb gondok, hiszen például volt olyan község, ahol egyszerre öt közművet avattak. A megye a fejlesztések után valamint a bővülő telefonhálózattal és a leendő szennyvízhálózattal már sokkal kedvezőbb pozícióból fogadhatja a termelő tőkét. A TARTALOMBÓL: • A müzlievő maratonista • Váltónyargalás • Az írók és a forradalom • A gyilkosok köztünk vannak / N KM galéria fk /T egyénig Cegújaf>6 átCantíó múzeumi gyűjte- Jyl menye Máriapócson nyíít meg a település egyilL Híres személyisége, (Dudás ‘Miklós, a ftajdúdorogi egyházmegye másodig püspökének, a szülőházában. A görög katolikus egyháztörténeti gyűjtemény bemutatja a kegyhely háromszáz éves múltját, a község helytörténetét, valamint a bazilita szerze- tesek.életét. Az épületben helyet kapott az egykori bútorzat, berendezés is. A dokumentumok* kegytárgyak, nagy részénekifennmaradása Dudás (Bertalan bazilita atyának, köszönhető, aki évtizedeken át őrizte, mentette a muzeális értékeket. A máriapócsi katolikus dalárda zászlaja 1909 Balázs Attila felvétele Műgámréumény R0|-|dezni közös dolgainkat Nagy István Attila n zívesen írnám, hogy ismét (3 csendes évfordulóhoz érkeztünk. De napjainkban semmi se csendes. Ma még hiányzik az ünneplés méltósága sok emberből. Ma még a han- gosszavúak, a mellüket dönge- tők idejét éljük. A forradalomról töprengek. Nem csak arról, amely előtt éppen ma, huszonharmadikán hajtunk fejet. Lobognak a zászlók, büszkén, talán egy kicsit idegesen is, de azt hirdetik: mégis csak érdemes volt! Mindegyikről. Mert mindegyikbe belebuktunk. Csak sírás maradt utánuk, könny és vér. Bosszú és akasztófa, sírás és sortűz. Mardosó kétségbeesés és hosszú-hosszú börtön, vagy az országutak vánkosán való pihenés. Szomorú otthon- talanság. Egyszer a hazáért, máskor meg az „ez a harc lesz a végső” mámoros hitéért, aztán újra csak a függetlenségért, az önálló, szabad életért. De mindannyiszor a belebukás kockázatával. Mert minden alkalommal hiányzott az életünkből a normális fejlődés logikája, egy kicsit mindig lemaradtunk, ezért az életünk értelmévé vált a győzelem, s a nyomában iszonyú tragédiává a bukás. Negyvennyolc nemzedékének számos életben maradt tagja vélekedett úgy, hogy elárulták a nagy eszmét azok, akikre a megvalósítás irányításának a feladata hárult. Annyira, hogy egy évszázad múlva is így kiált fel a költőutód: „Szedd össze csontjaid, barátom: / lopnak a bőség kosarából, / a jognak asztalánál lopnak, / népek nevében! S te halott vagy?!” Petőfi szellemét idézi a költő, de a mai újságolvasónak nem kell sokat törnie a fejét, hamar rábólint: igen, mindez ma is igaz! Lopnak a nép nevében! Vagy csupán arról van szó, hogy helytelen a történelemértelmezésünk? A kisember (milyen szerencsétlen a kifejezés) tudatában túlságosan vegytiszta állapotban élnek bizonyosfogalmak, s képtelen a történelmi látásra? Az eszményeket kéri számon a megvalósításon? Éppen a kilencedik esztendőt töltöttem be ezerkilencszázötvenhatban. A kor nem érdem csak állapot, szokták mondani. Ez így van. De a dolog abból a szempontból mégis csak fontos, hogy nemzedékemnek semmilyen konkrét élménye sincsen a forradalomról. Amit később megtanult róla, elfogadta igaznak, hiszen a tényeket sokféle módon lehet csoportosítani. Hinni kellett azt is, meg annak az ellenkezőjét is. A zavar tovább fokozódik napjainkban, amikor pedig sokezren szeretnék megérteni, hogy mi is történt valójában ötvenhatban. Az a nemzedék is, amelyik azt hallotta róla, hogy ellenforradalom volt (s tények sokaságát olvasta, hogy valóban az volt), néhány éve tudja: igazi forradalom volt (a tények önmagukért beszélnek). Aztán kiderült, hogy nem forradalom, hanem háború volt. Az egyik forradalmár azt mondja, hogy a másik csak annak hazudja magát. Mi volt hát? A legtöbb ember „történelmi alulnézetből” szemléli a világot. Ami megtörtént vele, az igaz, hiszen személyes részese, átélője volt az eseményeknek. De bármennyire is fájdalmas, a személyes sors nem hitelesíti a történelmet. Színezi azt, de az egész belső logikáját, sokoldalú összefüggésrendszerét nem pótolhatja. Minden hatalomra került nemzedék—legalábbis itt Kö- zép-Kelet-Európában — kialakítja a maga mítoszait, hőseit, és „eltakarítja” az útból mindazokat, akik mem felelnek meg ennek az új mitológiának. Az értéktelennel együtt megsemmisíti a tartalmasat is. De a mítoszok mellett—s ez talán még fájdalmasabb — az elit átveszi a legyőzőitek életformáját, szokásait, fokozatosan eltávolodik a néptől, amelyikre naponként hivatkozik. Kihasználja a hatalom előnyeit, kárpótolja magát, pedig az elmúlt negyven évben egyáltalán nem volt áldozat. A nagy és szent eszmét pajzsként tartja maga előtt, s nem tesz mást, csak ami törvényes (jól tudja, hiszen ő szavazta meg a parlamentben). Ez is történelmi alulnézet. A kettő között azonban mégis nagy a különbség. Mert, akit megcsaltak a hitében (hívhatják azt szocializmusnak, vagy többpárti demokráciának), soha többé nem válik hívővé. „Rendezni végre közös dolgainkat” — a költő figyelmeztető gondolatát hívom ismét segítségül. Sokan mondják, hogy ez a mostani időszak is, lényegét tekintve forradalom, hiszen minőségi változás következik be mindnyájunk életében. Nagy kár lenne, ha nem tanulnánk az előző forradalmak tapasztalataiból, s engednénk, hogy ez is elvetéljen. Múzeumi gyűjtemény
