Kelet-Magyarország, 1993. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1993-10-12 / 238. szám
Kelet-Magyarország 3 1993. október 12., kedd Ne nyomorprogram legyen A szakemberek a fejükhöz kaptak • A legfontosabb az üzleti érdek • Torzó nem kell Ha egyszer vonalat is ad... Balázs Attila felvétele Balogh József Budapest (KM) — Miközben a Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyei telefónia fejlesztési tervei készültek, s a megállapodások születőben voltak, akkor került a MATÁV illetékeseinek látókörébe a gázprogram. A kiásott árkok automatikusan kínálták a lehetőséget: egyezzenek meg a gázosok és a telefonosok, s ezzel egy árkot és egy zsák pénzt takaríthatnak meg. És mivel az egyezkedés nagyon döcögve haladt, az látszott legkézenfekvőbbnek: vagy valakinek nem tetszik az ügy, vagy valakiknek komoly anyagi érdeke fűződik valamelyik megoldáshoz. Mi volt a MATÁV álláspontja? Erről így beszélt Tölö- si Péter távközlési vezérigazgató-helyettes. — Azt hiszem, Bárány Endrével, a MATÁV debreceni igazgatójával kell kezdenem, ő volt közel a tűzhöz, őt érhették legközelebbről a támadások. O kezdettől arra próbált rávenni bennünket: próbáljuk meg a gázzal közös árokba fektetni a telefonvezetéket. A szakemberek először rosszul lettek, amikor ezt az ötletet meghallották, mert a magyar szabványok ezt nem teszik lehetővé. Bárány úr nem hagyta magát, nagyon attraktív ajánlatokat hozott az A.K.T.K Kft.-től, amelyekben arról volt szó, hogy kedvező fizetési feltételek mellett ők befogadják a már épülő rendszereikbe a telefonkábeleket. Mi azt mondtuk megvizsgáljuk a dolgot, de miután nem mi vagyunk a hatóság, a döntést e tekintetben nem nekünk kell meghozni. — Jánkmajtist szemeltük ki kísérleti helyül, ahol kipróbáljuk: hogy lehet építeni a gázt és a telefont együtt. És ha erre áldását adja a hatóság — határoztuk el —, akkor gondolkodhatunk a továbbiakról is. — Hogyan tovább? — ez volt a következő kérdés. Nyilvánvaló ott a legcéleszrűbb a fejlesztés, ahol ez a legkorábban pénzt hoz a konyhára, ahol leghamarabb eredményez bevételt. Ilyen szempontból kínálkozott nagyon jó megoldásnak a Szamoshát, mert ott van négy telefonközpont — Kölesén, Rozsályon, Tisza- becsen és Jánkmajtison — amelyik épp hálózathiány miatt nem fogadhat előfizetőket. Ez olyan lehetőség, ahol olcsón létre tudjuk hozni a hálózatot. Ez azonban — úgy látszott — csak a MATÁV ötlete volt, mert hallani sem akart róla az önkormányzatok szövetsége. Azt mondta: ha eldöntöttük, hogy Kisvárda lesz a fejlesztés első üteme, akkor nem előzheti meg a Szamoshát. — Mi győzködtük őket, mert az üzleti érdek azt mondatta velünk, hogy ez gazdaságos, itt hamar bevételre lehet szert tenni, s nagyon hamar életképesen működik. Szorgalmaztuk, úgy is, hogy az A.K.T.K-nál próbáltunk még az eredeti ajánlatuknál is kedvezőbb feltételeket megteremteni, másfelől pedig próbáltuk győzködni a megyei közgyűlés vezetőit, hogy egyezzenek bele. — Ennek az ereménye az lett, hogy Zilahi úrral közösen elhatároztuk: megpróbáljuk módosítani az üzleti tervet, ha lehet ne sérüljön a kisvárdai program se, de használjuk ki ezt a lehetőséget is, ami a végtelenségig nem is áll rendelkezésünkre, mert a gázárkokat előbb-utóbb be kell temetni. Elhatároztuk: úgy készülünk fel a kft. augusztus 25-i közgyűlésére, hogy döntésképesek leszünk. Ám itt történt egy olyan hiba, ami generálta a későbbi félreértéseket, mert nem készítette el a két üzleti tervet a kft. erre az időre és a jelenlévők nem tudtak választani a két alternatíva közül. Azt mondta a MATÁV képviselője: ha nincs miből választani, akkor maradjon az eredeti terv, csak a kisvárdai körzetre koncentráljunk. — Amikor a képviselőnk visszajött, s beszámolt arról, mi történt, megijedtem. Vég nélküli telefonálás kezdődött, mindenkivel felvettem a kapcsolatot, hogy változtassuk meg a döntést. Mert hiba, hogy fölkészületlen volt a MATÁV a közgyűlés időpontjában, nem tudott alternatívákat az asztalra tenni, de azt a hibát ne tetézzük azzal, hogy erre hivatkozva elvetünk egy jó lehetőséget. Kértünk az A.K.T.K-tól egy-két napot, hogy végiggondoljuk a dolgot. Megígérték, hogy addig még fönntartják az ajánlatot, de siessünk, mert be kell temetni az árkot. — Egy-két nap alatt megszületett a döntés: azokon a helyeken, ahol a telefonközpontokat előfizetővel föl lehet tölteni, csatlakozunk a gázprogramhoz, mert azt elviseli még a kisvárdai fejlesztés. Tehát ha pesszimistán azzal számolunk, hogy egyelőre nem lesz több pénzünk, mint ez a hatszázmillió forint, amivel a Nyírte- lecoom Kft. létrejött, akkor is el lehet onnan vonni annyi pénzt, hogy jánkmajtisi, a kölesei, a rozsályi és a tiszabecsi telefonközpontokba bekössük az előfieztőket a gázprogra- mos hálózattal. Nem szerettük volna, ha ellehetetlenül a kisvárdai fejlesztés, de azt sem, hogy üres, kihasználatlan telefonhálózatokat hozzunk létre a gázosokkal közösen. Ennyire futotta a pénz. Erre érkezett a reklamáció Zilahi Józseftől, amikor visz- szajött a szabadságáról, hogy a MATÁV ne hozzon ilyen feszültséget eredményező döntést. Ha csatlakozik a gázprogramhoz, akkor mindenhol csatlakozzon, mert olcsón lehet hálózatot építeni. — Itt kellett feltenni a kérdést: mi az olcsó? Mert hiába olcsó egy beruházás, hajó ideig nem lehet bekapcsolni az előfizetőket, ott hever kihasználatlanul a föld alatt a kábel, közben fizetni kell az amortizációt, s pénzbe kerül a fenntartás is. Tehát a környezete nélkül nem vizsgálható, mi az olcsó, vagy mi a drága. Itt különbözött a mi véleményünk, másfelől pedig Kisvárdára már csak annyi pénz maradt, amennyi feltétlenül szükséges. — És akkor jelent meg a Kelet-Magyarországban az Ön cikke, hogy mi időt akarunk húzni ezzel a döntéssel. Erre azt tudom mondani: pusztuljon el az a gazdálkodásszervező, aki pénzt fektet egy vállalkozásba — mint a MATÁV tett 400 milliót ebbe a kft.-be —, ha annyi esze van, hogy csak tárolja a pénzét és nem akar befektetése után nyereséget elérni. Ismétlem, annyi pénzt mindenképpen el kell különíteni, hogy Kisvárda életképes legyen, ne kelljen majd félbeszakítani a beruházást. Nem torzót akarunk létrehozni, hanem gazdaságosan működő beruházást. Azzal együtt elismerjük, hogy a gáz és a telefon egy árokba fektetése olcsóbb, bár messze nem harmadannyiba kerül. De nem tudjuk nyakonragadni ezt az olcsóságot, mert a rendszer többi elemét nem tudjuk mellétenni. — Még annyit a vezérigazgató és a helyettes ellentmondó kijelentéseiről, hogy a vezérigazgató úr azt mondta a megyei elnöknek: elkezdhetik a vezetékfektetést azon a helyen, amiről szó volt. Tehát nem az összes létező helyen, hanem csak ahol megbeszéltük. Hogy optimista vége legyen, a vezérigazgató-helyettes elmondta, nagyon remény- teljesek a potenciális befektetőkkel a tárgyalások. Remélhető, hogy nem egy nyomorprogram lesz a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei telefonprogram, s nem csak Kisvárdán és ott is csak egy részleges fejlesztést lehet végezni, hanem minden igény kielégítésére képes lesz a MATÁV. (Vége)--------------Tárca— A z idősebb Honti állítólag már a Monarchia idején is híres, de méginkább hírhedt személyisége volt a Kárpátok tövében megbúvó kisvárosnak. Mire jött az első nagy világégés, az ősi birtoknak már nyoma sem maradt. Így aztán látszólag kártyázásból tartotta fenn magát, de igazából a kölcsönkérésnek álcázott koldulásból élt. Aztán elhallgattak a fegyverek és a városkát Csehszlovákiához csatolták. Az akkor még ifjú Honti, akit én magam csak évtizedekkel később ismerhettem meg, hamar rájött, hogy az új, megváltozott körülmények között is sokra viheti, aki ügyes. Akkoriban már az élet minden területén a Prágából érkezett cseh hivatalnokok irányítottak, s hősünk szerencsésen megismerkedett egyikük bájosnak egyáltalán nem mondható lányával. A zord atya viszont hallani sem akart az ifjú vő jelöltről, hacsak... az nem választ Orémus Kálmán Fedőnevek magának valami kevésbé irredenta nevet. Néhány hét múlva egy Ho- nácsek nevű hivatalnok foglalta el helyét a városházán, aki a cseh nyelvet némileg még törte ugyan, de egyébként semmiben sem különbözött a többiektől. Később megtartották az esküvőt is, és ettől kezdve Honácsek élte a kispolgárok kissé egyhangú, ám nyugalmas életét. Jöttek sorban a gyerekek. A harmincas évek közepén a három lány után végre fiúval ajándékozta meg a felesége. Am az idill nem tartott sokáig. Alig három év múlva ismét visszakerült Magyarországhoz. A honvédek bevonulását megelőző napon, kihasználva befolyását és hogy a városházán mindenütt szabad bejárása volt, megsemmisített minden áruló dokumentumot, az egész család új személyi okmányokat kapott, így hát Honti néven éljenezhette meg a piros-fehér-zöld lobogót. Egy hét múlva ő lett a város második embere, egy hónap múlva kitüntették. Hamarosan kitört a háború, egyre közelebbről hallatszott az ágyúdörgés. És csodák csodája, mire az oroszok bevonultak, a Honti név helyére a szlávságát fennen hirdető Honcsevszkij került. Persze a családfőt a lágertől még ez sem mentette meg, de viszonylag hamar hazaengedték, s ettől kezdve visszavonultan élt. Fia már az első napoktól orosz iskolába járt, s kínosan ügyelt rá, hogy a lehető legritkábban mutatkozzon magyarok társaságában. Később szülővárosának első embere lett, aztán engem másfelé sodort az élet, sokáig nem hallottam róla. Nemrég Budapesten járva meglepetten ismertem rá egy őszülő halántékú, elegáns úrban. —Már több mint egy éve itt élek — mondta elégedetten, miután nagynehezen rájött, ki is vagyok. — Hála Istennek, vége a kommunizmusnak, most már thy-val írhatom le családunk ősi nevét. Egyébként nemsokára ideköltözik a fiam, menyem és az unokám is. Már tanulnak magyarul. Nézőpont) Fázó gyerekek Cservenyák Katalin A z egyszer biztos: nem távfűtéses lakásban él, aki annak idején a rendeletet előterjesztette, miszerint október 15-e előtt csak külön írásos megrendelésre fűtenek be a távfűtéses lakásokban. Vagy: azt hitte, az égiek is olvassák a rájuk vonatkozó jogszabályokat, s a megjelölt időpontig ők tüzelik a Napot. Nem vonható kétségbe a jószándék a kormányrendelet megalkotásakor, hiszen emlékezzünk vissza: mennyi bonyodalmat okozott a pót- fűtéses időszak. Akik spórolni szerettek volna, azt mondták, inkább fáznak egy kicsit, vagy melegebben öltöznek a lakásban, csak ne kelljen még ezért is fizetni. S hányszor esett meg, hogy szinte strandidő volt, amikor langyosodni kezdtek a radiátorok, mert naptár szerint megkezdődött a fűtési idény. Ebből is kiderül: egyelőre még mindig csekély az ember befolyása a természetre, hiszen épp úgy nem rendelhetjük meg előre a kellemes őszt, mint a kánikulát a nyaraláshoz. Inkább bele kell törődnünk, és nekünk kell alkalmazkodnunk az időjárás változásaihoz. Erre ugyan lehetőséget ad a rendelet, hiszen, ha az intézmények, lakóközösségek írásban kérik, megkezdik a táv- hőszolgáltatók a pótfűtést. Csakhogy ez borzasztóan nehézkes, így aztán nem is csoda, ha a megyeszékhelyről alig több, mint tucatnyi megrendelés érkezett. Hiszen egy házban többféle ember él, lehet, hogy az egyiknek megfelel a hideg is, másutt viszont fázik a csecsemő. Lehet szavazgatni, egymást győzködni, vitatkozni. Aztán a vége jobbára az: előkerülnek a kimustrált hősugárzók, éjjelnappal sütik a semmit a tűzhelyek. S fáznak a gyerekek is az iskolában. Kabátban nehéz jegyzetelni, remegés közben pedig a tanári magyarázat- ra figyelni. Az intézményvezetőkre bízza a rendelet, döntsenek: fűtenek-e vagy sem. A következő eldöntendő kérdés pedig az: van rá pénzük vagy sem. Végül elkezdődik a visszaszámlálás: hányat kell még aludni a „kötelező" fűtésig... Nyíregyházi képeslap Balázs Attila FELVÉTELE Kommentár Kisebbségi oktatás Baraksó Erzsébet A Balatonnál nyaraló IX norvég fiú kitűnő magyarsággal beszélt. Magyar édesanyja kívánta, hogy anyanyelvét megtanulja. A fiú barátja tiszta norvég családban él, de ő is jól beszéli nyelvünket. A kérdésre, hogy Norvégiában az iskolában lehet-e magyarul tanulni, a fiúk magától értetődően válaszolták: természetesen. Tudjuk, nem szabad ösz- szevetni ezt a példát azzal a gyakorlattal, amelyet olykor a körülöttünk lévő országokban tapasztalhatunk a magyarság kérdéseinek kezeléséről, hiszen Norvégiában elenyésző számú a magyarság, nem félnek a magyaroktól, tehát a magyarok ott úgy élhetnek, ahogyan az egy rendes, demokratikus országban elvárható. De miért is idéződön fel hirtelen ez a nyári emlék? Azért, mert ezen a héten az oktatás és a kisebbségi sors összeföggéseinek aktuális kérdéseit tűzik napirendre egy izgalmas tanügyi tanácskozáson, ami miatt ránk, konkrétan Nyírbátorra irányul a nemzetközi figyelem. A Kárpát-medencei Magyarság II. Közoktatási Fórumára Ausztriából, Horvátországból, Kis-Jugoszláviából, Szlovákiából, Szlovéniából, Romániából és Ukrajnából jelezték részvételüket az érdeklődők, s itt vannak és lesznek több nyugati kisebbségi szervezet, a hivatalos szervek képviselői, tanügyi tanácsosok, valamint az Európa Tanács küldöttei is. Reményeink szerint itt vannak azok az érintettek, akinek fontos, hogy ott, ahol magyarok élnek, legyen meg a joguk és lehetőségük a nyelv használatára, a nyelvi oktatásra, a magyar lét és kultúra megélésére. Reméljük, a nyírbátori tanácskozás a megbékélés szellemét fogja erősíteni, s hatására a résztvevők hazatérése után a mindennapok gyakorlatában kedvező változások következnek be ott is, ahol ma nem mindig tanácsos magyarul megszólalni. HÁTTÉR '
