Kelet-Magyarország, 1993. szeptember (53. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-08 / 209. szám
r 1993. szeptember 8., szerda TÚL A MEGYEN Eltüntetni az egyenlőtlenségeket Az almáról és az autópályáról tájékoztattak a képviselők a Parlamentben Kovács Éva Budapest (KM) — A területfejlesztési törvény tárgyalásával kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót a parlament keddi ülésnapjának szünetében megyénk három MDF-es képviselője, Jakab Ferenc, Szűcs M. Sándor és dr. Takács Péter. Takács Péter bevezetőjében hangsúlyozta: a most napirenden lévő területfejlesztéssel kapcsolatos törvény megpróbálja az országban tapasztalható egyenlőtlenségeket, regionális tagozódásokat eltüntetni. A különbségeket, az ország keleti és nyugati végein tapasztalható állapotokat elég jellemezni azzal, hány autópálya vezet a Balatonra, vagy éppen Győrbe. Hány mondjuk Mátészalkára. A képviselő ezen túl azt hangoztatta, alaptalan az a vád, mely szerint a kormány nem törődik a vidékkel, holott az elmúlt három évben Szabolcs-Szatmár-Be- reg több beruházást kapott mint az előző 40 évben összesen. A kihelyezett kormányülések sorában is első volt a megyei, s a figyelem azóta sem lanyhult. Annál inkább szomorúbb, hogy a szakadék mégsem szűkül, sokkal inkább tágul. Pedig az elmúlt három évben összesen 600 kilométer út épült, s 170 település kapott vezetékes gázt. A képviselő kritikával szólt a MATAV-ról, mert szerinte alig fejlesztett valamit a megyében. Igazolásul elmondta, volt példa arra, hogy 130 település kapott jogot, hogy gázzal együtt a telefonvezetéket is lefektesse, mégis alig negyvenen éltek a lehetőséggel, mégpedig a megfelelő törvények hiánya miatt. Ebből pedig az következik — mondotta Takács Péter, hogy a telefon ára akár a duplájába is kerülhet. — A szabolcsi képviselők olykor megmosolyogtató küzdelme megyéjükért mindaddig folyik, — fogalmazott Takács Péter, amíg a szabolcsi ember nem jut el a Győr megyeiek színvonalára. Jakab Ferenc azt hangsúlyozta, hogy a kormány nagy segítsége ellenére is rossz, — 23-24 százalékos a munka- nélküliség —, de vannak olyan területek, ahol ez a szám a 30 százalékot is meghaladja. Remény van arra, hogy az úgynevezett földalaptámogatás jóváhagyása után újabb másfél milliárd forinthoz jut a megye, ez a pénz azonban már csak jövőre hasznosítható. Szűcs M. Sándor arról beszélt, hogy a kormány beruházását, az állami pénzeket a megyei vállalkozók megtízszerezik. Ez azonban nem képes ellensúlyozni azt a „szellemi rablást”, amit az jelent, hogy a megye főiskolai hallgatói elvándorolnak szülőhelyükről, s másutt keresnek megélhetést. Tarthatatlan — mondta Szűcs M. —, hogy manapság Szabolcsban a dunántúlinak felét teszi ki az átlagkereset. Kérdésekre válaszolva a képviselők elmondták: a munkahelyteremtő beruházások sorában első helyre az infrastrukturális beruházásokat teszik, valamint azokat az alma- és traktorakciókat, amelyeknek segítségével a megye gazdálkodói remélhetően egyre több pénzhez juthatnak. A tervezett autópályával kapcsolatosan a sajtótájékoztatón kiderült, jövőre indul az építkezés, hiszen a tervek szerint ez év novemberében a tender elbírálására is sor kerül. Nemleges válasz a miniszternek Budapest (KM - K. É.) — A Tiszamenti Regionális Vízművek átalakulása tárgyában interpellált a miniszterelnökhöz dr. Szilassy Géza és dr. Takács Péter, megyénk két MDF-es képviselője. Interpellációjukban hangsúlyozták: régi a történet, melyben mindmáig nincs megoldás. A Tiszamenti Regionális Vízművek a képviselők szerint alaposan megérett az átalakításra, hiszen a kényszerből kötött házasság Szabolcs-Szatmár- Beregnek csak hátrányokat jelentett. A központ Szolnokon HIRDETÉS van, négy üzemigazgatóságának csak egyike működik Nyíregyházán, ugyanakkor ez az egyedüli egység is, melynek fő profilja a vízellátás, mely az összes munka 95 százalékát teszi ki. Ráadásul a vízkitermelés alapja a Szabolcs megyében lévő öt vízbázis, melyek Kótajban, Nyírteleken, Tiszabercelen, Tisza- bezdéden illetve Geszteréden találhatók. A vízzel ellátott települések száma ugyanakkor a megyénkben mindössze negyven. A szolgáltatott vízmeny- nyiség pedig 16 millió köbmétert tesz ki. A kért önállóság oka az interpellálók szerint az, hogy a központ és megyénk között igen nagy a távolság, a szakmai irányítás így lehetetlen, a problémák megoldásában a szolnokiak nem tudnak részt venni. Második okként azt jelölték meg a képviselők, hogy a bérszínvonal azért oly alacsony, mert a nyíregyházi üzemigazgatóság által kitermelt nyereség sokfelé oszlik. Az interpellációra Scham- schula György kijelentette: a vagyonmegosztást nem támogatja. Takács Péter viszontválaszában kiemelte, a hároméves érdekharc úgy látszik nem akar véget érni. Hangoztatta, fontos lehet egy cég egyben maradása, ennél azonban lényegesen fontosabb számára, hogy egy szegényebb megye ne kényszerüljön nála gazdagabbat támogatni. Az interpellációt Takács Péter és Szilassy Géza nem fogadta el, s az első eredménytelen szavazás után másodszori nekifutásnál a parlament is nemleges választ adott. Könyvek — katalógusból Budapest (ISB - D. A.) — A Magyar Könyvklubnak ma közel negyedmillió tagja van, s a kezdeti nehézségek után már zökkenőmentesen tudják lebonyolítani forgalmukat — jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Kratochwil Balázs igazgató. A klub másfél éve indult el útjára azzal a céllal, hogy Magyarországon is elterjedjen egy, a fejlett nyugati országokban már mintegy négy évtizede eredményesen működő könyvteijesztési forma, a katalógusból történő rendelés. A klub működése igen egyszerű: tagsága ingyenes, a feltétel pusztán az, hogy évente ötször legalább egy könyvet kell a katalógusból kiválasztani. A jelentkező könyvbarát egy évben kézhez kap öt ilyen katalógust, amely a hazai könyvkiadás válogatását, illetve a Magyar Könyvklub saját köteteit tartalmazza. Kiválasztja és a mellékelt csekken befizeti a könyveket, majd a klub postán juttatja el a könyvcsomagot. Mint hallottuk: a klub tagjai kedvezményes áron kapják a könyveket. A Magyar Könyvklub ma már több mint 100 partnercéggel áll kapcsolatban. A kiadó eddigi legnagyobb sikerkönyve, az egész magyar könyvpiac első félévi egyik bestsellere a Világ száz csodája című gazdagon illusztrált könyv. Az igazgató elismeréssel szólt a postával való együttműködésükről. Reményeik szerint a klubtagok létszáma továbbra is töretlenül emelkedik. A Ford bajnoka. Nagyobb teliesítménv. Nagyobb felszereltség. Alacsonyabb költségé. A Ford Transit még jobb lett. Szeptemberben új akció zajlik a Fontnál: a „Bajnokok Hava”. A legjobb alkalom, ha Transitot szeretne venni. Érdemes hát ismét benézni a hivatalos Ford márkakereskedőkhöz. Vannak, akiknek csak a legjobb elég jó. Számukra van most egy jó hírünk: Ford Transit - a legjobb most még jobb lett. Mindazt megtalálja, amit a régi Transittól megkapott: kivételes hasznos terhelhetőség, sokoldalúság, alacsony üzemeltetési költségek és a tőle megszokott kényelem. És most még ennél is több! Moat még nagyobb tolhsftménr! A választékban most már az erős 80 lóerős, 2,5 literes dízelmotor is megtalálható. Most még többféle modell, és mindegyik még nagyobb felszereltséggel. Szervókormány a 80 és 100 lóerős modelleknél. CL csomag a nagyobb kényelem érdekében és fejtámla az első ülésekhez. És ez még csak a kezdet! flfayfr m*g alaamytbb k&tatosÉL Ráadásul most mindez még kevesebbe kerül, mint eddig! Mi ez, ha nem egy jó üzlet? Még ma keresse fel hivatalos Ford márkakereskedőjét, ahol megismerkedhet a Ford Transitok új, még teljesebb választékával és a Ford többi bajnok haszonjárművével. Biztos, hogy Ön is egyetért velünk: Most még a legjobb is jobb lett. Bennünket Ön vezet Kiegyensúlyozott az ellátás Budapest (ISB - Ráthy Sándor) — Az első fél évben 746 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le a kiskereskedelmi üzletek — hallhattuk Köncse Tamásnétól. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium piaci főosztályának vezetője keddi sajtó- tájékoztatóján elmondta: 92 első fél évéhez képest folyó áron 19 százalékkal nőtt a háztartások vásárlása, igaz, a megvett áruk mennyiségét tekintve 3,6 százalékos visz- szaesés volt tapasztalható. A kiskereskedelmi áruforgalom zsugorodása azonban szerencsére lassul — hallhattuk —, hiszen tavaly az első fél év után még 9,8 százalékos volumencsökkenésről volt kénytelen beszámolni a tárca. Köncse Tamásné elmondta: jóllehet folyó áron számolva a lakosság bevételei az idén 17,5 százalékkal nőttek, az iparcikkek, a tüzelő- és az építőanyagok kivételével minden más termék forgalma csökkent. Mindez azt mutatja, hogy a háztartások megtakarítása hajlandósága továbbra is magas — állította a főosztályvezető. A sajtótájékoztatón elhangzott: a hazai áruellátás kiegyensúlyozott, hiány nem tapasztalható a piacon. Az esetlegesen előforduló ellátási zavarok elhárítására a kormány 500 millió forintos intervenciós alappal rendelkezik, s ebből az összegből a közeljövőben az almatermelők eladási gondjain segítenek. Az állami támogatást azonban csak az a termelő kaphatja meg, aki garanciát vállal arra, hogy meghatározott áron forgalmazza az almát. Az intervenciós alapból komoly összeget szánnak az almafeldolgozásra is, az ipari tárca elképzelése szerint az almasűrítmény előállítását támogatják. Köncse Tamásné szólt a piacvédelemről is: megtudtuk, hogy a tárca széles eszköztárral rendelkezik, de csak az érintett vállalatok illetve érdekvédelmi szervezetek kérésére folytatnak piacvédelmi eljárást. Eddig a cement-, a vas- és az acélipar, valamint a papíripar védelmében hoztak döntést, s mint kiderült, mindez kedvezett a hazai vállalatoknak, így például bővült a cementtermelés, s megnőtt a belföldi felhasználás is. A közvetett piacvédelmi eszközök tárházába tartozik az a miniszteri rendelet, amelyet július 15-én adott ki az ipari miniszter — mondta a főosztályvezető. Ennek lényege, hogy megújítva az 1981-es belkereskedelmi miniszteri rendeletet, előúja az importált fogyasztási cikkek minőségvizsgálatát és kötelező forgalomba hozatali engedélyeztetését. A rendelet kiadására Köncse Tamásné szerint azért volt szükség, mert bár a ’81-es rendelet érvényben volt, megszaporodtak a minőségileg gyenge termékeket forgalmazó üzletek, és sok importőr semmibe vette az előírásokat. A főosztályvezető leszögezte: az importőrök többsége számára nem jelent többletköltséget a rendelet betartása, mert elvileg eddig is kötelező volt a behozott termékek minőségvizsgálata. Plusz költséget csak néhány olyan ruházati tennék és lábbeli engedélyeztetése okoz, amelyek eddig nem szerepeltek a korábbi rendelet mellékleteként kiadott listán. Köncse Tamásné végül bejelentette: a tárca hamarosan átdolgozza az üveggöngyölegre vonatkozó rendeletét. A jelenlegi ugyanis nem egyértelmű és az üzletek gyakran a fogyasztó kárára értelmezik. 25 millió forint át- és továbbképzésre Budapest (ISB - S. Z.) — Az Országos Képzési Tanács döntött a központi és regionális képzési programok II. ütemére benyújtott pályázatokról. Eszerint megyénket is érintő képzési programok mintegy 25 millió forint támogatást kaptak. A támogatók jelentős részét az Észak-Magyarországi Regionális Munkaerőfejlesztési és Átképző Központnak ítélte az OKT. A programok között szerepel munkaerőpiaci tréning a büntetésvégrehajtási intézetekből szabadultaknak, mezőgazdasági vállalkozóképzés, titkárnő-, ügyviteliprog- ramkezelő-, háztartásigép- szerelő-képzés. A támogatott tanfolyamok több mint 700 hallgatónak nyújtanak képzési, átképzési lehetőséget a megyében. Az OKT egyébként az idén rendelkezésre álló 400 millióból az első ütemben már odaítélt 215 millió forintot, most összesen 157 milliót osztottak szét a pályázók között. Tíz százalékkal drágulnak a Ladák Budapest (MTI) Szeptember 13-tól, hétfőtől emelkednek a Lada típusú személygépkocsik árai — mondta az MTI érdeklődésére Horányi Ervin, a Hungarolada Kft. ügyvezető igazgatója. Elmondta, hogy az áremelkedés átlagosan 10 százalék, egyes típusoknál ennél kevesebb, vagy több is lehet. Megerősítette, hogy az autókat az orosz Avtoladától szeptember 1-jétől a korábbinál magasabb áron kapják. A Togliatti Autógyárral a napokban lefolytatott tárgyalássorozatok eredményeképpen sikerült úgy megállapodni, hogy a magyar vezérképviselet átvállalva a költségek egy részét is, átlagban csak 10 százalék áremelést érvényesít. A Hungarolada Kft.-nek országszerte működő 50 kereskedője már megkapta az értesítést a szeptember 13-ai áremelésről. Kelet-Magyarországi 9 s 1 <• 5