Kelet-Magyarország, 1993. szeptember (53. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-04 / 206. szám
1993. szeptember 4. A Xgtet-Mcywarorszáfl hétvégi meCUf&te 113 Csontlesen Bashalmon Árpád-kori temetőt találtak # A teljes feltárásra törekszenek • 1962-ben kezdődött az ásatás Baltigh Frigyes Bashalom — A Felső-Ti- sza mentén a hatalmas kiterjedésű árterületet kísérő magas, bal parti löszvonulaton több korszak emlékei sűrűsödnek. Eddig elsősorban Tiszalök, Tiszanagyfalu, és Tiszaeszlár környékéről ismerünk hiteles, illetve szórványemlékeket, melyek településekről és temetőkből kerültek elő. Néhány hete újabb ásatások kezdődtek Bashalom határában, a Csengőspart nevű részen. Kovács Lászlót, a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének munkatársát először az előzményekről kérdeztem. — Nem teljesen ismeretlen számunkra ez a terep. Istváno- vits Eszterrel, a nyíregyházi Jósa András Múzeum régészével és Kulcsár Valéria kecskeméti kollégával egy már korábban megkezdett munkát folytatunk. Egy Rohócs József nevű suszter alkalmi régészként járta a vidéket, és a Fenyvestáblán 15-20 síros, gazdag honfoglalás kori temetőt talált. A feltárást Dienes István, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze végezte el az 50-es évek végén, és eközben bukkant rá a Csengősparton a köznépi temetőre. 1962-ben kezdődött meg ennek és egy Árpád-kori falunak az ásatása Kovalovszki Júlia irányításával, ám 1966 óta objektív okok miatt a munkálatok abbamaradtak, és csak most folytatódnak. Q Milyen következtetéseket sikerült levonni az akkor feltárt anyagból? — A XI. századi temető a Csengősparttól északra fekvő lejtőben, a már említett településtől 200 méterre északkeletre került elő, a falunál mintegy 3-4 méterrel magasabban fekRégészek kutatnak leletek után A szerző felvétele vő homokos területen. A temetőből igen kicsi részletet, mindössze 27 sírt ismertünk. A 27 feltárt sír közül mindösz- sze kilencben volt lelet. Valamennyi a X-XII. századi magyar köznépi temetőkre jellemző szerény, de korhatározó értékű jellegzetes ékszerféle és pénz. Az I. László (1077— 10950 és Kálmán (1095- 1116) érmék valószínűleg a temető használatának legkésőbbi korszakát jelzik. Q Milyen céllal folytatódik most az ásatás? — Az első célunk — mely részben már sikerült —, hogy a régi harmincéves ásatás pontos helyét megtaláljuk, és szelvényeit azonosítsuk. A teljes feltárásra törekszünk, igaz előreláthatólag csak néhány tíz sír vizsgálatára lesz időnk, pénzünk. Es bár ez a település a kisebbek közé tartozik, a hasonló korú feltárt temetőinket figyelembe véve feltehető, hogy itt is több száz sírral kell számolnunk. A teljes feltárás igénye azért is vezérel bennünket, mert ugyanebből a fajta temetőből az egész országban rengeteg van, de teljes mértékben feltárt, amely a történészek munkáját lényegien segítené, nagyon kevés. Szakmailag azonban a legérdekesebb kérdés, hogy mi a kapcsolat a közelben lévő honfoglalás kori gazdag temető és e között. Mivel a 27 sírból eddig előkerült pénzek az egykorú- ságot nem bizonyítottác, így másik célunk ennek kutatása. □ Milyen eredményt hozott az elmúlt hetek munkája? — Miután egy geodéta a végpontokat felmérte és megállapította, hogy a mi ásatásunk hogyan viszonyul a régi szelvényekhez, elkezdhettük az érdemi munkát. Eddig néhány új sír feltárását végeztük el, a csontvázanyagot pedig antropológus dolgozza majd fel. □ Mennyire mélyről, milyen állapotban kerülnek elő a sírok? — A sírok többsége 40-110 centiméter között találhatók, attól függően, hogy a domb mely részén ásunk. Állapotuk az őket körülvevő talajtól függ: fekete földből rossz megtartású, töredékes, homokból szép sárga színű, kon- gós, vastag, jó állapotú csontok kerülnek elő. Volt-e abban az időben valamiféle temetkezési szokás, ami a feltárt sírokból látható? — Á halottakat kissé lekerekített sarkú, nyugat-keleti tájolású sírgödörbe, koporsó nélkül temették el. Kinyújtóztatva fektették a halottakat a sírba, karjukat általában a test mellett szintén kinyújtották, vagy kissé a medencére hajtották. A sírokban pénzt, drótékszereket, hajba font karikákat, huzalgyűrűt, babonás okból éles vagy hegyesedé vastárgyakat, férfiaknál csiholót lehet találni. A legidősebb sírok középfelé találhatók, és sugárirányban fiatalodnak a temetkezések. Egy család sugár a körben, a később elhunyt családtagok kijjebb kerülnek. A kormeghatározásnál tehát nem az íves sorok számítanak, mivel az időrend ezáltal felborulhat. Q Az is egyfajta szokás volt, hogy a településen kívülre temetkeztek? — Igen, de ez az idők folyamán lassan megváltozott. Miután I. István elrendelte, hogy tíz falu építsen egy templomot, a templomos helyeken rákényszerítették a félkeresztény lakosságot a templom körüli cinterembe, a kerítésen belüli temetkezésre. László után Kálmán is hozott ilyen törvényeket, de még n. István, sőt II. Géza korára azonban végképp megszűntek az effajta temetők. □ Gondolom nagy feltűnést keltett a környéken az Önök megjelenése. Hogyan viszonyulnak a helybeliek az ásatáshoz? — Nagyon kedvesek és érdeklődőek erre az emberek. Sokan közülük — főként az idősebbek—még emlékeznek az ezt megelőző, 60-as évekbeli ásatásra. Mindenki egy kicsit magáénak is érzi az előkerülő leleteket. A falu vezetőinek, lakosainak megkülönböztetett figyelme, segítsége, kiemelkedő bánásmódja kíséri a munkánkat, amit nagyon köszönünk. Tallózás a Hitel és a Jelenkor legújabb számaiból Budapest (MTI-Press) — A Hitel új számának irodalmi érdekessége az, hogy hosz- szabb idő után Csoóri Sándor ismét publikált verseket, s igencsak olvasásra érdemeseket. Elégikussá és számvetés egyesül bennük: „Ha ennyi volt az élet, jó, hát belenyugszom. (De ha több? Ha még ezer ablak-villámlás / fényébe kellett volna odaállnunk / egy országért, magunkért és mi fakéreg-arccal / csak úgy arrébb kullogtunk? Ki ráz meg minket / ezért? S kicsoda szakítja szét mellünkön / a színváltó, bécsi inget? Ülök, di- dergek, / próbálok átmelegedni a versben. Hiába. Sok kicsi űrt / hordok magamban, mintha várakozó sebek volnának / bennem. Várakozó és gyógyíthatatlan sebek.” A Jelenkor nyári összevont számában Károlyi Amy férjére emlékezik, a fiatal Weöres Sándorról ír, idézve egy korai levélből: „Nem kívánok nagy ember lenni”. Bármily meglepő, ez bizonyos értelemben sikerült is a költőnek, hiszen nem a közélet porondján vált naggyá, amit az ő idejében a költőtől is elvártak, hanem a művészetében. Az esszé idézget is gyerekkori írásokból, s kiemeli a költő korai természetélményét, egyszerűségét. a CET* hasában férje, a Jakab, vonat elé lökte. Pedig milyen ritkán jár erre vonat! Aztán jött a Gedeon bácsi. Öreg, rafinált kereskedőparaszt, egy csudát érdekelte az „oskola”, csak hat ő is idejekorán belépett, és idevezényelte a párt, nem mondhatott nemet. Alatta már voltaképp én voltam az igazgató. Gedeont alig-alig lehetett látni, a „Garas”-ban borozott a rendőrrel, és tűnődtek, kit lehetne még elvitetni. Szörnyű évek, mondják, de számomra olyan csöndesen tűntek el a semmibe, mint az alkohol a palackból. Úgyis csak a gyerekek számítottak. Megünnepeltük április 4-di- két, november 7-dikét, december 21-dikét, március 21-diliét, ahogy kellett, énekszóval- vidámsággal, de rét, az erdő, a tavasz meg az ősz ettől nem változott meg. Megsirattuk a kulákgyer ekeket, akik egyik napról a másikra eltűntek az osztályból, amúgy csak azon kellett buzgólkodni, nehogy az öreg Lajos atya szellemi karmaiba kerüljenek e boldog kor gyermekei. Vettem egy biciklit, majd hosszú évek múltán egy szovjet kismotort. Egy állatorvosnőnek udvaroltam az „értelmiség összejátszik” alapon, elvitték szanatóriumba, többet nem jött vissza. Szorgalmasan gyűjtöttem az Olcsó Könyvtár kiadványait, hallgattam a rádió rejtvényeit, beküldtem sok megfejtést, de csak egy 78-as fordulatú könnyűzenei kislemezt nyertem. Aztán elment az öreg méregkeverő Gedeon bácsi is, és immár huszonhét éve vagyok én az igazgató. Mondhatnám feltartott mutatóujjal, milyen felelősségteljes munka ez, egész embert kíván, de úgy ám, az ország jövője a tét. Ez így is van, mégse szeretek ilyesmit mondani. Minek kérkedni. A végtelen úgyis mindenről tud. Persze, most újból „más világ" van, ki tudja, már hányadszor. A Pista gyerek, a Béresék fia, nagyon fújol rám, hogy „annak idején" — mert most így ugrálunk az időben — kikérdeztem tőle Szamuely Tibor életét; igaz, ott ült előttem az első padban, de azt sose tudta, mi a különbség a bogár és a rovar között, és azt sem tudta megjegyezni, hogy a János Vitéz és a Háry János két különböző személy. Egyetemet végzett, megjárta Amerikát, most itthon van, és váltig azt hajtogatja, hogy őt a minisztériumba is hívták, de neki itt kell vezetnie a szent kereszteshadjáratot... Már mért lennék csalódott? Legfeljebb a toposzok makacs ismétlődése, ami meghökkent néha. Megvan a régi biciklim, kicsit szakadozott az ülés, húztam rá egy micisapkát, járom a határt. Engem is bácsiznak, de már mióta... Hogy van Galambos bácsi? Nem voltam én igazából sose „ igazgató", pláne „úr”.., Most jönnek azzal, hogy pajtásnak szólítottam a gyerekeket; istenem, a kuruc dalokban... de hagyjuk, ne keverjük össze a dolgokat. M indent beismerek, nem kell tüzes fogóval csipkedni a húsomat. Itt éltem. Sajnos, nem tudom, mi a hosszú élet titka, nem tudok semmi bölcsességet üzenni a jövőnek. Talán mégis jó lett volna egy kisfiú, ha van; most már lenne unokám is, a Ferike. De ez nem panaszdélután. A szívem se fáj, csak kicsit fáradt. • Ceatral Firopr— Itt Szilvaaszalás kisari módra Szűcs István Kisar — A Tisza tíz km hosszan folyik Kisar határában a szatmári síkon. Hullámterében az egyéni gazdálkodás idején évszázadok óta a „dzsungel gyümölcsöseiben” a „szeg”-ben termett nagy mennyiségű szilva, alma, körte, dió. Ezek értéke — ha vész nem érte — több volt, mint az 500 ha földön termett terményeké. Ősszel, szeptembertől — novemberig se éjjele, se nappala, de vasárnapja sem volt a családoknak a szüret miatt. A megtermett gyümölcsöt lehetőleg veszteségmentesen be kell takarítani, „pénzt kellett belőle csinálni”. Tudták is a módját, mert évszázadokon át kitapasztalták mi a jó, mi a leggazdaságosabb, hogyan lehet a munkaidejüket és erejüket pénzre váltani. Például: a szilvából nyersen értékesítettek legelőször f— vagontételben. De jutott lekvárfőzésre, pálinkára és aszalásra is. Most csak az aszalásról szeretnék írni, hogy megőrizzük az aszalás tudományát. Ennek fortélyáról faggattam Szarka Zsig- mond legidősebb kisari gazdát, aki e műveletnek a legjobb ismerője, szaktekintélye a környéken. Zsiga bácsi sorjában kezdte gondolatait: „Az életem folyamán hét aszalót építettem a falu határában. Aszalót csak tekintélyes gazda épített. Mert mégiscsak beruházásnak számított, és ehhez nem mindenki foghatott hozzá. De az aszalásra még a régi időkben sem mindenki vállalkozott, ma pláne nem. Az aszalás egy külön tudomány, melynek lényege, hogy az Isten adta érett gyümölcsben lehetőleg mindent eredeti ízében, zamatéban és élvezhetőségében kell tudni tartani. (Nagyüzemileg ezt talán soha nem is lehet megvalósítani.) Ehhez legelőször is számvetést kellett vetni, hogy mennyi az évi átlag gyümölcstermés, mert ez határozta meg az aszaló méretét. Nekem kb. 500 kg szilva termett és ez annyi, amennyi az én aszalóm egyszeri berakásához kell. A szemensze- dett, egészséges, nagyszemű „nemtudom” és „besztercei” fajtát aszalom. Ezt a szilvát saját kezűleg font aszalókasra kétujjnyi vastagon rárakom. Egy aszalókas úgy néz ki, hogyícét széle 10-10 centiméterenként furatok vannak, és ezekbe a furatokba ujjnyi vastagságú mogyoróvesszőből pálcát szúrok, és ez tartja össze a két oldalt. Az így elkészített rácsot vékony fűzfavesszőszálakból hézagmentesen befonom. Ha ez elkészül, úgy néz ki mint egy kis ladik. Á kason lévő gyümölcs kezelhetősége, fogása is könnyebbé válik, és kevesebb erőkifejtés kell hozzá. Amikor a szilvát már teljes érésbe felszedjük a „nemtudom” szilvával kezdem és a „beszterceivel” folytatódik. Ez azért ifc jó, mert elnyúlik így az aszalá- si idő, és hosszabb lesz az aszaló kihasználtsága az érési sorrend miatt. A tüzelés az aszalótéren kívülről történik, egy katlanszerű tűzhelyről. A begyújtott tűzből keletkezett láng és füst még cigarettányi mennyiségben sem kerülhet be a térbe. Megkezdődik az aszalás úgy, hogy egy nagyon gyenge tűzzel indítok. Nagy tüzet azért nem lehet induláskor adni, mert a szemek gyorsan duzzadhatnak és a feszült szilva kicsattan és ennek hatására cseppen, könnyezik a szilva. Ekkor a legértékesebb mézga megyen veszendőbe, és az eredeti íz, zamat, illat lecsökkenti a szilvaszem tartalmát. Hogy lehet ezt kivédeni? Az én „tudományom” ebben rejlik. Az én titkom lényege a tüzelés, és erre vigyázok a legjobban. A tűznek nem szabad lángolónak vagy hirtelen hőfokúnak lenni, hanem csak egyenletes, tartós, lassú fokozatúnak. Az első tüzelés után kb: 4-5 óra múlva a pá- szosan illesztett ajtót kinyitom, és látom a szilvák színezetéről, hogy a szürkéskék, hamvas szilva színe enyhén feketébbre változik. Most jön a hét aszalóépítésemnek tapasztalata, egy másik titok. Most a berakás után (már egy pár éve) nem tüzelek alá legalább két óra hosszáig, mint ezelőtt eddig tettem. Ekkor ugyanis a szilvák visszaesnek a csattanás előtti állapotra és egy kis nyugalmi állapotig. A szemek csak a vízveszteséggel lesznek kisebbek, körméretük megmarad. Ez az egyenletes hőadagolás adja majd a kész aszalvány minőségét. A kétórai pihentetés után újra lassú, majd fokozatos tüzet adok, de még most sem kemény tüzelésűt, hanem az előző hőmennyiséghez hasonló melegítéssel folytatom az aszalást. Itt mint őrségben a katonának, az aszalómes- temek mindig résen kell lenni, ezért kell az aszalónál kint aludni a gyümölcsösben. A tűzre vigyázni kell, nem aludhat ki! Á kinthálás nem büntetés, hanem inkább élvezet és romantika a nagy csendességben. Az első tüzeléshez számítva 24 óra múlva ki kell szedni mind az 50 kis kast a szabad térre — ez általában a kora reggeli órák —, azt egyenként, sőt a rajta lévő szilvát szemenként kell átforgatni, vigyázni, hogy ki ne repedjen és a már aszott szemeket a kas végéről leszedni és a többit újra elegyengetni. A leszedett szemeket egy vesszőkosárba összegyűjtögetem, hogy szellőzve hűljön ki. Ez már az első késztermék. Naponta gyűlik ez lassan-lassan, és a negyedik napra az utolsó szemek is lekerülnek a kasokról. Ha a tüzelés egyenletes, a második napon egyszer ki-be kell pakolni a kasokat, de a harmadik napon már ugyanezt a műveletet kétszer kell elvégezni. Ide kemény derék kell, hogy az 500 kg-os nyers szilvából kb. 100-120 kg kitűnő minőségű, ragyogós fekete asztalt szilva legyen. A 24 órázásnak, a négynapi munkának így lesz ez eredménye és értéke. Az 500 kg nyers szilva mondjuk érhet 3 ezer forintot, az ebből készített 120 kg aszalványé pedig kb. 18 ezer forintot.
