Kelet-Magyarország, 1993. szeptember (53. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-27 / 225. szám

1993. szeptember 27., hétfő TÚL A MEGYÉN Kelet-Magyarország ‘ 11 Belső békességet az országnak Zarándokok előtt szólt a megbékélés fontosságáról a köztársasági elnök Búcsúszentlászló — Amer­re csak az utóbbi útjaimon jár­tam — Fatima városától egé­szen a sámán szentélyig — mindenütt azt kértem Istentől, hogy adja meg Magyarország belső békességét. Mi szabadok vagyunk, mégis: soha nem szorultunk rá annyira a fogolyszabadító szent szűz támogatására, mint ma, mert a szeretetlenség bék­lyója szorít bennünket. Azt hiszem, hazánknak pillanat­nyilag ez az egyik legnagyobb Budapest (MTI) — A resta- urációs erőkkel szemben nem látunk más alternatívát, mint Jelcint, aki a reformokat vé- gigviheti — jelentette ki An­tall József miniszterelnök a magyar rádiónak nyilatkozva. Hangsúlyozta: Mivel egy nuk­leáris eurázsiai nagyhatalom­ról van szó, nem tekinthetők csak belpolitikai kérdéseknek. A szombaton sugárzott mű­sorban a kormányfő utalt arra, hogy Magyarország gyorsan, és nem csupán egy külügyi Budapest (MTI) — Támo­gatás igényelhető az elmara­dott, munkanélküliségtől súj­tott területeken az 5000 négy­zetméter vagy ennél nagyobb szántók, szőlők, gyümölcsö­sök, kertek, rétek, legelők mű­veléséhez. A támogatásról szóló felhívást a környezet­védelmi és területfejlesztési miniszter tette közzé a tárca értesítőjének szeptember 17-ei HIBPlTil gondja — hangsúlyozta Göncz Árpád köztársasági elnök va­sárnap a Zala megyei Búcsú- szentlászlón, a Fogolyszaba­dító Boldogasszony tisztele­tére rendezett egyházi szer­tartáson mondott beszédében. A csaknem hatezer zarán­dok előtt rámutatott: a munka- nélküliség, a szegénység és a szétzilált falusi élet szorító ne­hézségei mellett a legnagyobb baj, hogy egymás kezét nem tudjuk megfogni. Ezért néz­zünk mindenek előtt önma­ny ilatkozattal reagált a moszk­vai eseményekre, hanem kor­mányszinten és teljes határo­zottsággal állt ki Jelcin mel­lett. A lengyel választásokra — a baloldal megerősödésére — utalva a kormányfő kifej­tette: Lengyelországban és Magyarországon a gazdasági- társadalmi átalakulásnak van­nak olyan negatív hatásai, amelyeket kihasználhatnak az előző rendszer, illetve az utód­párt képviselői. — Nyugodtan vállalom az számában. A támogatás célja a mezőgazdasági földhasznosí­tás elősegítése, a gazdasági, társadalmi szempontból el­maradott településeken, ahol a szántóterület átlagos aranyko­rona értéke hektáronként nem haladja meg a 17 aranyko­ronát. A támogatásra azok a bel- és külföldi magánszemé­lyek, illetve jogi és nem jogi személyiségű gazdálkodó gunkba: van-e bennünk belső békesség, mert másképp nem jutunk másokkal közösen — az ellenségnek véltekkel is — békére és nem tudjuk felépí­teni ezt az országot. Göncz Árpád és felesége el­helyezte a hála virágait a kegykápolnában, amelyet an­nak idején a török-szaracén fogságból szabadultak emlé­kére állítottak. Az elnök és kísérete a dél­utáni órákban visszautazott Budapestre. előző kormánnyal és a korábbi helyzettel való összehasonlí­tást — jelentette ki Antall József belpolitikai kérdésekre áttérve. Értékelése szerint a kormány alapvető kérdések­ben nem követett el jóváte­hetetlen hibát. Egy kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy az Alkot­mány értelmében csak 1994. május 3-át követően kerülhet sor az új választásokra. Ennek időpontját a köztársasági el­nöknek kell kitűznie. szervezetek pályázhatnak, akik a külön meghatározott településeken mezőgazdasági termelést, művelést folytat­nak. A termőföld hasznosítá­sát a jogi személyiségű föld- használóknál az illetékes megyei földművelésügyi hi­vatal, a magánszemélyeknél a helyi önkormányzat ellenőrzi. A támogatást december 10-éig lehet igényelni. Népesedés Budapest (MTI) — Az ország népességének évek óta tartó nagymérvű csök­kenése elsősorban azzal magyarázható, hogy amíg európai mércével mérve át­lagos számú gyermek szü­letik, a halandóság elfogad­hatatlanul magas — állapít­ja meg a Központi Sta­tisztikai hivatal elemzése. Magyarországon a halan­dósági mutató az 1960-as évek közepe óta folyama­tosan romlik. A fejlett vi­lágban Magyarországon a legalacsonyabb a férfiak születéskor várható átlagos élettartama és nem sokkal kedvezőbb a helyzet a nők körében sem. Ez döntően a helytelen életmóddal és a káros életvitelbeli szoká­sokkal függ össze. Próbálja ki! HVG két hónapra! Ha még sosem fizetett elő a HVG-re, most itt az alkalom. Legalább 50 oldal hír és információ minden héten. 8 szám mindössze 300 Ft-ért. Éljen ezzel az Aj előfizetőknek szóló ajánlattal október 30-ig. Ha érdekli ajánlatunk, küldje el névjegyét vagy kitöltve az alábbi kupont:-oír. ______________________ Név: — ....................................................... Cím:.................................................. ..........— Telefon/fax:........................................................ Címünk: l396Bp.,Pf.464.fax: 149-7600 ...egyszerűen minden Antall József rádiónyilatkozata Támogatás földhasznosításhoz A munkanélküliség sújtotta területeken kívánnak segíteni Befektetésijegy-kínálat Budapest (MTI) — Több mint 1,1 milliárd forint ér­tékben fogyott eddig a be­fektetési jegyekből. Ha a már szerveződő befektetési alapok mindegyike eléri a bejegyzéshez szükséges mi­nimális induló tőkét, az év végéig legalább 2,6 milliárd forint kerülhet az új alapok kezelésébe. Jelenleg hat értékpapír- alap és két ingatlanalap be­fektetési jegyei jegyezhetők. Négy újabb alap papírjainak jegyzésére a közeli hetekben várható. Valamennyi új be­fektetési jegyet diszkontáron kínálják, ami azt jelenti, hogy a korábban vásárlók kisebb összegért juthatnak hozzá a papírhoz. Két értékpapíralap — a Bonus és a Budapest II. alap — befektetési jegyeit kár­pótlási jegyért is meg lehet szerezni. Áz ingatlanalapok közül a Pillér kizárólag kár­pótlási jegyért kínálja papír­ját. A Bonus, a Budapest II. és a Profit alapoknál e meg­határozott jegyzési küszöb után a vásárlók hitelt vehet­nek igénybe. A Budapest II. Alap papír­jaiból az elmúlt hétig mint­egy 250 millió forint érték­ben jegyeztek. Ehhez 10 millió forint értékben vettek igénybe hitelt. A jegyek jú­nius 30-tól december 15-ig jegyezhetők, áruk a múlt hé­ten 9690 forint volt. A Bonus Alap jegyei ugyanakkor 9650 forintba kerültek. E papírokból jú­nius 30. óta mintegy 400 millió forint értékben fo­gyott, 30 százalékuk hitel­ből. A jegyzési időszak de­cember 3-ig tart. A Buda Állampapír Alap jegyeiből körülbelül 20 mil­lió forint értékben fogyott, a jegyzési időszak július 12-én kezdődött és december 19- én zárul. A Buda-jegyek ára a héten 9660 forint volt. Második Hunnia Befekte­tési Alapnál a múlt héten csaknem 500 millió forintos jegyzési értéknél és 9700 forintos jegyárnál tartottak. A papírok május 10-től december 18-ig jegyezhe­tők. A szeptember 20-tól de­cember 19-ig megvásárol­ható Millennium jegyek első jegyzési adatait még nem összesítették, mint ahogy a Profit Alapnál sem (a jegy­zési időszak: szeptember 6- december 19.) Kampányfőnökök Budapest (MTI) — Nem törekszünk mindenáron kor­mányzati hatalomra, arra azonban igen, hogy nélkü­lünk az országban nagy horderejű kérdésekben ne dönthessenek — hangoztatta Horn Gyula szocialista párt­elnök vasárnap az MSZP hétvégi, kampányfőnök-fel­készítő tanácskozásán. Az egyéni választókerületek kampányfőnökei a frakció és az elnökség tagjaival szom­baton zárt ajtók mögött kon­zultáltak a kampánnyal kap­csolatos politikai, technikai, szervezési kérdésekről, va­sárnap pedig nyílt tanácsko­zással folytatták a munkát. Megküzd a zárakkal. ja megcaKaricotx pénz erieKet soKieie- képpen lehet megőrizni. A fiók mé­lyénél, vagy az elrejtett ládikánál van jobb hely. Egy olyan értékpapír, amely minden páncélszekrénynél biztonsá­gosabban megőrzi pénzét, s a haszon sem marad el. Budapest Bank Takarék­jegy. Kamata a három hónapos lejáratú Takarékjegy esetében évi 16%, a 6 hónapos lejáratúnál pedig évi 18,5 százalék. Kapható 10.000 és 100.000 forintos címletekben a Budapest Bank Rt. fiókjaiban. Mi a kulcsot adjuk. Vegye a hasznát. TAKARÉKJEGY ai a Haszon Kulcsa. Budapest bank 9 > < X o 8 2 2

Next

/
Thumbnails
Contents