Kelet-Magyarország, 1993. szeptember (53. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-24 / 223. szám
1993. szeptember 24., péntek HATTER Kelet-Magyarország 3 Sikerkörúton Finnországban A nyíregyházi Primavera táncegyüttes és a kajaani balettiskola cserekapcsolata Kígyós Valéria és Bóna Róbert Scsedrin: Carmen szvitjében Kajaani táncszínpadán Sajtófelvétel Baraksó Erzsébet Kajaani-Nyíregyháza (KM) — Finnországban jártak az elmúlt napokban a nyíregyházi Primavera táncosai, és nagy sikert arattak a tízezer tó országában. Hazaérkezésük után adta Feke- téné Kun Ildikó mesterleveles balettmester a következő interjút a turnéról, az együttes fejlődéséről és a finn kapcsolat folytatásáról. □ Hogyan jutott el a Primavera Finnországba? — Noha már tizenhét éve alakult meg az együttes, eddig a határon túl még csak a nagyon közeli településeken jártunk. Természetesen számunkra egy kárpátaljai fellépés is ugyanolyan fontos, de mégis, most tele voltunk izgalommal, hiszen ilyen messzire még nem jutottunk el. A Pri- maverát a Kajaani város Táncszínházának részeként működő magán-balettiskola vezetői hívták meg három fellépésre, tanulmányútra, illetve csere- kapcsolatok felvételére. Az utazásra a nyíregyházi önkormányzat segítsége nélkül nem kerülhetett volna sor. □ Milyen program várta az együttest? — A repülés, majd a Helsinkitől Kajaani-ig megtett 8 órás út után hajnali 2 óra volt, mire elhelyezkedtünk, s reggel 9-kor már táncolnunk kellett. Az első fellépés egy gyönyörű iskolában volt, a második egy kultúrcentrumban, a harmadik pedig a száz kilométerre lévő Kuhmo városka művelődési házában. Emellett bepillanthattunk az iskolai oktatómunkába, egy matematika- és egy angolórát néztünk meg, és természetesen részt vettünk a közös szaunázásokban. □ Szakmai szempontból mi marad emlékezetes az együttes tagjainak az útról? * Több dolgot felidézhetnék, mint például a közös fellépésünket a kajaani Táncszínház tagjaival. Mi egy palotást mutattunk be XVIII. századi jelmezekben, valamint a Rómeó és Júliát Csajkovszkij szvitjére. Igen jólesett hallani a város kulturális vezetőjének dicsérő szavait, külön kiemelte, hogy ők egy amatőr együttest vártak, de profi produkciót kaptak tőlünk. Számunkra kissé meglepő volt, hogy a kultúrcentrumban, amely akkora, mint a mi színházunk, a 450 helyen vagy 250-en ültek, de elmondták, náluk nem feltűnő, ha nem telik meg a nézőtér. Elővételben nem is árusítanak jegyet, csak aznap lehet kapni az előadás előtt. A másik felejthetetlen csoda Kuhmo város új művelődési háza. A 15 ezres kisvárosnak két ilyen intézménye van, ez utóbbit azért építették, mert nemzetközi kamarazenekari fesztivált rendeznek, amelyre még Japánból is fogadnak résztvevőket. Csupa fém, üveg és ragyogás az új épület, mi avattuk fel a színes fénytechnikáját. Ettől az előadástól nagyon féltünk, amikor meghallottuk, hogy a városban előttünk a Kirov Balett szólistái léptek fel. De úgy éreztük, sikerünk volt, s azt hiszem, erősítettük a két ország közötti szálakat, amit azért is tartok fontosnak, mert lépten-nyo- mon érezhető volt, mennyire szeretik a magyarokat. □ És melyek voltak az érdekes élmények? — Mindenekelőtt a szállást és az étkezést említeném. Egy kissé furcsának találtuk, milyen széles a skálája a társadalomnak, aszerint, hogy táncosainkat melyik családnál, milyen körülmények között helyezték el. Mi azt tapasztaltuk, a finnekre az egyszerűség, a szerénység jellemző, de volt, akit luxusmilliomosi körülmények között láttak vendégül. Nagyon sokféle és finom salátát, öntetet fogyasztanak a finnek, számunkra olykor merész kombinációkban, de volt, akinek magyaros marhapörköltet kínált a család. Két vegetáriánusunk természetesen hasonlóan táplálkozó családhoz került. Igen meglepődtünk, amikor megnézhettünk, hogyan tanulnak a finn gyerekek. Elsős gimnazistákat látogattunk meg, és a gyerekeim ráismertek az anyagra: nálunk ugyanazt a tételt az általános iskola hetedik osztályában tanulják. A finn gyerekek az órán folyamatosan és hangosan beszélgetnek, forgolódnak, teljesen kötetlen a tanítás. Egy meglepetést mi is szereztünk a finneknek, amikor a Kalevala keletkezésének helyén nyolc sort elénekeltünk nemzeti művükből. Érdekes még az is, hogyan tudtuk magunkat megértetni: sok táncos beszél angolul, vagy németül, ők jól boldogultak, de én a franciámmal nem mentem semmire, inkább az oroszt értették, például az autóbuszsofőrrel is oroszul beszéltünk. □ Végül egy gyorsmérleget kérnénk a Primavera jelenlegi kondíciójáról, illetve a finn kapcsolat folytatásáról. — Jelenleg 2 balettiskolában háromszázötven gyerek táncol, közülük választom ki a Primavera huszonöt tagját, évente 20-25 új koreográfiát készítek számukra. A folytatás október második felében várható, amikor mi fogadjuk Minna Palokangas és Leane So- ukura balettmestereket és a vezetésükkel Kajaani-ból érkező táncosokat. Remélem, viszonozni tudjuk azt a vendégszeretetet, amelyben nekünk részünk volt. A létminimum és környéke Hajnal Béla Nyíregyháza — A piacgazdaságot folytató országok egyik kulcsfogalma a létminimum, mert mind az általános ellátáshoz tartozó járandóságok, mind a családi segélyezés meghatározásánál felhasználhatók mérceként. A létminimum nem jelent biológiai minimumot, annál több. A mai létminimumon élők fogyasztási szokásai megegyeznek, vagy nagyon hasonlóak az egész lakosság hatvanas évekbeli átlagos fogyasztásával. A létminimum alatt élők számát a Központi Statisztikai Hivatal 1993 nyarán 2 millióra vagy valamivel afölé becsülte. Pontos értékek közzététele azért is nehéz, mert ma Magyarországon a lakosság nagy része főállású, illetve saját vállalkozási jövedelmén felül — másodállás, mellékfoglalkozás, kisgazdaság, szellemi tevékenység, alkalmi munka, külföldről származó jövedelem stb. címeken — még további, annak 40-50 százalékát kitevő jövedelemhez jut, amit eltitkol az adóhatóság elől. Az viszont tény, hogy a családok annál nagyobb valószínűséggel kerülnek a létminimum közelébe vagy alá, minél nagyobb az eltartott gyermekek száma. A munkanélküliek családja is igen nagy eséllyel kerül abba a csoportba, ahol a pénz csak a hónapról hónapra éléshez elég. A legrosszabb az, ha sok- gyermekes családban vannak munkanélküliek. Jelenleg az egész népesség mintegy 20 százaléka él a létminimum alatt vagy annak közelében, de a háromgyermekes háztartásoknak már 35 százaléka, a négy és többgyermekeseknek pedig a fele. Szabolcs-Szat- már-Bereg megyére sem állapítható meg a létminimum alatt élők pontos száma, de arányait tekintve — figyelembe véve a többgyermekes családokat és a 20 százalék körüli munkanélküliségi rátát — teljesen bizonyos, hogy országosan itt a legmagasabb. A létminimum alatt élők szükségképpen az olcsóbb, ka- lóriadúsabb (kenyér, liszt, zsír, zsírszalonna stb.) élelmiszereket fogyasztják, ugyanakkor a zöldség, gyümölcs, tejtermék fogyasztásuk csak felét teszi ki az átlagos szinten élőknek. Az egy főre jutó friss, tartósított és déligyümölcs-fo- gyasztás például 1991-ben az aktív háztartásokban 78 kg volt, a létminimumon élőknél azonban csak 46 kg, a létminimumnál 20 százalékkal kevesebből gazdálkodóknál már csak 40 kg, míg a 30 százalékkal kisebb jövedelemből tengődőknél mindössze 32 kg. Ezzel szemben ott, ahol az egy főre jutó havi átlagos jövedelem meghaladta a 21 ezer Ft- ot, ugyanez 108 kg volt. E nagymértékű különbségek azért is problematikusak, mert éppen a létminimum alatt élő gyermekes családoknak lenne legnagyobb szükségük — a gyermekek egészséges testi, szellemi fejlődése érdekében — elegendő mennyiségű zöldségre, gyümölcsre és tejtermékre. Egy olyan országban, ahol tartósan nagy zöldség és gyümölcs feleslegek alakulnak ki és amely tejtermelésre is kiválóan alkalmas, módot kellene találni, hogy jövőnk reménységei, a gyerekek e legfontosabb táplálékból hiányt ne szenvedjenek. Még ma Nyíregyháza (KM) — Nemrégen alakult meg a Föld- tulajdonosok Országos Szövetségének Nyíregyházi Szervezte, s máris háromnapos, ausztriai tanulmányútra indít egy autóbusznyi, almatermesztés, illetve biogazdálkodás iránt érdeklődőt. A szeptember 21 -én induló csoportba még jelentkezőket vár a szervezet vezetője, Döme Istvánná, a Nyíregyházi Polgármesteri Hivatal Igazgatási Irodája Mezőgazdasági és Vállalkozási Csoportjának vezetője.-----------------Tárca— M indig is szerettem a temetőket. A nesztelen- séget, a keresztek között áramló végtelent. Az időn kívüliséget. A nemlét örökös nyugalmát. Amióta vannak halottam, azóta a személyesség elevensége köt ide. Addig csak az elmúlás arctalan némasága lebegett a hantok fölött. Azóta a fájdalom horzsolja föl a csendet. Ahogy közeledem a sírhoz, lehullott vadgesztenyék szegélyezik az utat. Egyik-másik még vizes a reggeli eső nyomaitól. Apámmal szedegettünk ilyeneket vagy harminc éve. Sorba rakosgattam őket, Karádi Zsolt Gesztenyeemlék osztályoztam színárnyalatuk, nagyságuk, fehéres-szürkés foltjaik mérete alapján. A husáng, amivel levertük az ágakat, itt suhog ma is felettem, eltalál néhány, tüskeitekéből még ki sem bújt szemet. Fölemelem az egyiket; kibontom. Frissessége megvillan a fényben. — Tedd le fiam, megszúrja a kezed! — hallom. Hátrafordulok: üres a parcella. Az iménti zápor cseppjeit most kezdi I felinni az erőtlen szeptemberi nap. Az ■'"* < ébredő szélben hajukat szárogatják a vézna bokrok. Z sebre teszem a gesztenyét, s gyűjtök még mellé néhányat. Éppúgy, mint harminc évvel ezelőtt, ősszel. Nézőpont j Jászkunsági legény - Amerikában Balogh Géza rp gy testes, göndörhajú Hj férfi beszél a tévében. E két jelző természetesen még az égvilágon semmit sem árul el az ember igazi jelleméből, ám miután nekem rokonszenvesek a testes, göndörhajú emberek, figyelni kezdek. Valami furcsa, „ájozó" stílusban beszél, úgy, mint azok a magyarok, akik évtizedeket töltöttek angolszász környezetben, s bajusz helyett „báájuszt” mondanak. Az illető azonban nem magyar, még ha tökéletes is a mondatszerkesztése, de nem is angol, vagy amerikai, hiszen a neve - mint ahogy feltűnik a képernyőn - Peter Jurascsuk. Éz bizony ukrán, vagy ruszin. De mit keres egy Chicago melletti farmon egy magyarul beszélő ruszin, aki nem elég, hogy magyarul beszél, de olyan tökéletesen játssza hegedűjén a legszebb alföldi népdalokat, hogy megirigyelheti azt bármelyik ha- zánkbéli prímás? A magyarázat egyszerű: a farmon olyan. Kárpát-medencéből elszármazott zsidó fiatalokat tanítanak zenélni, akik meglehet, hogy soha az életben nem jártak még az őseik földjén, de ragaszkodnak a hagyományaikhoz, melybe beletartozik a magyar, de bele a román, a szlovák, a ruszin népzene is. Hallgatom tehát Peter Jurascsukot, s közben két kérdés motoszkál a fejemben. Vajon mit gondolnának e mondatokat hallván, e képeket nézvén azok, akik azon keseregnek, hogy az elmúlt évtizedekben akiknek csak lehetőségük volt rá, mindent megtettek azért, hogy elsorvasszák a népi kultúrát, kiirtsák még az írmagját is a dalnak, a táncnak, a játéknak? S vajon mit gondolnának azok, akik tényleg mucsai- nak, alpárinak, közönségesnek aposztrofálták a „lent", a nem köztük termett értékeket, s valóban tettek is azért, hogy kiűzettessenek ezek a képernyőről, a pódiumról, a kiállítóteremből? Nem hiszem, hogy túlságosan örültek volna annak a chicagói tábornak. Mert arról bizonyosodhattak volna meg, hogy egy erős közösség életéből nem lehet csak úgy kitörölni az évszázados hagyományokat. Még akkor sem, ha sokan ezt állítják, és sokan látni is szeretnék. Peter Jurascsuk azonban csak mosolyog rajtuk. S húzza vígan, hogy „Jászkunsági legény vagyok..." - Amerikában. Ebédszünet a mátészalkai KGST-piacon Elek Emil felvétele Kommentár____________________ Benzinváros Kováts Dénes M inden jel arra mutat manapság, hogy megyénk székhelye lassan nem iskolaváros lesz, nem is a kereskedelem városa, hanem a benzinkutaké. Gombamódra szaporodnak ugyanis Nyíregyházán ezek a létesítmények, talán már számba sem lehet venni, mennyi van és lesz belőlük. Az elgondolkodtató kissé, hová kapnak építési engedélyeket az üzemeltető társaságok. Mert lehet, hogy a városnak (vagy valakiknek) jó üzlet egy-egy terület eladása, de nem biztos, hogy a környéken lakók megelégedésére is szolgál. Annak ellenére, hogy a benzinkutak működtetése munkahelyeket teremt. Nem a versenyhelyzet az, ami engem zavar ebben az ügyletben — bár sajnos az egekig szökő benzinárra ez semmilyen hatással sincs—, hanem hogy szerintem nem a legjobb helyeken építkeznek. Furcsa például, hogy az ESSO kút, a Pazonyi út elején szinte az AFOR-éval szembe épül. (Minek egymás közelébe kettő?) De az sem tűnik a legszerencsésebb megoldásnak, amit a Mező utcán látunk. Itt egyrészt sűrűn lakott a környék, (balesetforrás!) másrészt nem lehet kellemes a benzingőzt szagolni nap nap után. Arról nem beszélve, hogy meg kell bontani a zöld sávot a behajtáshoz, s várhatóan az állandóan bosszantó zsúfoltság, dugó a kereszteződésben még zavaróbbá válik,r Épüljenek benzinkutak, ha van rá igény, ha ez a városnak és lakóinak hasznot hoz. De átgondoltabban kellene kiválasztani azokat a területeket, melyeken megkezdődik az építkezés. A nyíregyháziak érdekében.
