Kelet-Magyarország, 1993. szeptember (53. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-15 / 215. szám
TÚL A MEGYEN Kelet-Magyarország 9 Húszezren a Parlament előtt A mezőgazdaságot nemzeti összefogással kell megmenteni • Egyelőre romokban Budapest (ISB — Ráthy Sándor) — A mezőgazdaság súlyos válsággal küzd, az agrártermelők helyzete katasztrofális, s ha a kormány nem változtat az ágazatot szándékosan tönkretevő politikáján, akkor jövőre veszélybe kerülhet az ország élelmiszerrel való ellátása — olvasható a keddi mezőgazdasági demonstráció résztvevőinek a parlamentnek címzett petíciójában. Az Országház előtti, Kossuth téri tiltakozásra az egész országból összegyűltek a termelők, s a becslések szerint több mint húszezer ember kísérte figyelemmel a petíció átnyúj- tását. A délelőtt tizenegy órakor kezdődött tiltakozás szónokai a mezőgazdasági termelők nevében megfogalmazták: elvárják a kormánytól és a képviselőktől, hogy nagyobb megértést tanúsítsanak az ágazat problémái iránt, s tegyenek lépéseket a gondok enyhítésére. Pauler László, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) társelnöke felidézve a közelmúltat elmondta: az érdekképviseleti szervek által nyár végén ajánlott programcsomag pontjainak tárgyalása során csak egy esetben tanúsított némi megértést a kormány és a földművelési tárca. A demonstrációra tehát azért került sor, mert úgy tapasztalták, süket fülekre találtak javaslataik, s a tárgyalások túlságosan vontatottan haladnak. Az agrárdemonstráció résztvevői A MOSZ másik társelnöke, Nagy Tamás leszögezte: a parlamenti képviselők később nem mondhatják, hogy a termelők nem szóltak időben. Napjainkban még a jövő évi költségvetés országházi vitája előtt vagyunk, van tehát lehetőség arra, hogy anyagi vonatkozásban is megadják az ágazatnak azt, amire szüksége van a talponmaradáshoz. A Parasztszövetség nevében Gerbovits Jenő elnök szólt. Leszögezte: elegünk van a történészek gazdálkodásából! Gerbovits Jenő úgy vélte, a kormány nem tehet mást, mint elfogadja követeléseiket. Már csak azért is, mert az az út, amelyen most jár, a szakadékba vezet. Körösi Imre, az Agárkamara elnöke kifejtette: az elmúlt három évben 500 ezer család hagyott fel a mellékállásban folytatott, jövedelemkiegészítő mezőgazdasági termeléssel; több mint 100 ezer mezőgazdasági dolgozó munkanélkülivé vált; s mintegy 100 milliárd forintos értékvesztést volt kénytelen elviselni az ágazat. (ISB) Nagy Gábor felvétele Körösi Imre az elmúlt hónapok egyik nagy eredményének tartotta, hogy a korábban egymással nem tárgyaló agrárérdekképviseleti szervezetek egy asztalhoz ültek, s ma már nem engedik, hogy partikuláris érdekek szétzilálják egyesített erőiket. Körösi Imre végül leszögezte: a mezőgazdaság ugyan romokban hever, de nemzeti összefogással hamar újjáépíthető az ágazat. Hazánkban ugyanis jól képzett agrárértelmiség van, s a dolgozók is bíznak bennük. Eddig hét holttestet találtak A Gázművek szerint nem történt gázszivárgás • Folyik a vizsgálat Sárga csillag Budapest (MTI) — A sárga csillag viselésének kötelezése — a zsidó származású lakosságra 1944. március 19-ét követő korlátozó rendelkezésekre is figyelemmel — súlyosan korlátozta a zsidóság személyes szabadságát. Ezt a Legfelsőbb Bíróság állapította meg kedden kihirdetett ítéletében, amelyet egy hatósági bizonyítvány megváltoztatása iránt indított per fellebbezési tárgyalásán hozott. A Legfelsőbb Bíróság ítéletében megváltoztatta a Fővárosi Bíróság ítéletét, és hatályon kívül helyezte a korábban hozott hatósági bizonyítványt, valamint az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalt új eljárásra és új határozat hozatalára- kötelezte. A Legfelsőbb Bíróság ítélete ellen fellebbezésnek nincs helye. Budapest (MTI) — A Fővárosi Tűzoltóság a békásmegyeri robbanás helyszínén a tűzoltást követően vízsugarakkal hűtötte az épület falait, majd lakásról lakásra járva vizsgálták a helyiségeket: tűzfészkek, sebesültek, halottak után kutattak. Ennek alapján a korábban jelzett testvárpáron és a megtalált négy szénné égett tetemen kívül egy újabb halottat találtak. Ezzel tehát 7-re emelkedett a halottak száma. Nincs kizárva azonban, hogy még esetleg találnak elhunyt személyt a romok alatt. Ezért a tatabányai bányamentők is a helyszínre jöttek és kutyákkal kutatnak eltűntek után. A szakértők is csak később kezdhetik meg az épület részletesebb vizsgálatait. A gázszolgáltatás az épen maradt lakásokban is feltehetően csak napok múlva indulhat újra. A mentők kora reggel óta ügyeletet tartanak a robbanás térségében, mivel a detonáció következtében az üvegcserepektől sokan könnyebben megsebesültek és ezért orvosi ellátásban részesítették a sebesülteket. A Fővárosi Gázművek azt valószínűsíti, hogy a ma haj(ISB) Nagy Gábor felvétele nali békásmegyeri detonációt nem gázrobbanás okozta, mert annak jól látható jelei vannak. A Fővárosi Gázművek kora délutáni tájékoztatása szerint a helyszínen ilyen nyomokat nem találtak. A közvélemény érdeklődéssel várja a legfrissebb híreket, mi történt valójában. Száztizenkét autóból álló olasz konvoj haladt át tegnap a megyén. Az ICARO (In Camper To Rossosch) misszió Oroszország egyik Donhoz közeli kisvárosába, Rossosch-ba visz kisiskolásoknak ruhát, játékot, könyvet, gyógyszereket Balázs Attila felvétele Jeszenszky Romániában Új helyettes államtitkárt neveztek ki Budapest (ISB - D. Á.) — Jeszenszky Géza szerdán délelőtt utazik Bukarestbe, s délután megkezdődnek a tárgyalásai román kollégájával, MelescanuvsX — hallhattuk a külügyminisztérium keddi sajtótájékoztatóján. Herman János szóvivő elmondta, hogy a magyar külügyminiszter egészen vasárnap estig Romániában tartózkodik, s onnan előbb Moszkvába, majd Brüsz- szelbe utazik. Jeszenszky Gézát fogadja Iliescu elnök és Vacaroiu kormányfő is, és az már biztos, hogy sor kerül egy beruházásvédelmi és egy kettős adóztatást megszüntető egyezmény aláírására. A magyar külügyminiszter csütörtökön előadást tart az RMDSZ székházban a kommunizmus utáni Magyarországról és Romániáról. Pénteken Marosvásárhelyre látogat a magyar delegáció, szombaton pedig egy erdélyi körutazás szerepel a programban, melynek állomása Korond, Farkaslaka, Segesvár és Székelyudvarhely. Vasárnap előbb Temesvárra látogat Jeszenszky Géza, majd délután Buka- ■ restben ismét találkozik Melescanuval. A magyar külügyminiszter moszkvai programjában is szerepel két dokumentum aláírása. Az egyik a két külügyminisztérium közti, a másik pedig kultúrális, tudományos és oktatási együttműködést rögzít. Moszkvából Brüsszelbe vezet Jeszenszky Géza útja, ahol az EK elnökségi trojka (Belgium, Görögország, Dánia), valamint az EK-val társulási szerződést aláírt hat közép- és kelet-európai ország (a négy „visegrádi” mellett Bulgária és Románia) külügyminiszterei találkoznak. A szóvivő bejelentette, hogy Tomaj Dénes helyére (aki Hágába került nagykövetnek) Pereszlényi Zoltánt nevezték ki helyettes államtitkárnak. Pereszlényi legutóbb Kairóban dolgozott nagykövetként, s jövőbeni feladata az afrikai, ázsiai, latin-amerikai térség „felügyelete” lesz. Szabolcsi kiállító a BNV-n Budapest (KM - D. B. G.) — Kevés Szabolcs megyei cég állít ki a Budapesti Nemzetközi Vásáron. De a nyolcszáz magyar kiállító között ott van a vásárosna- ményi INTERSPAN. A részben külföldi tulajdonban lévő kft. a vásárterület legnagyobb csarnokában, az Otthon szakkiállításon, az „A”, 204/C jelzés alatt, száz négyzetméteren található. A cég natúr és laminált forgácslapok gyártásával, azok további feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozik. Sokféle színben és felületkiképzésben kínálják terméküket, igyekeznek maximálisan kielégíteni a lakosság igényét, követve a belsőépítészet, lakáskultúra irányvonalát. Legújabb termékük — a padlóburkoló — óriási sikert aratott, amely házilag, olcsón elkészíthető. A kft. képviselői már a BNV első napjaiban jó néhány külföldi szakemberrel folytattak eredményes tárgyalásokat — tájékoztatott Térjék Zoltán kereskedelmi osztályvezető. Az elmúlt évben Svájc volt a BNV díszvendége, az idén Borsod-Abaúj-Zemp- lén megye. Varga István, a szervezésben közreműködő AGORA Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának támogatásával és a HUNG- EXPO segítségével nyerték el ezt a kiváló lehetőséget. A megye lakossága most ország-világ elé tárhatja természeti, kulturális értékeit. A minisztérium azért fogadta el jelentkezésüket, mert az ország egyik „elmaradott”, tőkeszegény térségéről van szó. A díszvendég megtisztelő szerep odaítélésével támogatni szeretnék fejlődésüket, felkeltve a hazai és külföldi érdeklődők figyelmét a jó adottsággal rendelkező megyére. (Szó se róla, ez a támogatás nekünk is jól jött volna!) Pénz a környezetvédelemre Budapest (ISB - D. Á.) — Mivel a környezet- és természetvédelmi jogszabályok által meghatározott új feladatok beindításához hiányoznak a pénzügyi feltételek, szükségessé vált, hogy a kormány ezt valamilyen módon előteremtse. Az illetékes minisztériumhoz tartozó nemzeti parkok és környezetvédelmi felügyelőségek ugyanis enélkül nem tudják elvégezni a környezetvédelmi hatásvizsgálatokat, a környezet állapotának értékelését. A kabinet legutóbbi ülésén éppen ezért a természet- védelmi szerveknél öt nemzeti park és három természetvédelmi igazgatóság számára 53 millió forintot biztosított béralapra, tb-járu- lékra és dologi kiadásokra. Ugyanerre a célra 79 millió forintot kap 12 környezetvédelmi felügyelőség. Mivel a többletfeladatok egy jelentős részénél ma még egyértelműen nem ne- vesíthető a végrehajtó intézmény, ezért a fejezeti tartalék előirányzatát a kabinet 19 millió forinttal megemelte. 1993-ban a korábbi évek színvonalát meghaladó és védett természeti területeket is érintő környezeti problémák (például tűzesetek) következtek be, amelyek elhárítására, valamint következményeinek felszámolására a költségvetésben előirányzott keret nem elegendő. Ezért a kormány plusz 34 millió forintot biztosít ezekre a célokra. A kormány a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumhoz tartozó intézmények működési feszültségeinek mérséklésére összesen 185 millió forint pótelőirányzatot hagyott jóvá a költségvetés általános tartaléka terhére. 1993. szeptember 15., szerda