Kelet-Magyarország, 1993. szeptember (53. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-15 / 215. szám

1993. szeptember 15., szerda KÖZÉLET Kelet-Magyarország 5 A kormány taktikai hibákat vét — mondta Kovács László, az MSZP országgyűlési képviselője nyíregyházi tájékoztatóján Nyíregyháza (KM - BG) — A Magyar Szocialista Párt külpolitikai álláspont­járól, célkitűzéseiről tájé­koztatta a múlt héten Nyír­egyházán az újságírókat Ko­vács László, az MSZP elnök­ségi tagja, a parlament kül­ügyi bizottságának elnöke. A beszélgetésen különösen nagy súlyt fektetett annak a cikknek az elemzésére, mely az Új Magyarországban jelent meg Kelemen Andrásnak, a külügyminisztérium államtit­kárának a tollából „Kiknek van elegük az önálló külpoli­tikából?” címmel. A szerző művében név szerint is meg­említette a szocialistákat: „... nekem furcsa, amikor valaki például a Szocialista Párt nem­zeti elkötelezettségéről beszél, és ugyanakkor az egyes szom­szédaink jogfosztó viselkedé­sével szembeni, elvi alapon nyugvó bírálatunkat a szom­szédok lejáratásának nevezi”. Mi sohasem kérdőjeleztük meg a kormány külpolitikájá­nak alapelveit, amit mi bírál­tunk az a történelmi nosztal­gia, a gyakran felbukkanó kül­detéstudat, az ideológián ala­puló rokon-, s ellenszenv, szö­gezte le a szocialista politikus az iménti mondat kapcsán. Az államtitkár valami olyasmit ad a szánkba, amit mi sosem mondtunk; azt állítja, hogy az ellenzékiek szerint kétszer kettő az öt, s erre ő elmagya­rázza, hogy nem öt, hanem négy. A tévedések elkerülése végett mégegyszer nyomaté- kosítanunk kell, hogy mi a vezérlő elvekkel egyetértünk: támogatnunk kell a határokon túli magyarokat, s igyekez­nünk kell csatlakozni Európa fejlett részeihez. A külügyi bizottság elnöke szerint a kormány politikáját gyakran bírálókat úgy állítja be az államtitkár, mintha azok visszasírnák a korábbi egy­oldalú függőséget, amikor a magyar külpolitikának önálló véleménye végképp nem lehe­tett. Ilyesmiről pedig szó sin­csen, a kritizálok azonban sú­lyos hibának tartják, hogy a kormány tudatosan lerombolta a korábbi kapcsolatokat a Szovjetunióval, s szakadatlan politikai támadásai lehetetlen­né tették az utódállamokkal is a normális gazdasági együtt­működést. Részletesen szólt a szom­szédainkhoz fűződő viszo­nyunkról is a politikus. Itt a legnagyobb hibának azt tartot­ta, hogy a kapcsolatokat kizá­rólag az ottani magyarság sor­sának alakulásától teszi füg­gővé, a kisebbségi ügyet azon­ban nem szabadna kizáróla­gossá tenni. Kifogásolta Ko­vács László a kormány gyako­ri félreérthető megnyilatkozá­sait, példaként említette erre, hogy a kormány biztonság- politikai üggyé emelte a kül­földi magyarok sorsát, mely nyomban kiváltotta a szom­szédos országok gyanakvását. Nem az a bajunk, hogy a magyar külpolitika megfogal­mazza elvárásait a szomszé­dainkkal szemben, hanem az, hogy ultimátumokat fogalmaz meg, előfeltételeket támaszt, mondta. Sok taktikai hibát vét eközben a kormány, gyakorta nem méri fel a valós lehetősé­geket, a mozgásteret, melynek többek között az a magyaráza­ta, hogy nem dolgoz ki forga­tókönyveket a magyar külpoli­tika számára, vagy ha igen, ak­kor azt jól titkolja még a kül­ügyi bizottság elől is. így for­dulhatott elő, hogy egyedül maradtunk például Szlovákia Európa Tanácsi felvételekor, s ha nem mérjük fel a reális le­hetőségeinket, ez megismét­lődhet Románia közelgő fel­vételekor is. Kovács László mindazonál­tal már nem tart komolyan at­tól, hogy megismétlődhet a strassburgi eset, mert, mint el­mondta, az utóbbi időkben érezhetően javult a külügyi bi­zottság és a külügyminisztéri­um kapcsolata, s a szóban for­gó esetnél már közösen dol­gozták ki a magyar álláspon­tot. Eszerint abban vagyunk érdekeltek, hogy Romániát is felvegyék a Tanácsba, de a fel­vételi határozatba minél több kisebbségi garanciát kell be­építeni, melynek betartását fél év múltán számon lehet kérni. Lapunk kérdésére kitért a politikus a nagy vihart kavar magyar-ukrán alapszerződés­re is, amit mások mellett az MSZP is megszavazott. Az a kitétel, mely szerint a feleknek nincs és nem is lesz egymással szemben területi követelésük, egyáltalán nem egyoldalú magyar enged­mény, ennek megszavazása nem jelent lemondást semmi ősi magyar földről, hangsú­lyozta; Sőt, a szocialisták nem tartják kizártnak, hogy egy ilyen szerződést más, szom­szédos országgal is megkös­sünk, ha arra az európai nor­mák jegyében ütik rá a pe­csétet. Kiküzdeni a felzárkózás esélyét Részletek tíz kormánypárti képviselő parlamenti és azon kívüli tevékenységéről Nyíregyháza (KM) — Kép­viselői tevékenységükről ad­tak tájékoztatást Szabolcs- Szatmár-Bereg megye ország- gyűlési képviselői a múlt héten megtartott megyei köz­gyűlésen. Ezúttal a hatalmat gyakorló párt, az MDF 10 képviselőjének tevékenységé­ből adunk ízelítőt, amelyet Ta­kács Péter ismertetett a testü­let tagjai előtt. Elmondta: a 10 MDF-es képviselő munkája szorosan kapcsolódott és kapcsolódik a kormánykoalíció tevékenysé­géhez, hatványozottan része­sei mind az eredményeknek, mind a sikertelenségeknek. Érdemes annyit tudni róluk, hogy mindmáig a legerősebb és legkövetkezetesebb parla­menti lobbyt ők alkotják. A 10 MDF-es képviselő — megválasztásuk után — két alapvető feladattal találták magukat szembe: következe­tesen véghez vinni a rendszer- változtatást és Szabolcs-Szat- már-Bereg megye számára ki­küzdeni az országhoz való fel­zárkózás esélyét. Az első pontban meghatáro­zott feladatok között szerepel a piagántulajdonon alapuló szociális piacgazdaság kiépí­tése, a társadalomban felhal­mozódott szociális feszültsé­gek tűrhetőség szintjén tartása, a polgári intézményi struktúra megteremtése, a civil szféra — alapítványok, egyesületek, érdekvédelmi szövetségek, szakmai, érdekvédelmi, társa­dalmi, politikai, kulturális szervezetek, társulások, tár­saságok önszerveződés útján történő létrejöttének és meg­erősödésének támogatása, se­gítése. Az elmúlt 3 év törvényalko­tási tevékenység a gazdasági és társadalmi élet megváltozá­sának kereteit jelöli meg. El­sődleges e téren a csaknem ki­zárólagos állami tulajdon le­bontása. Legalább ilyen fon­tosak a munkanélküliek ellátá­sáról, a társadalombiztosítás­ról, a közalkalmazottakról, a munkatörvénykönyvről stb. megalkotott jogszabályok. Gazdasági életünk törvényi keretei több-kevesebb hiá­nyossággal, a magyarországi sajátosságok okozta kiszámít­hatatlan jelenségektől és a ke­let-európai gazdasági kap­csolatok összeomlása okozta sokktól eltekintve, közelít az európai szociális piacgazdaság törvényi szabályozásához. Bármennyire elégedetlen is a társadalom, bármilyen sú­lyos árat kell is fizetnünk a gazdasági-, társadalmi átme­net valósításáért, nem a parla­ment tehet róla, hogy az or­szág gazdasági állapota labilis, bizonytalan, olykor visszaesé­sekkel bajlódik. Tudjuk, lát­juk, tapasztaljuk, milyen ma­gas árat fizetnek a bérből és fi­zetésből élők az átmenet meg­valósításáért. Tudjuk, hogy ennél is súlyosabb társadalmi gond a munkanélküliség ma­gas aránya. Mindezek a jelen­ségek hatványozottan sújtják Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gye lakosságát, ahol a munka- nélküliség majdnem kétszere­se az országos átlagnak, s van­nak falvak, ahol a munkaképes korú lakosság felét érinti ez a jogos háborgást kiváltó jelen­ség. Amikor 1990-ben megkezd­tük tevékenységünket, felmér­tük megyénk hátrányos hely­zetét. Számot vetettünk a tér­ség technológiai műveltségé­vel, munkaerő-állapotával, a lerobbant és hiányos infra­struktúrával, a keleti, a KGST- piacok elvesztésének követ­kezményeivel, a várható gaz­dasági süllyedéssel, a társa­dalom ebből fakadó elégedet­lenségének fokozódásával. Ezért „kőkemény” lobbyt alkottunk. Elértük, hogy 1991. májusában kihelyezett kor­mányülés tartassák a megyé­ben. Ennek jelentőségéről, ho- zadékáról nem kell külön szól­nunk. Az önkormányzatok ve­zetői — tisztelet a kivételnek — nem voltak ugyan minden­ben partnereink, s ma sem is­merik el munkánkat. Annyit azonban el kell mondanunk, hogy az elmúlt 3 év során több mint harminc milliárd forintot irányítottunk ebbe a térségbe korszerű energiaellátás cél­jaira (gázprogram), megoldó­dott a megye településeinek ivóvízzel való ellátása, ke­mény burkolatú utak épültek a falvakban, s minden erőnket latba vetve akadályoztuk meg, hogy a 3-as autópálya építése megálljon Polgárnál. Részben önkormányzati ön­zés, részben az ellenzék poli­tikai fellépése majdnem oda vezetett, hogy a 3-as autópálya szabolcsi szakaszának a meg­kérdőjelezése következett be. Hadd ne részletezzem, mit tet­tünk politikailag azért, hogy ez a rémálom elmúljon a fe­jünk felől. Ma konkrét ígéretet bírunk, hogy a 3-as autópálya a barabási határszakaszig megépül. Akik nemcsak a politikai acsarkodással törődnek, s nem csak a kormánybuktatásra spe­kulálnak, tudják, mennyit har­colt és harcol a 10 MDF-es képviselő Szabolcs-Szatmár- Bereg megye településeinek korszerű telefonhálózattal va­ló ellátásáért. A MATÁV, a KHVM szakemberei nem ta­lálkoztak az elmúlt fél század során olyan elkötelezett és harcos politikai lobbyval, mint voltunk és vagyunk, amikor térségünk gazdasági fejlődé­sének infrastrukturális alapjait kell megteremteni. Erről sokat mesélhetne Siklós Csaba volt miniszter és Schamschula György most regnáló minisz­ter. A gazdaság és társadalom korszerű működéséhez szük­séges infrastrukturális alapok megteremtéséért folytatott küzdelem során nem feled­keztünk meg a magát új felté­telek között találó állampol­gárról sem. Minden esetben segítettünk azoknak, akik a privatizációs folyamatban tisztességes módon vagyon­hoz akartak s akarnak jutni. Létrehoztunk egy Területfej­lesztési Alapítványt, melyen keresztül vissza nem térítendő támogatásokat szereztünk az önálló gazdálkodást választó családoknak, állampolgárok­nak (traktor-program). Előkészületben van egy me­gyei erdősítési program, olaj­ütőprogramot szervezünk, te­hénakciót készítünk elő, s minden önkormányzat pályá­zatát messzemenően figye­lemmel kísérjük, támogatjuk. Ezt bizonyítják az iskolák, tantermek, tornatermek, rava­talozók, egyéb önkormányzati beruházások, amik az MDF-es képviselők támogatásával va­lósultak meg. Sohasem azt néztük, hogy az önkormányzat milyen pártállású. Egyetlen szempont lebegett a szemünk előtt: szükséges-e a létesít­mény, előbbre viszi-e a falut, megyét, állampolgárt mindaz, ami napirendre kerül akár a parlamentben, akár fogadó­óráinkon, akár levélbeni kére­lemként, négyszemközt el­hangzó óhajként. Túlzás nél­kül állíthatom: e térség törté­netében nem volt még 10 képviselő, aki ennyire össze tudta, s akarta is összehangol­ni tevékenységét Szabolcs- Szatmár-Beregért, s az elkö­vetkezendő időben nem is lesz. Végezetül: a törvényho­zási munka mellett végzett lobbyzási tevékenység ered­ményeként a következő 2-3 évben infrastruktúrában, felté­telrendszerben felzárkózhat Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gye az országhoz. Emberi tu­dásban, szakmai műveltség­ben, vállalkozói hajlandóság­ban, kockázatvállalásban is meg kellene azt tenni. Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy maga a megye társadalma mozdulna meg, s félelem, gyanusítgatások, ön­zések, vádaskodások helyett tegye mindenki a legtöbbet, amit elvár tőle környezete, a változó idők felelősséget osztó szigora, s amit Isten és ember előtt vállalni mert. Beruházás kontra beruházás Ezek is az elmúlt negyven év alatt épültek Elek Emil felvétele Szeptember 8-án, szerdán a napilapokban olyan szen­zációs tudósítást olvastam, hogy szinte nem hittem a szememnek. A parlament keddi ülésnapjának szüneté­ben három szabolcsi demok­rata fórumos képviselő saj­tótájékoztatót tartott. Ott hangzott el dr. Takács Péter képviselő úrtól: „... alaptalan az a vád, mely szerint a kor­mány nem törődik a vidék­kel, holott az elmúlt három évben Szabolcs-Szatmár- Bereg több beruházást ka­pott, mint az előző 40 évben összesen.” Nem tudom, beruházás alatt mit ért a képviselő úr. Mivel általában említi a be­ruházást, én a termelő beru­házásokat is ide érthetem, mint a gyárak, raktárak, hű­tőházak, öntözőcsatomák-, berendezések, gyümölcsö­sök telepítése, feldolgozó üzemek, állattenyésztő tele­pek, gépek ezrei stb. Nem termelői csoportban: kórhá­zak, általános-, közép- és fő­iskolák, művelődési házak, könyvtárak, mozik, irodahá­zak stb. Talán csak az infrastruk­túra néhány jellegzetes terü­letére gondolt, mint az utak, felüljárók, hidak, vasútvilla- mosítás, vezetékes víz, vil­lany, gáz és telefon. Ezek közül háromról említést is tesz. A telefonhálózat-fej­lesztés nem megfelelőnek tartja (igaza van), de az út­építésről és gázhálózat-fej­lesztésről dicsérőleg szól: „Az elmúlt három évben összesen 600 kilométer út épült, s 170 település kapott vezetékes gázt.” A gázbekötés jelentős fej­lődését elismerem, de az adatoknak mégis van egy kis szépséghibája. A TIGÁZ adatai szerint 1993. október 6-ig 37 községben van veze­tékes gáz és 114 községben folynak a bekötési munkála­tok, ez összesen — ha jól számolok — 151 település, valamivel kevesebb, mint 170, de az sem lényegtelen, hogy nem múlt időben ka­pott, hanem majd kap. (Mondjuk a politikusoknál ilyen csekély pontatlanságra talán nem is érdemes odafi­gyelni.) A nyilatkozatban elhang­zott 600 kilométeres útépí­tést nem tudom ellenőrizni, lehet hogy ennyi. Jó lett vol­na, ha a képviselő úr ezt a nem bagatel 600 kilométert néhány jelentősebb útsza­kasz említésével konkreti­zálta volna. Talán az én hi­bám, hogy az elmúlt három év alatt nem eléggé figyel­tem oda az útátadásokra. (Bízzuk ennek ellenőrzését a választókra.) De hogy a három mégsem több mint negyven, néhány konkrétumot hadd említsek. A három év alatt nem épült egyetlen olyan út sem, mint a Nyíregyháza-Beregsu- rány, Ájak-Záhony, Vásá- rosnamény-Záhony (Alma út) Nyíregyháza-Téglás, Tu- nyogmatolcs-Tiszabecs, de említhetném a nyíregyházi négysávos körutakat vagy a Mátészalkát átszelő főutat. Az említett 40 év alatt csak Nyíregyházán négy vasúti felüljáró épült. A főbb vasút­vonalakat megyénkben vil­lamosították. Uj hidak épül­tek a Tiszán, Szamoson, Tú­ron és az „átkos” korszakban épült Keleti-Főcsatornán. A megye településeinek jelentős hányadában nem volt villany a Horthy-idők- ben, húsz év sem telt el, lett mindenütt. Azt sem tapasz­talhatjuk, hogy az utóbbi há­rom évben a korábban létesí­tett vezetékes vízhálózatot legalább megduplázták vol­na, ha már többet nem is épí­tettek. Úgy hiszem — a ter­melési, oktatási és egészség- ügyi szférát kihagyva is — a felsorolásom elegendő a 40 év mérlegébe. A fentieket a fiatalok tájé­koztatására írtam, mert re­mélem az egykori szemta­núk építők, még nem felej­tették el mit változott ez a táj a negyven év alatt. (Elége­dett én sem vagyok, de a vi­lágháború romlása után a jó­vátétel fizetése idején és ké­sőbb a mi korosztályunk is létesített valamit.) Csikós Balázs Nyíregyháza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents