Kelet-Magyarország, 1993. szeptember (53. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-11 / 212. szám

----------------------------------- --------------------------------------------------------*-------™-----------------------1 Aktuális kérdések ______________________________ A megyeszékhely alulnézetből Cservenyák Katalin Nyíregyháza (KM) — Bi­zonyos részein olyan képet fest Nyíregyháza, mintha legalábbis a tatárok dúlták volna fel. Az utak mentén árkok, földtúrások kígyóz­nak, míg az aszfalton nem győzi félrekapkodni a kor­mányt az autós, annyi gödör, felmarás, kátyú veszélyezteti a kerékcsapágyakat. Vajon meddig tart.még az áldatlan állapot, s egyáltalán, össze­hangoltan folynak-e a mun­kák — többek között erről beszélgettünk a városházán Felbermann Endre alpolgár­mesterrel, aki a műszaki ügyek felelőse. — Tervszerűen folyik a „túrkálás” - kezdte - Nyírsző­lősön, Sóstóhegyen, a Kertvá­rosban és Oros új részén köz­műveket építenek. A városban optikai kábelt fektet a MA­TÁV, s egyúttal a T1TÁSZ is kábelez. Sajnos, kevés a pénz a helyreállításra. Az idei út-, hídkeret (55,7 millió forint) jóformán el is fogyott. A ren­geteg közműépítés oda vezet, hogy az utak állaga csak rom­lik. Különösen akkor, ha úgy végzik el a helyreállítást, hogy az aszfalt megsüllyed. & A városban már azt be­szélik, bizonyára megéri rosszul megcsinálni az utat, mert akkor lehet újból kezdeni - s ezzel van munkaalkalom. — Nem éri meg, mert ezért nem fizetünk. Nem is vesszük át, amíg nem megfelelően vé­gezték el a munkát, utána pe­dig garanciában javítják ki a hibákat. A garancia egy év, a szavatosság pedig három. Sajnos, annak ellenére, hogy kevés a munka és sok a vál­lalkozó, a technológiai előírá­sokat nagyon kevesen tartják be, nem tömörítenék kellőkép­pen. Ennek az az eredménye, hogy egy munkából kettőt csinálnak. Keményen ellenőr­zik a munkatársaim a kivi­Felbermann Endre Harasztosi Pál felvétele telezőket, sokszor heves vitáik vannak. A Debreceni utcát például most ingyen meg kel­lett csinálnia a vállalkozónak. □ Mi alapján dől el, kikkel végeztetik a munkát? — Pályáztatjuk, s referenci­amunkákat kérünk. Bizottság dönt, ki a nyertes, s a három év alatt már szerzett tapasztala­tokat, kik a megbízhatóak. A nagy szennyvízcsatornázások, amelyek elsősorban a külső városrészeket érintik, lassan befejeződnek: a szerződések szerint a végső határidő szeptember 30. A Kossuth tér csúszik, viszont a Bethlen Gá­bor utca rendben lesz, s a köz­gyűlés — pótlólag — szava­zott meg még pénzt a város­háza előtti járda díszburko­latára, illetve a Zrínyi Ilona ut­cai vízelnyelőkre, ugyanis rossz volt a kivitelezés annak idején, s emiatt fagyott fel a díszkőburkolat. Ezzel kezdet­től gond volt. □ Szűkösen kell gazdálkod­ni, mégis szépül a városháza... — Két éve folyik a város­háza felújítása. Szükségessé tette nemcsak az, hogy ráfért már a felújítás, hanem az át­szervezés is: költöztek az iro­dák. Még a tanácsi időben csináltattak egy felújítási ter­vet, azt felülvizsgáltuk és az átszervezéshez igazítottuk. Az ügyfélszolgálati iroda új gon­dolat volt, javultak az adó- és anyakönyvi hivatal körülmé­nyei, illetve — mert a ven­déglátó felkínálta irodáit — visszavettük, ott kapott helyet a városfejlesztési, az oktatási, kulturális és sportiroda. Úgy gondolkodtunk: amit a föld­szinti részek felszabadításá­ból, hasznosításából, a bérleti díjukból nyerünk (Dunabank, aranybolt, papírkereskedés) erre fordítjuk. Körülbelül har­mincnyolc millióba került. □ Erre azt mondhatja a városlakó: miért nem másra? — Ezek megfelelő színvo­nalú, és nem luxuskivitelű iro­dák. Az emberek az életük felét a munkahelyükön töltik. Ugyanakkor kulturáltabb kö­rülményeket biztosítottunk a városlakónak, s az ilyen kör­nyezet viselkedésre késztet: nem dobja a csikket a sarokba, nem támasztja talpát a festett falnak. Biztos, hogy mindenki mást tart fontosabbnak: egyik ember az utcáját, mert már elege van a sárból, másik a Kossuth teret, mert képet fest az idejövőnek a városról, har­madik, hogy a szociális keret még több legyen, kapjon se­gélyt. □ Egyre több benzinkút épül a városban. Ez több kérdést is felvet: indokolt-e ennyi, miért lakókörzetekbe, körutak mellé telepitik, hisz utóbbiak elsőd­leges feladata az átmenő for­galom gyorsítása, nem pedig lassítása volna. — Az önkormányzat nem kívánja korlátozni a vállalko­zásokat, a piac határozza meg, érdemes-e újat nyitni. Komoly szakmai előkészítés előzi meg ezt: szükséges az összes szak­hatóság engedélye, feltétel bi­zonyos védőtávolság betartá­sa, sok esetben külön kérjük a lakosság véleményét (pl. a Mező utcainál is). Készül to­vábbá részletes rendezési terv, amelyet a közgyűlés hagy jóvá. Egyben munkahelyte­remtő beruházások ezek, mert a kutakat nem maguk az olaj- társaságok üzemeltetik, ha­nem kiadják vállalkozásba, ami versenyhelyzetet is te­remt. □ Van-e haszna a városnak ebből? — Jócskán van, különösen, ha tőlünk vásárolják a telket. Az ESSO 41,5 millióért vette meg a Hunyadi utca sarkán a területet, melynek nagy része önkormányzati tulajdonban volt. Néhány lakót kellett el­költöztetni, ez a területelőké­szítéssel együtt kilenc millió­ba került. □ Irritálja a város lakossá­gát, hogy még mindig üresen tátonganak olyan üzlethelyi­ségek, amelyeknek pedig gaz­dájuk van. A szerződésben mi­ért nem kötik ki a profilt, vagy a határidőt, ameddig ki kell nyitnia az üzletnek? — Közigazgatási úton nincs rá mód. Ez ellentmond a piaci versenynek. A kötött profilú üzleteket nem szívesen veszik bérbe: veszteséges vállalko­zásra senkit sem kötelezhe­tünk. Például a Pál Gyula ter­met Kínál úr licittel nyerte el, a bérleti díjat fizeti. Árra nem készült fel a jogszabály, s nem is gondolt senki rá, hogy vala­ki fizeti és nem termeli ki a bérleti díjat. Ez logikátlan gondolatmenet. CJ Ezek szerint a bérlőnek több joga van, mint a tulaj­donosnak? — A bérlőnek rendelkezési joga van, s ez bizonyos fokú tulajdonosi jogosítvány: kiad­hatja bérbe, vagy eladhatja a bérleti jogot. □ Az önkormányzat ugyan­akkor nem akarja eladni a bérleményeket. — El fogjuk adni bizonyos részét, de nem akarjuk potom pénzért elkótyavetyélni a vá­ros vagyonát. Ha önkormány­zóról beszélünk, hadd szab­jon az önkormányzat feltétele­ket, ne felülről mondják meg. Hogyan lehet úgy gazdálkod­ni, ha a kezünk meg van kötve: ideadják a vagyont, azután központilag szabályozzák a feltételeket. A TARTALOMBÓL: • Molnár Mátyás emlékezete • A tetten ért múló idő • Nem várják a sült galambot • Kis magyar akvarell keretben KM galéria Szántó Piroska alkotásai ■ Szántó Piroska: Szőlőhegyi Krisztus nyíregyházán is megtekinthetők, a képzőművészet ij\ f szentendrei ,nagyasszonyának* nevezett Szántó 'Pi­rn' V roska. festő és grafikusművész képzőművészeti munkásságának.egy éíetutat átívelő darabjai. A most nyolcvan­esztendős festőművész, aki gyermekkarát az OsztrákzMagyar iMonarchiában töltötte, a háborús időszakban fiatalként átélte a pokíok.viharát, felnőttként a rendszerváltozások.sorozatát, művészetében változatlan maradt. Azért tartják, a festészet nagy alakjának, mert kifejezi, hogyan legyünk, úgy modemek* európaiak* hogy magyarságunkat ne adjtíkfel Absztraktjai nem Cépifát afelismerhetőség határait, szürreális munkái humorral telítettek■ Munkássága a mai szentendrei művésztelepen a minőség mércéje, bölcsességéért, másokat is gyámolító munka­kedvéért, emberi-művészi példamutatásáért tisztelik* becsülik* Képei a nyíregyházi “Városi galériában szeptember 23-áig lát­hatók* Kováts Dénes A zt hiszem, sokan vannak úgy, többféle szakma, hi­vatás gyakorlói, akik nemcsak a mának élnek, dolgoznak, hanem a jövőnek is. Legalább­is azt szeretnék, ha tudnának hagyni valamit maguk után, ha alkotásaik nemcsak a jelen­nek, hanem a következő nem­zedéknek is hasznára, örömére Hagyni valamit magunk után válnának. Színészek, újság­írók, pedagógusok, kézműve­sek, és még sorolhatnám, ki mindenki szeretné azt: ha már nem alkot, nem él, akkor se merüljön léte, emléke a feledés homályába. Hiszen a jól vég­zett munka eredménye nem csak akkor tölt el bennünket boldogságai, amikor látható­vá válik. Ugyan ki ne szeretne valami módon halhatatlanná válni? Déri János mondta utolsó interjújában, hogy attól fél, halála után hamar elfelejtik. Pedig neki is tudnia kellett: azon egyéniségek közé tarto­zott, akik szakmájukban nem átlagosat, de kiemelkedőt al­kottak. Számtalan példát lehetne sorolni, melyek azt mutatják: ha teszünk, csinálunk valamit, az örömmel tölt el. Kezdhet­nénk a sort azokkal a köz­munkásokkal, akik a települé­sükön járdát, utat építenek, iskolát, iskolaudvart tesznek rendbe: s elégedetten szemlél­hetik munkájuk eredményét. Hiszen szebb, jobb környezetet teremtettek a lakóhelyükön élő időseknek és fiataloknak egy­aránt. Folytathatnánk azokkal a pedagógusokkal, akikhez évekkel később, sőt, nyugdíjba vonulásuk után is visszajárnak kedves tanítványaik, mert jó kapcsolat alakult ki közöttük, mert olyat nyújtottak a tan­órákon vagy azon kívül, ame­lyet diákjaikfelnőtté válva sem feledtek. Vagy azokkal a — klasszikussá vált — írókkal, festőkkel, színészekkel, akik­nek művei nemzedékről nem­zedékre jelen vannak, közked­veltek, újabb és újabb gondo­latokat ébresztenek. Azért könnyebb talán — például — az íróknak, a film­színészeknek vagy a festőknek, szobrászoknak, mert az álta­luk, illetve a szereplésükkel készült alkotások hosszú éve­ken, évtizedeken át megma­radnak; olvashatók, láthatók. Az is igaz persze, hogy min­denki nem lehet író, színész vagy szobrász. Természetes az a törekvés, hogy maradandót alkossunk. Mit tagadjam: né­ha én is vágyom erre. Kérdés persze, mit tudunk nyújtani az örökkévalóságnak, a jövő nemzedékének. S hogy a tettek, alkotások rangsorba helyezhetők-e, s kell-e rang­sorba helyezni egyáltalán. Úgy gondolom, ha ki-ki helytáll a maga szakmájában, megtesz minden tőle telhetőt, már elmondhatja: nem él hiá­ba. Hiszen miképp egy gépe­zetben is megvan minden fo­gaskeréknek, alkatrésznek a funkciója, úgy sok esetben a különböző munkaterületen a dolgozók összessége járul hoz­zá egy-egy feladat végrehaj­tásához, egy-egy alkotás meg­valósításához. Ha sikerül széppé varázsol­ni környezetünket, jól megcsi­nálni egy bútort, gépet, ruhát, felépíteni házakat, felnevelni kiművelt emberfőket, ha mun­kánkkal, tevékenységünkkel örömet szerzünk, elégedetté teszünk másokat, akkor el­mondhatjuk: letettünk valamit az asztalra. Miképp akkor is, ha rávilágítunk a hibákra, fel­hívjuk a figyelmet a megoldás­ra, s ezáltal elősegítjük egy adott probléma megoldását. Maradandót alkotni persze nem könnyű dolog. Hiszen a jó és a rossz tettek is előbb-utóbb egyaránt feledésbe merülnek. S ugyan ki emlékszik arra, hogy mi történt évekkel az­előtt, amikor gyorsan követik egymást az események. Talán ezért van az, hogy mégis ott él lelkűnkben a kétely: tetteink, alkotásaink maradandóvá vál­nak-e, megőriznek-e minket később is emlékezetükben az emberek. Volt rá példa, hogy különös, vagy éppen gaztettét azért követte el valaki, hogy sokáig beszéljenek róla, hogy a történelem egy alakjává vál­jon. S ha másképp nem megy, ha másra nem képes, akkor negatív megítélésű személy­ként, de emléke fennmaradjon. Ennyire talán — minden vágy, akarat, remény ellenére — sem kellene törekedni arra, hogy hagyjunk valamit ma­gunk után. Ha tevékenységünk jól sikerül, akkor azt mond­hatjuk, érezhetjük: megtettük a tőlünk telhetőt, s a többi már az utókoron múlik. M ert azért az nem mind­egy, vandálként, gazem­berként, vagy olyan emberként emlékeznek ránk, aki jót tett, vagy hasznosat, értékeset em­bertársai érdekében. 9dagáwékm£ny

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents