Kelet-Magyarország, 1993. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-05 / 181. szám
12 Kelet-Magyarország KULTÚRA 1993. augusztus 5., csütörtök Folyóirat-tallózó MTI-Press — Az Európai Utas negyedik éve jelenik meg, évente négyszer. Az idei második szám — akárcsak a megelőzőek — igen szép kiállítású, színvonalas kép- és fotóanyaggal. Mozgékony a tartalmi összeállítás is, sok a rovat, a cikkek nem hosszadalmasak, elegyes műfajúak, s majd mindegyik illusztrált is. Ez alkalommal talán az interjúkat érdemes kiemelni, amelyek valamilyen módon mind kötődnek a lap általános célkitűzéséhez, ahhoz tehát, hogy „az európai együttműködés folyóirata” legyen. A szám élén Antall József miniszterelnökkel beszélget Sárközi Péter a közép-európai kezdeményezésről és Magyarországról, s történeti és aktuálpolitikai szempontok egészítik ki egymást szükségszerűen. Ismét megható a 85 éves Teller Ede optimizmusa, szellemének életereje, amikor azzal bíztat bennünket, elszontyolodott magyarokat, hogy ne féljünk, van fejünk és van szívünk. Egy francia írónő Fejtő Ferenccel beszélget arról a Közép-Európáról, amelyet a neves tudós szellemi hazájának nevez. Nemcsak ifjúkorára emlékezik vissza Fejtő, nemcsak a Monarchiát minősiti, hanem a mai világot is: „A Balkán euró- paizálása helyett sikerült Közép-Európát balkanizál- ni. Ami pedig a demokráciát illeti, hát az még mindig várat magára. (Jacqueline Cherrault-Serper interjúkötetének hazai kiadása egyébként előkészületben van.) Papp Gábor Zsigmond a 75 éves Hubay Miklóssal beszélget, azzal az íróval, akinél kevesen tettek többet a magyar dráma ügyéért. Hubay szellemesen megfordítja a kérdést, hogy miért nincs mindig jelentős dráma az egyes kultúrákban, s szerinte „arra kéne rájönni, hogy vajon a történelemnek, a jósorsnak, a csillagoknak mi-féle konstellációja egy- egy nagy korszak kialakulása”. Az író szól tervezett munkáiról is, amelyek közül a legizgalmasabbnak az mutatkozik, amely egy nyelv halálnak kérdéskörével nézne szembe. Várjuk a drámát is, meg bemutatóját is. Kész — és előadott —- drámát olvashatunk az Alföld júniusi és júliusi számaiban. Márton László műve, Az állhatatlan a szomorújáték műfaji megjelölést kapta, s a kolozsvári színház 200 éves jubileumának alkalmából készült. Ehhez illően történelmi dráma, amely 1595/96 fordulóján játszódik Erdélyben, Báthory Zsigmond fejedelemségének idején. Erdély sorsa ekkor is „szomorú”, mint any- nyiszor a történelem során, s a kül- és belpolitikát illetően is nagy a széthúzás, a bizonytalanság. A maga módján állhatatlan itt mindenki, a török, a Habsburg és a fejedelemség, másik szinten az ország és az egyén érdekei között hányódva. Senki sem tud jót cselekedni, s így minden az országnak és népének a kárára történik végül is. S bár a székelyek lázadását leverő és véresen megtorló tanácsúrra is a kivégzés vár, nem az igazságszolgáltatás működik, hanem csak a politika ördögi boszorkánykonyhája. A mű nemcsak tudatosan vállalt formai eszközeivel, hanem tartalmával is egyértelműen történelmi dráma, mégis folytonosak az áthallások, s szerencsére nem allegorikusán, hanem szimbolikusan. Negatív értelemben szemlélhetjük, hogy a történelem az élet tanítómestere: nem okul az emberiség, hiába múlnak az évszázadok, a rossz válaszok ismétlődnek rendre. Ugyancsak a legutóbbi Alföldben, valamint a Kotrásban olvashatjuk az erdélyi Lászlóffy Aladár újabb verseit. Elet s halál metszéspontján állva a lét és a történelem kérdéseire keres választ a költő, rezignáltan és mégis reménykedve, mert „Isten küld jeleket, Ninive nem felel. (Urának küldötte nem jutott soha el:) Cethala kihányta, ájultan itt hever, (kórházi ágyára kötözött gulliver.” Tehát A bevetés elmarad a verscím szerint, de nem a lényeg szerint, hiszen a költő dolgozik. A júliusi Kotrás közli Vat- hy Zsuzsa új elbeszélését is. Az Adamovits-ház életportré egy kisemberről egy kisvárosban, a huszadik század középső évtizedeiben. Sok ilyesféle életportrét lehetne megírni, hiszen a legtöbb ember élete sokban hasonlít e tisztviselőéhez, aki azt hitte, hogy éli az életét, pedig voltaképpen rettegett magától az élettől, amelynek egyszerre csak vége szakadt. A közvélemény ítéletet formált róla, a legpontosabban, a szerző véleményét is rögzítve így: „Nem történt vele semmi, mondja megint valaki más. Élt, gazdagnak képzelte magát, pedig nem volt gazdag, és mint mindenki másnak, észrevétlenül elmúlt az élete.”A Hitel legújabb számának élén Csoóri Sándor esszéje olvasható. A lelkiismeret ünnepe „1993. Március Tizenötödike” alkalmából keletkezett, s a naplószerű jegyzet, önéletrajzias vallomás és a történetfilozófiai esszé vegyülete. Művésztelep Zalaegerszeg (MTI) — Megyénk művészeit is érinti egy két héten át tartó képzőművészeti esemény: Festők és Grafikusok Nemzetközi Művésztelepe működik Cserszegtomajon. A műhelyt második alkalommal szervezte meg a Zala megyei Művelődési és Ifjúsági Központ. Tavaly az alkotók még csak Rezi és Cserszegtomaj vendégei voltak, ám az idén már Söjtör, Rédics, Zalaegerszeg, Vonyarcvashegy és Lendvadedes is otthont ad a hazai és a környező országokból érkező művészeknek. A külföldieket ösztöndíjjal segíti a Zala megyei Önkormányzat, a Megyei és Ifjúsági Művelődési Központ, a Művészeti és Szabad Művelődési Alapítvány, s több vállalkozó. Az alkotók egy-egy művüket a vendéglátó településnek, egyet- egyet pedig a Cserszegtoma- ji Művészeti Alapítványnak ajándékoznak. A tábor augusztus 15-én zárul. Érzésbeli hátország — a táj lelke Gondolatok egy Kézdi Kovács-film forgatása közben, Erdélyről Máriás József Immár fél éve folynak a román-magyar koprodukcióban készülő film felvételei Erdélyről. A Kézdi Kovács Zsolt filmrendező vezette stáb kimondott célkitűzése: számba venni nemzeti, kulturális értékeinket, megörökíteni azokat az utókor számára. Amolyan leltármunka ez, mondhatnánk problémamentes rutin feladat. S mégis menynyivel több annál. „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj” — jut eszembe Radnóti gyönyörű szép sora, melynek maga adja meg az ellenpontját: „nekem szülőhazám”. Ne legyen csupán kuriózum Míg Szatmár megyében a stábot kalauzoltam, nekem is az járt a fejemben: sikerül-e a filmszalag s a kísérőszöveg alapján megfogalmazni, érvényre juttatni e táj lelkét, azt a szellemi érzésbeli hátországot, amelyet a századok teremtettek magyarnak, románnak, németnek? Avagy csak kuriózum marad, amit sirathatunk amiatt, hogy már rég nem a mienk. Énnek kimondásakor nem a politikai status quora gondolok, hanem arra a történelmi örökségre, amely a falakba, alkotásokba, a természetbe ette be magát. Nekem szülőhazám... mondják ma is olyan sokan itthon s odaát. Erdélyinek lenni, Erdély szülöttének lenni kiváltságos helyzetet jelent, olyan örökséget, amely szóban s pénzben sem mérhető. S ebben nincs túlzás. Erdély az Egyesült Európa bölcsője is lehet. A tolerancia, a másság megbecsülése, a fejedelemség fénykorában ugyanazt jelentette, amit ma is megvalósultnak szeretnénk látni. Nézzünk csak körül a mi megyénkben. Mily harmonikusan teremtődött itt román kultúra az Avasban és a Tövisháton, szomszédságában pedig a remek gótikus, románkori és klasz- szicista magyar építészeti remekmű eresztett gyökeret a sváb hagyomány. A felvevőgép szalagján mai képek rögzítődtek. A mából néztünk vissza a múltba — századok távolába s a közeli évtizedekbe. Irodalmi emléktáblák, Károlyi kripta, a természet csodái adnak találkozót majd a filmben. Szólni a mai kor lelkiismeretéhez Ugyanakkor a mai kor lelkiismeretéhez is szólanák majd: mit hagyunk veszendőbe menni, mit hagyunk eltéko- zolni, elkallódni. Fáj a léleknek... Fáj, mert igen sok magyarnak csak térkép e táj, szövegkönyv, melyet illusztrálni kell, útikalauz, melyet végig követve, fennen lobogtathatunk: mi is láttuk, mi is megtapintottunk. Aztán hátat fordítunk neki, elvisszautazunk, feledve szépségét, feledve a bölcsőt, mely ringatott. Nekem szülőhazám... annak érzem az aranyosmeggyesi romos kastélyt, annak a Szilágyi Domokost szülte nagysomkúti házat, keresztelőhelyemnek a köröndi román templomot, a hadadi katolikus templomot, a szinérváraljai reformátust, amelyben Erdősi Sylvester fölött mondták az anyaszent- egyház igéit, gazdaként, otthonosan mozogtam a hadadi Wesselényi kastélyban, s a kaplonvi kripta díszes koporsóiban mintha az én őseim nyugodnának. Paradox, netán bizarr gondolatok? Igen, azok. De így, együtt alkotják Erdélyt, a tájat, múltunkat, múltamat. Amit elárul a tekintet Lestem a stáb tagjainak arcát: mit árul el a tekintet, rezdül-e a lélek? Nem vagyok sem gondolatolvasó, sem lélekbúvár. Pedig szerettem volna... Szerettem volna minden mozzanatban arra inteni: szent ez a hely, illő, hogy magunkba szálljunk. Félek a készülő film múlt ábrázolása, idézése csak nosztalgiát ébreszt, csak veszteségeinkre int, megmarad relikviamentő akciónak, holott egészen másnak kellene lennie: hitet adó, lélekerősítő, megtartó alkotásnak, mely egyaránt szól magyarhoz, románhoz, szászhoz, svábhoz. Őrizzétek, óvjátok a kincset, amelyet a századoktól kaptatok örökül, merítsetek belőle erőt a magatok életéhez, éljetek épp oly harmóniában, amiként arra Erdély kövei tanítanak, sugározzátok szét ezt az eszmét a világnak, a világban, ahol, amelyben nekünk is helyünk van! Erdély kulturális öröksége a magyarság minden itt élő nemzetiség, Közép-Európa a világ öröksége. Isten ments attól, hogy úgy közeledjünk hozzá, amint a múlt kuriózumait szokás számba venni. Hisz Erdély él, élnie kell. Lézerek világították meg a Saint Michel apátságot a La Manche csatorna partján, miközben Jan—Michel Jarre francia popzenész koncertje tartott. Mintegy hatvanezren látták a múlt heti zenei csemegét, amely Jarre európai turnéjának része. Ismert, hogy ennek keretében augusztus 19-én Budapesten koncertezik a művész AP-felvétel Egy fatornyos falu akadémikusa Balogh László Az erdőháti Mánd és Vá- mosoroszi községek között, a műút jobb oldalától 600-800 méternyire, sűrű lombú fák közül kandikál ki az utazókra egy félmaroknyi kis falucska: Nemesborzova. Ma csak a fák zöldje közül ki-kivillanó fehérfalú házai vonzzák a szemet, de néhány évtizeddel korábban csodálatosan faragott fatomya csalogatta az arra utazót. Régen volt ez, és csak volt! A torony azóta megőrzésre és mutogatásra bekerült a szentendrei skanzenba, mintha jogos gazdái nem tudták volna féltő szeretettel otthon is őrizni és mutogatni őseiktől öröklött csodálatos tulajdonukat! Szóval ebben a hajdanvolt „fatomyos” faluban született 1819. május 15-én Kallós Lajos, a későbbi jogtudor, főiskolai tanár és akadémikus, Kallós Áron és Károly Julianna helybéli nemesek gyermeke. Ahogy az egy kisnemesi származású ifjúnak dukál, Kallós Lajost is a Sárospataki Református Kollégiumba küldték szülei. Itt folytatott teológiai, bölcsészeti és jogi tanulmányokat egészen 1841-ig. Ezután állást vállalt. Előbb gyakornokként működött a gróf Károlyi György muzsalyi uradalmában ügyészkedő Dengeleghi Károly mellett, 1842 júliusától pedig Pesten s királyi tábla helyettes jegyzője lett. Az ügyvédi vizsgát 1843- ban tette le, és a következő esztendőben már megszerezte a váltóügyvédi oklevelet is. Néhány évi praktizálás után elfogadta a sárospataki főiskola meghívását, és 1851-53 között a jogi tanszék tanára volt. Innen a debreceni főiskolára került, de ott hamarosan csalódás éri, minthogy a debreceni jogi akadémia 1856- ban megszűnik, és csak öt év után nyílik meg újra. E kényszervakáció után Kallós Lajos újra elfoglalta tanári állását, és azt élete végéig meg is tartotta. Jogtudományi munkásságát már életében elismerték. Lo- novich József érsek javaslatára 1863. január 13-án a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Mint egyházi és jogi szakíró is jelentős volt. Számtalan cikke mellett több önállóan megjelent kötetét is ismerjük. Itt csupán néhányat említek ízelítőül: Alapelvek a magyarhoni polgári jogban (Pest, 1846.), Osztrák polgári jog elvei /-II. (Pest, 1852.), A magyarhoni polgári jog elvei (Debrecen, 1862-64. tizenegy füzetben) stb. Debrecenben halt meg 1882. szeptember 2-án. hamvai fölött az országos hírű Könyves Tóth Mihály mondott búcsúbeszédet. Megemlékezések jelentek meg róla a Pesti Napló és a protestáns Egyházi és Iskolai Lapok 1882-es szeptemberi számaiban. Németh Károly pedig „Emlékbeszéd Kallós Lajos felett” (Debrecen, 1882.) címen kis füzetben megjelentette a temetésén elhangzott búcsúbeszédeket. — Emlékezzünk mi is! Jellegzetes kép Kolozsvárról: Mátyás király szobra Gheorghe Iancu felvétele
