Kelet-Magyarország, 1993. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-04 / 180. szám
1993. augusztus 4., szerda Kelet-Magyarország 7 Napkor határában ékesíti a tájat ez a „roncs-reál” stílusú büfé Rendszeres szociális járadék Hatvannyolc éves édesanyám ügyében írok Önöknek. Tavaly kérte a rendszeres szociális járadék megállapítását a társadalombiztosítási igazgatóságtól, akkor elutasították, mert nem tudta igazolni, hogy 1960—1965 között a téeszben dolgozott, de ő nem volt a tagja, csak az édesapánk. Időközben a téesz kiadott egy igazolást 1963-1965-ig, az ezt megelőző időről nem. Az édesanyám két tanúval bizonyította, hogy mikortól dolgozott, de ezt elutasították és közölték, hogy öt év szolgálati időt kellett volna igazolnia. Mi úgy gondoljuk, hogy ez az idő megvan, mi ketten vagyunk testvérek és ez az idő is beleszámít. Én 1951-ben, testvérem ’56-ban született, ez a kettő és a fentiekben említett, kiteszi az öt év szolgálati időt. Édesapámék szűkösen élnek az egy nyugdíjból. Teljes név és cím (A 8/1983. /VI. 29./ EüM- PM rendelet alapján rendszeres szociális járadékra az jogosult, aki munkaképességét 50 százalékban elvesztette és az életkorához előírt szükséges szolgálati időt megszerezte, amely ebben az esetben öt év. A tanúmeghallgatás során bebizonyosodott, hogy a kérelmező 1960-1965 között segítő családtagként dolgozott a termelőszövetkezetben, ezt azonban nem lehet szolgálati időként figyelembe venni. Mivel bejelentett szolgálati idővel nem rendelkezik, így az 1968 előtt született gyerekek után sem lehet szolgálati időt beszámítani. Tehát sajnos, nem jogosult rendszeres szociális járadékra — válaszolta a társadalombiztosítási igazgatóság, amely új nevén Megyei Egészségbiztosítási Pénztár). Nyerés vagy nyelés Vidéki utamról hazafelé tartva Fehérgyarmaton (mivel időm volt még a busz indulásáig) időtöltésként betértem egy fehérgyarmati bárba automatán játszani. Nem akarom részletezni a játékot, amin nyertem végül is harmincnégyezer forintot. Billentyűs gyümölcskosaras nyerőautomatán ezer forintos befektetés mellett játszottam. Az első meglepetés az volt, amit a gépkezelő kisasszony az első tizenhatezer forintos nyeréskor említett, mégpedig, hogy a tulaj a nyereményt nem fogja kifizetni. Ennek ellenére továbbra is játszottam elérve a harmincnégyezer forintot. Később megérkezett a tulajdonos, akinek első dolga az volt, hogy kirántotta a játékgép zsinórját a dugaljból. Fenyegetőzött, hivatkozott arra, hogy a gép nem jó (befektetett pénzzel azért játszani mégis lehet), ő nem fizet egy fillért sem, a gépet meg viteti fel Pestre, mert nem jó. Az összegről (a nyereményről) tanúk vannak. Rendőrségi jegyzőkönyv is készült, amit, sajnos nem írattak alá velem. Milyen lépéseket tegyek annak érdekében, hogy a nyert ösz- szeget megkaphassam? Nagyon bosszant az a tény, hogy egyesek gátlástalanul nyernek, gazdagodnak, de nem adnak érte semmit. Teljes név és cím Kettévágott akácfa Július 23-án pénteken délben kivágták a nyíregyházi Debreceni út 2. számú ház előtti hosszú hibiszkusz sövényt, ráadásul derékban kettévágták a lilaakácfámat is. A sarkon a gyalogosátkelőnél egy élő gömbjuhar, azt tőből kiszedték. Állítólag a rendőrség kérte rá az önkormányzatot, hogy vágják ki ezeket a növényeket, mert az Eötvös utca felől akadályozzák a belátást. Ezért én nem is háborgók, de nem értem, miért kellett a lilaakácot (én ültettem oda) derékban elfűrészelni? A levágott ágakat ráadásul a képkeretező műhelye elé pakolták a járda és az út közötti sávra. Név és cím a szerkesztőségben Segítségre várva Július 20-án délelőtt fél tíz és fél tizenegy között a 4. számú főközlekedési úton Debrecenből Nyíregyháza felé haladva 40 kilométeres sebességgel vonszolta magát műszaki hiba miatt az AXJ- 831 forgalmi rendszámú világoskék, tetőtartós, Trabant Hycomat gépkocsi, a többszörös (túl)fogyasztás miatt sűrű füstöt okádva. Autós társai és utasaik rosszalló és megrökönyödött pillantásokkal kísérték, de egyiküknek sem jutott eszébe, hogy megálljának és megkérdezzék, tudnak-e segíteni. Még a — feltehetően rendőrségi két darab kék villogóval felszerelt — terepjáró gépkocsi sem állt meg kétségbeesett integetésemre (mert én voltam), pedig legalább tőlük elvárható lett volna. Újfehértón segített rajtam a már elkezdett munkáját félbehagyva Rácz András autószerelő mester önzetlenül, ellenszolgáltatás nélkül. Segítőkészsége, emberséges magatartása nyilvánosságot és köszönetét érdemel. Álljon példaképéül minden országúton közlekedő embernek! Maróti László mozgássérült nyugdíjas Salgótarján, Kercseg út 30. Egy ígéretes üzlet tanulságai Nagyobb alapossággal, körültekintéssel sok bosszúság elkerülhető az autópiacon Nyíregyháza (KM — TMI) — A lóvásáron a gazda feldicséri az állatot, ám a vevő jól megszemléli, végigtapogatja, a természetét is megpróbálja, mielőtt a gazda tenyerébe csap. Autót is ilyen alapossággal kellene adni és venni. A férfiak se mindig elővigyázatosak, hát még a nők! Műszaki tudással, szakértelemmel ritkán rendelkeznek, emiatt könnyen válnak rossz üzlet áldozatává. Még akkor is, ha eladók. T. Mária nyíregyházi olvasónk jóhiszemű hibái miatt jutott keserves helyzetbe. Tartozásért láncot Tizenhárom év alatt szívéhez nőtt „Piroska”, a Lada 1500-as autó. Ha baj volt vele, rögtön szerelőhöz vitte, motorikusán mindig ellenőriztette. De. rokkantnyugdíjazták olyan kevés pénzzel, hogy abból ennivalóra is alig jut. El kellett adnia. Ismerőse ajánlott vevőnek egy Romániából áttelepült asszonyt, aki másnap meg is jelent három férfival. Nézdegélték a kocsit, kívülről tetszett. Nyitott motor- háztetőnél beindították a motort — hiba nélkül működött. — Megveszem — mondta az asszony, és megállapodtak nyolcvanezer forintban. Ebből hatvannégyezret rögtön kifizetett azzal, hogy a többit három hónap alatt, részletekben törleszti. Rögtön el is vitte „Piroskát”. Mária órákig sírt, úgy érezte, valamit elveszített. Mintha sejtette volna, mi vár rá... Pár napra rá az asszony felszaladt a lakásába az emelőért, csak dicsérte a kocsit. Egy hét múlva, amikor az első részletet kellett volna fizetnie, bejelentette, hogy a Hardy tárcsát újra kellett cserélni, sok pénzébe került: (Később a szakértő megállapította, hogy használtat tettek bele.) Le akarta alkudni a vételárat, Mária azonban nem ment bele, mert a gyógykezelésére gyűjtötte a pénzt. Ekkor az asszony felajánlotta a nyakában lévő aranyláncot az összes tartozás fejében. — Nem kell nekem — tiltakozott Mária, azt hitte, tréfálkozik. — Adja el és hozza a pénzemet. — Akkor vegye vissza a kocsit! Hetvenezer kilométer Mária ideges lett, tizenhat- ezer forint majdnem három havi nyugdíja. Mire összegyűjti, talán már gyógyíthatatlan lesz. Remegve odavágta: — Ha nem fizet, beperelem! így is tett, mert a nő három hónap múlva sem jelentkezett az adósságával. Am az ellenkeresetet nyújtott be, hogy az eladó megtévesztette, a Lada műszaki hibás. Kérte, állítsák vissza az eredeti állapotot, vagyis a pénze ellenében visz- szaadja az autót. Mária kis híján rosszul lett, amikor a műszaki szemlén meglátta „Piroskát”: díszlécei nélkül, ütött-kopottan álldogált. Láthatóan hosszú, nehéz utakat tett meg négy hónap alatt. Az óra szerint hetvenezer kilométert, feleannyit, mint tizenhárom év során! A motorja csilingelt, kihagyott. Később az ismerőse világosította föl Máriát: az asszony családja örökösen Romániát járja, üzletelésből élnek... Az elsőfokú bíróság szerint, ha a vevő kissé alaposabban megnézte volna a Ladát (ezt a típust már nem gyártják), észreveszi a látható hibákat. így nem helytálló az érvelés, hogy az adásvételi szerződés érvénytelen, mert tévedésen alapul. Viszont voltak olyan rejtett hibái, amiket szemre nem lehet felismerni. Ezért úgy ítélkezett, hogy állítsák vissza az eredeti állapotot. Mária nem nyugodott bele: mi az eredeti állapot? Mert az asszony értelmezése szerint adja vissza a pénzt cserébe a roncsért. Fellebbezett, de a másodfokú bíróság helyben hagyta az ítéletet. A 64 ezer forinton kívül még különböző jogcímeken 13 500 forintot is kell fizetnie a hatezer forintos nyugdíjából. Letiltották a nyugdíját Mivel a szegény embert még az ág is húzza, meglehetős gyorsasággal sikerült letil- tatni a nyugdíja negyedét. (Másnál évekig eltart a végrehajtás — eredmény nélkül.) Az asszony természetesen nem íratta át a maga nevére az autót, holott ez a vásárlástól számítva 15 napon belül kötelező. így a súlyadó befizetésére is Mária kapta a felszólítást. A pénzt azóta a gyógykezelésére fordította, a roncsot viszont nem hajlandó átvenni, hiszen neki mást jelent az eredeti állapot: ahogyan ő átadta az asszonynak. Ám hajára aligha lesz orvosság, hiszen elkövette azt a nagy hibát, hogy eladás előtt nem vizsgáltatta meg szerelővel „Piroskát”. Nő létére fogalma sem volt a rejtett hibákról, de ez mindegy. A dolgok nem tudása nem mentesít minket a felelősség alól. Szerkesztői üzenetek K. Borbála, Székely: Jogászunk válasza szerint az ideiglenes munkavállalásnak nincs akadálya. A keresetét azonban össze kell vonni a járadékkal és amennyiben meghaladja az évi 108 ezer forintot, a fennmaradó rész után személyi jövedelemadót köteles fizetni. Magyar- országon a törvény önadózást ír elő, ezért az adóbevallást mindig a tárgyévet követő március 31-éig az adózónak magának kell elkészíteni és az adóját befizetni. Kovács János, Újfehértó: Jogerős bírói ítélet ellen felülvizsgálati kérelemmel lehet élni hat hét alatt, új bizonyíték esetén pedig az elsőfokú bíróságnál perújítást lehet kérni. Gazdag Csabáné, Fehérgyarmat: A jogszabály szerint a vetélés hónapjára még megilleti önt a várandósági pótlék. Cs. Ferenc, Nyíregyháza: Nem jogszerűtlen, amit tettek. A határozatlan időre létesített munkaviszonyt közös megegyezéssel bármikor meg lehet szüntetni. Elbirtoklás, elővásárlási jog Dr. Bartha Sándor Egy felső-szabolcsi olvasónk 1981-ben a falujához közel földet vett. Mellette parlagon volt hosszú esztendők óta egy kerítetlen telek; benőtte a gyom, felverte a gaz. Levélírónknak nagyon bántotta a szemét, rendbehozta, aztán elkezdte kutatni a tulajdonosát, de sehol sem találta. A sajátjával együtt ezt a földet is megművelte, mert úgy gondolta, megegyezik majd a használatért a gazdával valamilyen bérleti díjban, ha előkerül. Hat évre rá véletlenül kiderült, hogy a rossz földecske három testvéré volt, de a II. világháború előtt kettő kiment Amerikába, hír sincs róluk. Felkutatta az itt maradt harmadik testvért, aki kérésére aláírta az adásvételi szerződést. Azóta több, mint egy évtized eltelt. Egy ismerőse nemrég felvilágosította olvasónkat, hogy most már övé az egész föld, elbirtokolta, hiszen tíz évig használta. Ennek ellenére a földhivatal nem akarja bejegyezni rá a tulajdonjogot, levélírónk nem érti, hogy miért. Mit kell még tennie? Aki a földet sajátjaként tíz éven át szakadatlanul birtokolja, elbirtoklás útján megszerzi a tulajdonjogát a Polgári Törvénykönyv 125. paragrafusa alapján. A tulajdonjog elbirtoklás jogcímén történő megszerzéséhez megvannak a törvényi feltételek: tulajdonjogot csak per útján lehet szerezni, a hozott ítélet szerint jegyezi azt be a földhivatal. A pert az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonosok ellen kell megindítani. Olvasónknak az ismeretlen helyen tartózkodóval szemben a kirendelt ügygondnok ellen kell az eljárást lefolytatni, ehhez jogi képviselő igénybevétele feltétlenül szükséges. „Szomorú édesanya” jeligével fordult lapunkhoz egy nyíregyházi olvasónk. Négy gyermeket szült, tisztességgel felnevelte és szakmára tanítana őket, pedig már korán megözvegyült. A legkisebb lánya a házban maradt, idehozta a férjét is. Édesanyjával hamar megromlott a viszonya. Jelenleg már olyan rossz a kapcsolatuk, hogy a mamát a férje segítségével meg is verte. A többi gyermek közömbösen figyeli a történteket. Az édesanya nem lát más lehetőséget, minthogy elköltözik máshová, minél mesz- szebb a lányától. Ehhez pénz kellene. Úgy gondolta, eladja a házrészét és a ház háta mögött elterülő szántóból a saját tulajdonát. A többi a gyermekei tulajdonában van. A lánya azonban nem hajlandó beleegyezni, aláírni a vételi szerződést, hogy „az ő házában ne járjon idegen, az ő földjén ne gazdagodjon más”. Megvenni sem akarja, mondván, hogy úgyis ő fogja örökölni. Olvasónk a házon és a telken fennáltó részét természetesen eladhatja, de a négy részt tulajdonban tartóknak — gyermekeinek — elővásárlási joguk van. Ajánlott levélben kell felszólítani őket ennek gyakorlására és közölni velük a teljes terjedelmű vételi ajánlatot. A vele egy portán lakó gyermekének tehát nem is kell aláírnia a szerződést, de ha él elővásárlási jogával, a kialkudott vételár általa történő megfizetésére tizenöt napos határidőt kell neki adni. Azt tanácsolom levélírónknak, hogy ha komoly vevője akad, fogadjon jogi képviselőt, aki az ügyletet lebonyolítja. Lehajtott tányérral szomjaznak a napraforgók Harasztosi Pál felvételei