Kelet-Magyarország, 1993. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-28 / 200. szám

.91 Kdet-'Magyarország hétvégi mefféffcte 15

Ezután is megélünk valahogy

Mező Éva

Ilyenkor nyáridőben kellemes utazást ígér a Tokaj felé vezető 38. számú főút. Igaz, Nyíregyháza határában meg kell küzdenie a piac forgalmával, de aztán szép környezetben kanyarog tovább. Az ember el is bámészkodna szívesen, de sok ideje nincs a nézelődésre, ha oda igyekszik, ahová én indultam. Rövidesen tábla jelzi Virányost, ahonnan már nincsen messze az anyaközség, Tisza- nagyfalu. A bekötőúton autózva éppen annyi időm volt, hogy rácsodálkoztam az egészen közelinek tűnő tokaji hegyre, s már meg is érkeztem a községbe.

Aki sokat utazik, már hozzászokott a megbolygatott falvakhoz, az útszéli árkokhoz, a sorakozó munkagépekhez. Tiszanagyfalu főutcáján ezeknek nyoma sincs, a házak takarosán sorakoznak mindkét oldalon. Azt hihetnénk, hogy a községet elkerülte a gázvezeték.

— Már a lánggyújtáson is túl vagyunk — mondja nem kis büszkeséggel Mester Belőné jegyző. — Az első ütemben megépült szakaszt a múlt év novemberében helyezték üzembe, de mára ott is eltűntek az árkok, ahol csak az idén fejezték be a munkát. Közel 400 lakás csatlakozott a hálózatra, ezek felében már ezen télen a konvektor melegíti fel a szobákat. A gázberuházással egyidejűleg sikerült a telefonkábelt is lefektetni, így crossbar vonalon érintkezhetünk a külvilággal. Most már csak az úthálózat helyreállítása, illetve korszerűsítése van hátra.

*

Az 1700 lelkes Tiszanagyfalu közigazgatási egységet alkot Virányossal, ahol mintegy 400 ember él. Egyre több család vállalkozik a harmadik gyerek felnevelésére, a község lakóinak ötödé 14 év alatti. 1985-ben épült új óvoda, nemrégiben pedig a modem iskolaépület tetőterében alakítottak ki új tantermeket. Az alapfokú oktatás helyzete tehát megnyugtató, nagyon hiányzik viszont egy tornaterem. Szükségmegoldásként az — egyébként kihasználatlan — kultúrház nagytermében tartanak testnevelés órákat. A tornaterem építéséhez céltámogatási pályázatot nyújtott be a község, amelynek elbírálását a közeljövőben várják. Sajnos, a

település aktív dolgozóit a növekvő munkanélküliség érinti igen súlyosan. A legtöbb embernek a helybeli termelő- szövetkezet adott munkát, amely felszámolás alatt áll, jogutód nélkül szűnik meg. Azok is nagy számban vesztették el állásukat, akik a Rafa- fémnél és a Racitánál dolgoztak. A munkanélküliek zöme a mezőgazdaságban próbál boldogulni, de kilátásaik nem túl rózsásak. A földosztásra csak későn, a tavasz folyamán került sor, így a földekbe főleg kukorica, cukorrépa került. A nagy szárazság nem kedvez az almatermésnek sem. Sok minden függ attól, hogyan tudják a gazdálkodók a terményeket értékesíteni.

— A nehézségek ellenére

nem lehet azt mondani, hogy szegény emberek lakják Tiszanagyfalut — mondja Mestemé. — Kitartóan, szorgalmasan, sokat dolgoznak, s valahogy mindig előteremtik a megélhetés fedezetét.

*

A község története is azt

példázza, hogy az itt élő emberek évszázadokon keresztül küzdöttek a fennmaradásért. Az írásos fonások már a XIII. században királyi várbirtokként említik a települést, Nagyfalu néven. A tatárjárás alatt a Rakamazról átkelő tatárok elpusztították, felégették a Tisza bal partján fekvő falut, újjáépítése 1245 után kezdődött meg. A hatalmi harcok idején többször is gazdát cserélt, majd a XVI. században a Habsburg—török háborúk alatt a falu életben

maradt jobbágyai a Tisza mocsaraiban kerestek menedéket. A Rákóczi-szabadságharc alatt nem volt lakott terület, de a nagy viharok elmúltával fokozatosan benépesült. 1908 óta nevezik Tisza- nagyfalunak.

A második világháború előtti időkre idős Láng Béla nyugdíjas emlékezik:

— 1945 előtt a falu határa négy nagybirtokos család kezében volt. Az ő uradalmaik adtak munkát a legtöbb embernek. Néhányan Tokajba jártak dolgozni, szőlőt műveltek, követ bányásztak. A hatalmas kőtömböket uszályokkal szállították a falunk alatt húzódó Tiszához, ahol lerakták őket, hogy a folyó ne mossa el a partot.

Ezt hívták akkoriban „szőnyegezésnek”. Még az óránk is a bánya volt, ahol minden délben robbantottak. Innen tudtuk: most már lehet ebédelni. 1945-ben aztán megszűntek az uradalmak, kiosztották a földet, s az emberek saját maguknak kezdtek gazdálkodni. Országos viták után ma már elismerik, hogy március 27-én az országban először nálunk jutottak földhöz a parasztok.

Nehéz körülmények között, jószág, felszerelés nélkül láttak hozzá az emberek a gazdálkodáshoz, főként burgonyát, kukoricát, cukorrépát, napraforgót termesztettek. A falu képét az alap nélküli, vert falú, szegényesen felépített lakások határozták meg. Amikor a tiszalöki vízierőmű megépült, annyira megemelkedett a talajvíz a faluban, hogy a kutakból kifelé folyt a víz.

Nagyon sok ház megrepedezett, tönkrement, ezek felújítása már nem volt lehetséges. A hetvenes években a felvett kölcsönökből korszerű, jól szigetelt, modem házak épültek. Volt olyan év, hogy 50 család is új otthonba költözhetett.

*

Keskeny kis köz a Tisza felé vezető Virág utca, ahol 1968 óta él feleségével Szőke József.

A rendezett kis porta udvarán a szétterített bab, a frissen felmosott konyha arról árulkodik, hogy a gazdasszony ma is korán kezdte a munkát.

— Mindketten nyugdíjasok vagyunk — mondja Szőkéné. — Nincs semmilyen mellék- jövedelmünk, nem járunk el dolgozni. Bizony meg kell néznünk, mire adjuk ki a pénzt. Most a gázra felvettük az OTP kölcsönt, azt is törleszteni kell. A házban is felszereltük a konvektorokat, szeretnénk már a télen azzal fűteni, csak nem tudom, tudjuk-e majd fizetni. Egyébként a kiskertben mindent megtermelünk, ami a konyhára kell, mindig van 2-3 malacunk is. Voltak nehéz időszakok az életünkben, de erős hittel, kitartással mindig megoldottuk a problémákat. Most sem panaszkodom, Isten segítségével ezután is megélünk valahogy.

A SZERZŐ FELVÉTELE

Félárbocra eresztett hétköznapi demokrácia

Páll Géza

V

aló igaz, hogy az átlagember nem a politikai kinyilatkoztatások szintjén éli meg a vélt, hirdetett,vagy valós demokráciát, hanem a hétköznapok apró mozaikjaiban. Van-e beleszólása a munkahelyi kérdésekbe, egyenlő mércével minősítik-e a teljesítményét, milyen szempontok vezetik a felsőbb szerveket egy-egy pályázatos álláshely betöltésénél, lassabban, vagy •gyorsabban őrölnek-e a bürokrácia malmai, és így tovább.

Talán ahány ember, ahány személyes tapasztalat, annyi bizonyítvány készül a nap minden percében a demokrácia jelenlegi állapotáról. De néhány amatőr, vagy hivatásos társadalomkutatón kívül kit foglalkoztat a hétköznapi demokrácia mostani minősége, amely köztudottan erősen befolyásolja az egyén közérzetét, kötődését, vagy éppen eltávolodását a nagypolitikától. Márpedig nem nehéz kitalálni, hogy a félárbócra eresztett hétköznapi demokrácia féloldalasán viheti előre az országot, a társadalmat. Ez viszont kevés az üdvösséghez.

*

— Nem voltam tényező a

cégnél az előző érában sem, — kezdte tapasztalatait az egyik vállalati mérnök. — Amikor viszont megtörtént nálunk is az átalakulás, kft-vé változott a korábbi állami vállalat, azt gondoltam, végre eljött az ideje, meg fogják hallgatni az okos kritikát, a cég érdekeit szolgáló újszerű javaslatokat. Elő is hozakodtam már az első közgyűlésünkön néhány, egyébként kézen fekvő átszervezési ötlettel, amely nem járt volna elbocsátásokkal, csupán rugalmasabbá tehette volna a termelést. Az ügyvezető igazgató szaporán bólogatott, jegyzetelt, minden bele is került a közgyűlési jegyzőkönyvbe. Azóta is ott pihen...

Mérnök ismerősöm azonban nem adta fel, a következő közgyűlésen is előadta az ötleteit, újabbakkal megtoldva azokat. Ekkor a vezetőség már nem bólogatott annyira szaporán, mint előzőleg. Nem is nagyon engedték kifejteni a véleményét. Most még nem időszerű a javasolt átszervezés — ezt válaszolták. Számos változtatást jelentett be viszont ezen a gyűlésen a vezetőség, amely a legközvetlenebbül érintette az ott dolgozókat, így a meghosz- szabbított műszak bevezetését, egyes részlegek azonnali megszüntetését, amelyről meg se kérdeztek senkit. Akinek nem tetszik az veheti a kalapját, ezt ugyan ennyire durván nem mondta ki senki, de az intézkedéshez fűzött indoklásból mindenki megértette, itt az egyes ember érdeke semmit sem számít.

— Én úgy gondolom, — fejezte be monológját mérnök ismerősöm — a gazdasági életben is helye van a demokráciának. Elég, ha a japán példára utalunk, ahol a cégek tulajdonosai rég felismerték, hogy a dolgozóknak nem csupán gépies, feladat-végrehajtó szerepet szánnak, mert ez érdektelenséghez vezet. A legszerényebb ötletet, kritikát is meghallgatják és be is vezetik, sőt díjazzák, amennyiben az növeli a cég hírnevét, gazdasági hasznát, versenyképességét. Tudom, hogy a japán mentalitás is más, a magyar is más, s ez nem minősítés kérdése. A magyar ész, a magyar kéz sem kisebb értékű, mint a japán, csak engedni kell, kellene érvényesülni, s mindegy, hogy ez ésszerű gazdasági — lélektani felismerés eredményeként jön létre, vagy a már emlegetett demokrácia jegyében.

*

Háromszor dobták vissza tanár ismerősöm álláspályázatát. Először formai okokra hivatkoztak, másodszor túlságosan szűkszavúnak találták az önjellemzését eddigi munkásságáról, harmadszor pedig azt rótták fel neki, hogy ismereteik szerint két helyre is beadta a pályázatát. A személyes meghallgatás egy-egy epizódja azonban azt a benyomást keltette, mintha a pályázattal az illetékes bizottság csupán a törvényi előírások formai kötelmeinek akart eleget tenni, nagyon is befutó jelöltjük volt az állás betöltésére. Játék volt ez az egyenlő esélyek címszóval jelölt formával, no meg a több mint tizenöt pályázó idegeivel, jóhiszeműségével.

— Rég éltem át ilyen tortúrát — mesélte a vesztes pedagógus — még az állampárti érában sem éreztem magam ennyire megalázva. Pedig akkor is ért néhány meglepetés. Többek között, amikor harmadszor terjesztett fel az iskolaigazgató kitüntetésre, s mindig kimaradtam a névsorból. Később tudtam meg, akkor az volt az egyik ki nem mondott oka, hogy vonakodtam belépni a pártba. S nem fogja elhinni senki, hogy a szituáció a mostani pályázatommal megismétlődött.

— Jóval a pályázat lezárása után egy baráti társaságban kellett megtudnom a bizottság egyik tagjától, azon buktam meg, hogy nem éltem a felkínált lehetőséggel, s nem léptem be egy bizonyos pártba, amelyet nem kívánok megnevezni. Ez természetesen nem közvetlenül a pályázati cirkusz előtt történt, hanem jó két éve, amikor engem is megszólított az egyik kolléga,

hogy előnyömre válna, ha belépnék abba a bizonyos pártba. Én azt feleltem, sem a Kádár-rendszerben nem kívántam, se az Antall-rendszer- ben nem kívánom elkötelezni magam egyetlen párt mellett sem. Én nem az egyes pártok szemüvegén nézem az életet, az országot, hanem a saját fejem, eszem után igyekszem eligazodni. Ha ez baj, akkor nem kérek az olyan vezető beosztásból, amely a személyiségem feladását kívánja cserébe...

*

Nem kedvez az egyenes deréknak, hogy mind nehezebb elhelyezkedni, megfelelő munkát találni, majdpedig azt megtartani. Kezd polgárjogot nyerni a lakályszellem, a másik ember előtti hajbókolás, a szolgalelkűség. Némely cégnél ugyancsak megnőtt a kis- főnökök hatalma, ami önmagában nem lenne baj, ha nem járna a hatalommal, a beosztással való visszaélés gyakorlatával. De nem egy esetben bizony azzal jár.

— Már az első napokban megsúgták a munkatársak, hogy a csoportvezetőnél akkor leszek hosszú életű, ha nem feledkezem meg az apró kedveskedésekről. Akinek hobbikertje van az barackot, szőlőt, szilvát, diót és egyebet hoz a kisfőnöknek. Egyesek, megértve a kisfőnök elfoglaltságát, ebéd közben, elintézik a bevásárlásait, míg akadnak olyanok is, főként a hivatali takarítónők között, akik a kisfőnök lakását is rendbe teszik.

— Ha ez valamilyen kölcsönösségen, barátságon alapszik, még talán meg is értené az ember, de a mi kisfőnökünk ezt amolyan járandóságnak tekinti. Egy kicsit a középkort idézi ez állapot, de mindenki jó képet vág hozzá, mert elég sok nálunk a szerződéssel dolgozó munkatárs, és a szerződés meghosszabbítása a kisfőnök kezében van.

Tudom, hogy ez a mi gyengeségünk is, a lakályszellem- nek két sarka van, de nem szívesen kerülne senki az utcára, mert viszonylag jól keresünk a cégnél.

*

A folytatást az olvasóra bízom, azzal együtt, hogy jól tudom, mindezek kiragadott példák, kezdeti állapotban lévő demokráciánk gyomnövényei. Más, pozitív példákkal is szerencsére találkozhat az ember. De ettől még a jelenleg félárbocra eresztett hétköznapi demokrácia létező valóság, nem ártana közös erővel nekilátni az árbóc ki- egyenesítésének. Ez szolgálná a sokat emlegetett közjót.

r 1993. augusztus 28.