Kelet-Magyarország, 1993. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-24 / 196. szám

HAZAI HOL-MI 1993. augusztus 24., kedd Ha a gyerek nem alszik Csak ritkán vezethető vissza apai vagy anyai nevelési hibára • Türelemre van szükség Gyüre Ágnes Nyíregyháza (KM) — A legjobb fogamzásgátló a rosszalvó gyerek. Ez a kis­gyermekes szülők egyötödé­nek saját tapasztalata. A szakemberek is ismerik a kisdedek bioritmus zavarai­nak említett arányát, ám a problémára mindeddig nem találtak megoldást. Az biztos, az elalvás nehéz­ségei, az éjszakai felriadások, a korai ébredés nincsenek összefüggésben a szül(et)és komplikáltságával és az élet első pillanataiban fellépő oxi­génhiány időbeli elhúzódásá­val. Az is bizonyossá vált, hogy a felsorolt rendellenes­ségek csak ritkán vezethetők vissza apai vagy anyai nevelé­si hibára. Rövid alvási ciklusok Nem derítették még ki tehát, mi okból hasonlítanak egyes családok felnőtt tagjai — akár éveken át — alvajárókra vagy élő halottakra. A kutatás során megállapított tények egy ré­szét azonban így is érdemes is­mertetni. Ebben nagy segítség a Park Kiadó 1990-ben megje­lent, néhol még most is kap­ható kiadványa, David Has­iam: Ha a gyerek nem alszik című könyve. Éjszakai pihenésünk nem más, mint alvási ciklusok so­rozata. A kicsiknek azért van több esélyük az idő előtti fel­kelésre, mert ciklusaik nem ki- lencven-száz, hanem csak öt­ven percesek. Egy alvási perióduson belül is négy szakasz különböztet­hető meg mindegyikünknél. Ezekben a szakaszokban más és más agyi intenzitás regiszt­rálható. Alvás utáni frissessé­gérzetünket jócskán befolyá­solja, hogy a négy közül mi­lyen típusú agytevékenysé­günk szakadt félbe. Bízzunk hát abban, hogy csemeténk szendergésünk kevésbé mély fázisa alatt üvölt fel. Ezen kívül mit tehetünk? A nap bármely órájában, bármi­lyen állapotunkból felriasztva próbáljunk meg higgadtak maradni. Mert hiába a ráncta- lanná erőltetett arc, a mű­mosoly, utódunk izmaink fe­szességéből is meg tudja ítélni és át tudja venni pillanatnyi hangulatunkat. S ha nem va­gyunk eléggé oldottak, a hu- szonkettes csapdájába kerget­jük magunkat. A házaspárok igyekezzenek egymás között megosztani a virrasztási feladatokat (is). Nem igaz, hogy a dolgozó fér­finak több pihenéshez van joga, mint a gyerekével otthon lévő anyának, mert az utóbbi fél munkája legalább olyan fá­rasztó. Eredménytábla az ágy fölött Nagyobb kisfiúk és kislá­nyok esetében próbálkozha­tunk eredménytábla bevezeté­sével. Az ágy fölé kifüggesz­tett kartonlapra annyi csillag kerüljön, ahány átaludt éjsza­kán jutott túl a família. A csillagokhoz dicséret is társuljon, tárgyi jutalomra nincs is szükség. Gyakran az hozza meg az éji békét, ha a gyereknek nem kell egyedül maradnia éjszakára. A nyugati világban is csak a XIX. század óta szokás a ki­csiket este elválasztani a szü­leiktől. Más kultúrák az év­ezredes hagyományok követé­sével elkerülték ezt a traumát. Nem helyénvaló a félelem, hogy a felnőttek álmukban agyonnyomhatják csemetéjü­ket. Filmfelvételekkel bizo­nyították, hogy az együtt al­vók ösztönösen egymáshoz igazítják testhelyzetüket, és ez az egészen aprókra is vonat­kozik. Magától is megszűnik Néha olyan véleményeket is hallani, hogy ha magunk mellé vesszük az apróságokat, az számos szexuális vagy családi gondot eredményez. A válási statisztikák viszont az együtt alvó családoknál nem kedvezőtlenebbek. Én úgy értelmezem ezt, hogy ki­pihenten mindenféle baját kreatívabban oldja meg az em­ber. Mit tehetnek azok, akiknél egyetlen itt leírt tanács sem válik be? Várjanak! Ötéves korra megszűnik a gyermek álmatlansága. Nemsokára azon gondolkodhatnak az ősök, hogyan ugrasszák ki az ágyból hétalvó utódaikat. Harasztosi Pál felvétele Turizmus Nyíregyháza (KM) — Még javában tart a nyár, és távol vagyunk attól, hogy — atlétikából kölcsönzött fogalommal élve — le­csengessék a turista sze­zont, de az első felmérések adatai már napvilágot lát­tak. Ezekből messzemenő következtetéseket nem ér­demes levonni, de ismere­tük, különösen a szakem­bereknek segítséget nyújt, hogy megismerjék az ide­genforgalom tendenciáit. A Központi Statisztikai Hivatal felmérése szerint a magyar turisták spóroló- sabbak lettek, mint koráb­ban, vagyis kevesebbet utaznak külföldre. A visz- szaesés az 1992-es év ada­taihoz képest mintegy 10 százalék. A magyarok úti­célja a felmérések szerint továbbra is elsősorban Ausztria, de jelentős a láto­gatások száma északi szomszédainknál, és talán meglepő módon, a jugosz­láv utódállamokban is. Az idelátogatókat tekint­ve a környező országokból a korábbinál jóval többen érkeznek hazánkba, de nö­vekedett a tengeren túli tu­risták érdeklődése is, főleg Japánban és az Amerikai Egyesült Államokban. (A múlt évben 20 millió turis­ta érkezett az országba, kö­zülük 2 millió 800 ezren Németországból, 2,5 millió látogató a jugoszláv utód­államokból. Ausztria a har­madik helyre szorult.) A külföldi vendégek a szállodákat részesítik előnyben, de a nyári hóna­pokban keresik a kempin­geket is. A vendégek közül a legtöbben Budapest, Za­la, Vas és Győr-Sopron- Moson megye iránt érdek­lődnek. Két pont közt a legrövidebb Nyíregyháza (KM - R. J.) — Aki nem ismerős ezen a tájon, nem rendszeresen köz­lekedik Nyíregyházáról vagy annak érintésével Budapestre, annak a képen látható táblák bizony, plusz 50 kilométer megtételét okozzák a főváros­ba menet. Feltéve, ha az illető két pont, azaz a két város között a leg­rövidebb utat szeretné válasz­tani. Mert ha Debrecen felé neki jobban esik, ám tessék, hajtson a négyesre Isten híri­vei, de ha a távolság és az idő nem elhanyagolható számára, úgy jobban tenné, ha elkanyar­odna Polgár irányába. Tenné, ha tehetné, ha tudná, ha a táb­lákról ez kiderülne valahogy. Az idegen autós Toldi Mik­lósra már nem számíthat, aki petrencéjével ott áll és útba igazítja. Maradna a tábla. Mondjuk az egyiken: (Debre- cen)-Budapest, a másikon: Polgár-(Budapest) ennyi meg ennyi kilométer. Ennyi! Len­ne... Ahol van tábla, s ahol nincs Harasztosi Pál felvételei Jegyzet Szelekci-0 Réti János at incs messze az idő ah- 1V hoz, hogy könyvtárnyi­ra rúgjon a munkanélküliség kapcsán megjelent újságcik­kek száma, amelyek minde­gyike a maga módján segí­teni próbál a helyzeten. Ma­gam is kifejtettem már aggo­dalmamat e társadalmi je­lenség különféle következmé­nyeitől tartva. Egyes csalá­dok teljes elszegényedésétől, a munkanélküli vagy állás- nélküli különbségén át egé­szen addig, hogy féltem a pá­lyakezdő fiatalságot remé­nyekkel kezdhető pálya hiá­nyában. És most már kezdek ag­gódni azokért is, akik elké­szítik a létszámcsökkentés rettegett listáit más megol­dás hiányában a fennmara­dásért. Mert a névsorok összeállítói mindenképpen szelekcióra kényszerülnek, és az már régi igazság, hogy bi­zonyos szempontból minden kiválasztás igazságtalan. Egy vezető beosztásban lévő ismerősöm nem rég ép­pen azt fejtegette, hogy a rá­szorultság, a szociális hely­zet, bizony nem mindig tük­röződik a dolgozó munkájá­ban. Ilyen esetben végképp nehéz eldönteni, hogy ki ke­rüljön a listára: az, aki jó munkaerő, tehát vélhetően meg fogja találni a helyét, vagy az, akit nyugodtan lehetne nélkülözni, de otthon nagy család várja a fizetést. Szóval, melyik ujjúnkat harapjuk? Nő a lakásépítés Budapest (KM - T. K.) — 1992 első hat hónapjában 6821 lakást építettek, ami 7 százalékkal több, mint 1992 hasonló időszakában — de­rül ki a KSH adataiból. Ez jelentős változás az elmúlt évekhez képest, hiszen eddig — az éves lakásépítkezések­hez hasonlóan — a folyama­tos csökkenés volt a jellem­ző. 1990-ben 5, 1991-ben 16, az elmúlt évben pedig 37 százalékkal volt kevesebb az első fél év lakásépítése az előző év azonos időszakánál. Ezzel folytatódni látszik az első negyedévben tapasz­talható tendencia, amely 1993-ra az éves lakásépítés enyhe növekedését valószí­nűsíti, megszakítva az 1985 óta tartó folyamatos csökke­nést. A kiadott új építési en­gedélyeket regisztráló — az idei évtől negyedéves gya­koriságú — adatgyűjtés is alátámasztja az előbbi meg­állapítást: a második ne­gyedévhez képest 25 száza­lékos növekedést jelent. Ez az emelkedő tendencia mel­lett természetesen az építke­zések elkezdésének szezoná­lis jellegét is mutatja. Az eddigiekben vázolt ja­vuló tendenciák értékét nagyban csökkenti, hogy a lakásépítés enyhe élénkülése gyakorlatilag csak a főváros­ra és Pest megyére jellemző. Budapesten több mint há­romszor annyi lakás (1360 darab ) épült az első fél év­ben, mint 1992 azonos idő­szakában, Pest megyében pedig 84 százalékos az emel­kedés (965 lakás.) Ez a jelentősebb emel­kedés azonban igen alacsony bázison valósult meg, így egy-két nagyobb építkezés befejezése már jelentős szá­zalékos javulást eredménye­zett. Négy megyében az építke­zések stagnálása jellemző (Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Nógrád, Vas megyék), a töb­bi megyében pedig kis mér­tékű vagy jelentős növeke­dés, csökkenés következett be. Baranya, Békés, Borsod- Abaúj-Zemplén, Győr-Mo- son-Sopron, Heves, Jász- Nagykun-Szolnok, Komá- rom-Esztergom megyékben 25-50 százalékkal csökkent a lakásépítés 1992 hasonló időszakához képest. Összességében tehát az egyes településtípusok közül csak Budapesten van növe­kedés. A községekben stag­nált, a többi városban pedig 16 százalékkal csökkent az elkészült lakások száma. Az elkészült új lakások 83 százalékát — 5686 lakást —, természetes személyek (a la­kosság) építtették. Ez az arány megfelel az 1992 első félévinek, mint ahogyan to­vábbra is jelentéktelen az önkormányzati lakásépítés: mindössze 66 lakás épült az első fél évben ilyen forrás­ból. Némileg növekedett a gazdasági szervezetek által épített lakások száma, ará­nyuk azonban változatlanul alacsony: 13 százalék. Kitüntetett édesanyák Nyíregyháza (KM - T. K.) — Az öt vagy annál több katonafiút nevelt nagycsalá­dos édesanyákat elismerés­ben részesítette a honvédel­mi miniszter. Az augusztus 20-a alkal­mából megtartott ünnepsé­gen a megyei hadkiegészíté­si parancsnokságon vehette át a jutalmat Gyugos István- né Nyíregyháza, Jászai Jó- zsefné Nyíregyháza-Nyírsző­lős, Pekola Istvánné Ajak, Czidor Józsefné Anarcs, Bi­hari Sándorné, Tóth Kál­mánná Balkány, Nagy Jenő- né Dombrád, Csuhák Fe- rencné Dögé, Orgován Ist­vánná Gelénes, özv. Balázsi Ferencné, Imre Béláné Ib- rány, Bilecz Istvánné Ke­mecse, özv. Tóth Mihályné, özv. Babály Andrásné Magy, Adóm Andrásné Nagyhalász, özv. Baracsi Béláné, Balogh Mihályné Nyírbátor, Csonka Józsefné Nyírbogát, Zaj- dáczki Jánosné Nyírlugos, Jasku Jánosné, Kocsis Mi­hályné, özv. Tornai Mihály­né Nyírtelek, Pető Mihályné Nyírvasvári, Balogh András­né Olcsvaapáti, Csire Gá- borné Pátroha, Meszeián Já­nosné Penészlek, Kirilla Andrásné Petneháza, özv. Bedécs Istvánné Ramocsa- háza, Tóth Pálné Szamoskér, Feigel Józsefné Tomyospál- ca, Bácskái Sándorné Új- dombrád, Török Istvánné Zajta, Iski Gyuláné Záhony. Gratulálunk mindnyájuknak! Alom, álom, édes álom míg mi m mmm sagsp&s r Kelet-Magyarorszag o

Next

/
Thumbnails
Contents