Kelet-Magyarország, 1993. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-24 / 196. szám
Harasztosi Pál felvételei Párizs Franciaország kész megfontolni annak lehetőségét, hogy az Európai Közösség vegye át átmeneti időszakra Mostar igazgatását, s pozitívan ítéli meg Lord Owen erre vonatkozó javaslatát — közölte hétfőn a Quai d’Orsay szóvivője. Sztyepanakert Az elszakadásra törekvő karabahi örmény erők vasárnap este bejutottak az ostromlott Fizuliba — közölték a harcoló felek. A Karabah- tól délkeletre lévő erősséget az azeriek kétheti ostrom után adták fel. Belgrad Kosovo Polje közelében súlyos szerencsétlenség történt; tizennyolcán meghaltak, mintegy negyvenen megsebesültek, amikor egy vasúti kereszteződésnél ösz- szeütközött egy autóbusz és egy személyvonat. A súlyos baleset vasárnap történt, a helyszínen tizenketten haltak meg, a többiek a kórházban vesztették életüket. Moszkva Újra Szárszón AP-felvétel Borisz Jelcin orosz elnök hétfőn a Kremlben fogadta Eduard Sevarnadze grúz elnököt. A két államfő az Oroszország és Grúzia közötti politikai és gazdasági kapcsolatokról, valamint a két ország közötti átfogó szerződésről tárgyalt. Róma Olaszországban két hónap alatt tízezer erdőtűz volt, s ezek több mint felét bizonyítottan gyújtogatás okozta — közölte az olasz polgári védelem vezetője hétfőn Rómában a kormányfővel lezajlott találkozóján. Az erdőtüzekben 100 ezer hektár égett le. Tőkés László igehirdetésével nyílt meg Balatonszárszón az 1943-as szárszói találkozó emlékére szervezett tábor. A nagyváradi püspök hangsúlyozta, hogy a tanácskozás nem merülhet ki a puszta visszaemlékezésben, jövőtervezésre is szükség van a magyar megmaradás, a nemzeti megújhodás érdekében. • Antall Horthyról „Magyarország eltemeti negyedszázadon át kormányzó államfőjét és ezt tisztességgel megteszi, egy elkötelezett magyar hazafi kívánsága szerint, Horthy Miklós családjával együtt. Aki ezt ki akarja használni, az bűnös.” Mindezt Antall József mondta hétfő este, a 24 Óra című televízióműsorban. „Horthy Miklóst magyar hazafinak tartom, aki teljes joggal és teljes erkölcsi alappal rendelkezhetett úgy, hogy hazai földben kíván nyugodni.” Huzavona Nem született megállapodás a béremelésről a repülőgépek karbantartását végző Aeroplex cég vezetése és a szakszervezet közötti tárgyaláson — mondta Hegedűs Tibor, a szakszervezet ügyvezető elnöke az MTI- neic. A kedden folytatódik az egyeztetés az idei béremelések mértékéről. Export Térségünk országai közül egyedül hazánk volt képes mozgásban tartani az exportoffenzívát, amely tavaly őszig sikeres volt. Az ország ezzel bizonyította: nemcsak a keleti piacokon verseny- képes — szögezte le Kádár Béla miniszter, a szövetkezetpolitikai fórumon. Sport Rába ETO FC-MTK 3:1 (3:0) Győr (MTI) A győriek már az első percektől magukhoz ragadták a kezdeményezést, amit három egymás utáni szöglet is jelzett. Az első félidőben mutatott harcos, lendületes játékával nyert a Rába a szürkén játszó MTK-val szemben. A vendégeknek csak a 62. percben sikerült szépíteniük az eredményen. Közeleg a becsengetés Bizakodó hangvételű államtitkári tájékoztató megyeszékhelyünkön Nyíregyháza (KM — K. J.) — Igazgatók, tanárok-tanítók, óvodapedagógusok, szakértők és a települési ön- kormányzatok képviselőinek részvételével tanévindító tanácskozást tartottak augusztus 23-án Nyíregyházán. Az 1993/94. tanév megyei nyitórendezvényét kísérő nagy érdeklődést mutatta, hogy a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára előadását közel ezren hallgatták figyelemmel. Kálmán Attila utalt rá, hogy a parlament által elfogadott közoktatási törvényhez kapcsolódóan a közeljövőben még sok kiegészítő rendelkezést kell hozni, de ezek jelenlegi hiánya nem lehet akadálya az új tanév zavarmentes megkezdésének. A törvény í&tályba lépésének módját illetően szólt az átmenetet könnyítő intézkedésekről, melyek mindegyike azt szolgálja, hogy az oktatási-nevelési intézmények működtetése biztonságos legyen. Szakaszosan, a feltételek megteremtésének függvényében fog tehát lezajlani a folyamat. A tízosztályos általános iskola Koncertlétszámú közönség a művelődési tárca államtitkárának tájékoztatóján a Bujtosi Szabadidő Csarnokban Elek Emil felvétele kérdéskörével kapcsolatban mondotta: a tanulmányi idő megnövelt tartama a gyerekeknek a szilárdabb továbblépés lehetőségét biztosítja akár a tanulmányok folytatása, akár a munkába állás területén. Ezt a struktúrát elsősorban az eddig „sehol sem levő” diákok érdekében alakították ki, tekintettel a tizenhat éves korig tartó tankötelezettségre. Elhangzott: a tanév rendjét szabályozó, még az oktatási törvény elfogadása előtt megjelent miniszteri rendelkezésben foglaltak érvényesek. Tehát nem lép hatályba a 190 tanítási nap kötelezettsége, és a pedagógusok óraszámát illetően szintén a jelenlegi szabályozás marad érvényben. Lapunk kérdésére az államtitkár elmondta: a nemzeti alaptanterv munkálatai jelenleg is folynak. Az alapelvek egy-két hónapon belül elkészülnek, a követelményeket pedig ez év, de legkésőbb az új tanév végére fogják kidolgozni. ..................................-....... A legfrissebb Elégedettség a Nyidofernél Nyíregyháza (KM) — A Nyidofer Rt.-ben tíz napja többségi tulajdont szerzett amerikai ÜLT cég vezetői részvételével két fontos eseményre is sor került tegnap a nyíregyházi dohány- fermentálóban. Délelőtt, előbb a vállalat dolgozóival találkoztak az amerikaiak. A bemutatkozás után vázolták, milyen célokat, befektetéseket terveznek a termelők, s a Nyidofer eredményességének megerősítésére. A fermentáló eddigi vezető gárdáját felkérték a cég további irányítására. A továbbiakban a részvénytársaság rendkívüli közgyűlésére került sor. Itt többek között a dolgozói részvények kibocsátásához szükséges 118 milliós tőkeemelésről döntöttek. Minden bizonnyal a több mint 400 dolgozó megelégedését szolgálja az ÜLT azon bejelentése, hogy hajlandó ezeket a részvényeket visszavásárolni, amennyiben azt a dolgozók felajánlják. Erkölcsi és szakmai helytállással Évadnyitó társulati ülést tartottak tegnap a Móricz Zsigmond Színházban Nyíregyháza (KM - BE) — Közérthető, de progresszív, szakszerű, rejtelmes és önfeledt színházat szeretnék Nyíregyházán, olyan színházat, amelynek feladata az erkölcsi és szakmai helytállás — egyebek között ezt fejtette ki évadnyitó beszédében Verebes István a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház új igazgatója. A hétfői társulati ülésen a szakszervezet és a színészkamara képviseletében Hetey László nyitotta meg az új évadot, azután Mádi Zoltán Nyíregyháza polgármestere mondott üdvözlő szavakat, majd a direktori beszéd következett. Verebes István terveit, elVerebes István és a színház társulata Elek Emil felvétele társulat elősegíti. A közönségről szólva elmondta: szolgálni szeretnénk az adófizető polgárokat, hogy akár sírva, akár nevetve távozzanak is a nézők, legyenek a produkcióval elégedettek. A művészi munka technikai hátteréről Tóth János társigazgató számolt be. A társulat új művésztagjai: Avas Attila, Bede Fazekas Szabolcs, Csorna Judit, Felhő- di Kis László, Gosztola Adél, Kerekes László, Németh Zsuzsa, Perjési Hilda, Réti Szilvia, Snell / Adám, valamint Gyarmati Agnes és Mira János, díszlet- és jelmeztervezők. Itt köszöntötték a fiatal művészházaspárt: házasságot kötött Gábos Katalin és Ga- dos Béla. Lelőtte, és elásta a testvérbátyját Nyíregyháza (KM - CS. GY.) — Bűncselekményre való felbújtás, elkövetés, pszichikai támogatás, bűnpártolás, s ki tudja még, milyen címen vonhatók felelősségre különböző személyek a tisza- kanyári emberöléssel összefüggésben. A hátborzongató ügyről augusztus 23-án tartottak sajtótájékoztatót Nyíregyházán. Tamás György Lajos, a megyei rendőrfőkapitányság köz- biztonsági igazgatója, valamint Kovács Sándor, a bűnügyi és Szabó Sándor, a vizsgálati osztály vezetője elmondták, hogy a 28 éves Tóth Olivér Budapesten dolgozott, ahonnan rendszeresen hazalátogatott Tiszakanyárra. Otthon a testvérét és a szüleit nemegyszer alaposan megverte. A fivér, a 17 esztendős T. Krisztián — a szülei tudtával — készült az Olivérrel való leszámolásra. A falubeli ismerősétől két malacért légfegyvert szerzett, amit „megfúrással” kispuska lőszer kilövésére alkalmassá tett. Olivér augusztus 13-án hazaérkezvén előbb a nyári konyhába ment, majd a nagy ház felé vette útját. Krisztián a kémlelőablakon át figyelte. Amikor Olivér az ajtótól mintegy 1,5 méterre járt, Krisztián meghúzta a ravaszt. A férfi, miután a lövedék a mellkasát érte, az utca felé futott, de az udvaron fölbukott. Krisztián — azután, hogy szüleivel közölte a történteket — egy kisbabával a földön fekvő Olivért hátulról leütötte. Ezt követően a család az udvar közepére húzta őt, ahol Krisztián egy tőrkéssel többször mellbe szúrta testvérét. Később a vér* ző embert a konyhába vonszolták. Krisztián elment a barátjához, ahol a történteket elmesélte. Másnap a családi tanács döntésének megfelelően Tóth Olivért a lakás sarkánál ásott mintegy két méter mély gödörben elföldelték. Ebben a fegyver eladója is segédkezett. Az apa napok múlva segélyért a helyi polgár- mesteri hivatalhoz fordult, ahol a tragikus események valahogyan csak „kibuktak” belőle. A hatóságok a halottat ki- ásatták, az apát és a fiát előzetes letartóztatásba helyezték. Barabási csendélet L. évfolyam, 196. szám Ára: 15,40 forint 1993. augusztus 24., kedd Nászrepülés a királynővel Egységes vizsga, azonos követelmény Autótolvajok, rettegjetek zolt fel olyan légkörrel, melyben a különböző művészegyéniségek érvényesülését a képzeléseit, ars poeticáját ismertetve egyértelműen egy színészcentrikus színházat vá-