Kelet-Magyarország, 1993. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-19 / 193. szám
[ 1993. augusztus 19. A ‘Ke.Ut-Maqiiarorszáfi ünnepi mettékfete \ 1 3 Szent László király óta ünnepeljük Nagyboldogasszonyt követő ötödik napon elmozdították a márványtáblát Dr. Csonkaréty Károly Szent István, miután 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén Szűz Mária oltalmába ajánlotta országát, megtért őseihez. Trónviszályokkal, pogánylázadásokkal terhes évtizedek következtek, míg egy kiváló, vitéz férfiú, László, a későbbi Szent László fejére nem került a magyar korona. Ő volt az, aki 1083-ban kieszközölte VII. Gergely pápánál az első magyar király, annak fia Imre herceg, valamint a vértanú Gellért Csanádi püspök szentté avatásához való hozzájárulását. István király ugyanis négy évtized alatt legendás alakká vált a nép szemében, csodákról suttogtak s Imrével és Gel- lérttel együtt szentként kezdték tisztelni. A XI. századi Európában egyébként is fellángolt Krisztus, Szűz Mária, a hitvalló és vértanú szentek tisztelete. A kereszténnyé vált népek a maguk hősei között is keresték azt, akit nemzeti szentjükké emelve tisztelhetnének és követhetnének. Ez a vágy fogta el a magyarságot is. A magyar szentek fokozódó tiszteletében maga László király is részt vett s a Szentszékkel folytatott tárgyalásainak eredményeképpen adta meg az engedélyt a pápa arra, hogy „... azok teste, akik Pannóniában elvetették a keresztény hit magvait és szent beszédeikkel, a hit hirdetésével, oktatásaikkal azt az Úrhoz térítették, felemeltessék, őket a legnagyobb tiszteletben tartsák és méltó tisztelettel illessék.” A „felemeltetés”, azaz a leendő szent földi maradványainak a sírból történő kiemelése része a szentté avatásnak, ami az ún. „elevatio”. A pápai felhatalmazás birtokában azután László király 1083 augusztus 15-ére, István király halálának negyvenötödik évfordulójára országos zsinatra hívta a törvénynapon (törvénykezési vagy törvénylátó napon) Székesfehérvárra gyülekező püspököket, apátokat s az ország összes nemeseit. A király háromnapos böjtöt rendelt. Augusztus 19-én több csodás gyógyulás történt. Az Istent dicsérő, neki hálát adó imádságban átvirrasztott éjszakára virradóra, Mária mennybevitele, tehát a Nagyboldogasszonyt követő ötödik napon, augusztus 20-án először az elhunytakért mondtak misét, majd elmozdították „a padlóból kiemelkedő márványtáblát és lementek a koporsóig”. Ott megtalálták a király testének maradványait s épségben maradt jobb karját. Megtörtént a „felemelés”, majd az ünnepélyes szentté avatás és a testi maradványokat ezüstládába zárva az oltárra helyezték, hogy a hívek méltó módon tiszteíhessék. E naptól a magyar nép számára augusztus 20-a egyet jelentett első királyunk ünnepével. István királyt voltaképpen maga a magyar nép avatta szentté, mert benne találta meg követésre méltó vallásos és nemzeti ideálját. A fehérvári zsinat csak végrehajtotta a nemzet akaratát, a nemzetét, amely fél évszázad alatt kereszténnyé, így az európai kul- túrközösség tagjává vált s testéből egycsapásra öt szentet is adott a római katolikus egyháznak: Istvánt, Imrét, Gellér- tet, valamint a velük együtt szentté avatott Hitvalló András és Vértanú Benedek zobor- hegyi remetéket. Augusztus 20-ának a története azonban ezzel még nem ért véget, s később összefonódott a Szent Jobb viszontagságaival. A Szent Jobb ugyanis először, még Szent László életében a Szentjobb nevű monostorba került, ahol bencés szerzetesek őrizték 1433-ig, amikor Zsigmond király Székes- fehérvárra vitette. Innen jutott a török időben, kereskedők közvetítésével Raguzába (ma Dubrovnik), ahol 1590-től a dominikánusok templomában volt Szent István koponya- ereklyéjével, amelynek egy darabja ma is ott van, kisebb töredéke pedig — Mária Terézia jóvoltából — SzékesfehérSzent László Szent István „felemeltetésénél” 1083 augusztus 20-án Molnár C. Pál metszete várott. A Szent Jobbot Raguza városállam bizonyos politikai előnyökért felajánlotta Mária Terézia királynőnek, aki 1771 június 1-jén vette át és Bécs- ben kiállította. Néhány napos közszemlére tétel után „a magyar nemzet iránt érzett szere- tetének különös jele” gyanánt a budai királyi vár Szent Zsigmond kápolnájának ajándékozta. 1771 július 15-én Gras- salkovich Antal herceg és Hadig András gróf királyi biztosok vezetésével, a magyar barokk teljes pompakifejtésével indították útnak Bécsből az egyedülálló ereklyét, mely estére már Győrbe érkezett. Másnap Pannonhalmára vitték, ahol három napon át volt kitéve, hogy előtte az ország apraja-nagyja lerója tiszteletét. Július 20-án érkezett Budára, ahol a plébános és az An- golkiasszonyok főnöknője vette át megőrzésre. 1950-től van a budapesti Szent István Bazilikában. De térjünk vissza 1771-re, amikor a Szent Jobb hazakerülésével egyidőben XIV. Kelemen pápa csökkentette az egyházi ünnepek számát, illetve a következő vasárnapra helyezett át néhányat. így szüntette meg Szent István király napját, mint egyházi ünnepet. Erre föl Mária Terézia királyi rendelettel augusztus 20-át tette az apostoli királyság védőszentjének országos ünnepévé. Míg a pápa megszüntette tehát az augusztus 20-ai Szent István napot, addig, rögtön utána a magyar királynő törvényes intézkedéssel a kötelező állami ünnepek sorába iktatta s a magyar egyház is felvette kötelező egyházi ünnepei közé. (Megjegyzendő, hogy — a Pray-kódex (1192) tanúsága szerint — már a XII. századtól volt egy másik Szent István királlyal kapcsolatos egyházi ünnepünk május 30-án, amelynek hivatalos elnevezése: Szent István magyar király jobbjának megtalálása. Ezen a napon, 1098-ban helyezték el ünnepélyesen a szentjobbi monostortemplom oltárán a Szent jobbot). Szent István király augusztus 20-ai megünneplése tehát legősibb állami és egyházi ünnepünk, amelyet Szent László király óta ülnek meg a magyarok. körtefa alatt Csík Imre is a felesége ölébe hajtotta a fejét. A gyerek mellettük betakarva aludt. A szép Magda egy fűszálat húzott olykor el az ura bajuszán: az be akarta kapni mindig a főszálat. Játszottak, mint a gyerekek. — Nini — mondja az ispán —, a Matyi. Csakugyan az jött az úton, a Tóth Antal szamara. Honnan jöhetett egymagában? A jóisten tudja. Mert Tóth Antal el szokta adni a szamarát, és az mindig visszatér hozzá. A Matyi sétálva ment hazafelé. Nyomán felporzott a kocsiút. Olykor megállóit, és letépett valami zöldet az árokpartról, és útközben eddegélte. Egyszer csak lefeküdt a porba, és meghempergőzött. — Eső lesz — mondta Gön- czöl Illés. — Az lesz — felelt rá az egyik arató —, hangyákat láttam, ahogy visszafelé vitték a tojásukat. Az égen csak egy kis fehér felhő látszott. De meleg volt. Egy légy csípése olyan volt a kezemen, mint a tűszúrás. A szamár eltűnt már a kocsi- útról. Helyette könnyű forgószél jelent meg az úton, és a port magasra szórva keringélt. Amint a forgószél hozzánk ér, egyszer csak látom, hogy az egyik arató leány beleröpíti a sarlóját. Egyik se szólt rá semmit. Magam is tudtam, hogy a forgószél most rútul járt. Mert a forgószél nem egyéb, mint az ördög, meg egy boszorkány. Összeölelkezve táncolnak. De mi is volna egyéb? A levegőben valamelyik ördög tartja a lakodalmát. Egy-egy táncoló pár olykor leér a földre, és látnivaló, hogyan sodorja a port magával. A sarló bizonnyal megvágta a táncolok lábát. A leány kifut az útra, nézi, hogy van-e ott vércsepp? Vércsepp nincsen, de majd holnap meg lehet látni, melyik öregasszony jár sántít\’a. Az égben csakugyan valami nagy eset történik. Sötét palaszürke felhők tolonganak odafenn. Néha egy lomha szörnyeteg alakú elő-előválik. Az a sárkány, amelyen fölszállott valamelyik tóból a garabonciás. Honnan jöttek ezek a felhők? És hova mennek? Mi a szél, amely nyomni tud, meg csavarni, rázni, szórni, emelni, morogni, sziszegni és sírni? Hát mi az? Levegő? Puszta levegő? Föl tud kapni a levegő egy marok port a földről, hogy szétszórja a tarlón? Ki tudja ragadni a levegő az újságpapírost az ispán kezéből? A semmi nem olvas. A szél pedig magasra emeli az újságot, és forgatja, olvassa. Az iskolában persze nem tanul erről senki, de hát arra való a két szeme, hogy lássa. Amit a tanító mond, hogy a szél nem egyéb, mint levegő, a levegő pedig nem egyéb, mint hidrogénium meg oxigénium, azt is el lehet hinni. Az andocsi Szűzről soha nem tanította senki, hogy az csak olajfesték. Csuda az! Hát mért ne higy- gyünk abban, hogy a föld színe felett lelkek kavarognak?! íme, a fecske is, mintha már fönt nem volna elég helye, csaknem a földet érinti gyors kanyargásaiban. A magasság és a mélység megtelik várakozással. Az ég színe fekete. És íme, alácikázik a nyomott csendben egy cikcakkos, hegyes villám. Dehogy villám: istennyila. Az Isten meglátott valahol egy gonosz ördögöt, és lesújtotta. A hatalmas lövéstől megrendül a föld a sarkában. Hol vagytok, festők, hogy vászonra vetnétek azt a képet, amint az ördög a mezőn élettelenül elterülve fekszik, s mellében áll az Istenek izzó, piros nyila. A zápor zuhogva ömlött alá. Az aratók elmélázva, hallgatva nézték az esőt. Csík Imre kibontotta a szűrét, és rátakarta a feleségére. Cser Károly: Szent István Ratkó József: Segítsd a királyt! (részlet) István: Jó reggelt. Isten! — Inkább jó napot! Világ födelét fölnyitottad immár, s fényed özönlik, nyitnak csodáid is — szellő bókol, madár ujjongva szólal, minden teremtett lélek, lelkes állat, a millió fű mind s külön-külön, ö? érzéketlen kő is megragyog. Édességét, jó ízeit a létnek hatalmas karral terjeszted közöttük. Dicséret érte!—Emberről nyugodt vagy? Törődsz velünk.—Három halál ma is. Kettő rajtam—í a harmadik tiéd. S vajh, szerte mennyi — számon tartod-e? Be sok halált átéltem a nevedben — be sok halállal intettél pedig! A hit vezérelt, nem Te — már tudom; s az én bűnöm, hogy nem értettelek. — Zúgó zápornak Te ki utat osztasz, hogy gyenge fűnek jövését kihozza — engem eképpen miért nem segítesz? Vagy bűneimmel kötöztél magadhoz? Rám nehezedtél, útaim elálltad! Jóságomat is megtorlód, Uram! — Te, aki látást követelsz a vaktól, s a lába-vesztett embertől, hogy járjon, s imára fogja kezét a kezetlen, Uram, ne kérd azt, ami lehetetlen! Aki most tanul, tanúnak ne hívd! A hit, ha vak, akkor csak bajt okoz! Rosszul mérted fel. Uram, az én erőmet! Málhádat tovább nem tudom cipelni. Nincsenek immár csak halottaim!/— Lenni nem kezdett s véghetetlen Úr, ki markoddal megmérsz minden vizeket s araszoddal az egeket beéred, ki haragodnak egy lehelletével világot fújsz el, csillagot kioltasz, sföld megindul, hegyek hanyatlónak egy intésedre, Uram — égig érő s hatalmaskodó népeket elejtesz, míg virágoznak választottaid— vigyázz reánk, hogy álljunk meg a hitben; segíteni ne vesztegelj nekünk, s hogy el ne esnénk, óvjad lábainkat! Tanítsd meg, akik ellenünk uszulnak és földeinket elcsipegetik és sóvárognak falvaink iránt és kiirtanák szülötte-szavunkat, hahogy dicsérni Téged ne tudjunk, és minden módon ártani akarnak, tanítsd meg őket, Uram, haragodra! S intsd meg, akik a szent munkát segélik s hitre hajtott népedet pásztorolják — örök hálát hogy tőled várjanak — mert igen gőgösek immár, mintha ők adták volna e földet is alánk! Juttasd eszükbe, ki vagy Te, Uram, s kicsodák ők! Es tedd, hogy ne legyünk gyalázatja a szomszéd nemzeteknek, ne legyünk csúfja és játékai, s messzire való maradékaink rút járom alá ne vettessenek! Amen.
