Kelet-Magyarország, 1993. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-18 / 192. szám

KÖZÉLET Kelet-Magvarország 5 1993. augusztus 18., szerda A felemelkedés útja a polgárosodás A szabadelvűség jelentősen hozzájárult a modem nemzet megteremtéséhez Szatmárcseke (KM) — Va­sárnap kezdődött el az az egyhetes eseménysorozat, amelyet a Szabad Demokra­ták Szövetsége az Európai Magyarországért Alapít­vánnyal közösen szervezett a népi kultúra népszerűsítésé­nek igényével. Az eseménysorozat szat- márcsekei megnyitóján Pető Iván, az SZDSZ elnöke a honi szabadelvűség kiteljesedését, a magyar liberalizmus meg­születését lehetővé tevő kor szellemének felidézése után arról beszélt, hogy egyesek szerint a szabadelvűség korai változatát, reformkori elődein­ket elsősorban az jellemezte, hogy nemzeti liberalizmust hívta ki életre, értve ezen, hogy szabadelvűségüknek célt a nemzet adott. Valóban a múlt század nagy magyar sza­badelvű nemzedéke hazai za­matot is adott a liberaliz­mushoz. Ez azonban nem va­lamiféle külön elkülönült cél volt számukra, hanem annak következménye, hogy felké­szült, hozzáértő emberek lé­vén nagyonis konkrétan az or­szág, a magyar társadalom ba­jait kívánták orvosolni. A történelemben némileg já­ratos ember tudja, a múlt szá­zadi szabadelvűség valóban jelentősen hozzájárult a mo­dem nemzet megteremtésé­hez. De a lényeg éppen az, hogy reformkori elődeink vol­tak, akik a privilegizáltak, ki- váltságoltak szűk csoportja helyett az egy nyelvet beszélő jogokban egyenlő emberek közösségét tekintették nem­zetnek. Ok tehát már akkor az országlakosok közösségében látták a nemzetet, szerezhettek ezzel az addigiaknál többet nyújtó eszmei és politikai hú­zóerőt. A reformkor szabadel­vű nagyjai valóban nemzeti li­berálisok voltak. Nem törnek nemzetünkre A nemzeti liberalizmus ez­zel együtt is csak két helyzet­ben válhat hiteles kifejezéssé. Ha nemzetet kell létrehozni, vagy ha a nemzetet idegen ha­talmak elnyomó szándéka ve­szélyezteti. Ma Magyarország független ország. Ha feszült­ségekkel terhes térségben élünk is, nincs olyan erő, Javaslat Nyíregyháza (KM) — Is­merve az egyház helyzetét, a papság megélhetési gond­jait, dr. Kávássy Sándor országgyűlési képviselő tör­vényjavaslatot nyújtott be az 1948-ban és az azt köve­tően államosított egyházi ja­vak visszaadására. A javaslat szerint ha az egyházközségek kérik, térí­tésmentesen kell visszaadni azokat a mezőgazdasági in­gatlanokat, lakóházakat és gazdasági épületeket, ami­ket kénytelenek voltak álla­mi tulajdonba adni. Az indokolásban a képvi­selő kifejti, hogy az egyház- községektől kapott fizetés­ből és az állam által adott kongruából nem lehet meg­élni, azok legfeljebb a lét­minimumot biztosítják, s a lakosság elnyomorodása kö­vetkeztében az egyházadó, a különböző adományok is bi­zonytalanul és gyéren foly­nak be az egyház kasz- szájába. amely az ország lakosok, be­vett modem kifejezéssel a po­litikai nemzet létére tömének. A nemzeti liberalizmus meg­határozott történelmi helyze­tekhez kötése természetesen nem azt jelenti, hogy a mai szabadelvűek érzéketlenek lennének a kulturálisan hoz­zánk tartozó, de az ország ha­tárain kívül élő magyarság sorsa iránt. Tudjuk, nagyobb részük napjainkban is sokszor érzi magát fenyegetve nemzetiségi létében. Szabadságuk, jogvé­delmük, biztonságuk, ide értve nemzetiségi idenditásuk meg­őrzésének jogát, alapvető szá­munkra, magyar szabadelvűek számára. Ezt már a mai sza­bad demokraták közvetlen po­litikai elődei, a Kádár-korszak demokratikus ellenzékének tagjai is így gondolták, és hir­dették akkor is, amikor még nem volt olyan nagy keletje ennek a magatartásnak. És így gondoljuk ma is, amikor a na­cionalizmusok versenye he­lyett továbbra is az emberi méltóság, és szabadság meg­valósulását kívánjuk. Mert tudjuk, a félelem és kiszolgál­tatottság nélküli élet a szabad­ság legbiztonságosabb garan­ciája. Ennek jegyében és ezzel összeegyeztetve képviseltük és képviseljük a nemzeti ha­gyományokhoz, a kulturális örökséghez és a kisebbségi lét­hez fűződő jogokat. A reformkorban kialakult li­beralizmusnak volt egy olyan sajátossága is, amely jószeriv­el teljesen egyedivé tette a ha­zai szabadelvűség arculatát, s amely egykor talán fontosabb és aktuálisabb volt, mint a nemzetteremtés már megvaló­sult szándéka. A magyár libe­ralizmus szociális érzékenysé­géről van szó. Sok példát le­hetne itt erre sorolni, de éppen Kölcseynél ez ügyben is nehéz méltóbb elődöt találni. Poli­tikai beszédeiben éppúgy szólt a szatmári adózó nép állapotá­ról, mint a katonáskodás terhét viselő jobbágyokról. S Köl­csey nem jelentett kivételt a szabadelvűek között szociális elkötelezettségével. Említsük csak Wesselényit, aki először fogalmazta meg a jobbágyter- hek intézményes felszámolá­sának igényét, vagy éppen Eötvös Józsefet, aki hosszú ta­nulmányokat szentelt a sze­1990 tavasza óta visszatérő probléma, miként lehet gátolni azt, hogy egyesek saját napi politikai érdekeik szolgálatába állítsák nemzeti ünnepeinket. A Kereszténydemokrata Nép­párt elnöksége szerint Szent István királyunk ünnepe, ok­tóber 23. és március 15. mind- annyiunk közös kincse, s mindhárom ünnepnek sajátos tanítása van. Megünneplésük akkor lehet méltó, ha ennek a tanításnak a felszínre hozásá­val, s nem egymással foglal­kozunk. A kereszténydemokraták ezért nem kívánnak nemzeti ünnepeken politikai rendezvé­nyeket szervezni vagy mások ilyen rendezvényein részt ven­ni. Természetesnek tartják, ha a helyi vagy országos rendez­vényeken politikusok jelen vannak, esetenként ünnepi be­szédet tartanak, ilyen szerep­lés vállalására maguk is ké­szek. Az ünnepi beszédeknek az ünnepről, s nem a napi ak­génység problémájának. A szabadelvűséget sokszor bírá­ló vélekedésre, miszerint a li­berálisok csak jogokra és nem szociális problémákra érzéke­nyek, nem utolsó sorban Köl­csey és társai adják meg a mél­tó feleletet. A magyarkodás nem pótol semmit Magyarország e századi tör­ténete ugyanakkor azt is mu­tatja, a magyarkodás nem pó­tolja a jogokban mutatkozó különbségeket, nem az úri gőggel társult szociális érzé­ketlenséget, s gondoljunk csak a sokak által ma idealizált Horthy korszakra. Mint ahogy a szabadságjogok hiányát nem egyenlítette a létezett szocia­lizmus látszategyenlősége, amely a kulisszák mögött még előjogokat is tartalmazott. A mai szabadelvűek, hason­lóan reformkori elődeikhez, amikor nemzetről beszélnek, tehát szabad polgárok politikai közösségében gondolkodnak. Ezzel együtt tartják fontosnak egy otthonos, és modem világ­ban az emberek kisebb-na- gyobb csoportjai számára az általuk kialakított és ápolt ér­tékek, tevékenységi formák és hagyományok, egyebek közt a népi kultúra szerepét. A múltunk jövője című ren­dezvényen egy héten keresztül fővárosi és vidéki városlakó és falusi szabadelvűek ismerked­nek, illetve ismertetnek meg másokat a népi kultúrával. Ki­derülhet majd ezen a héten, hogy a népi kultúra vajon a nemzet teljes kulturális örök­ségét vagy a paraszti kultúrát, amely valaha a társadalom, a nemzet zömének kultúrája volt, jelenti-e vagy esetleg va­lami mást. Nem kétséges, vál­tozás és hagyomány, polgáro­sodás és népi kultúra gyakran kerülhetnek konfliktusba, per­sze csak akkor, ha az utóbbin a paraszti tradíciót értjük. Tudjuk azonban, hogy a pa­raszti kultúrát is együtt for­málta a hagyomány és meg­újulás. Reménytelen, és mél­tatlan így az a törekvés, amely idealizált népi kultúra nevében kívánja egyebek közt a mai tö­megkultúrát az emberek életé­ből kiebrudalni. Amikor ma a népi kultúráról beszélünk és elindítjuk a múltunk jövője tualitásokról kell szólniuk. A Kereszténydemokrata Néppárt elnöksége kéri a politikai erő­ket, hogy a közelgő augusztus 20-ának a megünneplése eb­ben a szellemben történjék, növelve ezzel a tisztességes hangvételű 1994-es választási küzdelem esélyét. A párt elnöksége foglalko­zott Horthy Miklós hazai föld­ben való eltemetése körül ki­alakult vitával. Az elnökség a vitát feleslegesnek és mester­ségesnek tartja. A temetés csa­ládi indíttatású és szervezésű. A temetésen megjelenők szá­mából vagy névsorából, a megjelentek pillanatnyi funk­ciójából nem szabad és nem is lehet annak hivatalos jellegére következtetni. A párt elutasít minden olyan belemagyarázást, amely a te­metésen való részvételt, akár a kormánytagok részvételét, po­litikai rehabilitációjával pró­bál egyenértékűvé tenni. Az pedig különösen hamis és fesztivált, nem arra keressük a választ, hogy melyik kultúra értékesebb, vagy autentiku­sabb. Számunkra a fő kérdés az, hogy ki mit kezd a népi kultú­rával. Vannak akik a múlt ál­landó emlékeit látják benne, ápolandó emlékeket, mások a modem polgári életbe is be­építhető tevékenységnek és ér­téknek tartják, megint mások a magas művészeteket is megih­lető esztétikai elemeket fedez­nek fel. És többen persze csu­pán politikai ideológiák meg­jelenítésére szolgáló eszköz­ként használják a népi kultú­rát. A szabadelvűséggel csak az összegyeztethetetlen, ha va­laki a népi kultúrával díszítve, a népre hivatkozva, tekintély- elvű, modernizáció ellenes tö­rekvésekkel akarja a népet boldogítani, vagy ha mitizált népkép nevében akar a nem­zetből bizonyos csoportokat kirekeszteni. Az utóbb említett szemlélet­ből ered, hogy lesznek, akik miközben a népi gondolat leté­teményeseinek gondolják, mondják magukat, néhány nap múlva önfeledten mennek majd Horthy családi temetésé­ből — idézek egy magát nem­zetinek valló politikustól — nemzeti üggyé felmagasztosít- ható politikai eseményt csinál­ni. Mert nem tudják, vagy nem akarják tudni, hogy a népi gondolattól mennyire idegen volt az egykori kormányzó po­litikai gyakorlata, és fordítva: Horthytól a nép, annak kultú­rája, ha azon nem csak díszítő motívumokat, hanem a min­dennapi életet is értjük. Nép, nemzet és haladás A múlt magyar örökségével foglalkozni, a népről, a nép nevében beszélni sokfélekép­pen lehet. A mai liberálisok számára Kölcsey és a múlt századi honi szabadelvűség a nép, a nemzet és a haladás egymással szorosan összefüg­gő ügyének mércét, és irányt teremtő értelmet adott. Ma is azt hirdetjük: a nemzet fel- emelkedésének útja a polgáro­sodás, a szabadságban és joge­gyenlőségben élők érdekegye­sítése teremti csak meg az el­kerülhetetlen, de biztonságos változás feltételeit — mondta végrezetül Pető Iván. rosszindulatú állítás, hogy a temetésen jelenlévők a két vi­lágháború közötti politika vál­tozatlan folytatását akarnák. A magyar történelem talán leg­nagyobb terrorhullámjáért fe­lelős Kádár János sem rehabi­litálható a temetésen illetve halála évfordulóján megjelenő emberek létszáma alapján. Érthetetlen, hogy a most oly hevesen tiltakozók a Kádár­demonstrációk alkalmával mi­ért nem szólaltak meg. Horthy Miklós politikájának tudomá­nyos értékű elemzése fontos feladata lenne a magyar törté­nelemtudománynak. Egy ilyen elemzésnek harag és elfogult­ság nélkül a puszta tényekre kell támaszkodnia. Az elnök­ség károsnak tartja a kegyeleti kérdés politikai üggyé minősí­tését. Félő, hogy az Ország- gyűlés őszi időszakára ez a fe­lesleges vita csökkenti a gaz­dasági törvénykezés szempon­tjából oly fontos konstruktív légkör kialakításának esélyét. Az ünnep közös kincs A Kereszténydemokrata Néppárt elnökségének nyilatkozata A népi kultúra ügyét nem lehet kisajátítani, annak ér­tékei a liberális eszmék bölcsőjénél is jelen voltak. Ennek láttatása volt egyik célja a szatmárcsekei ün­nepségnek, amelyen a résztvevők virágokat helyez­tek el a Kölcsey emlékművön Balázs Attila felvétele Grósz nem tér vissza Budapest — Grósz Ká­roly volt miniszterelnök, az MSZMP egykori főtitkára cáfolta azokat a híresztelése­ket, hogy visszatérne a poli­tikai életbe és aktív vezetői tisztséget vállalna a Thürmer Gyula fémjelezte Munkás­pártban. Mint azt a Népsza­badságban olvastuk: elis­merte, hogy munkáspárti ta­gok és pártonkívüliek na­ponta keresik meg és sürge­tik szerepvállalását, ennek ellenére nem tervezte koráb­ban sem a visszatérést, és ezt a párt vezetőivel meg is be­szélte. Mindazonáltal elhatá­rozására utalva kijelentette: olyan, hogy végleges, nincs a politikában. Mert módo­sulhat a helyzet, más igé­nyek fogalmazódhatnak meg. Jegyzet __________________________ Az utolsó 24 órában j r allgatom, nézem és ÍJ mégsem értem Kónya Imrét, az MDF frakcióveze­tőjét a Magyar Televízió 24 óra műsorában, ahol a par­lamenti pártok.vezetőivel va­ló beszélgetés utolsó adásá­ban igyekszik meggyőzni ar­ról, hogy milyen jó is nekem magyar választópolgárnak itt élnem ma e hazában. Azt értem, hogy miért e nagy igyekezet a meggyőzésben. Értem, hiszen igen gyorsan közeledik a választás ideje, meg kell tehát mindent tenni azért, hogy a „bölcs” ma­gyar nép majdan szavazatai­val is hagyja jóvá azt, ami az 1990-es választások óta tör­tént. Ettől kezdve viszont már nem értem, miért gondolja úgy Kónya úr, hogy a nép bölcsessége olyannyira kor­látozott, hogy nem tudja el­dönteni, vajon mikor és mit hisz el. Hallgatom szavait, nem akarok hinni a füleim­nek. O ezt komolyan gondol­ja? Komolyan gondolja, hogy hitelesek azok a mon­datai, amelyek arról szólnak, a bölcs magyar nép tudja, az ő vezetői azért küzdenek, hogy az áldozatok vállalása minél rövidebb ideig tartson. (A kérdés az, hogy vajon miért csak a bölcs népnek kell áldozatot vállalnia. Az ő vezetői miért nem veszik ki részüket eme áldozatokból? Tudom, e mondatom leírásá­val minimum demagóg le­szek, de vállalom!) Komolyan gondolja, hogy azért nem csattant el egy po­fon sem a három év alatt, mert a bölcs nép megértő? Nem az az oka annak, hogy sikerült rövid időn belül megszüntetni a munkahelyek többségét, ahol a dolgozók, a munkások együttesen lép­hettek volna fel az érdekeik védelmében. Félreértés ne essék. Nem a központi irá­nyításért, a megvalósíthatat­lan teljes foglalkoztatásért nosztalgiázom, csak a keleti piacok felelőtlen felszámolá­sát vetem Kónya úrék szemé­re, melynek egyenes követ­kezménye volt üzemek, gyá­rak sorozatos csődje, felszá­molása. A mezőgazdasággal szemben elkövetett politikai bűntényről már nem is teszek említést. Végül kérdezem: komo­lyan gondolja a frakcióveze­tő úr azt, hogy a bölcs nép nem tudja megkülönböztetni, hogy miért a feszültség Né­metország keleti felében és miért Magyarországon? Nem tudja, hogy a hajdani NDK területén élők a volt NSZK és közöttük lévő nagy életszínvonal-különbség mi­att fejezik ki nemtetszésüket, míg itthon egy egész ország életszínvonal-zuhanása a fe­szültségek forrása, ami pá­rosul a hatalmon lévők gőg­jével, arroganciájával. (Tu­dom azt is, hogy Magyaror­szágon is nagy különbség van a nyugati és keleti or­szágrész között, de nem az indukálja a feszültségeket.) Nem hiszem, hogy a szer­kesztők tudatosan ezért tet­ték a pártvezetői eszmecse­resorozat utolsó adásába a vezető kormánypárt képvise­lőjével a beszélgetést, mert érzékeltetni akarták: elérke­zett az utolsó 24 óra. Ennek ellenére, meghallgatva a be­szélgetést, én ezt a következ­tetést vontam le. Lehoczky Péter MSZP pártelnök Nyírbátor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents