Kelet-Magyarország, 1993. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-02 / 178. szám
1993. augusztus 2., hétfő HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 Szórakozni kéne menni! Egyre jobban színesedik a kínálat • Akik le se fekszenek, mulatnak egészen reggelig Tánc hajnalig Balázs Attila felvétele Nagy Zsuzsanna Nyíregyháza — Zajlik a nyár. Szabadság, utazás, ki- kapcsolódás. A téli esték csöndes nyugalma életet kap, ezek a meleg, nyári esték kicsalogatják a lakásokból még azokat is, akik egyébként igencsak otthon ülők. A tévék kialszanak, az emberekről lekerül a papucs, a szabadidőruha, és nekivágnak a nyíregyházi éjszakának. Ez az egész csak elhatározás kérdése, de az, hogy hova mozduljunk ki, az már bizony a város lehetőségei által meghatározott. A helyzetet csak bonyolítja, ha ne adj’ isten nem pusztán csak enni és inni szeretnénk, hanem egy igazán jó estét eltölteni, talán még mindezt együtt egy helyen. Persze nem muszáj leragadni egy helyen. Beszélgetés gyertyafénynél Vacsora után jót tesz a mozgás alapon el lehet indulni folytatva az estét valahol máshol. Mégis különösen az idősebb korosztály már jobban szereti előre megszervezni a programot lefoglalva az asztalt; vacsora után szolid zenére táncolni, gyertyafénynél beszélgetni. A város adottsága ebből a szempontból a legkorlátozot- tabb. Igazából válogatni sincs lehetőség. Egyetlen hely vállalta fel ennek a komplex igénynek a kielégítését, a tiszti klub, mely bevallottan a '70-es, ’80-as évek letűnt divatját akarja visszahozni: táncestek, szalonzenével, szezonális bálok (Annal-bál, szüreti bál, farsang), színházi vacsorák. Az étlap választéka már nem kínál ennyi lehetőséget. Semmi feltűnő ajánlat, viszont az árak elég borsosnak tűnnek, főleg, hogy köret nélkül értendőek. Ugyanígy korosztálytól függetlenül ajánlható a Pacsirta utcai Fehér Narancs Jazz Klub. Itt is megtévesztő a név, ugyanis a jazz sokak számára idegen műfaj, így hát eleve számításba se veszik ezt a helyet. Pedig kár lenne kihagyni! Formatervezett belső tér fogadja a belépőket, három szinten zajlik az élet. A bár hangulatát a zongorista játéka adja meg, aki nemcsak jazzt, hanem musicalrészleteket, és kívánságra bármit eljátszik. A pincében táncolni lehet, itt is választható a zene. A nyitva tartás .is igen kedvező, este 8-tól hajnali 4-ig. Tehát mikor máshol lehúzzák a redőnyt, itt akkor kezdődik az élet. Egy dolog azonban nagyon hiányik innen: hajnaltájt valahogy menetrendszerűen megéhezik az ember. Itt azonban egy-két rágcsálnivalón kívül semmi lehetőség, el kell menni egy éjjel-nappalosba, ami már kényelmetlenség, és utána nem is biztos, hogy visszatér a vendég. Tovább hódít a diszkó Persze a fiatalok! Ők járnak igazán szórakozni. Nekik van pénzük (honnan? Talán ezért nem járnak szüleik sehova), nekik van idejük és van kedvük. Ők nem fáradtak hajnalig fent lenni vagy akár le se feküdni. Ők még bírják, és van is hová menniük, hiszen minden őket célozza meg, őket csalogatja, ők igazán válogathatnak. Hogy mi alapján? A zene alapvető igény, a diszkó alapvető szórakozási forma. De ma már ez is gyűjtőfogalomként funkcionál, mert nem mindenki érti ugyanazt ezt a szót hallva. Mást jelent mondjuk a művelődési ház hétvégi diszkója, és mást a Se- guin bár ugyancsak hétvégi Schultz diszkója. Egy azonban azonos mindkettőben: a maguk nemében a legmagasabb színvonalat próbálják nyújtani. Mindkét helyre nemcsak a belépő szükségeltetik, hanem az öltözék sem teljesen mindegy. A belépő után a költekezés még nem fejeződik be. Sajnos az árak már nem elsősorban fiataloknak valók, így ez is eléggé megszűri az idejárok körét. A zene meghatározza, ki hol tölti az estét, mégis a Schultz diszkó nagyobb választékot kínál, tele különlegességgel, de figyelembe véve minden igény kielégítését. A művelődési ház disco nagy előnye, hogy a város szívében van, mégis a Seguin bár kibővített belső terével, sziklakertes kerthelyiségével idevonzza a városiakat. Mindkét hely hajnal 4-ig tart nyitva és tényleg minden lehetőség adott ezen idő kihasználására. Nem 'diszkónak hívják, mégis táncolási lehetőséget nyújt a sóstói Libling söröző. Ez teljesen idény jellegű, így az időjárás függvénye a vendégek száma. Szép nyári estéken viszont a régi időket idézi fel a Zenit együttes játéka. Óriási ez a kerthelyiség nagy padokkal, nagy tánctérrel. Aki nem szeret táncolni Nem mindenki szeret táncolni természetesen. Ők hol tölthetik az estét? Itt a legbővebb a lehetőségek tárháza, de a mennyiség csak ritkán megy át minőségbe. Mindenképpen meg kell említeni a város központjában kialakult szórakozónegyedet, a 820, a 211 és az Open Doors kocsmákat. Mindhárom ugyanolyan jellegű, ugyanaz a zenei stílusuk, ugyanaz a réteg tölti itt az estéit. Épp ezért a 820 és 211 egybe is nyitotta kerthelyiségét. Avantgarde stílust követ a helyiségek belső berendezése, a legérdekesebb közülük a nemrég nyílt Open Doorsnak a belső díszítése. Szinte kiállításként érdemes megnézni, még ha nem is marad az ember. Mert igazából semmi nem marasztalja ezenkívül. Kicsi, túlzsúfolt, túl hangos a zene, beszélgetni képtelenség, és az olcsóbb árak miatt már a bejáratnál találkozni dülöngélő figurákkal. Sokan járnak ide, tény. Elsősorban középiskolások, őket mindez nem zavarja. Sajnos. A legszínvonalasabb a 820, a zene rendkívül jó, élő koncertek is vannak, a berendezés egységes, ötletes. De annyira zárt, egy ablak sincs rajta, hogy a füst elüldözi az embert. Ha nem lenne ennyire sötét, ha meg lenne oldva a szellőztetés, a maga műfajában igen jó hely lehetne. Akinek pedig a zene nem olyan fontos, inkább csak az idejét akarja eltölteni, annak ott vannak a biliárdlehetőségek. A Dallas egy amerikai létformát szeretne sugallni, csakhogy ahhoz túl szűk és túl puritán. A füst itt is probléma. A Szarvas ebből a szempontból szerényebb, de kulturáltabb, igaz itt aíapvetően nem a biliárdra koncentráltak, hisz itt a vacsorát egészítik ki az asztalok. Mindenesetre jó ötletnek tűnt az évtizedek óta működő étterem ilyesfajta modernizálása. Na és meg kell említeni a város egyetlen topless bárját, a Miraget. Kicsit nehéz követni a nyitva tartását, de problémák még a legjobb családokban is vannak, hát még egy ilyen kényes helyen. De valóban kényesen vigyáz a bár a színvonal fenntartására. A berendezés tükreivel, lila falaival pontosan megfelel még az ízlés határain belül a hely jellegének. A botrányok elkerülése miatt kidobófiú őrzi az ajtót, helyesen. Erre itt igenis szükség van. Persze az éjszakában mindig történik valami, végül is azért megyünk szórakozni, hogy történjen velünk valami. Hogy ki, milyen mélyen mártózik meg, az már nem a szórakozóhelyektől függ.------------Tárca. zabad ország, szabad madár, szabad sajtó. Szabadon szabad szidni a kormányt, a honatyákat, sőt még a miniszterelnököt is. Ahogy maga a kormányfő fogalmazott: „tízmillió kis Lucifer országa lettünk." Az újságírók epébe és vitriolba mártott pennájuk hegyére tűzik — könyörtelenül — nemzetünk nagyjait. Százezernyi „parittyás Dávid” veszi célba a „Góliátok”-at. Az átkos pártállam idején mindenkinek kötelezően mosolyognia kellett. Derűs arccal tekintett ránk a hatalmas transzparensekről Rákosi pajtás, sőt még „Népünk Nagy Tanítója”, Sztálin — „acélos Szoszó" volta ellenére — is megeresztett egy- egy jóindulatúnak tűnő, hamisítás mosolyt. A két „Nagy”-hoz ódákat zengtek „koszorús” költőink, de tudomásom szerint mosolyukról külön tanulmányok nem születtek. Áldott emlékű profeszszorom, a drága jó Juhász Géza bácsi, aki irodalomtörténésznek mindenképpen jobb volt. mint poétának, „Debrecen nem poros, sáros! Szökő- kutas virágváros! Nem kopik le róla soha Csokonai ércmosolya" veretes rigmusában megkísérelte ugyan a Diétái Magyar Múzsa és a Lilla-sze- relem költőjének derűs portréját a dal bronzába önteni, de én azért többnyire csak Mona Lisa és nemtársnői halhatatlan mosolyának művészi megörökítésével találkoztam. Különösen a slágerekben megfogalmazottak vívták ki elismerésemet. „Ez a mosolygás hozza a szellőt, ami kergeti, űzi a felhőt" — énekelte egy búgó férfi hang Gio- conda és a többi, hozzá hasonló nő ragyogó arcáról. „A mosolyodat el kellene ültetnem, hogy nekem teremjen. A mosolyodból nevelnék egy kis erdőt, hogy vele felvidítsak minden kesergőt" zengte egy másik táncdalénekes. Nagy politikusainknak a korábbi „Fejem felett Damoklész kardja” helyzetben ritkán támadt kedvük mosolyogni. De most megtört a jég. Egy újságíró kolléga „Antall József mosolya” című — afféle kis tanulmánynak is beillő — írásában elemzően foglalkozik miniszterelnökünk arcvonásainak az utóbbi időben tapasztalható mind gyakoribb ellágyulá- sával. Ez a derű, a cikkíró véleménye szerint — a felhők mögül kitekintő napot idézve — a Nyugat felé közeledés, a politikai és gazdasági „kitavaszodás” legbiztosabb jele. Minden bizonnyal átsugárzik majd Jeszenszky Géza ma még gondoktól savanyú, Bo- ross Péter keményen keserű, Surján László fanyarul rezignált és Szabó Iván optimistán komor ábrázatára is. Eljön az az idő, amikor minden honfitársunk arcán felragyog az „égi lámpás”, és Magyarország is a felkelő nap országa lesz. Hogy egyelőre mi a különbség hazánk és Japán között, arra —egy ellenzéki képviselő állítása szerint — a Göncz Árpád által a közelmúltban magas kitüntetésben részesített Suzuki úr a következőt mondta: „Japán a mosoly országa, Magyarország pedig kész röhej.” S zerintem ez is csak afféle „ kacsa ”. Meggyőződésem ugyanis, hogy az ellenzék soraiban senki sincs, aki ért japánul. Szilvás! Csaba A mosoly országa Kullancsfogó a kórház. Vasártiap délután volt, a portás már csak morgóit: bőrosztály..., maga a harmincadik. A doktornő azonban kedves volt, és gyors. Még a kullancscsipesz működését is elmagyarázta. Másnap nyakamba vettem a várost, patikáról patikára jártam, ám csipesz sehol. Vagy két hét múltán aztán csak sikerült keríteni egyet. Svéd gyártmány, s lehetetlenül egyszerű szerkezet. Felül megnyom az ember egy rugós gombot, alul meg kitárul a csipesz görbített karja. Átöleljük vele a kullancsot, s megtekerjük az összezárt kart. Volt kullancs, nincs kullancs. Azóta nyugodtan barangolok a vízparton, az erdőben. Am egy valami mégsem hagy nyugton. Miért kell nekünk Svédországból importálni ezt a csipeszt? Magyarországon egyetlen műszerész sem lenne, aki el tudná készíteni? Kötve hiszem. Balogh Géza M inden kor embere retteg valamitől. Most a kullancstól. Kósza hírek járkálnak már hosszú ideje az országban, hogy agyhártyagyulladást, súlyos ízületi gyulladást okoz a csípése, alig van ma hazánkban olyan ember, aki ne tudna kapásból felsorolni négy-öt konkrét példát. En azonban senkit sem ismerek, akit kullancscsípés döntött volna le a lábáról. Nem is nagyon törődtem hát a híresztelésekkel. A múltkor azonban, visszatérve vízparti kóborlásomból egyszerre három apró állatkát is felfedezett a család a lábamba, a nyakamba, a fültövembe fúródva, s kitört a pánik. En ugyan biztattam őket, hogy elő a szemcsipesz, s rajta..., de bizony, mikor az első után beszakadt a másik feje is, enyhe idegesség futott át rajtam. Kocsiba ültem hát, s irány Kommentár ___________________ Vadászgatunk, vadászgatunk Nábrádi Lajos 77> sorok írója szem- és Hí fültanúja volt csütörtökön annak, hogy egy idős néni a vadászok ellen panaszt tett a gávavencsellői polgármesteri hivatalban. Jegyzőkönyvbe diktálta égbekiáltó panaszát. S kérte az újságírót, hogy ne tegyen úgy, mintha nem hallana semmit, végre merje már valaki megírni, hogy mi folyik hosszú évek óta a helybeli vadásztársaságban. A néni legfőbb érve ez volt: egy helyi rendőr és a tsz két mezőőre is tiltott helyen, tiltott időben vadászott. Megtudtuk: a fenti legfőbb érv igaz. A panasz többi részének kivizsgálása hosszú időt, külön szakértelmet vesz igénybe. Egy részigazságot azonban már csütörtökön láthatott e sorok írója. Nevezetesen azt, hogy a panaszt tevő néni ablakát egy jókora kővel valaki betörte az éjszaka leple alatt. Állítólag egy vadász volt. A néni ugyanis többször panaszkodott, hogy a szemben lévő ház udvarán a vadászok gyakran éjjel turáztat- ják a gépkocsijaikat, hangoskodnak, néha részegen mulatnak. A fővadász a gépkocsik berregését elismerte, a mutatást nem. Ami igaz — a rendőrség is megerősítette az állítást — az az, hogy a helyi rendőr két mezőőr társaságában tiltott időben, tiltott helyen vadászott. A vadásztársaság „színeiben". A vadászetika megtartása minden vadász kötelessége, de hármójukat munkakörük, hivatásuk még külön kötelezte az etikai szabályok megtartására. Nekik ellenőrzési kötelezettségük is volt. Mindhármójukat elbocsátották, a rendőr ügyével már az illetékes ügyészségfoglalkozik. Hihető a néni panasza, mi szerint a három hivatalos ember azért is merészkedett idáig — feltehetően már nem először —, mert ebben a vadásztársaságban különösen laza a fegyelem. A régi dáridóknak már tulajdonképpen vége, de a határban járók mostanában is gyakran találkoznak orvvadászat jeleivel. A vadászügyből a nagyközségben sokan politikai következtetéseket vonnak le. Az ügy kisebb részben valóban az. Jó volna rendezni. Hűsölés az ibrányi Tisza-parton Harasztosi Pál felvétele
