Kelet-Magyarország, 1993. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-14 / 189. szám
A Xeíet-Magijarország hétvégi mttéktete 1993 augusztus 14. „Miért fáj neked az égő élet?” Múzsák ha találkoznak Sárándi József: Szikrák Létderű Két semmi közt a hallgatás. Tudatalattimról Kit tudom én micsoda. Az éhenkórász fogyókúrája Naponta csak egyszer eszem, akkor is csak képletesen. Másik valóság Ameddig álmom élem, nem csorbul elmeélem. En és a bálna ... ha lenyeltem a bálnát — nem kiabálnék... A különös, mint olyan... Ritkán jut eszembe valami, s az a semmiség a Gondviselőm. Atyaizmus > Ott üldögél íj Apó, hol kanyarul a Pó folyó. Erők Amíg Bachus szól: huss! Halál nyugass! Kuss! (EGYÜTT)müködés? Svamban a halállal. Varga Éva: Bohóc Közbeszólás Lássuk, ki mondja Angyal Sándor I ' gy hangzott az inkriminált mondat: „A közigazgatásban kialakult a tökéletes korrupció: pontosan meg lehet mondani, melyik minisztert vagy főosztályvezetőt mennyiért lehet megvenni,” Miután az elhangzás tényét eleddig nem cáfolta Lengyel László, a Pénzügy- kutató Rt. elnök-vezérigazgatója, okkal feltételezhető, hogy így hangzott el egy dunántúli városban. E mondat miatt tett feljelentést a kormány nevében Antall József miniszterelnök a politológus ellen, sürgetve, hogy nevezze meg azokat a személyeket, akikre kétséget kizáróan ráillenek az állítás szavai, s akkor ő tudni fogja alkotmányos kötelességét és eleget is tesz annak. Sokakkal ellentétben, nincs szándékomban menteni L.L.-t. A csak úgy, általában történő rágalmazás, különösképpen, ha az nagy nyilvánosság előtt hangzik el, több mint felelőtlenség, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Ha csupán jelenséget kívánt érzékeltetni a politológus egy előadása során, megtehette volna anélkül is, hogy bizonyos posztokon (méghozzá nem is akármilyen posztokon) lévő közhivatalnokokat vádöl megvesztegethetéssel. Mégsem ez a fő gondom ezzel a feljelentősdivel. Sokkal inkább az: L. L. nem az első a rendszerváltás óta, aki kígyót-békát kiabált, vagy állított a kormányról, az egyes posztokat betöltőkről. Emlékezzünk csak például Torgyán dr. hónapról-hó- napra „vérpatakosabb” kijelentéseire: arra, hogy miként igyekezett beállítani a közvélemény előtt hazafíatlan- nak. nemzetietlennek, majd hogy nem árulónak a hatalmon lévő kormányköröket. (Hogy Maczóról ne is beszéljünk.) Nem különben ezt tette a Magyar Úton menete- lők vezéralakja, a vezető kormánypártból azóta kieb- rudalt író-politikus, méghozzá nem egy, viszonylag szűk körű hallgatóság előtt, hanem több százezres, milliós példányban, utánnyomással. De a legutóbbi történésekből is kiderül, hogy nincs egyedül L. L. az ő elmarasztaló véleményével, hiszen a vezető kormánypártnak akkor még teljes jogú tagjai közül néhányan — országgyűlési képviselőként —a tengeren túlon illették vérforraló jelzőkkel saját pártjuk és kormányuk egész ténykedését (már amennyire hinni lehet a miniszterelnökhöz érkezett gyors telefonjelentésnek.) Folytathatnánk ezt a sort még hosszan, csak egy dolgot nem tehetnénk: bármelyikhez hözzáilleszteni azt, hogy a miniszterelnök a kormány nevében mindenkit a bíróság elé akart citálni véleménye szabad kifejtése miatt. Tehát nem az a lényeg, hogy mit mond valaki, hanem, hogy ki mondja? Mert L. L. valóban kemény szavakat használt a mindenkori hatalommal szemben (ki is űzetett ezért még az MSZMP-ből is). Ezért nehéz elhinni azt a sietve tett nyilatkozatot, hogy „L. L. följelentésének nincs politikai oka”, mint azt hangoztatta a miniszterelnöki sajtóiroda. Újabb példája ez annak, hogy bonyolult viszonyok között élünk, a demokrácia kamaszkorát szenvedjük, amikor még nem alkalmazzuk következetesen a játék- szabályokat, s bizony emiatt számtalan „mérkőzést” kell elveszíteniük a csata mindkét oldalán lévőknek. Jó volna már okulni ezekből a szabálytalanságokból. Derült égből villám T öbb ok miatt sem szeretnék Szabó János bőrében lenni. Először is: minisztersége, a földművelési tárca élén aligha irigylésre méltó ezekben a napokban, években, amikor a legendás hírű magyar mezőgazdaság tetszhalott állapotában van. Leginkább pedig azért nem lennék szívesen a bőrében, mert a minap elhangzott, hogy a vezető kormánypárt nem bízik Szabó Jánosban, s mint várható, illetékes szinten felvetik majd a miniszter szakmai alkalmasságának hiányát. Történik mindez azért, mert „mint derült égből villámcsapás” úgy érte a vezető kormánypárt elnökségét a földművelési tárca földtörvénytervezete, amely szöges ellentétben áll a koalíciós frakciók korábbi megállapodásával. Korábban ugyanis egyértelművé tették, hogy külföldi állampolgár nem szerezhet földtulajdont, s hogy a tulajdon mértékét behatárolják — Farkas Gabriella alelnök szerint azért, hogy ne alakuljon ki új föld- birtokos réteg, miközben elszegényedik a falu lakossága. A külföldiek elé pedig azért tartottak stoptáblát a földvásárlásnál — mert, mint szakmai körökben elhangzik — Magyarországon 40 éven át nem volt forgalomképes a termőföld, így valós ára sincs, s ezért előfordulhatna, hogy a dúsgazdag külföldiek fillérekért egész falvak határát fel tudnák vásárolni maguknak. Szabó pedig ennek adna szabad utat. Ez a vétó — mely sietve született a kereszténydemokraták háborgását követően — már csak azért is szimpatikus nekem, mert sokakkal együtt magam is lúd- bőrös leszek már a gondolattól, hogy esetleg bárók, hercegek, grófok uralhatják újra majd ezt a hazát, miközben zsellérek serege szűkölködne a másik oldalon. Nagyon helyes, hogy megfúrja a kormányzó párt ezt a lázálomban született földtörvény tervezetet, s hogy nyilvánvalóan vált néhány szót a tervezetet aláíró Szabó Jánossal, aki szokatlan magabiztossággal mondogatja, tudatában volt annak, hogy javaslata nagy port kavar, de neki is lehet saját véleménye a földkérdésről, legfeljebb leszavazza azt a többség. Politikai államtitkárát, aki a vezető kormánypártot képviseli a tárcánál, már mentegetik, ő tiltakozott a miniszternél e tervezet ellen — mindhiába. Demokráciákban ilyenkor adott a lehetőség: a siralmasan nevetséges fejleményekből a bársonyszékben ülő levonja a megfelelő következtetést és nem várja meg a menesztését... T Tisza-port Elek Emil felvétele Beszélgetés dr. Bodosi Mihály professzorral a szenvedésről, a fájdalomról — a diagnózis es a gyógyító munka sikere érdekében alapvető feladatunk a fájdalom vizsgálata, minősítése, amely verbális kapcsolat nélkül lehetetlen. Ehhez egy speciális nyelvre van szükség, amely a fájdalom kifejezésére szolgál, s amely egyben tükrözi számunkra a személyiség által feldolgozott szubjektív élményeket is. □ Ezek szerint nem mellékes a beteg karaktere, lelkiállapota sem a fájdalom értékelése szempontjából. Nem gondolja,. hogy a szociális helyzet is befolyásolja ezt a szubjektív érzést? — Lehetséges, hogy az anyagi gondoktól meggyötört embernek ,.jobban fáj” egy fejgörcs, mint a kiegyensúlyozottabb körülmények között élőnek? — A fájdalom megítélésekor a szociális helvzetet is figyelembe vesszük, de ugyanúgy az illető vallásosságát is. Jómagam akkor figyeltem föl ennek a kérdésnek a jelentőségére, amikor angol nyelvű hallgatóknak tartottam előadást a fájdalomkezelésről. Akkor jöttem rá, hogy milyen eltérő a más-más vallási környezetben felnőtt külföldi diákok hozzáállása ehhez a témához. □ Az ön tapasztalatai szerint, mondjuk, a katolikus vagy a protestáns betegek a béke- tűrőbbek? — A katolikus embert vallása bölcs türelemre inti, a hívő lélek könnyebben elviseli a fájdalmat, az eredendő bűn miatti szenvedést, mint a protestáns. A reformvallások hívei mielőbb szeretnének tiszta lappal mindent újrakezdeni — tehát a kérdésre általános válasz nem adható. Az orvos mindennapjai ebben a szomorú légkörben telnek, s az emberi kínok megszüntetéséért folytatott állandó küzdelemben. Az orvos gyógyít vagy fájdalmat szüntet? — Hippokratész mondta az orvosi szakmáról: „Általánosságban az a célja, hogy megszüntesse a betegségekkel járó fájdalmakat, és csökkentse a bajok erejét...” □ Egyáltalán, mi az, hogy fájdalom? — Úgy tartják, hogy a két legalapvetőbb emberi jellemző a fájdalom és a nevetés. Az állatvilágban egyik sem fordul elő. Az, amit fajdalomként érzékelünk, nem más, mint valamilyen fájdalmas ingerre jelentkező reflexválasz. □ Ennek meghatározása, szavakba öntése rendkívül fontos útmutató lehet az orvos számára. MTI-Press A szenvedés: fájdalom. Enélkül nincs születés és nincs halál, de ami a kettő között van: maga az élet sem felhőtlen harmóniában telik el. A törvényszerű szenvedést még csak-csak elfogadja az ember, de a kivédhető gyötrelmek miatt lázadozik. Lázad az erkölcs nevében, ha a kapzsiság, a gyűlölet, az úrhatnámság testi és lelki sebeket okoz másoknak, s lázad a tudomány eszközével, ha valamilyen betegség a szenvedés okozója. S hogy ki, miként bírja elviselni a fájdalmat, kín hogyan segíthet az orvos, az függ a beteg személyiségétől — és, amiről eddig kevés szó esett: vallása tanításaitól is. Ezekről a kérdésekről beszélgettem dr. Bodosi Mihály idegsebész professzorral. □ A szenvedés, a fájdalom és a betegség rokonfogalmak.
