Kelet-Magyarország, 1993. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-13 / 188. szám
1993. augusztus 13.. péntek : TÚL A MEGYÉN Kelet-Magyarország 7 Első ajánlat: negyvenrriilliárd a tb-nek Az ÁVÜ elnöke elismeri: az érintett cégek jövedelmez5sége legfeljebb 3-5 százalékos Ráthy Sándor Budapest (ISB) — TJjább vállalati listát hoztak nyilvánosságra az Állami Vagyonügynökség (ÁVJÜ) é heti igazgatósági ülése után: a dokumentum 19 állami tulajdonban lévő', céget sorol fel, s egyenként meghatározza azt az értéket is, amelyet ezen vállalatok vagyonából részvények formájában — a társadalombiztosításnak adnának át. A vonatkozó törvény értelmében ebben az évben 100 milliárd forint értékű vagyont kell. átadni a, kormánynak a -társadalombiztosítás számára, de napjainkig .csak az OM- KÉR 375 millió forintos részvénycsomagja került a tb kezébe. Az idő előrehaladottsága SOS az ENSZ-hez Tbiliszi (MTI) - A karabahi örmény hatóságok csütörtökön felkérték az ENSZ és az EBEÉ illetékesek, bogy küldjenek megfi - gyelökét a Fizuli közelében húzódó arcvonalra, ahol saját szemükkel győződhetnek még az ,,azerbajdzsán csapatok állandó provokációiról.” ;: y,-Az ENSZ kilátásba helyezte, hogy 90-re emeli a térségben tartózkodó megfigyelői számát. miatt azonban most úgy tűnik, hogy a kormány hathatós lépéseket tesz a vagyonátadás gyorsítására: információink szerint a gazdasági kabinet is foglalkozik a közeljövőben a problémával, s • tárgyalni fog az ÁVÜ által nyilvánosságra hozott listáról is. A szerdai igazgatósági ülés után kiderült: az AVÜ továbbra is a kárpótlást tekinti elsődlegesnek, igaz erőfeszítéseket tesz a tb kielégítésére is. Ez utóbbi azonban továbbra sem lesz könnyű, hiszen a tb-nek eddig is az volt a fő kifogása az átadandó vagyonnal kapcsolatban, hogy az érintett állami cégek nyeresége igen alacsony, s éves szinten nem érik el az általuk feltételül szabott 10 százalékos jövedelmezőségi rátát. Az említett ! 9 cég illetve az átadandó vagyonrészek között szerepel pldául hat áramszolgáltató: a ELMÜ 14.98, a DÉDÁSZ 15,1 a DÉMÁSZ 14,85, a ÉDÁSZ 14,93, ÉMÁSZ 15,08 valamint a TITÁSZ lt. 14,93 százalékos részvényhinyada is, de tudnivaló, hogjezek a cégek tavaly sem hoztk jelentős nyereséget, és kizülük több cégben kárpótlásijegyért cserébe sem akartak tlajdont szerezni a kisbefektéők. A lista további cégei kö$tt szerepel a Paksi Atomerőmű: a vállalat 49,84 százaléko, 63,1 milliárd forintos álími vagyonrészéből 2,13 száaléknyit adna át az ÁVÜ a irsadalombiztosítás- nak. Az esi, ercsi, mezőhe- gyési, sasadi és sárvári cukorgyárai 3,17 milliárdos állami vagoriából 362 milliónyit juttaiának a tb-nek, míg például . Bükkvidéki Vendéglátó R. 624 milliós állami részesedéséből 62,7 milliónyit, a Hajdú Megyei Állami Építőipari Rt. 1,195 milliárdos állami részesedéséből pedig 120 millió forintnyit terveznek átadni. Kérdés azonban, mit szól a vázolt portfolió összetétele láttán ä tb? Annál is inkább, mivel Csépi Lajos kérdésünkre válaszolva elismerte, hogy a 40 milliárdos csomagba tartozó vállalatok semmivel sem különbek a magyar átlagnál, s így jövedelmezőségük sem haladja meg a 3-5 százalékos szintet. Az AVÜ ügyvezető igazgatójától megtudtuk azt ts, hogy az idén esedékes fennmaradó 60 milliárdos vagyonrészt az Állami Vagyonkezelő Rt. adja majd át a tb-nek, de egyelőre még egyik szervezet ajánlatáról sem döntött a gazdasági kabinet, illetve a kormány. Borisz Jelcin békül Gyilkosság Moszkva (MTI-tud.) — Borisz Jelcin orosz elnök a köztársaságok vezetőivel találkozva megpróbálja elsimítani az oroszországi föderáció egyes tagjainak az új alkotmánnyal kapcsolatos nézeteltéréseit. Jelcin pénteken az észak-oroszországi Eetroza- vodszkban részt vesz a köztársasági vezetők tanácskozásán. Elutazása előtt az államfő elmondta: legfőbb feladatának azt tartja, hogy meggyőzze az országot alkotó területek vezetőit: az alkotmány egyenlő jogokat biztosít az összes területitek státusuktól függetlenül. Pefrozavodszkban két témáról tanácKoznak majd. így az egyes tajköztársaságok és a központ lözötti viszonyt szabályozó -szövetségi szerződésről ésaz új alkotmányról. Figyelemé méltó, hogy ott lesznek aszuverenitásukat eddig erőtdjesen hangsúlyozó területek,így Baskíria és Tatárföld vzetői is, ami arra utal, hogytovábbra is az egységes Orczországban képzelik el a jövőjüket. A köztásaságok vezetőinek tanácsát, anelynek elnöke Borisz Jelcin tavaly hozták létre a központés a köztársaságok közötti viís kérdések rendezése célját)!. Párizs (MTI) — Titokzatos gyilkosság áldozata lett két — nyilvánvalóan pénztelen — cseh turista Párizsban, csütörtökre virradó éjszaka. A két turista, akikről a rendőrség egyelőre csak nemzetiségüket közölte, a Párizst körülvevő autópálya közelében, egy kis parkban húzódott meg éjszakára. Egy kerti szerszámok tárolására épült fészerben hálózsákjukban aludtak, amikor az ismeretlen tettes végzett velük. A turisták holttestét reggel a park alkalmazottja találta meg. A vizsgálat első adatai szerint leszúrták őket. Felbontható a szerződés Budapest (MTI). — Az Országos 7 Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal, valamint a Budapest Bank Értékpapír Rt. felhívja az érdekeltek szíves figyelmét arra, hogy aki az 1992- évi II, tv. alapján benyújtott kérelmében nyilatkozott arról, hogy kárpótlási jégyeiért termőföldet kíván vásárolni, és a gyorsított ügymenet eredményeként letéti igazolást kapott az illetékes pénzintézeti ki- fizetőhelyen, e törvény rendelkezéseivel ’összhangban 1993. augusztus 15. után a letéti Szerződést felmondhatja., s a neki járó értékpapírokat átveheti. Az átvétel.módja a következő lehet: 1. Akinek a korábban felvett letéti igazolása változatlan formában a birtokában van, de már elöndötte, hogy földárverésen nem vesz részt, akkor a letéti igazolásával az okmányt eredetileg kiadó BÉB Rt., illetve OTP Rt. fióknál kérheti a letéti igazolás ellenében a2 őt megillető kárpótlási jegyet. 2. Aki letéti igazolását részben felhasználta, s az őt megillető maradványértékről igazolással rendelkezik, de további földárverésen nem óhajt részt venni, az a jogosult felkeresi a határozatot kiadó megyei kárrendezési hivatalt, ahol — a maradványértékről szóló B/2 jelű bizonylat alapján - megkapja a megfelelő „Igazolás”-!. Az. igazolásban megjelölt átvétel módjának, helyének megfelelően fogják őt kiszolgálni. 3. Akinek szándékában áll további' termőföldterületekre árverés útján tulajdonjogot szerezni, úgy azt továbbra is a meglevő maradvány- értékről szóló igazolásának fölhasználásával teheti még, hiszen a letéti igazolás a rajta feltüntetett érték erejéig erre továbbra is feljogosítja. Természetesen ugyanez érvényes a meglevő letéti igazolásra is. A postai úton történő kézbesítés esetén a felmerülő költségek, az értékpapírokra vonatkozó postai szabályok alapján a címzettet terhelik. Ezzel összefüggésben felhívjuk szíves figyelmét a letéti igazolás szöveges részének 2. pontjára, amely szerint „Ä letét időtartama határozatlan”, azaz a törvényben meghatározott időpont (1993. 08. 15.) után a letét, illetve annak maradványértéke bármikor felvehető. Figyelmébe ajánljuk azt is, hogy egyedileg kell kérni a letét felmondását abban az - esetben is, amikor a határozat letéti igazolásról szól, de a letéti igazolást a jogosult a mai napig nem vette át. A törvényben biztosított időponttól kezdve a forgalmazó pénzintézetek eljárási szabályzatának alapján arra lehet számítani, hogy a BÉB Rt. a letét felmondását követő 30. naptól biztosítja az átvétel lehetőségét a megfelelő fiókban. Az értékpapírok átadására vonatkozóan teljes egészében a letéti igazolás 6. pontjában, illetve ezen tájékoztatóban szereplők az érvényesek. A letéti igazolásban szereplő Kertész u. 32. sz. alatti ■ fiók ügyfélforgalmi ideje: naponta 9.00-13.00 óráig. HA ÜZLETI TEVÉKENYÉGÉT NYÍREGYHÁZA LEGFONTOSABB ÜZLETI KÖZPONTJÁBAN SZERETNÉ TOVÁBBFEJLESZTENI, MA LEGMEGFELELŐBB HELYET AJÁNLJUK ÖNNEK MEGVÉTELRE. LÍZINGELÉSRE: az európai színvonalú UNIVERZUM GBsD<1GD5©S[£)®[JDü ☆ w 1 00 m-es körzeten belül-számlavezető bankfiók, •3 csillagos szálloda, étterem -több mint 30 üzlet, vállalkozás működik. * III, EMELET: irodák, lakások, apartmanok; ár: 45-65 eFt/m2+ÁFA II. EMELET: irodák, üzletek tetszés szerinti területi és alaprajzi elrendezésben; ...... ár:65-75 éFt/rrv+ÁFA * I.EMELET/FÖLDSZINT: üzletek tetszés szerinti alaprajzi elrendezéssel; ár: 75-95 eFt/m2+ÁFA * PINCESZINT: parkolók bérelhetők, megvehetők; ár: 300 eFt+ÁFA Átadás: 1994. október 31. Részletesebb tájékoztatásért forduljon az [QdlQüiQQD KFT-hez, Nyíregyháza, Epreskert út 4. Telefon: 42/315-l 92;313-041