Kelet-Magyarország, 1993. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-12 / 187. szám
12 Kelet-Magyarország 1993. augusztus 12., csütörtök Egy elfelejtett beregi poéta Balogh László A nemzet napszámosa volt, és Csokonai mércéje szerint bolond, mert poétának ment Magyarországon. Ez a poétasors aztán a tüdővész közreműködésével negyvenhat évesen sírba vitte nemcsak betegségtől meggyötört testét, hanem az emlékét is. Semmit sem tudnánk róla, ha a mindent és mindenkit egyformán megbecsülő Szinnyei József munkája meg nem örökíti őt számunkra. 1906. december elején a sírjánál elmondott nekrológot még leközölte a Pesti Hírlap 342. száma, de azóta hallgat róla minden és mindenki. Megyénk egykorvolt toll- forgatójáról, a méltatlan sorsú Színi Péterről van szó. Arról az emberről, aki 1860. november 24-én Kislányán (1934 óta: Lónya) született Színi Zsigmond helybéli tanító úr gyermekeként. Iskolai tanulmányait Munkácson kezdte, és 1880- ban Sárospatakon fejezte be tanítói oklevéllel a kezében. A pályakezdők szokásos vándorlása jut neki is osztályrészül. 1881-ben a gö- möri Jánosi községbe kerül tanítónak, innen azonban hamarosan Beregsurányba helyezik át, végül is Hete lesz tartósabb állomáshelye. Ám, hét év után ismét kezdődik a vándorlás kálváriája. Előbb Fornosra, aztán Vég- ardóra, majd Debrecenbe kerül. A kálvinista Rómában meg is marad élete végéig. Sajnos, tüdőbaja annyira súlyossá válik, hogy 1904-ben nyugdíjba küldik, két év után pedig, 1906. december elején végleg lehunyja szemét. Tanítói munkája mellett szinte minden szabad idejét az írásnak szentelte. Tolla alól bőséges számban kerültek ki versek, elbeszélések, regények, humoreszkek, sőt színdarabok is. Nagy hozzáértéssel gyűjtötte a beregi népköltészeti alkotásokat és népszokásokat, s azokat igyekezett nyomtatott formában közkinccsé tenni. Első verse 1877-ben jelent meg a Képes Hetilap című újságban. Ettől kezdve szinte folyamatosan közölték írásait a különféle fővárosi és vidéki lapok. Termékenységét és korabeli népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy húsztól több újságnak volt az állandó munkatársa. A Kis Újság például tizennégy regényét közölte folytatásban, a mesemondó pedig öt nagy terjedelmű elbeszélő költeményét tette közzé. Került olyan lap is, amelyik száz humoros versét, elbeszélését közölte. Beregi népdal és népszokás gyűjteményéből a Magyar nyelvőr oldalain jelentek meg a legszebb, legértékesebb feljegyzések. Lapszerkesztésre ugyan nem vállalkozott, de a közkedvelt „Gondűző Képes Kalendáriumnak” és a „Ti- szavidéki Mulattató Naptárnak” a szerkesztési munkáit mégiscsak elvégezte. Mikor pedig Budapesten megalakult a Városligeti Színkör, Kelepcében és Vetélytársak címen két színművet is írt a részükre. Mintegy tíz önállóan megjelent kötetről tudunk. Mutatóban csupán az elsőt és az utolsót: Az élet színpadáról címen 1886-ban jelent meg első elbeszélés kötete: Vidám versek címen pedig 1898-ban adta ki utolsó verseskötetét. Gazdag hagyaték ez! És bennünket arra kötelez, hogy töröljük le végre Színi Péter emlékéről a feledés porát! Megtalált Picasso Ellopott festmények az FBI birtokában Los Angeles (MTI) — Kilenc ellopott festményt talált meg kedden az amerikai rendőrség. A Picasso, Chagall, Degas, Delacroix és Modigliani által festett műalkotások értéke meghaladja a kilencmillió dollárt — közölte az FBI, az amerikai Szövetségi Nyomozó Hivatal. A Reuter szerint a festményeket tavaly februárban lopták el. A rendőrség két személyt vett őrizetbe az üggyel kapcsolatban. A hatóságokat egy informátor vezette nyomra, aki elmondta, hogy az utóbbi időben az alvilágban számos lopott műalkotást ajánlottak megvételre. Filmarchívum: értékek mentője Vöröslő fényes szelek és elcserélt Aphrodité • Eltűntnek hitt némafilmek MTI-Press — A közvélemény, gyakran még a szakmai közvélemény sem tudja, vagy könnyen elfelejti, milyen értékek rejtőznek a Filmarchívum polcain. Az elmúlt majdnem száz esztendő különlegessége, hogy a történelem legfontosabb eseményeiről már nem csak levelek, jegyzőkönyvek, újságok holt papíranyaga tud hitelesen vallomást tenni, hanem a mozgókép is, amely a cselekvő, egykor élő, mozgó embert is képes visszaidézni az időből. Sokáig a történelemtudomány sem figyelt erre a különleges kincsre, s maguk a filmalkotók, a játékfilmek készítői sem tartották számon mindazt, ami ebben a műfajban született, és a nemzeti kultúrkincs részévé vált. Csak 1991 decemberében kapta meg a Filmintézet a köz- gyűjtemények törvényes rangját, s az elhanyagolt, egyébként is könnyen romló filmanyag restaurálása, megmentése lett elsőrendű feladatunk. Van olyan filmnyersanyag, amelyik bizonyos életkor után törik, szakad, ilyenformán különlegesen nehéz másolatot készíteni ezekről. Van amelyik a sok használattól „előhí- vódik”, az újabb és újabb vetítések, tehát a fokozott átvilágítások hatására további kémiai folyamatok zajlanak le az emulzióban. Vannak színes filmek, amelyek a vetítéstől, de néha a nélkül is, tovább szí- neződnek, elsősorban vörössé válnak. — Sajnos ilyen áldozat lett a Lúdas Matyi is, az első egész estés magyar színes játékfilm. Olyan anyagra készült, és olyan sokára került volna sorra a restaurálása, hogy nem lehetett megmenteni, és ezért már csak fekete-fehér változatban vetíthető — mondja Gyürey Vera, a Magyar Filmintézet igazgatója, akivel a mentési munkálatokról és azok pénzügyi fedezetéről beszélgetünk. □ Az a körülmény, hogy közgyűjtemény lett az Intézet, változtatott valamit anyagi helyzetükön? — Természetesen, de nem eleget. Az évi költségvetésünknek felét kapjuk meg, de ebből nem tudjuk finanszírozni még a legszükségesebb mentési munkákat sem. Hamarosan a film, illetve a mozi századik születésnapját köszönti a világ (mint közismert 1895 decemberében, egy párizsi kávéházban zajlott le az első nyilvános vetítés), és a legtöbb országban, például Angliában, Hollandiában, Franciaországban igen sok pénzt költenek arra, hogy felújítsák a régi szalagokat. Számunkra is most kellene a nagyobb támogatás, amit sajnos nem kaptunk meg. Sőt, az idén kevesebbhez jutottunk mint tavaly, amikor még a Történelmi dokumentumfilmek kuratóriumától is kaptunk 10 millió forintot, az idén viszont már semmit. □ Egyáltalán kitől lehet erre a célra pénzt kérni? — A Magyar Mozgókép Alapítványtól, amelynek van egy szakkuratóriuma, ők gazdálkodnak a képzésre, kutatásra és könyvkiadásra szánt pénzekkel. Tőlük tavaly is hárommilliót kaptunk, idén először csak kettőt, és nagy viták után még egymilliót, jóllehet minimum 10-15 millióra lenne szükség, hogy minden kapacitásunkat kihasználva végezhessük a legfontosabb mentési munkákat. Csak példaképpen: a Körhintát olyan sokszor vetítették, hogy a restaurálása kétmillióba került. Szerencsére a HBO és a Tv2 támogatásával ez sikerült. □ Máshonnan nem jutnak pénzhez? — A Magyar Filmintézet ösztönzésére a filmszakmai vállalatok még 1989-ben létrehozták a Magyar Film Múltja és Jövője nevű alapítványt, ami kifejezetten a mentéshez ad némi támogatást. Nagyon hálásak vagyunk a Széchenyi Könyvtárnak is, ahol a Hanák Gábor vezette Történeti interjúk tára is sok segítséget ad. Fokozatosan videóra vesszük a nemzeti filmállományt, ami a Széchenyi Könyvtárban a jelenleginél sokkal jobb kutatási lehetőséget biztosít majd. □ Végül is hol tart ma a mentés? — Az 1945 és 63 között készült játékfilmek mentése befejeződött. Néhány később készült munka restaurálását azonban előre kellett hozni, mert különben ezek a filmek felújíthatatlanok lettek volna, így például a Fényes szelek már majdnem teljesen vörösben ment át, de a Régi idők focija és a Szerelmesfilm is a tönkremenetel határán állt, azért a sürgős mentésüket el kellett végezni. □ Hogyan lehetséges az, hogy ezek a nem is olyan régi filmek ilyen állapotba kerültek? — Valóban érdekes, mert a magyar filmipar nem használta a nagyon gyenge Szovcolor vagy az Orwo színes nyersanyagait, de elég nagy meny- nyiségben forgattak a Kodak egy rossz szériájára, és ezeket most sürgősen rendbe kell hozni. □ S mi a helyzet a történelmi dokumentáció szempontjából oly fontos híradó anyagokkal? — Az 1945 és 1963 közötti Híradók restaurálását szeretnénk minél hamarabb elvégezni. Eddig hét évfolyammal készültünk el. □ A Filmintézet alapfeladata az is, hogy felkutassa és beszerezze a régi, tehát 1945 előtti hangos és néma filmeket is. Sikerült újabb lappangó janyagokra találni? — Igen. Nagy örömünkre, eddig eltűntnek hitt némafilmeket sikerült beszereznünk. Például Deésy Alfréd 1918-ban rendezett Aphroditéját, de a másik, A bánya titka taián még érdekesebb mű, mert készítője az első korszak ismert rendezője, Uher Ödön volt. Az angol filmintézettől kaptuk mindkettőt, cserébe a Szegénylegények és az Aranyfej nem kevesebb mint öt kópiájáért, ami körülbelül félmillió forintot jelent. Ez sem olcsó mulatság tehát. Egyébként Amszterdammból is szereztünk két régi magyar némafilmet az elmúlt évben. „Kultúrát adni veszedelmes...” A Ráday könyvtár 18. századi története • Sok a tiltott munka SEGESVÁRY VIKTOR A RÁDAY KÖNYVTÁR 18. SZÁZADI TÖRTÉNETE Fazekas Árpád Ezen értékes könyv Ráday Gedeon halálának 200. évfordulójára a Soros Alapítvány támogatásával jelent meg. Á szerző, Segesváry Viktor még 1954—56 között, ottani könyvtárosként és Papp László igazgató megbízásából írta e munkát. A kéziratát Szander József professzor mielőbbi kiadásra javasolta, s még 1956 őszén került volna nyomdába. Az 1956-os szabadságharc azonban még e kis közösségben is nagy változásokat hozott: a szerző elmenekült (jogi és teológiai doktor lett Svájcban: ma New Yorkban dolgozik) az igazgató elkerült a könyvtárból és a lektornak is más lett a beosztása. Segesváry az évszázados hagyományt követve megkérte Renda Kálmánt a kéziratnak a Sárospataki Református Nagykönyvtárban való elhelyezésére. Valóban nagy ez a pataki könyvtár, mert átmentette ezen értéket is a mába: 36 év után végül szabad lett kinyomtatni. A budapesti Duna melléki Református Egyház- kerület Ráday Könyvtárának az alapja a Ráday családi könyvtár, amely 1861-ben került egyházi tulajdonba részben vétel és részben ajándékozás útján. Ezen elkülönített törzsanyag az európai felvilágosodás irodalmának talán a legteljesebb hazai gyűjteménye. Segesváry könyvének témája az eredetileg péceli könyvtár anyagának, gyarapításának, kölcsönzésének és berendezésének vizsgálata. Ebben fő forrása: a családi levéltár volt. Az alapító Ráday Pál (1677, Losonc — 1733, Pécel) II. Rákóczi Ferenc diplomáciai hálózatának a vezetője volt. Elfogadta a szatmári békében felajánlott amnesztiát, családjával együtt hazatért Lengyelországból, s életének még hátralévő két évtizedében a könyvgyűjtésnek és a református egyháznak élt. A fia, gróf Ráday Gedeon (1713,Ludány—1792, Pécel) idejében Pécel már valóságos irodalmi és tudományos központ volt, s ő pedig a magyar litterátusok atyja (Kazinczy). Külön értéke a gyűjteménynek a magyar könyvek nagy száma. A könyvtár aranykora pedig az a hat évtized, amikor a beszerzést már a fiú irányította, aki franciás műveltségű volt. Főleg a külföldön vándorló magyar diákok és lelkészek voltak a megbízottai, de összeköttetésben állott bécsi és sok külföldi könyvkereskedővel (az aukciók katalógusait rendre megkapta). Gyakran vízi úton szállíttatta a nehéz ládákat. Sokat vásárolt Erdélyben és a Felvidéken: „csuda, hogy e tatár égette, török hamvazta hazában csak annyit is lehet találni, holott itt egymást érte a sok pusztulás ezelőtt.” Még sok tiltott (prohibitus) művet is sikerült behoznia. Csakis hibátlan példányokat vásárolt! Könyveit Besztercebánya és Losonc műhelyeiben, ritkábban pozsonyi mesternél illetve Pesten kötötte (többnyire: bőrkötés). Segesváry Viktor munkája tömegével hoz máshol nem található adatokat arra, hogy milyen anyagi, szellemi, szervezési és politikai (pozsonyi cenzúra, vám) nehézségek közepette sikerült a Rádayak könyvgyűjtő munkája. így például a könyvek kölcsönzése kapcsán kiderül, hogy Kollár János (1793-1852) a budapesti Deák téri evangélikus templom lelkésze (1819-1848), a szlovák nacionalizmus úttörője is kért és kapott is könyveket a felvilá- gosultan gondolkodó Rádayak péceli könyvtárából. Idézi Segesváry a bécsi Martinit, az államtanács mindenható tagját, aki „bölcsen jelentette ki, hogy veszedelmes lesz a magyaroknak kultúrát adni, mert Ausztriára nézve egykor azt a szerepet játszhatnék, mint az amerikaiak az angolokra.” Római kori Levél (MTI) —A harmadik században csontmegmunkáló műhely is működhetett a Levél térségében feltárt római kori településen, erre utal a megannyi csont varrótű, hajtű, elnagyoltan kidolgozott ál- latcsontmaradvány, amelyeket mostanáig felszínre hoztak a szakemberek. A győri Xantus János Múzeum régészei, a leendő Ml-es és a Pozsony felé leágazó Ml5-ös autópálya csomópontján vallatják a föld mélyét, mielőtt az autópálya-építők munkához látnak. Mostanáig hat földbe mélyített, cölöpös tartószerkezetű kunyhót találtak a második-harmadik századból. Egy évszázaddal később már kőépületek is álltak e helyütt, ezt igazolják a szórványosan megtalált kőalapozások. Rábukkantak egy hordóval bélelt négy és fél méter mély kútra, továbbá egy kemencére a késő római időszakból. Sokféle leletet megőrzött a föld mélye, köztük vas eszközöket, bronz ékszereket, ruhakapcsoló tűket, karpereceket, öv és ládika vereteket. Előkerült egy kisméretű kő szoborfej is, amely egy szakállas férfit ábrázol, továbbá néhány pénzérme, a legkorábbi a második század első feléből, Traianus császár idejéből, a legkésőbbi a negyedik század közepéről. Az ásatás legutóbbi meglepetése a második kút, amely a középkorból származik. A leleteket a restaurálást követően a mosonmagyaróvári múzeumban mutatják be. KULTÚRA Kisvárda, vár Arhív FELVéta
