Kelet-Magyarország, 1993. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-09 / 184. szám

1993. augusztus 9., hétfő KÜLPOLITIKA Kelet-Magyarország 1 1 Ellentmondásos jelentések a szarajevói helyzetről Szarajevó (MTI) — Ellent­mondásos jelentések érkeznek arról, hogy a boszniai szerb fegyveres erők alakulatai mi­lyen hadmozdulatokat tesznek az ostromlott Szarajevót uraló két hegycsúcson. A BBC vasárnap déli jelen­tése szerint a szerbek maguk azt állítják, hogy már meg­kezdték nehéztüzérségük visz- szavonását az Igman- és aBje- lasnica-hegyről. Ezt a két hegycsúcsot nemrégiben kerí­tették hatalmukba. Az angol rádió úgy tudja azonban, hogy nem lehetett megerősíteni a szerbeknek a fegyverek kivonására vonat­kozó állításait, sőt egy jelentés szerint a szerb katonák valójá­ban beássák magukat az emlí­tett helyeken. Radovan Karadzic, a bosz­niai szerbek vezetője ragasz­kodik ahhoz, hogy az igman- hegyi és a bjelasnica-hegyi ál­Korán­miniatűr Hsziancsing (MTI) — Nemrégiben bukkantak rá Kínában a világ eddig is­mert legkisebb Koránjára. A Hszincsiang tartomány­ban, egy öreg parasztasz- szony házában talált párat­lan könyvecske mindössze 2,7 centiméter hosszú, 1,3 centiméter széles és egy centiméter vastag. Súlya 4,9 gramm. A lapok rovar­szárny vékonyságúak, áfa szöveg teljes: 6236fejezeté­ben 77 ezer 934 szó szere­pel. A miniatűr Korán egyébként igen jó állapot­ban van. lásokat ENSZ-erőknek kell elfoglalniuk, nem pedig a bos- nyákoknak. Karadzic azt állít­ja, azért rendelte el a visszavo­nulást, hogy megmentse a hét­főn újra kezdődő boszniai béketárgyalásokat. Ratko Mladic tábornok, a boszniai szerb fegyveres erők főparancsnoka vasárnap az AFP-nek azt mondta, hogy ka­tonái fontos állásokat átenged­tek már a kéksisakosoknak, Igman- és Bjelasnica-hegye- ken, az ostromlott bosnyák fővárostól délnyugatra. A szerb csapatok kivonulnak ezekről a fontos pontokról, mihelyt megérkeznek az ENSZ-erők. Mladic nem volt hajlandó további részleteket közölni er­ről az állítólagos kivonulásról. Elmondta azonban, hogy a ter­vek szerint a szarajevói repü­lőtéren találkozik Francis Briquemont belga tábomok­London (MTI) — A brit vállalatok fokozatosan elvesz­tik korábban sem nagy érdek­lődésüket a kelet-európai be­fektetések iránt, ám még min­dig az átlagosnál nagyobb az érdeklődés Magyarországot il­letően — derül ki a Gallup in­tézet friss felméréséből, ame­lyet a Coopers and Lybrand londoni tanácsadó cég meg­rendelésére készített. A Financial Times 500-as vállalati listájáról a megkérde­zettek 66 százaléka vélte úgy, hogy érdekelt kelet-európai vállalkozások kezdeményezé­sében. 1991-ben ez az arány 88 százalék volt, de az akkori állítólagos érdeklődőknek mindössze egyharmada szer­kai, ENSZ-parancsnokkal, to­vábbá egy muzulmán kül­döttséggel, hogy megvitassák a további teendőket. Mladic tábornok szemláto­mást senkitől és semmitől sem fél, legkevésbé az ENSZ-tői és a politikusoktól — írja a DPA szarajevói tudósítója azzal kapcsolatban, hogy Brique­mont tábornok a szarajevói megbeszéléseken egyértelmű­vé tette Mladic számára, hogy a jövőben nem röpdöshet csak úgy helikopterrel a meghódí­tott területek felett. A szerb tiszt ugyanis nem sokat törő­dik a nemzetközi légitilalom­mal. Minthogy egy tábornok csak nem járhat gyalog — vé­lekedik Mladic tábornok —, továbbra is repülni szándéko­zik, például avégből, hogy a meghódított Bjelasnica-he- gyen megmutassa az ENSZ- nek és a világsajtó egybegyült munkatársainak új hódítását. zett valóban tapasztalatokat a közép- és kelet-európai vál­lalkozásokban. Az általános érdeklődésen belül egyébként most a megkérdezetteknek csak egyötöde vélte úgy, hogy Kelet- és Közép-Európa fon­tos befektetési célpont számá­ra. Magyarország megítélése még átlagon felüli: az 500 leg­nagyobb brit cég közül a meg­kérdezetteknek 68 százaléka fejezte ki érdeklődését, és ez- zel Magyarország az első he­lyen áll. A második Csehor­szág 57 százalékos érdeklő­déssel, a harmadik Lengyel- ország 46 százalékkal. A meg­kérdezettek egyötöde érdeklő­dik általánosságban a volt A közép-boszniai Kakanj városában a bosnyákok fel­akasztottak harmincöt olyan boszniai horvátot, aki nem volt hajlandó eleget tenni a többségében muszlimokból sorozott boszniai hadseregbe való behívásnak. Az AFP je­lentése szerint a hírt megerősí­tette a boszniai horvát fegy­veres erők, a HVO szóvivője. A horvátokat a templom előtti téren akasztották fel, el­rettentésül azok számára, akik semmibe veszik a behívópa­rancsot — idézte a francia hír- ügynökség Veso Vegar HVO- szóvivőt, akit Zágrábból tele­fonon értek el Mostarban. A bosnyák hadsereg néhány napja a közép-boszniai térség­ben általános mozgósítást ren­delt el muszlimok, szerbek, horvátok számára. Horvát és bosnyák fegyveres erők Kö- zép-Boszniában tavasz óta vívnak küzdelmet egymással. Szovjetunió iránt, egyharmada pedig kizárja, hogy ott bármire is vállalkozna. Az érdeklődés csökkenését a felmérésben részt vevő vál­lalati szakemberek azzal ma­gyarázták, hogy Kelet- és Kö- zép-Európában számukra vál­tozatlanul bizonytalanok a tör­vények és a szabályozások, hi­ányzik a konvertibilitás, politi­kai és gazdasági veszélyeket látnak, viszont homályos, mi­ként vihetik haza profitjukat. Ezeket a problémákat a meg­kérdezettek háromnegyede fölemlítette. Kisebb mértékben pana­szolták a korrupciót, az erő­szakos bűnözést és a kormány­zati bürokráciát is. A brit cégek már nem érdeklődnek Harmincadik házassági évfordulóját rendhagyó módon tette érdekessé egy fran- cia kötéltáncos házaspár. A férj 25 méter magasan motorozott el kötélre függesztett családi házukból. A mutatványt a Saint Martin la Plainben található állatkert felett hajtotta végre, és nemcsak a magasság, hanem az alant elhe­lyezkedő oroszlánok és tigrisek is fokozták a produkció veszélyességét Negyven áldozat Radioaktív Chittagong (MTI) — Radioaktív tejet kapott Hol­landiából Banglades — je­lentette a Reuter. A bangla- deshi mérések alapján az engedélyezett szintnél öt- szörte magasabb a holland importtej radioaktív szeny- nyezettsége, s emberi fo­gyasztásra teljesen alkal­matlan — közölte vasárnap a bangladesi kormány. A tejet, amelyet egy magán- importőr vásárolt a hollan­doktól, a chittagongi kikötő vámhatóságai foglalták le. Tokió (MTI) — Eddig negyven holttestet találtak meg a mentőalakulatok Kjusu szigeten, Kagosima kormány­zóságban, ahol a hétvégi vi­haros esőzések földcsuszamlá­sokat idéztek elő Is épületek kerültek a föld alá. Hoszokava Morihiro meg­választott kormányfő közölte, hogy a katasztrófa hatásait enyhítendő, kormányzati bi­zottságot hoz létre. A japán önvédelmi erők mentőalaku­latai folytatják az eltűntek ke­resését — 25 ember hollétéről még mindig nem tudnak. Ka­gosima kormányzóságban vol­tak a leghevesebb esőzések, egy leomló domboldal egy kórházépületet, több házat és egy vasútállomást temetett maga alá. Mindez olyan hirtelen tör­tént, hogy az embereknek nem volt idejük elmenekülni. A kórházban harminc ember tar­tózkodott a földcsuszamlás idején, közülük ötöt holtan ás­tak ki az épületből. A kiáradó Kocuki folyó el­mosott két hidat, több autót magával ragadott, és vitte a tenger felé. Nikotinos zöldségek Baltimore (MTI-Panoráma) — Amerikai kutatók megál­lapították, hogy a dohányon kívül más növények is tartal­maznak nikotint: kis mérték­ben található nikotin a karfiol­ban, a padlizsánban, a burgo­nyában és a paradicsomban is. Tudósok, akik a passzív do­hányzást tanulmányozták és mérték a vér nikotintartalmát, azt tapasztalták, hogy az álta­luk megvizsgált 800 személy mindegyike ki volt téve a ciga­rettafüst káros hatásának. Vol­tak közöttük azonban olyan személyek, akik sohasem tar­tózkodtak dohányfüsttel telí­tett helyiségben. Ebből kiin­dulva jutottak arra a következ­tetésre, hogy egyéb tényezőket is megvizsgálnak. így jutottak el a zöldségekhez. Jack Henningfield, a balti- more-i nikotinkutató intézet vezetője szerint azonban a zöldségek nikotintartalma mi­att senkinek sem kell változ­tatnia étrendjén. Az ember ehet két és fél kiló burgonya­héjat, vagy másfél kiló szárí­tott zöld teát, s mindössze egyetlen cigaretta nikotintar­talmát juttatja szervezetébe. Ha egy nemdohányzó személy fél font karfiolt vagy paradi­csomot és 20 dkg padlizsánt eszik, annyi nikotint juttat szervezetébe, mintha három óra hosszat tartózkodna egy cigarettafüsttel telített szobá­ban. A főzés azonban egyér­telműen csökkenti a zöldségek nikotintartalmát. Levél Amerikából Izgalmas programok. A merikai utazásunk 20., egyben utolsó és leg­fontosabb színhelyére, Hart- fordba érkeztünk. Csütörtö­kön túl leszünk az énekkar 40. bemutatkozásán. Hart- fordi programunk 5 hang­versenye és 5 bemutató pró­bája mellett tartalmazza a találkozást a bostoni szim­fonikusokkal és vezetőjével Seiji Ozáwa világhírű kar­mesterrel, akinek vezetésé­vel Tangelwoodban előad­juk Mahler III. szimfóniáját. Emellett egyéb izgalmas programok is várnak ránk. 9-én hétfőn az óceán, 13-án pénteken New York vár ben­nünket, hajókirándulással a Szabadság szoborhoz. Most egy kellemetlen hír. Hat problémamentes hét nagy szakmai siker után enyhe lefolyású légúti vírusfertőzés söpör végig az énekkaron. Ma regisztráltuk a tizenhatodik megbetege­dést. Orvosi szolgáltatást vettünk igénybe. Az elmúlt héten Csók Timit megharap­ta a család „aranyos” ku­tyája, a Fort Wayne-i kór­házban szakszemen ellátták. A hangulat az énekkarban ennek ellenére nagyon jó, a szakmai bemutatók ismét nagy sikert aratnak. Kicsit készülünk már a hazautazás­ra. Pénteken este indulunk, Nyíregyházára szombaton fél 7 után érkezünk. Addig is mindenkit üdvözlünk, na­gyon várjuk a találkozást. Szabó Dénes és a Cantemus kórus Vasárnap egy stockholmi légibemutatón lezuhant egy SAAB JAS 39-es vadászgép. A gép a vá­rosházától mintegy másfél kilométerre fekvő erdős területre zuhant, de a pilóta 125 méter magasan katapultált. A szerencsétlenségnek nincsenek halá­los áldozatai. A pilóta és még három személy könnyű sérüléseket szenvedett AP-felvételek Ipari titok, autóóriások Berlin (AP - KM) — Örömmel fogadták a Gene­ral Motors (GM) autóipari konszernnél vasárnap a Volkswagen gyár beismeré­sét, mely szerint a GM volt szakemberei ipari titoknak minősíthető anyagokat vit­tek át a Volkswagenhez. A GM európai leányvállalatá­nak vezetője, Adam Opel nyilatkozata szerint a cég ipari kémkedést vizsgáló szakemberei igen jelentős­nek tekintik a Volkswagen beismerését. A Volkswagen igazgató- tanácsa pénteki, több, mint 4 órás ülése után hozta nyil­vánosságra közleményét, mely szerint a GM-től átvett szakemberek valóban hoz­tak magukkal olyan iratokat, melyek „különösen fontosak lehettek a GM számára”. Azt állítják, hogy az összes dokumentumot megsem­misítették, hogy ne kerül­jenek széles körű nyil­vánosság elé. A Volkswagen még min­dig bagetellizálni próbálja az esetet, és elutasította a magasszintű GM-VW tár­gyalások lehetőségét a két autógyár vezetői között. Az Opel Művek közvélemény­kutatása szerint az ügy káros lehet a VW eladásaira is. A Volkswagen első félévi vesztesége eléri 1,6 milliárd márkát. Vérvétel — mesterséges piócával Tokió (MTI) — Vége a fájdalmas vérvételnek — je­lentette be egy japán orvosi eszközöket gyártó társaság. Az eljárás, mint sok más ta­lálmány, roppant egyszerű. Az új vércsapoló a termé­szetből vett magának példát: a piócákat utánozza — írja a Reuter hírügynökség. Rá­adásul megvan az az előnye is, hogy a test bármely részé­ből képes vért szippantani, viszonylag csekély fájdal­mat okozva. Az új szerkezet alapele­met a régi fecskendőhöz ha­sonlatosak: egyszer haszná­latostű kapcsolódik egy cső­höz. A működési elv azon­ban a kis köpölyözőket mo­dellezi: a piócác ugyanis a bőrre tapadva csökkentik a nyomást és így könnyűszer­rel hozzájutnak éltető táplá­lékukhoz. Ugyanezt teszi a találmány is: amint a tű a testbe szóródik, a csőből ki­szívott levegővel az adott bőrfelületen csökkentett nyomás segítségével egy­szerűen és gyorsan levehető a vizsgálatra szánt vér. A kutatók szerint a műpió- ca-módszer különösen hasz­nos és örvendetes lehet azok számára, akik rendszeresen kénytelenek magukon vér­tesztet végezni, így például a cukorbetegeknek. Vércukor- szintjük ellenőrzéséhez mostanáig általában az ujj­hegyüket szúrták meg, ami elég fájdalmas beavatkozás, mivel az ujjak igen érzéke­nyek.

Next

/
Thumbnails
Contents