Kelet-Magyarország, 1993. július (53. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-08 / 157. szám

1993. július 8., csütörtök Kelet-Magyarország ' 7 Nem kényelmes az a szék Köszönet A kislétai egészségügyi gyermekotthon lakói és dolgozói nevében hálás szívvel mondok köszönetét azoknak a szülőknek és se­gítőknek, akik több mint 100 ezer forint értékű játé­kot adtak át beteg gyerme­keinknek a közelmúltban megtartott gyermeknapi rendezvényünkön. Köszö­nöm a segítségét azoknak is, akik más módon — egyéb felajánlással, árusí­tással, zeneszolgáltatással, közvetlen munkával — já­rultak hozzá a rendezvény sikeréhez. Mindannyiunk­nak örömteli és erőt adó ér­zés, hogy beteg, fogyatékos gyermekeinkért végzett - néha igen nehéz - munkánk során nem vagyunk egye­dül. Dr. Vadász Mária igazgató főorvos Találkozó Debrecenben kerül sor 1993. augusztus 25-26-án azoknak a volt magyar ka­tonáknak, leventéknek, il­letve özvegyeiknek első nemzetközi találkozójára, akik a második világháború idején amerikai, angol, francia hadifogságba kerül­tek. A hagyományteremtő összejövetelre várjuk a ha­zánk határain kívül élő volt nyugati hadifoglyokat is. A távolabbról érkezők­nek két éjszakára szállást és kétnapi ellátást tudunk biz­tosítani — térítés ellenében. Szállás: 250-300 forint/nap, a teljes ellátás 280 fo­rint/nap. A kisnyugdíjból élő bajtársak költségeihez lehetőségeinkhez mérten hozzájárulunk. Kérjük, hogy akik szál­lásra és/vagy ellátásra igényt tartanak, július 15-ig levélben jelezzék az alábbi címen: Farkas Gáborné, Nyugati hadifoglyok, Deb­recen, Péterfia u. 4. /. eme­let, 4026. Személyesen is itt lehet jelentkezni minden csütörtökön és pénteken 9-11 óráig. A levélben kér­jük írják meg, hogy mely állam fogságában voltak, és melyik hadifogolytáborban. Akik alacsony nyugdíjuk miatt támogatást kémek, a jelentkezéskor csatolják az utolsó havi nyugdíjszelvé­nyüket, OTP, átutalás ese­tén a bank igazolását. Felkéréssel fordulunk azon önkormányzatokhoz, pártokhoz, egyesületekhez, akik pénzbeli támogatá­sukkal hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy anyagi okok miatt egyetlen veteránnak se kelljen távolmaradni a találkozóról, adományaikat az alábbi számlaszámra utalják át: 340-15360 MHB RT. Debreceni Igazgatóság, Nyugati hadifoglyok meg­segítése. Kéréssel fordu­lunk továbbá mindazokhoz, akik a Debrecentől távol eső falvakból, városokból induló idős bajtársak utazá­sát gépkocsival, vagy autó­busszal meg tudják köny- nyíteni, levélben jelezzék. Köszönettel: Farkas Gáborné Debrecen, Péterfia u. 4. A KisKelet 1993. június 17-i számában Kovács Berta­lan tollából megjelent cikket nem veszem magamra, de a polgármesteri önkényeskedés­re vonatkozó állítását megcá­folják az alábbi jogi keretek: Az 1993. évi III. Tv. (szoci­ális törvény) valamint a képvi­selő-testületek által alkotott szociális rendeletek meghatá­rozzák az alanyi jogon járó és adható szociális juttatások kö­rét, mértékét, a jogosultság jogszabályi feltételeit. A törvény a szociális ügyek döntő többségét a képviselő- testület, míg az alanyi jogon járó juttatások közül a gyer­meknevelési támogatást, és az alanyi jogon járó közgyógyel­látásra jogosító igazolványok kiadását a jegyző hatáskörébe utalta. Maga a szociális tör­Örömmel olvastam a hírt, hogy megalakult megyénkben egy cigányszervezeteket tö­mörítő csúcsszervezet. Örö­möm nem tartott sokáig, mert rá kellett jönnöm, hogy a hírt egy önjelölt röppentette fel, aki néhány megtévesztett, cég­bíróság által nem regisztrált, illetve megyei szervezetként nem jegyzett személlyel ne­veztette ki magát. Természete­sen azóta ebben a minőségben egyedüli kakasként turkál a társadalom szemétdombján és több kárt okoz a legitim szer­vezeteknek, mint azt első hal­lásra hinni lehetne. Ugyanis a komolyan és keményen dolgo­zó szervezetek hitelét is ron­gálja, annál is inkább, mert Tisztelettel azzal fordulok Önökhöz, hogy szíveskedje­nek engem informálni — mi­vel rendszeres olvasójuk va­gyok — arról: miért nem fizet­hetem akkor a Kelet-Magyar­ország előfizetési díját, amikor a nyugdíjamat kapom. A kéz­besítő jön 15-én, 20-án, de minden olyan drága és nem tu­Egyre fogyóban van kedves kis költöző madarunk, a fecs­ke. Számtalanszor gyönyör­ködtem bámulatos repülésük­ben, figyeltem, mikor jeleznek esőt... Leginkább azonban a fészkük tetszik. Milyen ügye­sen dolgoznak rajta a kismada­rak! A szatmári istállókban, ereszaljakon még ma is gyak­ran látni a kis remekműveket. Igaz, olyan lakó is akad, aki nem szereti a hívatlan albérlőt, és eltanácsolja onnan.-Szeren­csére ez ritka. A magyar ember hagyomá­nyosan szereti a gólyát, a fecs­két. Dankai nagyapámtól hal­lottam először, hogy ne bánt­sam ezeket a madarakat, mert véres tejet fog adni a tehén. Igaz, mi nem tartottunk jószá­got, de nagy „parittyás” lévén inkább a szintén ártatlan vere­beket lövöldöztem. Egyszer aztán megfogadtam, nem bán­tok egyet sem... hiszen a veréb is egyre kevesebb... De most nem erről szeretnék szólni. Azt is hallottam, olvas­tam — Fekete István kedvenc íróim egyike —, ezek a mada­rak csak rendes ember házára telepszenek. Való igaz, a fecs­kefészkeket tényleg a rendes vény a polgármestereket szo­ciális ügyekben döntési jog­körrel nem ruházta fel. A képviselő-testület a törvény által biztosított jogkört vagy fenntartotta magának, vagy átruházta a polgármesterre, ill. a bizottságára. Ez esetben II. fokon (felleb­bezés esetén) a képviselő-tes­tület jár el, ahol a polgármes­ternek éppen úgy egy szavaza­ta van, mint bármelyik más képviselő-testületi tagnak. A fellebbezési lehetőségen túl (1981. évi I. tv-vel módosított 1957. évi IV. tv) biztosított a hozott döntés bírói felülvizs­gálata (mely kizárólag a törvé­nyesség betartásának vizsgála­tára terjed ki.) Nagyon szomorúnak tar­tanám, ha egyes emberek azért szavaznának, vagy nem sza­eléggé el nem ítélhető módon tagsági díjat szed olyan ci­gánycsaládoktól, akik tájéko­zatlanságuknak köszönhetően minden ígéretét elhiszik. Saj­nos, ez a fajta viselkedésmód, hitükben rendíti meg a megyei cigányságot, és kötelességünk, hogy megakadályozzuk az ilyen és ehhez hasonló kalóz szervezetek aknamunkáját, mert félő, hogy alapjában ren­dítené meg a cigányság jövőbe vetett hitét. A Szabolcs me­gyei legitim szervezetek nevé­ben tiltakozunk és elítéljük a fantomszervezetek vezetőit. Kovács Attila, a Cigány Munkásszövetség elnöke dók tartalékolni rá. Szeretném a nyugdíj kifizetésével egy időben rendezni a lap árát. özv. Szabó Gusztávné Tiszaszalka ( A Posta 25-én zárja a díj­beszedést, ezért van az időkü­lönbség. A helybeli postahiva­tal vezetője — ha felkeresi — segít Önnek.) gazdák istállójában figyeltem meg a legtöbbet. Volt ahol két-három család is lapult a gerendára ragasztott fészek­ben. De tizenegyet még nem láttam sehol... Hetvenhárom éves, régi jó­szágtartó az idős Bartha And­rás. Volt juhász, gulyás, csor­dás. Egész életében az állatok­kal bánt. Az ő istállójában lát­tam életemben először tizen­egy fecskefészket, minden ge­rendán kettő-három, tehát eb­ből is látni, nem nagy helyi­ségről van szó. Sokunk véle­ményével értettek egyet a fecs­kék, hiszen mi is rendes em­bernek tartjuk András bácsit. Ha egészséges, erős emberre kellett példát említeni, mindig a csécsei Kosa Károly bácsiról és őróla beszéltem. Még a fia­talokat kidolgozzák! Károly bácsi még most is, de sajnos András bácsi már nemigen fog menni a bárányok után, nem ad szénát a marhának, nem vág szecskát... Súlyos beteg­ség támadta meg, lebénult, ágynak esett. Beszédjét sem érteni. Pedig kevesen tudták úgy emlegetni a régen történ­teket, mint Ő. Szeretettel, nagy gonddal ápolják a gyer­vaznának a jelenlegi polgár- mesterre, hogy kaptak-e se­gélyt, vagy nem és nem a falu- közösség érdekében végzett 4 éves tevékenységük alapján alakítanák ki véleményüket. Őszintén kívánom, akik ké­nyelmesnek tartják azt a szé­ket, próbálják ki! Akkor talán rájönnek: az itt ülő emberek­nek minden kimondott és leírt szóért vállalni kell a felelős­séget, nem érzelmi alapon, hanem a mindenkor hatályos jogszabályok figyelembevéte­lével kell hozni döntéseiket, és a településen élő emberek többségének érdekét kell fi­gyelembe venni döntésben va­ló részvételnél. Vastagh Mihályné Szabolcsbáka és Laskod jegyzője Játékok Tisztelt Szerkesztőség! Azzal a kéréssel fordulunk Önökhöz, hogy szíveskedje­nek segítségünkre lenni az alábbi ügyben: Az Etelköz, Ungvár st.. Ószőlő utcák által körbezárt játszótérre szeretnénk, ha leg­alább 1 vagy 2 szemétgyűjtő tároló kerülne, mert ezek hiá­ny ában gyakran jobban hason­lít szeméttelephez, mint ját­szótérhez. Hogyan lehetne, vagy kitől lehetne a térre hintát, mászó­kát, körforgót, egyáltalán a gyermekeknek játszótéri be­rendezéseket kérni, mivel az a pár darab hinta és az egy csúszda nagyon kevés annak a sok gyereknek, akik most a szünidő alatt nem sok mindent tudnak kezdeni magukkal. Az ugrókötelezést és a hulla-hopp karikázást hamar megunják. Segítségüket előre is kö­szönjük, és várjuk azok jelent­kezését, akik segíteni tudnak és akarnak. mekei, a menye. Szinte hihe­tetlen, ilyen erős embert, sokat megért, jóban és rosszban megedződött embert is tönkre tud tenni a betegség... Szegény bátyám annyi idős volt mint most én, mikor agyérgörcsöt kapott... Júliustól szeptembe­rig szenvedett, két kisfiút, fia­tal feleséget hagyott maga után... Meg a soha nem szűnő fájdalmat, harmincegy éves volt... Az ő eresze alatt is volt fecskefészek... Az elején említettem: fo­gyóban a fecske. Szomorúan írom le, a rendes ember is! Minden és mindenki rohan. Fájó temetéseken gondolunk csak arra, jó lenne vigyázni. De aztán elfelejtjük, rohanunk tovább. Pedig szükségünk lenne — szükségünk van — megértésre, szeretetre. Jó len­ne úgy élni, mint a fecskék! Békésen elfér tizenegy család, szorosan egymás mellett... Kívánom, hogy András bá­csi, sokunkkal együtt, jó egészségben és békességben dolgozzék, hallva a fecskék csivitelését. Tukacs László Tiszakóród Fantomszervezet alakult? Nyugdíjfizetéskor esedékes Tisztelettel kérik az etelközi szülők Nyíregyháza Tizenegy fecskefészek a gerendán Ne csak olyanokat Nyugdíjas tanárként is hi­vatottnak érzem magam arra, hogy pedagógiai kérdések­ben, iskolai ügyekben véle­ményt nyilvánítsak vagy ép­pen vitázzak. Most azonban mégsem ezt teszem. Nem, mert indulatos állapotomban attól tartok, nem tudok belül maradni az etikusság megen­gedhető határain. Ezért csu­pán annyira vállalkozom, hogy párhuzamba állítva közlök két nyomtatásban is megjelent szöveget. E két szöveg olyan döbbenetesen rímel egymásra, hogy az ol­vasó kommentár nélkül is megérti, mit is akarok mon­dani. Az egyik szöveg a Kelet- Magyarország 1993. június 22-ei számában jelent meg. A lap „Hogy vallásos legyen a magyar” című írásában a Hajdúdorogi Görög Kato­likus Gimnáziumról szólva, dr. B. Papp János igazgató úr sok egyéb mellett ezt is mondja: „Csak olyanokat veszünk fel, akikről a paró- kus vagy a hitoktató elfogad­ható véleményt mond.” A másik szöveget öt évvel korábban én fogalmaztam meg „A hűség himnusza” (Megj. „Mi a haza ma?” Ka­posvár, 1988. 164-169. olda­lak) című írásomban gyer­mekkorom egyik sorsdöntő eseményére emlékezve emí- gyen: „Akkor, negyedikes ele­mista koromban én Debre­cenbe pályáztam a Reformá­tus Gimnáziumba, onnan a teológiára, hogy pap legyek. Gyakorolni kellett hát! Ma­gyar pajtásaim nem álltak kötélnek, így összeszedtem a zsidógyerekeket. Ők jöttek! Bementünk a templomba, körülállítottam őket az úr­asztalán, én meg felmentem a szószékbe. Mennybéli fel­séges Istenem! Vajon szállt- e hozzád ebből a szamossze- gi templomból valaha is olyan szépen csengő, tiszta szívű ,,Mi atyánk”, mint ak­kor? Én nem hiszem! De amikor hozzáfogtunk a „Mint a szép híves patakra” kezdetű zsoltár éneklésébe, berohant a harangozó. Csak engem csípett el. Öh, magas- ságos égben lakó felséges atyám! Hogy mi következett ezután! Előbb a harangozó, majd édes, végül meg Berta kis­asszony az iskolában. Ver­tek, mint a kétfenekű dobot! De azért ezt a csínyemet máig sem bántam meg, most is büszke vagyok rá! Mert hát azok a soha felnőtté nem lett kispajtások így meg­maradtak... Legalább emlékképként! Legalább nekem! Pedig mit veszítettem én akkor! A Re­formátus Gimnáziumba nem juthattam el, mert Batta tisz- teletes úr megharagudott, és mást javasolt helyettem. Ne­kem Mátészalkán a polgári iskola maradt csak...” Ennyi a párhuzamba állí­tott két idézet. De ugye tanulságos kommentár nél­kül is? Balogh László Közteherviselés Valamikor nagyon szép csengése volt a szónak, mely épp azt célozta, hogy a mó­dosabbak is vállaljanak részt abból a teherből, amely az ország szegény sorsú polgá­rainak vállát nyomja. Ez jut eszembe most, ami­kor a romániai városokban elzárták a meleg víz szolgál­tatását biztosító gázvezeték csapját. Indoklás: a lakosság — csupán Szatmárnémeti vonatkozásában — 120 mil­lió lejjel tartozik a Lakásgaz­dálkodási Vállalatnak. íly- módon aztán, a rendszeresen fizetők is egy sorba kerültek, egy sorsra jutottak azokkal, akik fizetni képtelenek vagy elhanyagolták azt. Megvaló­sult tehát az újkori közteher­viselés. De a dolog nyilván nem ilyen egyszerű. Hisz az va­lóban elképzelhetetlen, hogy hónapokig, évekig csússzon a szolgáltatások ellentétele­zése, maradjon az „ingye­nes” ellátás. Csakhogy ez nem a bajok eredője, hanem maga is következmény, még akkor is, ha tudjuk, rosszul fizető emberek mindig vol­tak és lesznek. Manapság a tömeges el­szegényedés a társadalom legjellemzőbb vonása. A szatmári ipar, két-három jól menő vállalatot kivéve, csu­pán vegetál, a lehető legala­csonyabb bért tudja nyújtani, a csőd szélén áll. A munka- nélküliek száma meghaladja a 20 ezret. Mindez rendkívül súlyosan érinti a lakosság életszínvonalát, ami — töb­bek közt — fizetésképtelen­séghez vezet. A kommunális költségek pedig nőnek. Nő a villany­áram ára, nő az ivóvíz ára, nő a szemételhordás ára... Július 1-től újabb „aján­dék” elé nézünk. Bevezetik az értékhozzáadási adót, ami átlag 20 százalékkal terheli meg a családok költségveté­sét. Falragaszok, újsághirde­tések adják tudtunkra, hogy ez az út vezet Európába, az európai közösségbe. Bizo­nyára így igaz, de nehéz, na­gyon nehéz a közembernek megemészteni. Emésztés... Erről jut eszembe a minap hallott-le­jegyzett néhány számadat, mely épp arról ad hírt, mi­szerint a legszükségesebb falatokból is mind kevesebb kerül az asztalra. A májusi áremelések kö­vetkeztében például számot­tevően csökkent Szatmár vá­ros fogyasztása: kenyérből májusban 600 tonnával vet- tünk-ettünk kevesebbet, mint áprilisban, tejből — ugyanebben a két hónapban — 3701 hektoliterrel ittunk kevesebbet. Csökken a hús- fogyasztás is, tőkehúsból 1991 májusában 2149 ton­nát, az idén májusban 575 tonnát értékesítettek. Az ok ugyanaz: alacsony jövede­lem, kevés pénz. Közteherviselést említet­tem. Ez akkor is igaz, ha so­rainkban itt-ott vannak gaz­dag emberek is. A többség­nek, az átlagnak azonban so­vány a pénztárcája. S a fo­gyókúra tovább tart. Máriás József Szatmárnémeti , A szerkesztőség fenntartja magának azt a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. A főszerkesztő pos­tája az olvasók fóruma, a közölt levelek tartalmával a szer­kesztőség nem feltétlenül ért egyet.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents