Kelet-Magyarország, 1993. július (53. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-05 / 154. szám

16 Kelet-Magyarország SPORT 1993. július 6., kedd Lelátó _________________________ Követendő példa Mán László zgalmas perceknek lehet­tek szemtanúi, akik va­sárnap éjfél körül megvárták a Telesportban a férfi röp­labda Európa-bajnokság müncheni döntőjét. Mind­össze 3,9 másodperccel a fi­nálé vége előtt még az oro­szok vezettek két ponttal, ám ekkor Welp nem csak beta­lált a gyűrűbe, hanem bün­tetőhöz is jutott. Idegekkel is jól bírta a feszültséget, nem hibázott és a házigazdák győztek. Ezzel nagy meglepetés született, hiszen a németek nem tartoztak a kontinesbaj- nokság esélyesei közzé. Az egykori NSZK legjobb ered­ménye egy ötödik hely volt, amit szintén otthonukban ér­tek el, még 1985-ben. Az NDK-ban az utóbbi tizenöt évben a kosárlabdát elsor­vasztották, az utóbbi három évben azonban — főként az egyesítés óta — a németek egyre több sikert értek el klubjaikkal. A mostani finá­léra nyolc héten át készültek keményen, és végül fényes siker ragyogta be fáradozá­saikat. A válogatott kapitá­nya, a horvát Pesic a szakma minden trükkjét megtanította játékosaival, és nagy szerep van a sikerben. Amely újfent példát szol­gáltat arra, hogy a sportban nincs lehetetlen. „Csupán” pénz kell, valamint sikerre éhes játékosok és megfelelő szakemberek. A feltételeket biztosították, a játékosok pe­dig minden más fölé rendel­ték a célt. Persze a példa nem német út, hiszen a dá­nok fociban, a svédek röp­labdában produkáltak ha­sonlót. Mert arrafelé van pénz, és ha ezt bármibe be­fektetik, akkor nem marad el az eredmény. És az anyagiak csak az alapot adják mind­ehhez, a többi már akarat, elszántság és nagyon sok munka kérdése. Követendő példa. Diósgyőrben all a bál Sándor István nem csapott közéjük Miskolc (EM-DL) — Sándor István, a labdarúgó NB I-ből kiesett DFC edző­je miután lemondott, vál­lalkozott a diósgyőri futball közelmúltjának értékelésé­re, beszélt a kaotikus jelen­ről, személyes felelősségé­ről. Laptársunknál, az Észak-Magyarországban megjelent interjúból emel­tük ki az edző néhány gon­dolatát. — Elköszöntem, de ügyemben majd az elnökség mondja ki a végső szót. Biz­tos, hogy ezekkel a sporto­lókkal nem dolgozok tovább, Diósgyőrből legalább nyolc játékost el kell küldeni! Ők gátjai a fejlődésnek, nincs céljuk. ... Kimondom: az együttes gerincének jelentős része sportszerűtlenül élt, pihenés helyett diszkókban töltötte az idejét, s emelgette a pohara­kat. Korábban soha, senki­nek nem néztem el a kilen­gést, a DFC-nél letértem az ösvényről. Nem mentség, de úgy gondoltam: a csapat ér­dekében lavíroznom kell. Nos, kőkeményen közéjük kellett volna csapni! ...Cselekedeteimet egyet­len szándék, a kieses elkerü­lése motiválta. A felkészülés során érződött, hogy több a nyöszörgés az átlagosnál, egymást követték a sirámok. Később lépésre szántam el magamat, de Leskótól és Molnártól mégsem tudtam megszabadulni, érvényes szerződés kötötte őket az egyesülethez. Egyetlen vevő sem jelentkezett értük, ké­sőbb aztán valamelyest összeszedték magukat, ezzel együtt csak a középszerűsé­gig jutottak. Sajnos, a többi­ek sem voltak képesek több­re. ... Megalkudtam, büntetés helyett figyelembe vettem, hogy otthon két gyerek, ne szenvedjen hiányt a család, legyen mit a tejbe aprítani. Hiba volt, s ekkora mértékű tévesztés könyörtelenül visz- szaüt. ... A családommal össze­csomagoltunk, úgy fest, va­lahol a Nyírségben telepe­dünk le, az elkövetkezendő időben nem akarom mozgat­ni a családomat. Fogalmam sincs, mit hoz a jövő, jut-e számomra csapat? Soha nem riadtam meg a feladatoktól, most sem félek a nehézsé­gektől. Batistuta most nem volt suta Guayaquil (Reu­ter) — A Copa America labdarú­gótorna döntőjé­ben Argentína legyőzte Mexikót, és megvédte két éve kivívott elsőségét. A döntőig vezető úton azonban Mexikó kétszer is győzött, hat gólt lőve, míg Argentína Brazílián és Kolumbián is csak büntetőkkel jutott túl. Batistuta, az olasz Fiorentí na támadója, aki a döntőig mindössze egyszer volt ered­ményes, a legjobbkor találta meg góllövőcipőjét. A csatár — egyszer hat góllal már volt gólkirály a Copa Ameri- cán — a 63. percben juttatta vezetéshez az argentinokat, de a tornán első alkalommal szereplő mexikóiak hat perc múlva Galindo révén 11-es- ből egyenlítettek. Jött azon­ban újra Batistuta, és a 74. percben belőtte az aranyér­met jelentő gólt. Megcsonkult a torna mezőnye Ukránok nélkül csak négy csapat vesz részt a Szabolcs Kupán Nyíregyháza (KM) — Az ukrá­noknak valami gondjuk volt a határon. A lényeg az, hogy nem jönnek, így csak négy csapat vesz részt a kedden a bujtosi csarnokban kezdődő Szabolcs Kupa nemzetközi férfi ifjúsági röplabdator­nán. A lengyel, a cseh és a szlovák válogatottak mellett a magyarok alkotják majd a mezőnyt. A mieink már csütörtök óta Nyíregyházán edzőtáboroz­nak, és a hét végén többen el­indultak a strandröplabdaver­senyen. Járosi János edző hét­főn délelőtt még Budapesten volt, de délután már a bujtosi csamókban vezényelte az ed­zést. — Jövőre Európa-bajnoki selejtező lesz, az erre történő felkészülés egyik fontos állo­mása a Szabolcs Kupa — kezdte Járosi János —. Igaz, hogy a válogatott szerepel az NB I-ben, ám fiataloknak Nyíregyháza (KM) — Va­sárnap ért véget a Komjádi uszodában a 95. országos úszóbajnokság. Egerszegi Krisztina a hat nap során összesen tíz bajnoki aranyérmet gyűjtött be (s ezzel az egész bajnokság kimagas­lóan legeredményesebb részt­vevője lett. Damyi Tamás a férfiak között vallhatja magát a mezőny legeredményesebb indulójának öt bajnoki címé­vel. A bajnokság zárását követő­nagy szüksége van az ilyen nemzetközi megmérettetésre, mert igazából ezek alapján lehet felmérni, hogy merre ha­ladunk. □ Erre megfelelő partnerek­nek tűnnek a meghívottak? — Igen, hiszen ez a 18 évesek korosztálya a közvet­len utánpótlást jelenti felnőtt válogatottaknál. Az ellenfelek technikailag, és taktikailag is igen képzettek, így valóban hasznos megmérettetést je­lenthet ez a torna. □ A tervek szerint az öt csapat körmérkőzéses formá­ban játszott volna egymással. Az ukránok kiestek, a meg­maradt négy válogatott ho­gyan méri össze erejét? — A technikai értekezlet kedden reggel nyolckor kez­dődik, akkor döntünk. Én úgy gondolom, hogy az lenne a legszerencsésebb, ha a négy csapat oda-visszavágós alapon játszana, mindenki mindenki­vel. így valamennyi résztvevő hat mérkőzést játszhatna, és ez a fontos. en Széchy Tamás kijelölte a közelgő Európa-bajnokságra készülő keretet. A legnagyobb meglepetést Rózsa Norbert neve okozta, aki hónapok óta Ausztráliában él és edz. Az új­donsült szövetségi kapitány azzal érvelt, hogy amennyiben Rózsa megfelelő állapotban lesz, a nevezés elmulasztása ne lehesssen akadálya egy esetleges sikeres szereplésnek. • Az országos bajnokságon ott voltak az NYVSC fiatal □ Kik jutnak majd lehetőség­hez a magyar válogatottban? — Nem teljes a keret vi­szont most azokat is kipróbál­hatjuk, akik korábban alig, vagy nem is jutottak szóhoz. Tizenhárom játékos van itt, és szeretnám, ha mindenki pá­lyára léphetne. A keret: Klausz Csaba és Veisz Péter (Veszp­rém), Koch Róbert (Tatabá­nya), Porkoláb Tamás (Ka­posvári Építők), Gelencsér Balázs (Dunaújváros), Tóth Ákos (Kecskemét), Deli Ba­lázs (Malév), Gábor Miklós (Csepel), Surányi Szabolcs (Szolnok), Piros Dénes (Sze­ged), Pampuch Csaba, Ho- gyinszki Zsolt és Horváth László (Nyíregyháza). Ami a torna programját il­leti, az biztos, hogy kedden reggel tartják a tehnikai érte­kezletet. Ezen születik majd végleges döntés a lebonyolí­tásról. Nagy valószínűség sze­rint kedden, szerdán és csütör­tökön egyaránt két-két mérkő­zést rendeznek majd délelőtt és délután. tehetségei is. Szabó Tünde visszavonulásával nem lehet­tek vérmes reményei az NYVSC-nek. A fiatalok végül ha bajnoki érmeket nem is sze­reztek, de szépen szerepeltek, így Vajda Tamás edző nem lehet eiégedetlen. Tőkési Edi­na 200 pillangón negyedik helyen végzett (2:23.65). Kertész István 200 gyorson hatodik (2:01.03), 100-on pe­dig hetedik (54.82) helyen ért célba, Bokor Tibor 200 mellen végzett a hatodik helyet sze­rezte meg (2:23.65). így fizet Budapest (MTI) — A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a Totó 27. fo­gadási hetének nyeremé­nyei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 4 da­rab, nyereményük egyen­ként 1 316 087 forint, 13 ta­lálatos szelvény 1 darab, nyereménye 758 423 forint, 12 találatos szelvény 175 darab, nyereményük egyen­ként 14 446 forint, 11 talá­latos szelvény 2 600 darab, nyereményük egyenként 972 forint, 10 találatos szel­vény 21 298 darab, nyere­ményük egyenként 178 fo­rint. Családi verseny Nyíregyháza (KM) —A na­pokban orszá­gos korcsopor­tos fiúversenyt rendeztek Hajdúszoboszlón, melyen indultak az NYVSC és a SZÉSE apróságai és tizen­évesei is. Eredmények, gyerme­kek (12 induló): 1. Páz- mándi (NYVSC), 2. Káplán (SZÉSE). Újoncok (12): 2. Pázmándi (NYVSC). A hét végén Nyíregyhá­zán családi versenyt ren­deztek, eredmények, férfi páros: 1. Ifj. Káplán István, Káplán Krisztián, 2. Kocz- ka János, Koczka Gergő, 3. Hugyecz Mihály, Hugyecz Tamás. Vegyes páros: 1. Káplán István, Káplánná Honfi Erzsébet, 2. Untener István, Untener Orsolya, 3. Rost Tibor, Rostné Bartha Beatrix. Egerszegi és Damyi napjai A nyíregyházi úszók szépen szerepeltek az országos bajnokságon Botrány és népünnepély Biriben Puskás Ferenc és Bene Ferenc is ott voltak • Mi és ki ütötte arcul a túrricsei játékost? Ladányi Tóth Lajos Biri (KM) — Emberem­lékezet óta nem voltak eny- nyien a — Márton József polgármester szerint —1467 lelket számláló Biriben. Tör­ténetük során először osztá- lyozót játszott a futballcsa­pat a feleannyi lakosú, szín­ién eddig még soha nem jutó túrricseiekkel. A tét a me­gyei II. osztályba kerülés volt. A visszavágó előtt meg­mozdult az egész falu, tár­sadalmi munkában körbeke­rítették a pályát, előkészítet­ték az ünnepséget, hiszen az első mérkőzésen idegenben 2—1-re nyert a Biri. Szilágyi Ferenc egyesületi elnök, a helyiek egyik szpon­zorának a társtulajdonosa ha­tározottan állította: itt száz- évente van ekkora megmoz­dulás. Több mint egy órával a kezdés előtt már hömpölygött a tömeg, hangolt a B-közép, végül annyian gyűltek össze, hogy azt néhány NB I-es csa­pat megirigyelhetné. Túrricsé- ről is úgy négyszázan jöttek. Nem adták fel. Az előjáték hangulatkeltő: a kezdőrúgást Puskás Ferenc, mindenki Öcsije végezte el, üzleti hírverő útjára Bene Fe­renc is elkísérte. A petárdák siketítő zaja egyre általáno­sabbá vált, és ez a meccs alatt sem szűnt meg. Állítólag há­romezer darab rudacskát hoz­tak a bitiek erre az alkalomra Ausztriából... Hamar észrevehettük, veze­tő, edző játékos úgy áll a mér­kőzéshez, mintha az élete fo­rogna kockán. Felforrósodott az amúgy is izzasztó légkör, nagy volt az iram, a hajtás a pályán. Folyamatos játék alig alakulhatott ki, a durva bele- menések, buktatások mellett szópárbajt vívtak a focisták Nagy F. játékvezetővel. A „spori” nem azonos mér­cével bírálta el a szabályta­lanságokat, és talán korábban elkezdhette volna kiosztani a színes kártyákat. A négy kiál­lítás (kettő itt, kettő ott) nem egy nyugodt mérkőzésről árul­kodik. Az első piros lap után büntetőhöz jutottak a helyiek, ám Gelsi jobb felső sarokba tartó labdáját parádés mozdu­lattal kiütötte az addig is bá­mulatosan védő Marianjuk. A félidő vége felé a B-közép éb­resztőt fújt, kevésbé volt szó­rakoztató a játék. Igazából a 49. percben hűlt meg a vér az erekben, amikor Mursa egy lépésről a hálóba lőtt, vezetéshez juttatva ezzel Túrricsét. Nagy Andrej, a biri játékosedző rögvest becserél­tette magát. Negyedórával később Tóth Zoltán kiegyen­lített, de még mindig nyílt volt a továbbjutás kérdése. A hajrában többen elragad­tatták magukat, kiállítás kiál­lítást követett, a vendégszur­kolók beszaladtak a pályára, nem unatkoztak a rendezők. 1—1 lett a vége, ősztől a me­gyei II. osztályban folytat­hatják a helybeliek. Az öröm­ünnepbe aztán rémisztő törté­nések vegyültek. A tömegből annyit lehetett látni, hogy az öltözőhelyisé­geknek fenntartott klubházból jajveszékelve kirohan Lengyel Zoltán, a túrricsei edző fia, aki maga is játszott, lecserélték. Ájultan roskadt a ház mögötti poros fűbe. A ricseiek szerint a hazai játékosedző előbb arcon ütötte, majd gázspray-t hasz­nált. Nagy Andrej másként vé­lekedett, szerinte a cirkuszt nem ők kezdték, valaki eldo­bott egy üveget, biztos ráe­sett... Hogy ki tette, miért, és egyáltalán mi történt, nem tudni. Mindkét fél másként látta. Szilágyi Ferenc, a helyi egye­sületi elnök: „ Gázspray? Kép­telenség. Esetleg egy lángost (így hív­ják errefelé az arcon csapást) kaphatott.” Lengyel János, a Túrricse menedzsere: „Itt csak a Biri győzhetett. Szomorú, de mivel messze vagyunk a megyeszékhelytől, nem jutha­tunk fel. Az ilyen bikavia­dalokra meg semmi szük­ség.” Egy biztos: ha Lengyel Zol­tánra üveg esik, nem így néz ki. Még most is beleborzong az ember. S mindez egy foci­meccs ürügyén. Ezalatt a több száz fős szurkolótábor a fel­jutást ünnepelte, játékosokat dobáltak a magasba. Viszont voltak, akik nagyon mélyre süllyedtek. Még két másik mérkőzést is rendeztek vasárnap. Papon hiába nyertek 1-0-ra a hazai­ak, összesítésben a kállósem- jéniek bizonyultak jobbnak. Nyírcsaholy semmit sem bí­zott a véletlenre, Nyírmadán is nyert. így Kállósemjén, Biri és Nyírcsaholy kerültek a megyei II. osztályba. SZABOLCS-SZATMAR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Esik Sándor, Páll Géza, Sipos Béla. ♦ Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánné. ♦ Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5.4401. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Adám. Hírügynökségek: MTI/AP. ♦ Készült a Kelet-Magyarország fényszedő rendszerén. Vezető tördelő: Csonka Zsolt ♦ Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11., telefon: 52/313-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. ♦ Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: (06-52) 312-111. Igazgató: dr. Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlap­kézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgal­mi jelzőszámra. ♦ Előfizetési díj egy hónapra 315 forint, negyedévre 945 forint, fél évre 1800 forint, egy évre 3408 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az áruspéldányok ára mindennap egysége­sen 14,80 forint. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058.

Next

/
Thumbnails
Contents