Kelet-Magyarország, 1993. július (53. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-29 / 175. szám
14 Kelet-Magyarország 1993. július 29., csütörtök POLITIKAI HIRDETÉS NAGY TAMÁS, ORBÁN VIKTOR, az Agrárszövetség elnöke, a Fidesz elnöke, országgyűlési képviselő országgyűlési képviselő részvételével POLITIKAI FÓRUMOT tartunk Nyíregyházán a Városi Művelődési Központban 1993. július 30-án 18.00 órától. MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK! Májusban megnyílhat a csatorna-alagút London (MTI) — A csa- toma-alagút építtetője, az Eurotunnel brit-francia részvénytársaság és a kivitelező, az ugyancsak britfrancia Transmanche Link (TML) megállapodott kettőjük pénzügyi vitájának részleges rendezésében, úgyhogy már nem lehet elvi akadálya az alagút megnyitásának jövőre — ezt jelentették be szerdán Londonban. A megnyitás eredeti határideje idén május lett volna. A brit központi bank elnökletével folytatott tárgyalásokon megegyeztek, hogy az Eurotunnel 235 millió fontot fizet a TML-nek az utolsó munkálatokra, mert a TML nem akarta saját zsebéből finanszírozni a befejezést, miközben kemény pénzkövetelései vannak az Eurotunnellel szemben. A megállapodás része az is, hogy az eddig 8,4 milliárd fontba került alagúton jövő március elején megindulhat a közúti járműveket, vagy árut szállító tehervonatok forgalma. A részleges vasúti utasforgalom jövő májusban kezdődhet, a teljes üzem pedig 1994 nyarának végén indul. A felekre erős nyomást gyakorolt, hogy a brit és a francia kormány hétfőn megállapodott: Mitterrand francia elnök és II. Erzsébet brit uralkodó jövő május 6-án hivatalosan megnyitja a csatoma-alagutat. A vita lényege az, hogy az Eurotunnel önhatalmú költségtúllépéssel vádolja a TML-t, a kivitelező cég viszont elutasítja a felelősséget a drágulásért. A mostani megállapodásban szereplő 235 millió font elegendőnek látszik a munka befejezésére, de a pénzügyi vitát csak részben oldja meg. A TML összesen több mint 2 milliárd font pótfizetést követel az Eurotunneltól, amely eddig csak 1,2 milliárdot ajánlott. Az Eurotunnelt finanszírozó nemzetközi bankok 120 millió fontos hitelkeretet állítottak össze az év végéig tartó új kifizetés támogatására, nehogy az Euro- tunnelnek elfogyjon a pénze. A társaságnak mindazonáltal jövő áprilisban még 300 milliót kell kérnie a részvényesektől. Sir Alastair Morton, az Eurotunnel vezérigazgatója szerdán úgy vélte, hogy a Csatorna-alagút 1997 végére, vagy 1998-ra egyensúlyba kerül és az évtized végén már profitot termel. Oroszlánszívű Richárd szíve A katedrális kincstárában látható (MTI-Panoráma) — El- 1199) szívét tartalmazó ládi- ső ízben mutatják be a kó is. nagyközönségnek a rouen-i A kincstár eddig a temp- katedrális kincstárát, amely- lom egyik tornyában volt eiben ott található az Orosz- helyezve, amelyet most res- lánszívű Richárd (1157- taurálnak. Hat üveg bordeaux-i egy 1,5 milliós csekkért Genf (AFP) — Hat palack bordeaux-i volt a jutalma annak a brit férfinak, aki az általa talált másfél millió dolláros csekket visszaszolgáltatta tulajdonosának. A névre szóló csekkre két héttel ezelőtt a genfi repülőtéren lelt rá a becsületes brit, aki azonnal visszajuttatta azt az értékpapírt kibocsátó svájci bankhoz. A hat üveg francia bort a csekk meghatódott tulajdonosa ajándékozta a megtalálónak, aki azonban keve- selte a jutalmat, és most bőségesebb ellenszolgáltatást követel magának. A bank szerint nem számíthat nagyobb jutalomra, hiszen a csekket azonnal letiltották, amint annak elvesztését ügyfelük észlelte. Dohányzás: Magyarország az első London (MTI) — A világon Magyarország és Lengyelország lakosai dohányoznak a legtöbbet — derül ki a piacgazdasági tanulmányokra szakosodott brit Euromonitor intézet legfrissebb jelentéséből. E két országban évente fejenként 2500 szál cigarettát füstölnek el az emberek, ami messze-messze meghaladja az 1004 szálas világátlagot. (Az elemzés 1991-es adatokon alapul.) Igen előkelő helyen áll azonban e téren a többi kelet- és közép-európai ország is: az egykori Jugoszlávia 1924 cigarettával a harmadik, majd — a térség országai közül — Bulgária (1880), a volt Csehszlovákia (1707), Oroszország (1700), a volt NDK (1400) és Románia (1073) következik. Kelet-Európa átlagos fogyasztása éves szinten fejenként 2073 szál cigaretta volt a vizsgált évben. Észak-Amerikában fejenként 1751 szál cigarettát füstöltek el az emberek 1991-ben, Dél-Amerikában 901 darabot, Ázsiában 897-et, a szubszaharai országok lakói pedig fejenként átlagosan mindössze 267 szál cigarettára gyújtottak rá. Bili Clinton, a tízcentes zenész Budapest (MTI-Press) — A hatalom hobbija a muzsikálás. Emirek, miniszterek, elnökök ragadtatják tapsra muzsikusként a közönségüket, ám e tapsokból nem derül ki, hogy a nagy dilettáns játékának, vagy a tekintélyének szól. Ilyen sztárokról álmodnak a lemezkiadók! Hiszen egy trombitáló elnök fényképes lemeze garantáltan megnyitja a pénztárcákat akkor is, ha a szélesebb végén fújja a hangszerét... Egyetlen amatőrről tartják, Budapest (AN) — Buktató kérdés lehetne egy televíziós kvízműsorban: „Melyik országban adták el a legtöbb Mercedes 600-as csúcsmodellt az elmúlt évben?” A válasz: „Egyetlen városban, Moszkvában. Itt ugyanis többen fizették ki a 120 ezer dollárt egy-egy kocsiért, mint Nyu- gat-Európában összesen.” Az újgazdagok rávetették magukat a kapitalizmus egykor gyűlölt státusszimbólumára. Mint kiderült, Sztálin sem vonhatta ki magát a bűvölet alól, annak idején ezt az amerikai Buick testesítette meg. A generalisszimusz biztonságos autót akart, s így gördült ki 1936-ban a saját nevét viselő Párizs (MTI) — Kilenc AIDS-teszt felhasználást tiltott be a francia egészségügyi minisztérium. Franciaországban több mint harminc különböző módszerrel ellenőrzik a vérmintákat annak megállapítására, hogy a véradó nem fer- tőzőtt-e HÍV vírussal s ezek közül a rendelkezés főként a legkorábban kidolgozott, mára elavultnak minősített módszereket érinti. A bejelentés azonban szinte azonnal valóságos tömeghisztériát váltott ki. Philippe Douste-Blazy egészségügyi miniszter megnyugtató nyilatkozata ellenére a sajtó egy része máris azt a feltevést hangoztatja, hogy ezek a tesztek hibásak, az ellenőrzött személyek nem lehetnek biztosak eredményükhogy szólistaként is megállná a helyét, s ez Bili Clinton. Nos, az amerikai elnök november 18-án szaxofonjával lép a választói elé: a rádió élő adásban közvetíti azt a jótékonysági műsort, melyet a hajléktalanok megsegítésére rendeznek. Bár a program többek között Barbara Streisand és Dave Brubeck nevével is eladható lenne, a szenzációt mégiscsak az jelenti, hogy Tom Waits énekest Bill Clinton kíséri. A dal híres autógyárból a 8 hengeres, 5750 köbcentis, 7 személyes monstrum, amelynek a végsebessége elérte a 120 kilométert. Évente 20 kocsinál többet nem gyártottak, ez volt az álomautó a Szovjetunióban. Jalta azonban az autógyártásban is fordulatot hozott. A háború utáni Európa sorsát meghatározó konferenciára a saját kocsiját vitte az amerikai elnök, egy Packard 1800 típusú „utcai cirkálót”. Sztálint ezúttal is elbűvölte az amerikai autó. Amikor a konferencia befejeződött, Roosevelt Sztálinnak ajándékozta a megcsodált autót... Két évvel később Moszkva utcáin feltűnt a Packard ikernak, hogy fertőzött személyeket is egészségesnek nyilvánítottak az ilyen vizsgálatok alapján, viszont az is, hogy fertőzöttnek jelöltek meg egészségeseket is. A France- Soir például két teljes oldalon foglalkozik szerdán az üggyel, de nagy teret szentel ennek a többi párizsi reggeli lap is. Douste-Blazy szerint ezek a tesztek is megbízhatóak voltak, s beszüntetésüket az indokolja, hogy mára ennél sokkal korszerűbb módszerek állnak rendelkezésre az ellenőrzés céljaira. A miniszter nem tett olyan javaslatot, hogy azok, akik a most beszüntetett módszerekkel estek át vizsgálatokon, ellenőriztessék újra magukat, de az AIDS elleni küzdelem állami központja „zöld és az alkalomhoz illő: „Brother can you spare me a dime?” Testvér, tudnál nekem tíz centet adni? A műsor szervezője — nyilatkozata szerint csodálja Clinton elnök zenei tehetségét — meg van győződve arról, hogy ennek a programnak a rádióban és lemezen is nagyobb sikere lesz, mint amikor még csak elnökjelöltként bűvölte el hallgatóit Bili Clinton, egy nyilvános tévéműsorban, és állította maga mellé az ifjú választestvére, a motorház elejére tett típusjelzéssel: Zis 110. Feljegyzések szerint Sztálin 30 példányt rendelt személyes használatra a páncélozott — egyenként 6 tonnás! — autóból. S minthogy merénylettől tartott, úgy rendelkezett, hogy hat kocsi legyen bejáratos a Kremlbe, lefüggönyözötten, hogy sohase tudják melyikbe utazik... A Packard-Zis 110 több mint 20 évig képviselte a szovjet autóépítési csúcstechnikát, mígnem 1959-ben Hruscsov leváltotta. Egy Lin- coln-másolattal! Egyébiránt Roosevelt azt a Packard-mo- dellt vitte Jaltába, amelyet már 1945-ben múzeumi darabnak tekintettek Amerikában. kapcsolatot létesített arra, hogy tájékoztatást nyújtson az érdekelteknek, s ezt a bejelentéstől, kedd délutántól valósággal elárasztották a rémült hívások. Egyes jelentések szerint hárommillió vizsgálat eredményét tette kétessé a mostani intézkedés. Az AIDS-betegek támogatására alakult szervezet, az Act- Up szerdán felelőtlenséggel vádolta az egészségügyi hatóságokat. A szervezet .rendkívüli állapot” elrendelését sürgeti: a hatóságoknak haladéktalanul kampányt kell kezdeményezniük azért, hogy az érintettek jelentkezzenek újabb vizsgálatra, s a laboratóriumok tegyék közzé, milyen módszerrel végzik az elemzéseket, hoev az érdekeltókat. Az elnök tehát gyakorol, a napi politika feszültségeinek levezetéseként is. S hogy senki se zavarja, a műsort szervező impresszárió még ahhoz sem járult hozzá, hogy alkalmi együttesével az elnök testvére is beszálljon a produkcióba. Az elutasítás tömör volt és megfellebbezhetetlen: nem kockáztathatjuk bármivel a fellépés sikerét. Egyébiránt a másik Clinton, együttesének a Politics nevet adta. A tettes visszatért London (MTI) — A tettes visszatért a tett színhelyére, de vesztére, mert letartóztatták, és ezek után meglett a londoni British Museumból pénteken elrabolt 250 ezer font névleges értékű római kori ékszer és aranypénz. A Scotland Yard szerdán közölte, hogy letartóztatásban van egy olasz férfi, aki kedden déltájban betört a British Museumba és további római kori műtárgyakat tulajdonított el, épp a múlt heti rablás színhelyével szomszédos teremből. Akkor a rablók kijátszották a biztonsági rendszert, a második alkalommal azonban jól működött a riasztó- berendezés. A fogás után a rendőrség egy észak-londoni lakásban majdnem teljes egészében megtalálta a múlt heti zsákmányt, és még két férfit őrizetbe vett. Szakértők csak névlegesen becsülik 250 ezer fontra a rablott értékeket, és hozzáteszik, hogy pótolhatat- lanságuk miatt azok milliókat érhetnek meg gyanútlan gyűjtőknek. Úgy vélik, hogy a rablók lelkiismeretlen kereskedők megbízásából törtek be. Nagy-Britanniában a múzeumokat erősen védik, de a bűnözők kihasználhatják, hogy az export-import ellenőrzés elég szabados. — A kis pénzérmék, gyűrűk British Museum-i eredete nem szembeötlő. El lehet lopni őket reggel, és délután eladni egy párizsi régiségkereskedőnek. A Heathrow repülőtéren bárki átsétálhat a vámon római kori aranygyűrűvel az ujján, és senki sem kérdez tőle semmit — mondta egy szakértő a The Times-nak. Ő mondta... ,Az elnök kinevezte Fa- biust, mert ö volt a legfiatalabb, Rocard lett a miniszterelnök, mert 6 volt a legtehetségesebb. Ezután Madame Cresson következett, mert ő meg nő. Végül kinevezett engem, de ez már elég későn történt." Sztálin, az autómániás Nem sláger a Buckingham Palota A turistáknak tetszenek a hobbik, de a bőbeszédű taxisofőrök nem London (Reuter) - Alighanem összefügg azzal, hogy augusztus elsején két hónapra megnyitják a nagyközönség előtt az angol uralkodók rezidenciáját, a Buckingham Palotát, hogy hétfőn közzétették annak a közvélemény-kutatásnak az eredményét, amely azt tudakolta: miként vélekednek a Londonba látogató turisták a brit főváros nevezetességeiről? Nos, a Buckingham Palota nem bizonyult slágernek: a mpcrkp.rdp.zp.tt másfp.1 p.yp.r turista London legkiábrándítóbb épületének nevezte II. Erzsébet királynő legfőbb rezidenciáját, mondván, hogy az hivatali épülettömbhöz hasonlít. Nem járt azonban sokkal jobban a brit miniszterelnökök hivatalos rezidenciája, a híres Downing Street 10 sem — a második helyen végzett a Buckingham Palota után a legkevésbé vonzó épületek sorában. A Capital FM londoni rádió- állomás által végzett felmérés tanúsága szerint nagyon tetszik viszont a turistáknak a Westminster Palota — ahol a brit parlament ülésezik — és a XVÖ. századi Szent Pál Székesegyház. A listavezetők sorában a harmadik helyre a Harrod’s áruház került, megelőzve a Westminster Apátságot és a Towert is. Végül a turistákra a legmélyebb benyomást London „udvarias rendőrei” gyakorolták. Nem tetszettek ellenben nekik a bőbeszédű taxisofőrök, és visszatetszést keltett a londoni utcákon található szemét is. Újabb „AIDS-botrány” Tömeghisztéria a francia fővárosban — írja a France-Soir