Kelet-Magyarország, 1993. július (53. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-28 / 174. szám

1993. július 28., szerda KÖZÉLET Kelet-Magyarország 5 Vélemények a pótköltségvetésről (3.) Nyíregyháza (KM - B. G.) — Az Országgyűlés július elején parázs vita után meg­szavazta az áfatörvény mó­dosításáról szóló törvényja­vaslatot, s elfogadta a pót­költségvetési tervezetet is. Az igen nagy horderejű dön­tés előzményeiről, várható hatásairól vitát kezdemé­nyeztünk lapunkban is. Ez­úttal három párt képviselői fejtik ki véleményüket, s e hasábokon egyúttal le is zár­juk a diskurzust. Szabad Demokraták Sző' vétségé, Gulyás József: Az SZDSZ nem támogatta sem az általános forgalmi adó további kiterjesztésére irá­nyuló, sem a pótköltségvetés­ről szóló kormányzati, kor­mánykoalíciós előterjesztést. A pótköltségvetés benyúj­tásával az Antall-kormány beismerte, hogy a tavalyi költ­ségvetés beterjesztésekor el­számolta, illetve „elígérte” magát. Lassú növekedést, az ország helyzetének jobbra for­dulását ígérte rövid távon is. Ezzel szemben a gazdasági növekedésnek nemhogy a jelei nem mutatkoznak, hanem egy jövőbeni növekedés alapjai­nak a megteremtésével is adós maradt a kormány. Idén a jö­vedelmek további nyolc szá­zalékkal maradtak el a még mindig magas inflációtól. Soós Károly Attila SZDSZ- es képviselő, a költségvetési bizottság elnöke az említett törvények vitájában kifejtette, hogy az adókivetés nem tisz­tán gazdasági kérdés, hanem erkölcsi kérdés is, hiszen ami-; kor egy kormány támogatá­sára a parlamenti többség adót vet ki, akkor áldozatot követel az ország polgáraitól. Többlet­terhet azonban csak akkor lehet a lakosságra róni, ha a ki­adási oldalon nincsenek pazar­lások, ha az ország kormánya képes a központi kiadások racionalizálására. Ezzel szemben a kormány nem elégedett meg a tavalyi költségvetésben meghatáro­zott központi költségvetési forrásokkal, hanem év közben a romló gazdasági kilátásaink közepette elérkezettnek látta az időt arra, hogy új hivata­lokat hozzon létre, béreket emeljen a minisztériumokban, előkészítse a kormány várba költözésének milliárdos beru­házást igénylő grandiózus ter­vét. Érdekes, amíg a kormány­zat nem volt abban bizonyos, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió közszolgálati média he­lyett „kormányszolgálati” mé­diaként működik, addig a kor­mánypárti politikusoknak túl drága volt pl. a televízió, s egy milliárdot zároltak a tavalyi költségvetéséből. Most azon­ban, amikor már a kormányza­ti befolyás érvényesül a tv-nél és a rádiónál, év közben a növekvő költségvetési hiány ellenére milliárdokkal jutal­mazzák a médiák lojalitását. Hosszasan lehetne még sorol­ni azokat a jelentős költ­ségvetési tételeket, melyeknek semmi közük nincs a gazdasá­gi folyamatok pozitív megvál­toztatásához. Ráadásul az a módszer, amellyel a költségvetési hiány által keletkezett lyukak betö­mésére igyekszik a kormány, ellentétes a deklarált gaz­daságpolitikájával. Nem szok­ványos és nem is korrekt eljá­rás az, hogy egy kormányzat az év elején az év egészére meghirdet egy konkrét gazda­sági környezetet, amelyhez al­kalmazkodva kialakítják a gazdasági élet szereplői a saját stratégiájukat, és év közben az adók, adott esetben az álta­lános forgalmiadó-kulcsok emelésével felborítják azt. Ez nem igazán vállalkozásbarát megoldás. Van egy olyan kormánypárt, amelyik úgy igyekszik kibújni a kapkodó, átgondolatlan és következményeiben rossz döntések felelőssége alól, hogy fenntartásait hangoztat­ja, azt a látszatot kelti, mintha ő sem értene egyet a kor­mányzati politikával, ugyan­akkor nem vonja le az ilyen esetben adódó következtetést, nem mond le a kormányzati hatalom nyújtotta előnyökről, hanem megszavazza az adó­emelést és a pótköltségvetést. A saját többségében koráb­ban elbizakodott kormány szá­mára fontos figyelmeztetés az, hogy csak a független kép­viselők jelentős részének aktív támogatásával sikerült meg­szavaztatniuk az áfa- és a pótköltségvetési törvényt. Iljfpn esetben, amikor egy kor­mány elveszíti a választók többségének a bizalmát, és megcsappan saját parlamenti többsége, törekedni kell arra — különös tekintettel az ország romló helyzetére —, hogy a ciklus hátralévő részé­ben fontos kérdésekben kon­szenzussal, valamennyi parla­menti párt bevonásával egyez­tetve szülessenek meg a hosz- szú távra szóló döntések, illet­ve a törvények. A nyitás politikájával, a megegyezés keresésével azon­ban még mindig adós az An­tall-kormány. Független Kisgazdapárt, Hoványi Ferenc: A Független Kisgazda Föld­munkás és Polgári Párt egy­séges nemmel szavazott a pótköltségvetési vitában, nem járult hozzá ahhoz, hogy a bér­ből és fizetésből élők, vala­mint a már több mint 2 millió létminimum alatt élő állam­polgár elviselhetetlen terhét még tovább növeljék azért, hogy a manipulativ úton fenn­tartott koalíció fennmaradjon. Azt mondják a történészek, hogy a történelem nem ismétli meg magát. Akkor hogyan lehetséges az, hogy ismerős a zsarolás, az IMF-el való ijeszt­getés politikája? Ismerve a vidék elkesere­dettségét, azt, hogy a tavaszi vetésekhez a gazdák az utolsó pénzüket is felhasználták, s az ezt követő aszály után a nem létező bevételüket még áfa is terhelje—több mint felelőtlen intézkedés. Mikor százak és ezrek nem, vagy alig tudják kifizetni a havonta kézbesített emelt villany-, gáz-, vízszám­lát, rájuk még további terheket rakni..., ez már cinizmus. Ahe­lyett, hogy körülnéznének az államháztartás munkájának, költségvetésének háza táján. Jobban figyelembe kellene venni azokat az intő véle­ményeket, amik neves politi­kusoktól származnak: tisz­tességesen megállapított adó­ra, s azok szigorú behajtására lenne szükség, hiszen még így is több jutna a megélhetésre. Nem szabadna folytatni a je­lenlegi gyakorlatot, hogy köny- nyebb behajtani az adót a ki­szolgáltatott, fix fizetésből élőktől, az új, vagy kényszer- vállalkozóktól, de lehetetlen a dörzsölt, nagyban játszó ügyeskedőktől, főleg, ha a jól informáltság megvásárolható, s az összefonódások köre egy­re bővül (lásd: privatizáció). Párti in V móri okkor carv. mogatná az új áfa-törvényt, s a hozzá kapcsolódó pótkölt­ségvetést, ha beválna a kor­mány fenyegetőzése és előre­hozott választások lennének. Széles rétegek válla már ro­gyadozik a rájuk pakolt terhek alatt. Az áHamadóság növeke­dése nem csak az állítólagos politikai rendszerváltás követ­kezménye, hanem kimondot­tan a szakértelem hiányával magyarázható, ami kapkodás­hoz vezetett, míg a lényeges döntésekkel, mint a fellen­dülést segítő olcsó hitelek, tá­mogatások stb. adós maradt. Sajnos a jövő képe is kiraj­zolódik azzal, hogy a padlóra került ipar után mélyponton van a mezőgazdaság is, játék­szere lett egyes csoportoknak. Ezek után nincs mivel magya­rázni a bizonyítványt. Aki ezeket a körülményeket elfo­gadta, álomképben ringatta magát, mert lehet, hogy a kor­mány élete meghosszabbo­dott, de — e pazarló kormányt eltartóké igen is romlik — a munkanélküliség nem állt meg, sokan kikerültek a tá­mogatottak sorából, és véges az önkormányzatok pénztárcá­ja is. Magyar Demokrata Fórum, Takács Péter: Költségvetést, méginkább pótköltségvetést védeni, akár indokolni is, politikusi őrült­ség, majdnem biztos vereség, mert a felelősséget magáról joggal elhárító ellenzék hang­zatos szólamokkal törölhet le minden érvet a porondról. Csak általános minősítéseket kell hangoztatnia: „felelőtle­nül tervezett a kormány”; „felemészti az államháztartás bevételeit a kormányzati bürokrácia ésszerűtlen túlbur­jánzása”; megszaporodtak a „politikai indítékú kiadások”; esztelenül növekszenek a „ fegyveres testület névre hall­gató kiadások” a kormány go­noszságainak „áldozataivá válnak a közalkalmazottak, a pedagógusok...., az egészség­ügyi dolgozók...,, stb .......... stb...” Mintha csak a bűn- szövetkezet alakult volna a demokrácia egyik pólusán, hogy az ellenzék szemeláttára kifossza az országot a koalí­ció. Az a koalíció, amelyiket felelősségvállalásának első pillanatától Mucsának, mániá­kus hatalom-bitorlónak, gaz­emberek gyülekezetének titu­lál a sajtó, a szürkeállomány­nyal fölösen terhelt ellenzék, és folytonosan szidalmaz a tár­sadalom. Külső jelekben tökéletes a demokrácia. Formailag ugyan­az történik a magyar sajtóban és a parlamentben — költ­ségvetés, méginkább pótkölt­ségvetés kapcsán — ami az angol sajtóban és a londoni parlamentben. Bár székeket még nem vagdostunk egymás­hoz. A felelősséget vállaló Mu- csa mégis úgy látja, másról van szó. „Felelőtlen tervezés” mellett a koalíció padsoraiban hallat­szanak a tőlünk délre dörgő ágyúk, géppisztoly-ropogá­sok... S ennek következmé­nyeire is fogékonyak vagyunk. Csak a balkáni konfliktusok 1 milliárd dollárral növelték az ország veszteségeit. Sem a költségvetés tervezésekor, sem azóta nem hallottam el­lenzékieket erről szólni. A sajtó is szívesen hallgatásba burkolja a tényt. Fizetőképte­lenek hajdan volt piaci part­xT.i------ - *• • meg a fizetőképes piacok igé­nyei szerinti termelést. Mint ahogy lépten-nyomon tájé­kozódunk arról is: mióta tar­tanak és miként mélyülnek a depressziós folyamatok a vi­lággazdaságban. Látjuk, érzé­keljük azt is, milyen viharfel­hők torlódnak egymásra az El­bától Vlagyivosztokig, s hol, merre dörög az ég közvetlen szomszédságunkban. Nem­csak nekünk, a koalíció balga gombnyomogatóinak, ezekre a folyamatokra nincs válasza a bölcsességgel agyonterhelt el­lenzéknek sem, de a világ No- bel-díjas közgazdászainak sem, és a clintoni méretű poli­tikusoknak sem. A választ — éves költ­ségvetés készítésével, sajnos időnként a pótköltségvetés kényszerével is — a magyar- országi társadalomnak együtt kell keresnie ezekre a hazai és világbéli kihívásokra. Botlá­sokat és sikereket is együtt viselni. Lehet és kell tiltakozni az áfa ellen; lehet és kell szid­ni a kormányt; de lehet és kell is védeni azt a kormányt, ame­lyik az Elbától Vlagyi­vosztokig egyedüliként volt képes biztosítani immár 3 éve a társadalom és az ország mű­ködőképességét minden ösz- szeomlást, felfordulást, totális csődöt jövendölő sarlatánság ellenére. Botladozik ez a kormány és ez a koalíció, bár fél- vagy ne­gyedannyit, mint amennyit az ellenzéki hatalomgyakorlás alatt botladozó önkormányza­tok. Talán még pazarolni sem pazarol annyit a kormány, mint amennyit ráfognak, de biztosan csak negyedét-ötödét annak, amit — mondjuk — a nagyvárosi önkormányzatok. A pótköltségvetést a parla­ment megszavazta. Nem tu­datlanságból, nem a kormány iránti feltétel nélküli lojalitás­ból. Nem is azért, hogy annak a népnek, társadalomnak árt­son, amelyikkel a koalícióhoz tartozó képviselők is meg akarják magukat mérettetni 1994-ben. A parlament azon része, amelyik Magyarország történetének egyik legnehe­zebb négy esztendejében, az Ázsiától, a gyarmati sorstól való megszabadulás minden gazdasági és társadalmi ne­hézségét, a gazdasági, szelle­mi és erkölcsi leépülés mély­pontján merte vállalni a la­kosság 1990-es akaratából a felelősséget; a mostani pót­költségvetést azért szavazta meg, mert garanciát kapott ar­ra, hogy másfél milliárd dollár erejéig korszerűsítik a vasutat; autópályát építenek; az önkor­mányzatok folytathatják a gázvezeték építését; megte­remtik 1-2 éven belül a tele­fon iránti igény kielégítésének a biztos lehetőségét. A koalíció 54 százalékos arányban megszavazta a pót­költségvetést, mert szabad ország szabad emberei által választott parlamentnek fele­lőssége van a társadalommal szemben. És csak szabad or­szágban, demokráciában le­hetséges, hogy a politikai el­lenzék — az igazi okokat el­hallgatva — tücsköt-bogarat „ráhordhasson” azokra, akik nemcsak a magyarság nehéz sorsát, nemcsak a társadalom olykor jogos indulatait cipelik vállukon és lelkűkben, hanem a rendes évi, és olykor a kény­szerű pótköltségvetések meg­szavazásával is, mégiscsak működőképes szabadságban, az állampolgári esélyegyen­lőségért folyton harcolva, megőrizték a szabadságot és a demokráciát ennek az ország­Jegyzet Lakhatás Kovács Éva n okán várták, s végre lJ megszületett: mint köz­tudott, a lakástörvényt hosz- szas vita, számos módosító indítvány figyelembevétele után, a kormánypárt és el­lenzék egyetértésével szinte a nyári szünet előtti utolsó pillanatban, de mégis meg­hozta a parlament. A kép­viselők bizonyára valamen­nyien tisztában voltak azzal, hányán figyelték feszülten a döntést, mennyien vannak azok, akik a tisztázatlan helyzetből végre szeretnének kilépni, s megtudni, megve- hetik-e lakásukat, azt az ott­hont, amelyet hosszabb-rö- videbh éve laknak, s amely-' ért a már ma sem alacsony lakbért fizetik. Többségük nem azért lenne vevő, mert halomban áll a pénze, s nem tud mit kezdeni vele, azért spórolt és kuporgatott, hogy ha léphet, lépjen, biztos fedél legyen a feje fölött, s ne le­gyen senkinek kiszolgálta­tott. A törvény számos módosí­tás, variáció, hosszas vita után mostanra megszületett, bár életbe mindmáig nem lépett. Sokan szeretnék, ha erre soha nem is kerülne sor. Az önkormányzatok egy ré­sze egyenesen fel van há­borodva, törvénytelenséget, a helyi ügyekbe való durva beavatkozást emleget, mások meg kihasználva az átmeneti időt, sebtiben kft.-be viszik a lakásvagyont, vagy gyorsí­tott ütemben lakbért emel­nek. Utóbbi figurát leg­durvábban a kaposvári hon­atyák játszották, amikor háromszáz százalékkal emel­ték meg a havi bérleti díjat. Igaz, amilyen durva volt az ötlet, olyan hamar hamvába is holt, hiszen a felbőszült lakosság a hír hallatán az utcára ment, s hevesen tün­tetett. Azóta is gondolkodom, vajon mire számított Ka­posvár polgármestere? Jám­bor birkáknak nézte az ott: élő embereket, s azt hitte, azok az ügyintézés gyor­saságát dicsérik majd, nem pedig a honatyák kapzsi­ságát „értékelik" ? Megható egyébként, aho­gyan egyes önkormányzatok a közös vagyon elvesztése, miatt a törvény megszületése óta egyfolytában aggódnak- Mint látszik, leginkább a fő­városi kerületek első számú vezetői elégedetlenek, ők bi­zonyára tudják, valójában miért. Mert amit a nyilvá­nosság előtt védekezésül el­mondtak, igencsak rászorul a bővebb magyarázatra, az érthetőbb bizonyításra. El kell fogadnunk, hogy Magyarországon piacgaz­daság kiépítése folyik—nyi­latkozta nemrég a lakástör­vénnyel kapcsolatban a Belügyminisztérium illeté­kese. Ez pedig,—derült ki a to­vábbiakban, azt jelenti, hogy az önkormányzatoknak is tu­domásul kell venniük: azok a törvények is vonatkoznak rá­juk, amelyek nem a hivatal­nak, hanem a lakosságnak kedveznek. Márpedig a nem­rég megszületett lakástör-1 vény ilyen... Cserkészek Csarodán Közös foglalkozás a táborban A szerző felvétele Csaroda (KM-M. K.) — Július 18-ától 10 napon át száznál is több cserkész vet­te birtokba Csaroda Nem­zetközi Cserkésztáborát. A helyi önkormányzat terem­tette meg az alapját a tábor­nak. Sátrakat a Magyar Cser­kész Szövetség tisztjei a körzet országgyűlési képvi­selője segítségével a polgári védelem megyei parancs­nokságától kaptak térítés- mentesen. A résztvevők, akik Székely­földről, Kárpátaljáról, Ka­nadából, s az ország külön­böző részeiből érkeztek, a tá­bor végeztével segédtisztek lesznek. Ugyan a csarodai polgármesteri hivatal két ku­tat is furatott az erdei tisztá­son, azonban ennek bevizs­gálásakor kiderült, hogy fo­gyasztásra nem alkalmas, Í(TV miVpnf 97 p1Á7n lajtkocsival szállítottak ivó­vizet a táborba. A résztvevők magukra főznek egy helyi szakácsnő segítségével. A táborlakók 1500 forintos részvételi díját különböző pályázati pénzek­ből egészítette ki a szövet­ség. Igazi nomád körülmé­nyek között ismerkednek a fiatalok a cserkészéletnek a mikéntjével, hogy innen ha­zatérve újabb cserkészcsapa­tok beindításánál segéd­kezzenek. Megismerték a kosárfonást, bőrözést, fafa­ragást éppúgy, mint a sütést, főzést, szervezést, az őrsök összefogását, irányítását. Több egyházi éneket is ta­nultak, ebben segített az is­mert népdalénekes, Béres Ferenc, aki annak idején maga is részese, formálója volt a magyar cserkészmoz­--------1-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents