Kelet-Magyarország, 1993. július (53. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-27 / 173. szám
2. oldal Cél a kulturált taxizás mmmm m 2. oldal Lelepltze szabálysért < t^ 3. oldal A postás nem csenget AP-felvétel Francois Mitterrand, francia köztársasági elnök, Londonba érkezett az angolfrancia csúcstalálkozóra. A francia elnököt John Major, angol miniszterelnök fogadta Fokváros Fekete fegyveresek támadtak meg egy templomot vasárnap esti mise idején, Fokváros fehérek lakta előkelő külvárosában: gépfegyverekből tüzet nyitottak a hívőkre, és kézigránátokat hajítottak a gyülekezetbe. Legalább tizen életüket vesztették és ötvenen megsebesültek — jelentette rendőri forrásokra hivatkozva a Reuter és az AP. Peking Az amerikai-kínai rakétavita Warren Christopher amerikai és Csien Csi-csen kínai külügyminiszter vasárnapi, szingapúri tárgyalása után is ugyanott tart, ahol előtte. Christopher szóba hozta kormánya gyanúját: Kína vét a „rakétatechnoló- gia-ellenőrzési rendszer” elnevezésű nemzetközi megállapodás ellen, mert 300 kilométernél nagyobb hatótávolságú rakéták alkatrészeit és gyártási technológiáját adja el Pakisztánnak. Washington Líbia egy újabb ajánlattal egyezségre szeretne jutni az 1988-ban felrobbantott PanAm-gép áldozatainak hozzátartozóival. A tripoli ajánlat lényege, hogy sem Nagy-Britanniának sem az Egyesült Államoknak, hanem egy harmadik, semleges országnak adná át azt a két líbiai állampolgárt, akiket a PanAm-járat felrobbantásával gyanúsítanak. Szöul Hétfőn lezuhant egy belföldi utasszállító repülőgép Dél-Koreában az ország déli részén fekvő hegyekben. A gépen utazó százhat főből harminchármán élték túl a szerencsétlenséget. Ára: 14,80 forint L. évfolyam, 173. szám Létminimum A létminium alatt élők száma folyamatosan emelkedik a romló gazdasági körülmények, a növekvő munkanélküliség, a jövedelmek differenciálódása következtében. A KSH értékelés szerint a létminimum alatt élők száma a múlt év közepére 1,6 millióra — az összlakosság 15,6 százalékára — növekedett. Felújítás Kedden üzemkezdettől — várhatóan két héten át — pályafelújítási munkák lesznek a 4-es és a 6-os villamosvonal Moszkva tér és az Oktogon közötti szakaszán. Emiatt hétköznap 30, hét végén pedig 25 csuklós villamos- pótló autóbusz szállítja majd az utasokat — hangzott el a BKV sajtótájékoztatóján. Hazajöttek Több mint egy évi szolgálat után visszaérkezett Magyarországra az a 129 fős rendőri kontingens, amely Kambodzsában az ENSZ kötelékében teljesített szolgálatot. A kéksapkásokat Túrós András vezérőrnagy köszöntötte a Ferihegyi repülőtéren. Kijelentette: a magyar rendőrök nemes feladatot kaptak a sokat szenvedett Kambodzsában, részt vehettek a demokratikus választások biztosításában, az emberi jogok betartatásában. Viharkárok A kormányt e heti ülésén tájékoztatja Medgyasszay László, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára a Szigetköz falvait sújtott vihar és jégverés okozta — több mint százmillió forintra becsült — kárról. A segítség forrását még fel kell kutatni. Az esetleges segítség a kormány döntésének függvénye. Engedély A szlovákok már megadták a vízjogi engedélyt a dunakiliti fenékküszöb építéséhez. Magyar részről az engedélyt a Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság adja ki, valamennyi szakhatóság hozzájárulása esetén. Mint a székesfehérvári szervezet igazgatója, kiadásához több szakhatóságtól, így például a tervezésben és a kivitelezésben is szerepet vállaló Győri Vízügyi Igazgatóságtól már megkapták a hozzájáruló határozatot. Kétmilliárdos huszárvágás Védi a megyeszékhely vagyonát Nyíregyháza közgyűlése Nyíregyháza (KM) — Rendkívüli ülést tartott tegnap délután Nyíregyháza közgyűlése, többen szabadságukat megszakítva vettek részt rajta. Sürgető téma miatt hívták össze a képviselőket: dönteni kellett a nem lakás céljára szolgáló helyiségek sorsáról. Mivel az eredetileg 1991 tavaszára meghozni tervezett lakástörvényből semmi sem lett, s legutóbb vitatott törvényt alkotott meg a parlament az önkormányzati tulajdonú helyiségekkel kapcsolatban, számos önkormányzat fellépett érdekei érvényesítésére (Eger, Pécs, Kecskemét, Debrecen stb.). Az elfogadott törvény ugyanis a BelügymiTanácskozás a műemlékekről Nyírbátor (KM) — Október 4-én négynapos tudományos konferencia kezdődik Nyírbátorban, ahol ezúttal a műemlékvédelem hazai szakemberei adnak egymásnak randevút. A Tizenhetedik Országos Műemléki Konferencia védnöke Gyurkó János miniszter, témája pedig a Műemlékvédelem és településfejlesztés lesz. A szervezők nemcsak a kifejezetten műemlékvédelmi szakembereket várják, számítanak az önkormányzatok, műemlékvédelmi és idegen- forgalmi bizottságok, faluvédő egyesületek, tervezők és kivitelezők képviselőire, részvételére is. A számos érdekes előadás mellett színvonalas kirándulásokra, társas programokra is sor kerül, amelyeken a konferencia vendégei élőben is megtekinthetik azokat a megyebeli építészeti értékeket, műemlékeket, amelyeknek megőrzése, védelme a jelen és a jövő embereinek is egyaránt kötelessége. nisztérium tervezetének megcsonkított, alakítgatott változata, többek szerint elképzelhető, hogy a köztársasági elnök nem írja alá. Az viszont tény: az Alkotmánybíróságnál megtámadják számos paragrafusát, mivel a települések érdekeit sérti. Az önkormányzatok alapvető feladata a vagyon védelme, illetve a lakosság javára hasznosítása. Ezért került most a nem lakás céljára szolgáló helyiségek ügye a közgyűlés elé, nehogy közel kétmilliárdos vagyoni kár érje a megye- székhelyt. A nagy többséggel megszavazott rendelet értelmében Nyíregyháza közgyűlése létreNyíregyháza (KM) — Megyénkben már több mint három hónapja tart a regisztrált munkanélküliek számának csökkenése. Májusban 621-el kevesebb munkanélküli szerepelt az állástkeresők között, mint a korábbi hónapokban. Júniusban már „csak” bő 58 ezer munkanélküli szerepelt a nyilvántartásokban — kaptuk a tájékoztatót a megyei munkaügyi központ statisztikai és elemzési osztályán. A statisztikát csak összehasonlító számokkal lehet és kell kezelni. A csökkenés nem csak annak tudható be, hogy egyre több új munkahelyet teremtettek. A csökkenő tendencia hátterében a következő tények húzódnak meg. Az elmúlt hónapokban egyezerhat- százan munkát találtak az állást keresők közül. Nem kevesebb mint 2946 munkanélkülinek lejárt az ellátási időtartama, közülük sokan vagy alkalmi munkából élnek, vagy vállalkozásba kezdtek. Nyolchozta a Nyíregyházi Vagyonkezelő Kft.-t (a volt IKSZV- ből), kezelésébe adva e vagyont is. Határozatba foglalták: az önkormányzat által felvett 200 milliós hitelre 400 milliós jelzáloggal terhelik az ingatlanokat, visszavonták a bérgarázsok elidegenítésére vonatkozó rendeletet, kijelölték azokat az épületeket, melyek sorsa a bontás, a teljes rekonstrukció, vagy az átalakítás lesz, illetve műemlék- védelmi szempontból védettek. A döntés eredményeképpen — s így talán a vitatott parlamenti határozat ellenére — nem kell majd elkótyavetyélni az önkormányzat vagyonát. vanhárom munkanélküli az utóbbi hónapokban megyénk önkormányzatainál közhasznú munkát kapott. Ötven munka- nélküli önálló vállalkozásba kezdett. Kettőszázhatvan állástalan nyugdíjra vált jogosulttá. Hetvenöt munkanélkülinek megszüntették a járadék folyósítását, mert ők nem működtek együtt a munkaügyi szervekkel, illetve nem vállalták el a felkínált munkát. A statisztikához tartozik az is, hogy az utóbbi hónapokban kis híján 200-al növekedett az újonnan belépő munkanélküliek száma, s 2800-al nőtt a szociális, vagy jövedelempótló támogatásban részesülők „serege”. Az átlagos munkanélküliségi ráta már „csak” 21,1 százalékos megyénkben. A nők munkanélküliségi aránya viszont 37,5 százalékos. Baktalórántháza térségében 28, Nagyecsed térségében 27,7, Vásárosnamény térségében 27,4 a munkanélküliségi ráta. Kevesebben munka nélkül Megnyílt a Nyíregyházi Nyári Egyetem A legfrissebb mm 11 r ét Felhívás véradásra Nyíregyháza (KM - K. É.) — Nagy bajban van, ezért a lakossághoz fordul segítségért a Megyei Vérellátóközpont. Dr. Fodor Erzsébet főorvostól megtudtuk: kifogytak a készletek, s immár a kórházi betegellátást veszélyezteti a súlyos vérhiány. Különösen nagy a probléma az úgynevezett Á negatív és 0 negatív vércsoportú vérek esetében, hiszen itt már szinte alig tudnak az operációkhoz vért biztosítani. A főorvosaszony a rászorulók nevében ezúton is kéri azokat, akik az Á negatív illetve 0 negatív vércsoportba tartoznak, s az utóbbi három hónapban nem adtak vért, gondoljanak a bajban lévőkre, s mielőbb jelentkezzenek önkéntes véradásra Nyíregyházán, a Bocskai úton lévő véréíll- tóközpontban, ahol a hét minden napján reggel nyolc és délután három óra között várják és fogadják őket. Ä vérhiány oka a szakember szerint az, hogy a nyári hónapokban eleve kevesebben jelentkeznek véradásra, miközben ezekben a hetekben a hasonló időkben megszokottnál jóval több a megyei kórházban a, sok vért, illetve vérkészítményt igénylő súlyos műtét, illetve a közutakon a súlyos sérülésekkel járó baleset. mmmmm 7. oldal Elektronikai cikkek vakoknak Hiló. oldal Gyanúsan jól alakul minden ból és az Egyesült Államokból. Öt vendég a művelődési minisztérium, valamint a nyíregyházi és a megyei önkormányzat ösztöndíjával vesz részt a rendezvényen. A programokat úgy állították össze, hogy az előadások taglalják a hazánkban most lezajló társadalmi átalakulás jelenségeit, amellett kitekintsenek hazánk és az európai régió kapcsolataira. Bőven lesz alkalom a kötetlenebb tájékozódásra is, hiszen több kirándulást szerveznek, felkeresik megyénk nevezetes helyeit, és megismerkedhetnek hazánk népművészetével is. Gyertek... és tanuljatok! Harasztosi Pál felvétele 1993. július 27., kedd A magyar változásokkal ismerkednek külföldi vendégeink lan, hogy megnyitotta kapuit a német nyelvű Nyíregyházi Nyári Egyetem. Július 26-án a két hétig tartó rendezvény- sorozat megnyitóján dr. Barabás László főiskolai docens tartott előadást dióhéjban a magyar történelemről, majd a vendégek Vásárhelyi András, a nyári egyetem titkára kalauzolásával városnéző sétán ismerkedtek a megyeszékhely- lyel. Hagyományos már Nyíregyháza életében a nyári egyetemi programsorozat, amelyet a TIT rendez. Idén negyvenegy hallgató érkezett, többségük Németországból, továbbá Románia erdélvi részéről. FinnorszáeA nyári egyetem résztvevői Nyíregyháza nevezetességeivel ismerkednek Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM - BE) — SOMMERUNIVERSITÄT feliratú útbaigazító táblák adják tudtul a tanárképző főisko-