Kelet-Magyarország, 1993. július (53. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-24 / 171. szám
12 [ % ‘Keíet-Ma/warorszéfl hétvégi mttékfcte 1993. júdus 24. Temesi Ferenc N agyon lázították a port a Kácsa utcában a gyerekek: a méta nevű játékban, amelynek legközelebbi rokonai a baseball és a krikett, bizony sokat kellett futni. De hiszen mi volt ez a porfelhő a tengődi esőhöz képest, mely néven a táltos széllel érkezett homokvihart illették azok, akiknek esztendőnként részük volt benne. Mint ennek a három alaknak is ni, akik nagyon célirányosan lépkednek a porlódi utcán, melyet a várost elnyelő árvíz előtt titokzatos módon még Liba utcának hívtak volt. Messze-é kenyér né’kű’? A kérdés egy napsugárdíszes ház előtti pádról érkezett, egy deres harcsabajusz alól. Csak ide, Becsey uramhoz kaszáé’, felelte az egyik tengődi ember, akinek szalma volt tűzve a kalapja mellé. Meg is álltak mindjárt a következő háznál, ahol egy esőverte, napszítta kasza hirdette a vasárus dicsőségét. Nézhetöm a métát, kérdezte a gyerek, aki nagyon formázott az alacsonyabbik férfihoz. Nézhedd, hangzott a felelet. Szívem szerint ezt a kaszát vönném mög, mondta a fiatalabb férfi. A szalmaszálak megrezdültek a kalapján. Csak olyat tösznek ki, ami jóFélig mán mögötte a rézs- da, legyintett a másik, és belépett az ajtón. A szalmás kalapú követte: nem azért hívta ide kaszaválasztónak Tóth Jánost, mert annyira biztos lett volna dolgában. A takácsmester, aki mindinkább aratógazdai keresményéből és tekintélyéből élt, megvárta, míg előkerül a vasboltos, aki ugyan nem hallott még harangozni egy Mikszáth nevű, modernista íróról, de annál jobban üs- mérte Tóth uramat. Kaszát gyüttünk nézni, mondta köszönésképpen Tóth János. Ami azt jelentette: De nem biztos, hogy vöszünk is! Hát nézzenek csak körül kendtök, mondta a kereskedő, és visszament a raktárba. Nem az ő idegeinek való volt, ami ezután következett. A fiatalabbik férfi olyan gondolomformán kiválasztott egyet a mezők kardjainak rengetegéből, a szájához emelte, és rákiáltott: Hukk! De bizony a kaszapenge nem szólt vissza. Már nyúlt is a következőért. Letört a kalapja mellé tűzött szalmából egy gyufaszálnyit, meg- nyálazta, keresztben a kasza ormára tette — szépen hosz- szára fordult, mint a parancsolat. János bátyám, ezt nézze mög!, mondta bizakodón. Tóth János elővett a zsebéből egy krajcárt, lapjával végighúzta a kasza élén — az érme többször is megszaladt. Mindenesetre nem ragadt. Ennél még éggy sarló is jobb, Mátyás, adta ki a verdiktet. Némi kedveskedés is volt e szóban, mert a kaszavásárlót eredetileg Mihálynak keresztelték. Belügyminiszteri engedéllyel változtatta meg a nevét Hugyozó Mihályról Hugyozó Mátyásra. Más baj nem volt vele. En azért bízok hozzá, erősködött a Mihály- ból lett Mátyás, de nem tudom möghatározni magamat, megvögyem-é vagy sé. Ezért vagyok én itt, gondolta Tóth János. Mög azér’ mer’ a kendörvászon rőtjiér’ mán két kiló rozsot sé adnak, mondta benne egy másik hang. Lekapta a kalapját, a pengét lapjával a fejére tette, és szó nélkül meghúzta a két végénél. A kasza elgörbült. Válasszon kend, János bátya. Hugyozó Mihály belenyugodott sorsába. Pedig hasonlatos volt ez ahhoz, mintha feleséget választana neki az aratógazda. Tóth János méltósággal nyomta a fejébe a kalapot. Hosszasan szemrevételezte a pengeerdőt. A szeme megállapodott egy fehéren csillogó kaszán, amely egy árnyalatnyival világosabb volt a többinél. Kézbe fogta, óvatosan végighúzta az ujjait az élén meg a fokán. Az arca nem árult el érzelmeket. Váratlanul rácsapott vele egy üllőre, és földobta a levegőbe. A penge tiszta, magas hangon zengett, mint az elsőáldozó lányok kórusa a templomban. Tóth János lehajolt érte az olajos, fűrészporral beszórt padlóra. Ez lössz a’, mondta. Erre a szóra a boltos is előkerült. Hogy adi?, kérdezte Tóth János. Ahogy tavaly. A vaskereskedő ezzel útját állta minden alkudozásnak. Mit volt mit tenni, fizetni kellett. Mán tavaly is nagyon főcsapta az árát ez a vásáros, mondta odakünn az aratógazda az újkaszásnak. Mintha még picillötte is vóna érte a pénzt! Hugyozó Mihály Mátyás az örvénél fogta a vállának támasztott pengét, akár egy kardot. De evve’ e’vághatnád a csontját is, mondta a kaszaválasztó. Odaértek a métázókhoz. A régibül fűrészt csinyá- lok, mondta a megszépült nevű. Palkó! A gyerek az első szóra hozzájuk futott. Nem kérdezett semmit, akinek volt szeme, láthatta a kaszát, meg a tulajdonos büszke arcát. Akarsz-é vasáros lönni, Palkó?, kérdezte Hugyozó Mihály, illetve Mátyás. Akar a ménkű, mondta a fiú óvatosan. De magában egy nótát dúdolt imigyen: En mán többet nem kapálok, bótosinasnak állok... Hát hunn lösz az áldomás, Mátyás, kérdezte az apja. Mög né bántódjék kend érte, de odahaza a Masa szülém bormérésibe. Nagyon möglelkölt a feleségöm, hogy még napszállat előtt otthon legyek! Tóth János megvetően hallgatott. Amikor elindultak, Palkó közbekottyintotta: És mi vóna, ha ez a kasza mégsé vágna majd röndö- sen? Az apja kész volt a felelettel: Ha nem úgy vág, ahogy köll, akkor vagy a kasza, vagy a kű, vagy az embör, vagy a fű az oka. Hogy kétség ne maradjon, az embör szóra tette a hangsúlyt. Dám László Aligha van hazánkban olyan település, ahol ne találkozhatnánk a XVI-XVn. század nagy, az egész európai kultúrát átható stílusirányzatának, a barokknak valamilyen emlékével. Ebben a korban — különösen annak második felében — formálódik ki városaink és falvaink ma is jellemző építészeti képe. Ekkor alakult ki például Sopron, Győr vagy Eger gyönyörű barokk belvárosa, akkor építik újjá, s szükség szerint bővítik falusi templomaink többségét. Román és gótikus stílusban épült kis középkori templomaink ekkor öltenek magukra barokk köntöst. Ekkor vált általánossá, hogy a falu földesura a település egy meghatározó jelentőségű pontján építi fel kastélyát a hozzátartozó parkkal, uradalmi épületekkel, magtárakkal, malommal. S ide nemcsak olyan kiemelkedő alkotások sorolhatók, például az Esterházyak kismartoni, a Szavoyaiak ráckevei, a Grassalkovichok gödöllői stb. kastélyai, hanem közép- és kisnemesi kúriák egész sora. Ez a stílus határozza meg nagyvárosi polgárházainkat, középületeinket, s különösen az egyházi építészet kiemelekdő alkotásait, mint például az egri minorita vagy a győri karmelita, a budapesti vagy debreceni Szt. Anna templomokat, vagy a zirci és tihanyi apátság épület együtteseit. S természetesen ebből a korból származnak a templomok belső berendezései is, az oltárok, szószékek, karzatok, padok, mennyezetek, melyek a magyar szobrászat, festészet, asztalosművészet kiemelkedő alkotásai. A korszak művészettörténeti jelentőségét mi sem jellemzi jobban mint az a tény, hogy a ma Magyarországon nyilvántartott műemlékállomány több mint fele ebből a korszakból származik. De az építészeti és művészeti emlékek mellett a barokk áthatja mindennapi művelődésünket is. Ugyan ki ne hallotta volna J. S. Bach, Vivaldi, D. Skarlatti vagy a Händel nevét, kiknek művei nap mint nap felcsendülnek a rádió műsoraiban. Mindenki, aki elvégezte a nyolc általánost, tudja, hogy ki volt Zrínyi Miklós és hallott az általa írt „Szigeti veszedelem” hősi eposzról, mely nemcsak a magyar, hanem az európai irodalomtörténetnek is kiemelkedő alkotása. Arra a kérdésre, hogy mit is Szent Pál szobra a nyírbátori minorita templom főoltáráról Szent Péter a nyírbátori minorita templom főoltáráról Elek Emil felvételei jelent a barokk kifejezés, mely- lyek a stílus meghatározó jellemvonásai, meglehetősen nehéz tömör választ adni. Magát a kifejezést hosszú ideig lekicsinylő értelemben használják a klasszikus arányossággal ellentétben álló szokatlan, bizarr, különleges, a burjánzóan túlzsúfolt művészet megjelölésére. Stílusmeghatározó fogalomként csak a múlt század nyolcvanas éveitől kezdik használni. A stílus legszembetűnőbb jegyei a pompa, a pátosz, a formát látványos gazdagsága. Az építészeti alkotás, ma szobor vagy kép, az erő és a szenvedély benyomását kelti, heves, olykor féktelen lendületet fejez ki, súlyos architectonikus tömegek rendeződnek el bonyolult törvényszerűségek szerint. Minden hullámzik, csavarodik, még a statika közismert törvényeinek ellenére is. Az építészetben a barokkban jelenik meg a kombinált kör- alaprajz, a csavart oszlopok a csigavonalas díszítés, a volu- ták, az ívelt oromzatok, a gyakran több centrumból szerkesztett ívek és az összetett boltozatok. A barokk szobrászatra a nagy hullámzó felületek, bonyolultan rendeződött drapériák, az oltárokat, épületeket, utakat, emlékműveket díszítő szobrok jellemzőek. A barokk művészet minden ágát jellemzi a festőiességre való törekvés a fény-árnyék kont- rasztos erőteljes kihasználása, a mértéktelenül burjánzó túldíszítettség. A stílus történeti gyökerét a feudalizmus XVII. században történő újra erősödésében, és a tridenti zsinattal (1545-1563) újjászerveződő katolikus egyház ellenreformációs tevékenysége jellemzi. A humanizmus és a reformáció megbontotta a feudáliskatolikus Európa egységét, s A Szent Anna oltár a nyírbátori minorita templomból az ellenreformáció éppen ezt igyekszik helyre állítani. így a barokk egyrészről a fejedelmi abszolutizmus, az udvarok fényűzési igényei az arisztokrácia megnövekedett öntumeg az európai fejlődés történetében a katolicizmus meghatározott szerepének biztosítását s ez meghatározó jegyeket hagyott a polgári és paraszti kultúrában is. A közép-európai barokk éve ’93 A barokk, mint stílus- és művelődéstörténeti korszak (1.) datát fejezi ki, de ugyanakkor a pompa, a pátosz, a monumentalitás révén kitűnő tömegpropagandaeszközként szolgált az egyház számára is. A barokk-kor utoljára próbálja Kasza, embör Barcsay Jenő: Figurák Elek Emil REPRODUKCIÓJA
