Kelet-Magyarország, 1993. július (53. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-23 / 170. szám
1993. július 23., péntek HATTER Kelet-Magyarország 3 Nyírbátori jel a kultúra térképén f Útra is kellene a pénz, de történelme kötelezi a várost, hogy a kultúra hajléka legyen Fesztiválhangulat Nyírbátorban Balázs Attila felvétele Baraksó Erzsébet Nyírbátor (KM) — Mint egy kis Szentendre, olyannak mutatja magát Nyírbátor ezekben a napokban — hallottuk a minap a nem kis büszkeséggel kimondott szavakat egy bátori lokálpatriótától. Valóban, egymást követik a színvonalas rendezvények, ilyen gazdag kulturális programról Bátorból és más városunkból is ritkán számolhatunk be. A Báthory István Múzeumban egy új kiállítás megnyitójára gyűlt össze a közönség: múzeumi és kegytárgyak, céhes dokumentumok, oklevelek és más értékes tárgyak segítségével az év végéig azt mutatják be a rendezők — a budapesti Néprajzi Múzeum és a helyi múzeum szakemberei — milyen hatással volt a barokk a magyar népművészetre. Dr. Dám Lászlónak a kiállítás megnyitóján elhangzott szavaiból arra következtethettünk, a muzeológusok a kis segítségnek is nagyon tudnak örülni. Központi támogatással — Azért örülünk — mondta a múzeumigazgató — mert bizony nem dúskálunk az anyagi javakban, de a nyírbátori és a megyei önkormányzat segítsége mellé kaptunk egy kis központi támogatást, így szeptemberben nem kell bezárni a kaput, tudjuk fogadni a közönséget. A közönség pedig hálás, jöttek szép számmal, a megnyitóra, és azt követően is, jól esett látni az őszinte érdeklődést az arcokon. A vendégeket fogadó Nagy Árpádtól, a polgármesteri hivatal szervezőjétől arról érdeklődtünk, milyen feladatot jelent a programok hátterének megteremtése? Igazi fesztiválhangulat — Szakmai gondunk nincs, hiszen a zenei rendezvények élén kezdettől ott van a nagyszerű vezető, Szabolcsi Miklós, a zeneiskola igazgatója, akinek a személye garancia. A többi programot a táborban és a művelődési házban szintén profik szervezik. Az merült fel három éve a választások idején, jut-e továbbra is elég pénz erre a sorozatra. — Ilyen gazdag programot még nem kínált a város a pol-' gárainak — halljuk Dózsa Györgytől, a művelődési központ igazgatójától — Igazi fesztiválhangulat van: a zenei alaprendezvényekhez társulnak a barokk évének eseményei, az utcaszínház, a népi kismesterségek bemutatója. Vannak továbbá kísérő programok, például népzenei, katonazenekari, vagy musicalelőadások, amelyek szervezésével az a cél, hogy azokhoz a polgárokhoz is eljussanak, akik szívesen vesznek részt közös művelődési alkalmakon, azok is megtalálják a szórakozásukat, akiknek nem a komoly zene a világuk. Ahogy mondani szokták, nem két fillér, amit a város ilyenkor a kultúrára fordít. Amint Pet- róczki Ferenc polgármestertől megtudjuk, fel is teszik neki néha a kérdést, nem kellene-e abból az összegből inkább utat, vagy járdát építeni? A szemlélet a lényeg — Azt szoktam válaszolni — ezt a 2 és fél milliót, amit ide költünk, a 700 milliós költségvetéssel kell egybevetni. Útra is kellene a pénz, de amennyi utat abból építhetnénk, az úgysem elég. De nem lehet meghatározó a pénz kérdése, hanem a szemlélet a lényeg: Nyírbátort kötelezi a történelme, hogy a kultúra hajléka legyen, mert nem engedheti meg magának, hogy a múltját feladja. Ehhez, mintegy összeríme- lésként álljanak itt dr. Hofer Tamásnak, a Néprajzi Múzeum főigazgatójának a kiállítás megnyitóján elhangzott szavai: — Jó érzés tudni, hogy itt a Tiszántúlon van egy város, amely ennyit áldoz a kultúráért. A pesti kiállítás anyagát is ismerve felértékelődik számomra a nyírbátori kiállítás rangja és jelentősége, hiszen érzékelhető az az igény, hogy Nyírbátor zenében, képzőművészetben, múzeumügyben, tegyen egy jelet a kultúra térképére. Vásárosnamény ugornyai városrészében a közelmúltban felelevenítették a fonóestet. Aratónapot is szerveznek július 24-én 9 órától. Gyülekező a kultúrház előtt Molnár Károly felvétele--------------Tárca— M unkahelyem hirearchi- ájában nagyjából azt a helyet foglalom el, mint a Hamletet játszó színészek között a hatodik sírásó. Nos, hogy pozíciómat erősítsem, átülök a szabadságon lévő ötödik sírásó helyére. A feleségemet pedig megkérem, hogy alakítsa meg a Konty- alávalók Pártját. (A továbbiakban Alávalók.) E két fontos döntésem végrehajtása előtt azonban megkérdeztem néhány szabolcs-szatmár-bere- gi polgárt: a pártváltások, az átütések idején Ön hová ült, vagy hová ül át? A SZAÉV toronydarújának egyik kezelője leszámolt, még mielőtt a vállalatot felszámolták. A derék darukezelő sok éven át paneleket emelgetett a jósavárosi, majd az örökösföldi lakótelepen. Nem épülnek már toronyházak, az építő vállalat pedig mint egy rozzant viskó, ösz- szeomlott. Nos, a toronydaru fülkéjéből hová ült át a darukezelő barátom? Íme a válasza: — Átültem egy építő kft. kisteherautójába. Pénzbeszedő lettem. Fizikai erőmet, valamint a vasdorongomat és a KGST-piacon vásárolt pisztolyomat kihasználva behajtom a kft. kintlévőségeit. Szabóné, a Gabona- és Gombostűipari Vállalat egykori adminisztrátora emigyen válaszolt: — Húszévi hűséges munka után leépítettek. Az adminisztrátori székből átültem a kiskapunk melletti padra. A szomszédasszonyommal reggeltől késő éjszakáig figyelem, hogy a faluban ki kivel és mikor. Az llonatanyán lévő lovasiskola egyik edzőjének is feltettem a szóban forgó kérdést. Kurta válasza így hangzott: —Átültem a kancáról a herékre. Egyik politizáló ismerősöm a Nudista Tizenhatok padsorából átült a Nudista Kilen- cek padsorába. Döntését ekképpen indokolta: —A tizenhatok egyik embere Nyírhurut belterületén figyelmen kívül hagyta a 40 kilométeres sebességkorlátozást és 95 km-es sebességgel hajtott. A traffipax bemérte, a rendőr rádión szólt az utca elején álló kollégájának, aki intett, majd így szólt:„A gép jelezte, hogy ön a KEPV 3 per 3 rendszámú gépkocsijával túllépte a sebességet. Kérem a jogosítványát és a forgalmi engedélyét”. A tizenhatok embere a nudista igazolványát villantotta fel, fityiszt mutatott, majd továbbhajtott. Tizenöt társa nem mentette fel a mentelmi joga alól, így nem tudják megbírságolni. Ilyen tizenhatok közé én többé nem ülök be. Végül, de nem utolsósorban megkérdeztem a nyíregyházi börtön egyik lakóját: maga hová ülne át? Habozás nélkül válaszolta: —A Duna szépsége miatt a váci börtönbe akarok átülni. O legalább ülni fog. Nábrádi Lajos Mi is átülünk ^ < >■ -SS, t } ■,* . * ‘ x Nézőpont Cigaretta Balogh Géza T j ogyan kéne leszoknon ti a cigarettáról? Régóta foglalkoztat már ez engem, s vagy háromszor már majdnem sikerült. Legutóbb például a csernobili cigarettákról felröppent hír hallatán. Biztosan sokan olvasták, állítólag Csernobil környékén termesztett dohányból készített több tízezernyi karton Marlborló jelent meg a feketepiacon, köztük Magyarországon. Mint jó néhány magyar, természetesen én is a KGST- piacokon szereztem be a napi füstölnivalót, s a hír hallatán enyhe pánikba estem. Igaz, a Camelt, vagy Wins- tont jobban kedvelem, s azokról nem terjedt el semmi hasonló, de hát az ördög sohasem alszik. Hiszen mi a biztosítéka annak, hogy ezekbe nem kevertek sugárfertőzött dohányt? Az égvilágon semmi. Jobb tehát, ha lemondok róluk. No de mit szívjunk akkor? Hiszen szívni kell, még ha ezt nem is értheti meg az, akit nem csapott meg a cigarettafüstje. Az originál Camel megfizethetetlen, maradnak tehát a magyar cigaretták. Mondjuk a Multifilter. Igaz, több mint hetven forint, de legalább nem any- nyira büdös, mint a többi. Mint már mondtam, kezdetben hetvenöt forintért jutottam hozzá. De közben bezárt a garázsbolt, kénytelen voltam egy dohányboltba menni. Ott hetvenkilencet kértek érte, majd szabadságra ment a gazda. Egy ABC-re voltam kénytelen fanyalodni. Nyolcvanhat-negy- venet kértek, s ez legalább úgy orrba vágott, mint a csernobili dohány híre. Most szívom a „nyolcvan- hat-negyvenes” cigarettát, s erősen gondolkodom. Hagyjam-e abba az egészet, vagy menjek-e megint a KGST-piacra? Melyik lenne az édesebb bosszú? Melyik fájna jobban a hazai kereskedőknek? Kommentár r Úri passzió Kováts Dénes r) égen és ma is számos 1V költséges — hogy ne mondjam: úri — passziónak hódoltak a gazdagok, a pénzük kisebb, vagy néha nagyobb részét szórakozásra is fordító emberek. Egy időben a teniszt a tehetősek sportjának nevezték, de lóvagy agárversenyekre, kaszinóra és kártyára is sok pénz ment el. Vagy időnként rá, hiszen számos példát tudunk, s nemcsak Mikszáth novelláiból vagy karcolatai- ból a vagyonukat, birtokukat, sőt, esetleg feleségüket is eljátszókról. Manapság sincs ez másképp, hisz lehetőség egyre több akad a szórakozásra. Néha egészen új, de sajnos mások számára esetenként igencsak kedvezőtlen formákban. Autókkal versenyezni, sőt fogadni a győztesre korábban is lehetett, s az egyre korszerűbb, néha még mindig csodagépnek számító járművek talán ösztönzik is tulajdonosaikat a vetélkedőre. Időnként nem a legnemesebbekre. A hírek szerint hasonló történt a közelmúltban az orosi úton is, ahol egymást előző autók közül járt nagyon pórul az egyik közlekedő. Erőszakosság vagy figyelmetlenség miatt már eleve hárman haladtak egymás mellett, amikor—talán kétszázzal is robogva —feltűnt egy Porsche és egy Mercedes, s volt olyan pillanat, amikor öten voltak szorosan egymás közelében az úton. A két szélső jól leszorulva a padkára. Ilyen előfordul, de állítólag a száguldásnak komoly oka volt: a két szuperautóval repesztő sofőr fogadott egymással ötszázezer forintban: ki ér előbb a megye- székhelyre. Esztelen esti száguldozásuk következménye ugyan nem torkollott tragédiába, mégis megdöbbentő. Teljesen mellékesnek tartom, ötszáz vagy ötszázezer forintba fogadtak, ez teljességgel magánügyük. Ha futja nekik ilyen versengésre, ám tegyék. Mondjuk a Hun- garoringen. De lehetőleg ne mások rovására, nem felrúgva a közlekedés szabályait. Sőt, általában: úri passzióból senki ne vegye semmibe a szabályokat! Egyszer fenn, egyszer lenn Szekeres Tibor felvétele