Kelet-Magyarország, 1993. július (53. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-22 / 169. szám
1993. július 22., csütörtök HAZAI HOL-MI Kelet-Magvarország 5 Az egészségügy lehetne jobb A szegénység újraelosztásáról van szó, vagy igazi finanszírozási rendszerről Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Az egészségügy és szociálpolitika kérdései joggal tartanak számot a lakosság érdeklődésére, hiszen előbb utóbb minden embert érintenek. Érthető hát, ha a témával kapcsolatos megnyilatkozások csak igen ritka esetben maradnak visszhang nélkül, így volt ez legutóbb is, amikor dr. Kökény Mihály, a szocialista párt országos elnökségének ügyvivője tartott sajtótájékoztatót. □ Amint Ön elmondta, a szocialisták nem szállnak be abba az ígérgető küzdelembe, amely a választásokat megelőzően pártok között várhatóan kialakul. Mi a tudatos visszafogottság oka? — Az, hogy szerintünk minden előzetes ígérgetés és találgatás nem több a jóslásnál. Aki pedig erre adja a fejét, a bukmékerek szintjére süllyed le. Mi nem vállaljuk ezt, nem ígérünk mindenkinek mindent. Arra törekszünk, hogy kijelöljük azokat a pontokat, amelyekről a jelenlegi állapot kimozdítható. □ Melyek ezek a pontok? — Pártunk esélyegyenlőséget, igazságosságot, kiszámítható intézkedéseket, a szociális és egészségügyi bajok megelőzésének logikáját hirdeti, s azt, hogy a javak elosztásának módja a jelenlegitől eltérő is lehet. Tudom, kevés a pénz, de szerintem egyáltalán nem biztos, hogy mindig a szociálpolitikának, az egészségügynek kell a sor végén lennie. Mi szakszerűséget, reális alapokon meghozott intézkedéseket, kiszámítható törvényeket szorgalmazunk, s mindezeket nem csak a gazdaságban, hanem az egészségügyben is követendőnek tartjuk. □ A társadalombiztosítás rendszerének megváltoztatására irányuló választások a szakszervezetek s a szocialisták győzelmét hozták. Hogyan értékeli a sikereket? — A választás nem volt minden izgalom nélküli. Sikere pedig azt jelenti, hogy a lakosság nemet mondott az An- tall-kormány egészségügyére és szociálpolitikájára. Az önkormányzatok megalakulásával egy új hatalmi ágazat jött létre, nélküle ezentúl nem lehet intézkedni. A siker eredménye, hogy van alternatíva a jelenlegi szociálpolitikai és egészségügyi rendszerrel szemben, s hogy az emberek megértették, van ahhoz közük, hogy az általuk befizetett járulékokkal, a súlyos százmilliókkal mi történik. □ Az egészségügyben gőzerővel folyik a privatizáció. Az alapellátás után mára a kórházakban is napi téma a teljesítményarányos finanszírozás. — Nem tartom véletlennek, hogy az ezzel kapcsolatos intézkedéseket annyira siettette a kormány, így a dolgok menetében a tb-önkormányzatok- nak még nem lehetett szava. Számos probléma feszít, némely területen mára pattanásig feszült a húr. Az egészségügyi dolgozók alacsony bére, a növekvő költségek követésének hiánya szerintem e körbe tartozik. A teljesítményfinanszírozás ötlete nem lenne rossz, csak nem biztos, hogy ilyen huszáros rohammal és vezérDr. Kökény Mihály, a szocialisták ügyvivője A SZERZŐ FELVÉTELE cselekkel meg lehet nyerni e nem könnyű háborút. □ Ön a rendszerváltást megelőző és azt aktívan elősegítő Németh Miklós kormányában az egészségügyért felelős miniszterhelyettes volt... — Az egészségügy már 1990-ben is feszültségekkel volt terhes, de működőképesen, reformelképzelésekkel telve adtuk át az utánunk jövőknek a stafétabotot. Azt gondolom, három év után semmi helye nincs a személyeskedésnek, a célozgatásnak, hozzáértők, vagy éppen dilettánsok követtek-e bennünket. Egy száraz tényeken alapuló minősítést azonban igenis adnunk kell. Ha pedig ezt tesszük, megállapíthatjuk, hogy a rendszerváltás óta a mutatók nem javultak. Folytatódott az elszegényedés, a családi pótlék reálértéke csökkent, s amíg 1989-ben az induló nyugdíjak az akkori átlagbér hetven százalékát tették ki, addig ez az arány most alig éri el az ötvenet, s míg ’90 előtt a családi pótlék harminc százaléka volt a létminimumnak, addig most mindössze húsz százaléka annak, s a kórházakat sújtó infláció sokszorosa az általánosnak. Bár a gazdaság gondjai nem vitathatók, azon érdemes elgondolkodni, mennyire tudta az An- tall-kormányon belül az egészségügyi és szociálpolitikai ágazat a saját érdekeit képviselni, megtett-e mindent azért, hogy magának, az orvosoknak, az egészségügyi dolgozóknak a lehető legtöbbet megszerezze. Nekem úgy tűnik, ha a tényeket, a trendeket figyeljük, a fenti kérdésekre nemmel válaszolhatunk. Az egészségügy krízise mára az indokoltnál súlyosabbá vált. Ami most történik, az nem több a szegénység újraelosztásánál. Úgy tartom, ha a Hungária TV-re és alapítványokra van pénz, akkor lennie kell a szegényekre és a betegekre is. A nemzetközi pénzintézetekkel fenyegetőzni, népszerűtlen intézkedések meghozatala előtt rájuk hivatkozni is komolytalan dolog. Alapos, jól átgondolt szakmai programokra igenis adnak elég hitelt. Csak legyenek végre ilyen programok! Összefogás a betegekért Ez bizony nem az igazi érdekeltség — vallja a gyarmati kórházigazgató Fehérgyarmat (KM - K. É.) — A fehérgyarmati kórház valahogy úgy járt, mint a viccbéli kárpátaljai öreg. Hat ország lakója is volt életében, pedig soha egyetlen percre se hagyta el szülőfaluját. A harmincéves intézmény hatodik gazdáját szolgálja, a város, a megye, és a járás után most újra a város tulajdonába került. Ez a hányattatás bizony meglátszik az épületen, no meg a 295 ágyas kórház felszereltségén is, mindkét területen elkelne egy alapos felújítás, illetve átalakítás. Hiányzik jó sok pénz Amint dr. Bakay Zoltán orvos igazgatótól megtudtuk, a Népjóléti és Belügyminisztériumhoz pályázatot nyújtottak be, melynek sikeres elbírálása esetén háromlépcsős rekonstrukcióra keríthetnének sort, melynek eredményeként nem csak az építmény ölthetne új ruhát, hanem a berendezések, műszerek is a ma megkívánt színvonalhoz közelítenének. A pályázat elbírálása szeptemberre várható, a kórháziak azonban addig sem ülnek a babérokon. Már csak azért sem, mert a népjóléti kormányzat által megálmodott reformok feltételeit ők is szeretnék megteremteni. Nem köny- nyű a dolguk. Az új finanszírozási rendszer bevezetésével szívesen egyetértenének, csakhogy Bakay Zoltán szerint ezzel a szándékkal bizony nem túl sokra mennek. — Sok hűhó semmiért — vallja a gyarmati kórházigazgató, s állítását saját tapasztalataival is alátámasztja*— A bázis az 1992-es költségvetés, így hiába dolgozunk többet vagy kevesebbet, annyit kapunk, mint amennyit tavaly. Érdekeltség az lenne, ha ára lenne mindennek, s aki többet, ráadásul olcsóbban dolgozik, az jobban járna, aki meg drágán, az magára vethetne. Súlyos hibának tartom, hogy se a régi, se a tervezett finanszírozási rendszerben nincs szó a gépi amortizációról, hiszen ez a kisebb, szegényebb kórházak lemaradását konzerválja. Mi ebbéli észrevételeinket már jeleztük is az illletékesek felé, de ez e pillanatban senkit nem érdekel. Amint-a továbbiakban kiderül, a gyógyszerárak legutóbhi emelése majdcsak padlóra küldte a gyarmati kórházat, hiszen alaposan belenyúlt amúgy is majdnem üres zsebükbe. Egy havi teljes költségvetésük tizenhatmillió forint, ebből 9,5 millió megy el bérre. * Adtak is, meg nem is Ha ehhez azt is hozzávesszük, hogy az oly nagy eredménynek tartott tizenharmadik havi fizetést csak úgy tudták a dolgozóknak odaadni, hogy hitelt vettek fel a tb-től, ami kétmilliós részletekben fizetnek vissza, kiderül, alig 3,5 millió marad gazdálkodásra havonta. — Ez a pluszfizetés lehetetlen helyzetbe hozott bennünket. Pedig a bérek még nem is nálunk a legalacsonyabbak. Egy kezdő orvos 16 ezer forintot keres, a szakdolgozók átlagbére a 13 ezret alig éri el. Mire azt a pénzt egy ápolónő kézhez kapja, a munkábajá- rásra szánt pénzt befizeti, alig marad öt-hat ezer forintja. Mire elég ma ennyi pénz, s hogyan lehet ezért éjjjel és nappal lelkes, pontos munkát elvárni?! A lelkesedés kevés ' — pénz is kellene Mint kiderül, a dolgozók lelkesedése, meg a települések, önkormányzatok önzetlen segítsége nélkül a gyarmati kórház már nem is létezne. Ha fejlesztésre, beruházásra sor kerül, az többnyire a Szatmár Egészségéért Alapítványnak köszönhető. Annak az összefogásnak, amelyet a gyarmati, s még 49 önkormányzat, számos gyár, üzem, vállalkozó tanúsított, amikor arra szövetkezett, hogy a lakosság ellátásáért felelős kórházat minden nehézség ellenére fenntartsa, támogassa, hogy az ország e távoli csücskében élőknek se kelljen egy- egy beavatkozásért, műtétért százkilométereket utaznia. Mert lehet szebbnél-szebb elméleteket gyártani, lehet azokat dicsérni, lehet bírálni is, de a beteget, a rászorulót azonban minden körülmények között az orvosnak, a szakdolgozóknak kell meggyógyítaniuk. S ez az igazi kihívás, nem pedig egyéb... Hitel az induláshoz háziorvosoknak Nyíregyháza (KM) — Amint azt nemrég a Nyíregyházán megrendezett egészség- ügyi privatizációs fórum résztvevői is megtudhatták, számos bank és pénzintézet lát jövőt és fantáziát, — no meg persze hasznot — a gyógyításban vál- lakozók anyagi támogatásában. A Heti Világgazdaság egyik legutóbbi számában például arról olvashatunk, hogy a Kereskedelmi Bank Rt. ötven és hatvanmillió forintot szán arra a nemrég bevezetett kísérleti hitelkonstrukcióra, amelyet a vállalkozásban működő háziorvosok és házi gyermekorvosok vehetnek igénybe. A hírből az is kiderül, hogy egy év türelmi idővel, négy évi futamidőre ötszázezer és kétmillió fonnt közötti kedvezményes kölcsönt kaphatnak a fent említett doktorok. A kölcsönnél ráadásul öt százalék saját erővel is megelégszik a bank, amely jelenleg évi huszonnégy százalékos kamatot számít fel, s miután nem kér külön biztosítékot, nem veszi számba, nem táblázza be a hitelfelvevő magánvagyonát sem. A kölcsönből fogyóeszköz is vásárolható, rádiótelefon, autó nem. Jegyzet „Hittem szép szavadnak” Réti János A miniszterek legfőbb jó- tulajdonsága, — általában már miniszterségük elején kialakul bennük — hogy olyan megnyugtatóak tudnak lenni. Hivatásszerűen jólfésültek, kikezdhetetlenek és derűlátók, de köztük is van, akiben ezek a tulajdonságok sem akármilyen mértékben érvényesülnek. Jól sejtik, az egészségügy gazdájáról, a népjóléti miniszterről van szó: hibátlanul ura a helyzetnek és a leginkább válságos pillanatokban sem fukarkodik új távlatokat nyitó ígéreteivel. Kerül, amibe kerül! Ha nem jól emlékeznék, kérem az egészségügyi dolgozókat, igazítsanak ki, de bennem úgy él, mintha tavaly, a nevezetes tüntetés alkalmával miniszterük olyasmit mondott volna bérkövetelésükre, hogy JÖVŐRE! Igen, igen határozottan a fülembe cseng amikor mondta, miközben a megnyugtató lényéből áradó megnyugtató sugárzás valósággal elborította a médiák által hamarjában összehívott beszélge- tőparnereket a kerek, szögletes vagy hosszúkás asztalok mellett. * Igen. Úgy emlékszem, valahogy eképp fogalmazott: ez a követelés most hirtelen jött, váratlanul érte a kormányzatot, (a társadalom- biztosítás meg egyenesen meghökkent) ám jövőre már eleve tervezni fogják és akkor, de legrosszabb esetben is két ütemben megtörténik a bérek rendezése. Csak ne türelmetlenkedjenek az érintettek, menjenek szépen haza— isten hírével — és végezzék továbbra is becsülettel igen fontos, küldetésértékű munkájukat. Hát most már jó néhány hónapja itt van az a jövő, amiben ennek az ígéretnek teljesülni kellett volna. Azóta minden erőszakosabb, asz- talverősebb, fenyegetőzőbb szakma kapott ennyit, annyit, valamennyit, miközben az egészségügy bölcs felettesei még azt sem tudják eldönteni, hova sorolják a feladatot, milyen szabály szerint és melyik rubrikába. Pénzről azóta szó sem esik. Még mindig nem! Már megint nem! Egyébként kíváncsi lennék, hogy a témagazda, a Miniszter Úr annak idején hogyan állapítana meg a fizetését: mint orvos, mint köz- alkalmazott, mint pártelnök vagy mint a kormány tagja. Mert hajdani sorstársainak nincs ilyen nagy választékuk. Művesehálózat világszínvonalon Nyíregyháza (KM — K. É.) — Budapest után az országban másodikként adták át nemrég Nyíregyházán, a megyei Jósa András kórház területén a Rolicare RT. mű- vesehálózatának állomását. Az egyedi tervek alapján készült, kétszázötven millió forintot érő tetszetős épület hogy legyenek intézmények, vállalatok és emberek, akik nem csak szavakkal, tettekkel is segítik a jót, az újat. A megyei közgyűlés elnöke az országban elsőként egyezett bele, hogy a kórház területéből 99 évre átenged egy részt a Rolicar-nek, a Rolicare pedig belement, hogy az átmeKívülről olyan, mintha legalábbis a Fekete-erdő klinikán lenne. A nyíregyházi új műveseállomás azonban belülről is nyugati színvonalú Elek Emil felvétele fővállalkozója, a Középülettervező Vállalat harminc másik cég együttműködésével váltotta valóra a tervező álmait. A műveseállomás olyan vállalkozás keretében valósult meg, amelynek kezdeményezői az egészségügy jelenlegi átmeneti helyzetéből adódó számos tisztázatlan helyzetet is kénytelenek voltak felvállalni. Amikor szinte naponta az egészségügy gondjairól, a benne felhasználható kevés pénzről, az új finanszírozási rendszer szükségességéről, az egyszerre tapasztalható spórolásról és pazarlásról hallani, akkor igen nehéz elképzelni, hogy a gyógyítás egyes területein ilyen mértékű minőségi növekedésről is beszélni lehet. Mint a szemre sem akármilyen új intézmény bizonyítja, Nyíregyházán lehetett. Ehhez persze az kellett, neti helyzet kockázatát, a tb- finanszírozás számos titkát és buktatóját is vállalva befektet, és súlyos milliókat ad az építkezéshez. A Rolitron, illetve a Rolicare együttműködésének eredményeként Nyíregyházán felépített műveseállomás már a legmagasabb igényeknek is megfelel. Az új műveseállomás főorvosa, dr. Szegedi János adatokkal támasztja aká a tényeket: amíg a pnvatizáció előtt évente 7200 dialízist végeztek el, addig 1993-ban a duplájánál is több, közel 16 000 beavatkozásra keríthetnek sort. Havonta átlagosan 1400 mű- vesekezelést végeznek el, ez annyi, amit a nyolcvanas évek elején egész évben megcsinálhattak. Jelenleg száztíz beteg folyamatos kezelését végzik, ez naponta átlagosan hatvan dialízist jelent.
