Kelet-Magyarország, 1993. július (53. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-03 / 153. szám
Kommentár_________________ Képernyős vádaskodások Nyéki Zsolt / ,smét hosszúnak ígérkező közéleti vita bontakozott ki a közelmúltban, két ismert tömegkommunikációs orgánum, a Hét és az Egyenleg stábja került egymással összetűzésbe. Bár a casus belli, azaz a „háborús ok" valóban a korrekt tömegtájékoztatás kérdésében gyökerezik, a háttérben gyanítható az egyes személyek éslvagy kisebb közösségek presztízsharca. A vita tárgyát az elmúlt év ominózus október 23-i ünnepsége, illetve az arról készült képes tudósítás képezi, amikor is a köztársasági elnököt nem engedték szóhoz jutni, kifütyülték. Az ügy pikantériáját a tömegben elvegyülő, akkori törvényállás szerint még nem tiltott jelvényeket viselő csoportok jelenléte adta. A Császár-Bánó-konflik- tus most azon terebélyesedik, hogy hamisítva voltak-e a felvételek az események sorrendjét tekintve, ki és mikor fújj olt. Miközben másfél perceken folyik a vita, a lényegről mindkét fél megfeledkezik. A Magyar Köztársaság ünnepén valóban pózoltak fiatalok SS-jelvé- nyes sapkában, s bár említésre méltatlan kisebbségben voltak, jelenlétük súlyos károkat okozott. El tudom képzelni, a környező országok némelyikében hogy nevethettek a markukba ekkora baklövés láttán, s az ajándék adut rögtön ki is vágták az Európai Közösség asztalára: íme, a magyarok, útban az integráció felé... A két hírszerkesztőség épületes vitáján túl a szomszédos Szlovákia újdonsült Európa Tanács társult tagsága kapcsán is érdemes ezen elgondolkodni. Az ottani kisebbségek jogainak védelmében hazánk beleegyező szavazatát feltételekhez kötötte, s ennek jogosságáról nem kis munkával igyekezett meggyőzni a tagállamokat is. Az eredmény (-telenség) ismert, Szlovákia a kisebbségek jogvédelmére nyújtandó garanciák és ellenszavazat nélkül, csupán egy tartózkodás mellett belépést nyert. 1993. július 3., szombat HATTER Kelet-Magyarország 3 Csak jó származású paripákkal Lovasparadicsom lehet a Tamásbokor, ahol a minőségi lótenyésztés a cél Felszisszen az istennő Szőke Judit r/’ étségbe vagyok esve. Ami nem lenne baj, ha ezzel egyedül lennék. De védtelen, a jog és a gazdaság kialakult viszonyainak kiszolgáltatott emberek százezrei is kénytelenek tehetetlenül szemlélni, ahogy a durva kapitalizmus felüti a fejét. Tévedés ne essék, elismerem a piacgazdaság szükségességét, a vele együttjáró muszájmunkanélküliséget, elviselhetetlennek tartom a vállalkozásokat gúzsba kötő adminisztrációt, az állami éjjeliőrködést, de ami sok, az sok. Mert sok a szabadjára engedő jogszabály, kevés a munkaadói korlátozás, ahogy elégtelen a dolgozók védelmi szisztémája. Villámgyorsan selyem álarcot is öltöttek a vámszedok, a val- ságlovagok, s kibontott zászlajukra írták a gyorsan, a mindenáron meggazdagodás jelszavát. Aki ma munkát, kenyeret ad, úgy érzi, törvényen kívüli. S van is benne valami. Legalábbis a helyzet, a zsarolási pozíció nekik kedvez. Sokan kihasználják. Megyénkben is, főleg a falvakban történnek olyan esetek, melyek — hogy óvatosan fogalmazzak — súrolják a törvénytelenség határait. De olyat még egyet sem hallottam, ahol a munkaadó lett volna a szenvedő alany. Ugyanis ő tájékozott, nagyon is tisztában van az ösz- szes kibúvóval, s jól tudja: a „kéz kezet mos” történelmileg bevált... Mit tehet hát Justitia? Felszisszen. Ám ki törődik az istennővel?! Nagycserkesz, Tamásbokor (KM - BJ) — Egykor kör alakúvá építették Nyíregyháza környékén a tanyabokrokat. Később változott ez a tanyaszerkezet, ám néhány tanya máig is őrzi az eredeti települési módot. A Nagycserkesz melletti Tamásbokor e ritka kivételek közé tartozik. Öreg fák árnyékában áll Gajdos Zsolt háza. A néhány éve még csendes porta az utóbbi időban alaposan megelevenedett: ki lovagolni szeretne, ki kancáját fedeztetni viszi oda, ki facsemetéért keresi a gazdát. Valami nagy bajuszú, középkorú embert várok, aztán jön egy huszadik évét alig túllépő fiú, s bemutatkozik: ő a Gajdos Zsolt, övé a porta. Miről is beszélgetnénk, ha nem a lovakról, hisz aki arra jár, az tűnik fel leghamarabb, hogy lányok, fiúk lovagolnak a térré szélesedett úton. — A nagyszüleimé volt ez a ház, a birtok, de elvették, államosították. Rengeteg lova volt a családnak, hagyomány, hogy szeretjük a lovat. Most adódott olyan helyzet, hogy vissza tudtunk vásárolni néhány lovat és elvállaltuk ennek a szabolcsi állománynak a feljavítását. A kívülről is hatalmas porta belülről még tágasabb. Az istállóban szebbnél szebb lovak. A csődörök elkerítve egymástól is, a kancák békésen szálalják a szénát. — Vannak itt állami fedező mének a kisbéri fajtából, és van egy angol telivér. Ezenkívül tíz lovunk van, hat kanca, két heréit, két csődörcsikó és ezek szaporulata. Miből lehet ennyi jószágot eltartani? — adódik önkéntelenül is a kérdés, mert ha csak a takarmányt elő akarja állítani, ahhoz is nagy terület és sok pénz kell. — Dísznövénykertészettel foglalkozom, mert a lóállomány még nem képes eltartani magát. Eredetileg a mezőgazdasági szakközépiskolában végeztem növényvédelmi szakot, semmi köze nem volt a lóhoz. Aztán egyéni gazdálkodó lettem, utána jöttek a lovak. A Debreceni utcán van egy kertészeti árudám, majd- 1 nem egyhektáros ültetvénnyel, egy másik a Korányi Frigyes utcán, és itt egy kisebb. Tuják, fák vannak, szemzésekkel próbálkozom, különleges csüngő, kiskertekbe való fákat szeretnék előállítani. Hamar visszatérünk a lovak- ! hoz. Azzal folytatja Gajdos i Zsolt, reméli, hogy csak most veszteséges a lótenyésztés, de később egy olyan sporthírű tenyésztésük lesz, ami már hasznot is hoz. — 1987-ben vásároltam az első lovat, hogy megtanuljak lovagolni. Előző évben vettük i meg a nagyszüleim tanyáját, így volt hová kiköltöznöm Nyíregyházáról. Több barátom is kijárt, ők is megtanultak lovagolni, aztán kevés lett az egy ló. Vettünk még egyet, aztán még egyet és így felszaporodott az állomány. Hány ember kell mindehhez? — Egyedül csinálom az egészet, bármilyen hihetetlen. Nem is nagyon lenne segítség. A lovakhoz nagyon nehéz embert kapni, legalábbis olyat aki megbízható. A csődörökkel sok a baj. A fedeztetés miatt állandóan itt kell lenni. Eddig megoldottuk a családban, időnként a bátyám volt itt, aki hazatelepült Amerikából, de neki is sok gondja van. Az ember elgondolkodik: rendben van, hogy valaki beleszeret a lovakba, de élni is kell valamiből. Mennyi csikó, ló kellene ahhoz, hogy ebből meg lehessen élni? — Nem sok ló kellene, csak nagyon jó. Az az igazság, hogy amikor én ebbe belecseppentem, idős emberek, volt csődörösök segítettek tanácsokkal. Ha most kezdeném, nem ilyen lovakat tartanék. Sokat el is adtam már, bár olyan is volt, amit megbántam. A magyar félvérektől meg akarok szabadulni, telivéreket akarok tartani. Nem tudom, hogy ennek lesz jövője, vagy nem, de szerintem ezek a lovak tudnak pénzt keresni nagy üzleti befektetés nélkül. — Más a lótenyésztés és más a lótartás. A lótenyésztés egy minőségi munka, kitartó munka. A szántani való lovakat nem tenyészteni kell, csak el kell vinni a kancát a cső- dörhöz. A megyében kétszáz körüli mén van, ebből körülbelül 10 szerepel ebben a jegyzékben. Ezek fajtában kijelölt mének. Továbbtenyésztésre, sportcélokra tenyésztett lovak. Két éve alakult egy kisbéri lótenyésztő egyesület. Ez az egyesület próbálja a minőségileg megfelelő kancákat beosztani ezekhez a ménekhez. Gajdos Zsolt úgy kezdte a tenyésztést, hogy az első csikója egyből elpusztult. Odament hozzá egy ember és azt mondta, adja neki a csikót, kulacsot akar csinálni a bőréből. Szerencséje volt, hogy nem volt valami villa, vagy ásó a kezében. — Vemhesen vettem és már itt ellett. Az ellésnél minden rendben volt, de van egy olyan betegség, amit akkor nem ismertem. Azóta voltam kint 3 hónapig Amerikában, s tanulgattam a lótenyésztést. A csikó baja vérösszeférhetetlenség volt. A kanca emiatt termelt öthat napos korában olyan tejet, ami megmérgezte a csikót. Amerikában ezért a csikót ötnapos korban dajka alá teszik, két-három napig adják a csikónak a műtejet aztán visszamehet az anyja tejét inni. Amikor a második csikómon láttam, hogy valami nincs rendben és is elvettem az anyjától. Három nap után nem volt semmi baja. Ahogy egy ellés levezetését, a vérösszeférhetetlenség megállapítását elleste, ugyanúgy megtanulja a lótenyésztés minden fortélyát. És akkor akár egy nagy lótenyésztési központtá is alakulhat a 30 hektár kárpótlási földdel kibővült tanyán ez a ma még szokatlan vállalkozás. Míg a család szedi a meggyet Vásárosnamény hétvégi telkei egyikén, addig a bográcsban készül a fűszeres beregi gulyás Molnár Károly felvétele--------------Tárca — j~iáradtan ébred, fáradtan r alszik el. A várakozás, a bizonytalanság lassan felőrli a lelkierejét. Amikor évekkel ezelőtt arról olvasott a lapokban, hogy a nyugati országokban a munkanélküliek kétszer, háromszor annyit kapnak, mint nálunk egy átlag szakmunkás, még irigyelte is őket. Baráti körben is szóba került a téma, de köny- nyű volt akkor egy távoli fantomról, a munkanélküliségről tréfálkozni, amikor mindenkinek biztos állása volt. De hol van már ez? Két éve szűnt meg a cég, ahol több évig dolgozott, mindenkit szélnek eresztettek. Vele mindig meg voltak elégedve, bár csak egy kis csavar volt a vállalat gépezetében, de fontos csavar. Jó szakértelemmel, tisztességgel dolgozott. Még a süllyedő hajó, a vállalat megszűnése előtt hívták, csalogatták más cégek is, több fizetésért, de ő hűséges maradt. Most már tudja, hogy ez lett a veszte. Ha annak idején átmegy a másik céghez, amely azóta is jól prosperál, ma nincsenek megélhetési gondjai. De ki láthatott a jövőbe? Két éve tart az egyre reménytelenebbnek látszó, egyoldalú küzdelem, hogy találjon egy elfogadható állást. Egy kisebb regényt, vagy inkább krimit írhatna csak az utóbbi néhány hónap eseteiből, amelyeknek szenvedő alanya volt. Nem ül ugyanis tétlenül, nem várja a csodát. Nincs nap, hogy ne böngészné át az újságok álláshirdetési rovatait. S nincs olyan álláshirdetés, — kivéve ami a végzettségét meghaladja — amelyre ne írna, ne telefonálna, ne jelentkezne személyesen. Néhányszor már közel volt ahhoz, hogy elhelyezkedjen. Időközben azzal is megbarátkozott, hogy nem a szakmájában fog dolgozni. Az egyik butikos alkalmazottat keresett, ő is jelentkezett. Akkor még nem gondolta, hogy az előnye, — csinos, kellemes megjelenésű nő lévén, — éppen a hátrányává válik. A tulajdonossal már megállapodtak a fizetésben, a munka- feltételekben, másnap már kezdhetett volna, de a tárgyalás végén megjelent a feleség. Figyelmesen szemügyre vette őt, majd gondolkodási időt kért. Valószínű féltette a férjét a kísértéstől és felrúgta a megállapodást. A sok között egy másik üzlettel is próbálkozott, ahol a tulajdonosnak nem volt ugyan felesége, de egyértelműen a tudtára adta, hogy nem csupán alkalmazottat keres, hanem örömtársat is... Ez is kútba esett... Természetesen nem mindig ilyen okok játszottak közre. Néhányszor némi kis tőkével is be kellett volna szállni az üzletbe, amivel ő nem rendelkezik. Máskor autóval kellett volna ingáznia, árubeszerzési ügyekben a főváros és Nyíregyháza között, amit nem tudott vállalni, mert van egy felnőttkor küszöbén lévő lánya,, akiről gondoskodnia kell. Újabban már maga sem tudja, hogyan is jelenjen meg az álláshirdetőknél. Mindenesetre aki este kilenc, tíz körül hívja megbeszélésre, nagy elfoglaltságra hivatkozva, oda már nem mer elmenni. Egy ismerős tanácsára megpróbálkozott két-három olyan hirdetéssel is, amely könnyű, jól jövedelmező otthoni adminisztrációs munkát ígért, és bizonyos összeg befizetése után kapta volna a megbízást. Hamar kiderült, hogy közönséges szélhámosságról van szó, valaki a néhány száz forintot szeretné kicsalni az átlátszó ígéretekkel. Még van egy kevéske tartaléka, amiből néhány hónapig eléldegélnek a kislányával, ki tudják fizetni a legszükségesebb számlákat. De mi lesz azután? Fáradtan ébred, fáradtan alszik el, s olykor álláshirdetésekről álmodik. Tisztességes munkáról, biztos havi jövedelemről, egy kis belső nyugalomról. Aztán jön az ébredés. És minden folytatódik, úgy, mint tegnap... A gazda eav anaol teliverrei a szerző felvetele Páll Géza Várakozás
