Kelet-Magyarország, 1993. július (53. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-21 / 168. szám
1993. július 21., szerda HÄHER Kelet-Magyarország 3 Dinnyecsőszök szögesdróttal Már vinnék is Sárospatakra, meg Szlovákiába a termést, de még korai szedni A piacon már mérik a mézédeset Balázs Attila felvétele Nagycserkesz (KM - MCS) — Lopni?! Dinnyét?! Azt próbálja meg! — Tréfálkozik a félmeztelen férfi, majd könnyedén felhúzza a szögesdrótot, hogy alatta átbújva közelebbről is megszemlélhessen a dinnyeföldet. Ahogy a nadrágom úlepe véletlenül beakad az egyik kiálló tüskébe és reccsen egyet, nem hagyja szó nélkül: így jár, aki dinnyét akar lopni. Persze, nem akarok velük versenyt futni egy ötkilós diny- nyével, inkább Nagycserkesz határában a hűvösben taglaljuk a dinnyelopás esélyeit. Résen vannak a gazdák — Egy darabot nem lehet észrevétlenül elvinni — mutatja körbe a dinnyecsőszállá- sokat Ruzsinszki Lajos. — Egy őrző-védő kft. hárommillió forintot kért azért, hogy ne legyen lopás, de sokalltuk, így a több mint 80 nagycserkeszi család összefogott és beosztottuk egymást június 10-től szeptember 31-ig napi ügyeletbe. Este héttől másnap este hétig itt vagyunk. Hárman- hárman a két szélén, két ember pedig középen. A műút mellett szögesdrótot húztunk ki, ha mondjuk valaki 100 méterrel odébb akar beugrani, akkor fennakad rajta. A 70 hektáros háztáji dinnyeföldünket csak így lehet megóvni a tolvajoktól. □ És ha valaki idehajt egy teherautóval és azt mondja, az az egy hektár az övé és.elkezdi szedni a dinnyét? — incselke- dek velük. — Ismerünk mi itt mindenkit — szól közbe a másik dinnyecsősz, Szikszainé. És már sorolja is. — Ez a Bánsz- kié, az a Gyureskóé, amaz a Bartháé, idegen ide nem tévedhet be. Meg különben is végig vannak karózva a táblák, tudja mindenki, melyik az övé. Éjszaka nehezebb fent lenni, figyelni kell, hol áll meg egy autó. nappal jobban be lehet látni a földet, akkor már nem is próbálkoznak meglógni egy görögdinnyével. Arrébb egy nádból állított kunyhóban piheg a melegtől az éppen soros csősz, két vendéglátómnak egy bódéja volt, de azt nem olyan régen elvitték. Az árnyékban csücsülnek, figyelik az arra járókat, a falubeliekkel trécselnek. — Már vinnék is Sárospatakra, meg Szlovákiába a termést, de még korai szedni, majd úgy a jövő héttől kezdődően — folytatja Ruzsinszki Lajos. — A görögdinnyét jobban veszik, mint a sárgát, de elkel mindegyik, nagy tételben viszik. Most, hogy drágább a dinnye mindenki a kisebbeket keresi, majd augusztusban, amikor az igazi szezonja lesz, az óriásiakat fogják vinni. Nekünk is lesz kb. 70 mázsa, de lehet, hogy a százat is eléri. Jön a kereskedő, hadd vigye! Divatba jött a csíkos Nagycserkeszen szinte nincs olyan kapubejáró, ahol a nyári szezonban ne árulnának főleg dinnyét, de mellette zöldséget, gyümölcsöt. Az ár most még jobban közelít a 30 forinthoz, mint a 25-höz, bár már ennyiért is adják a csíkos és a zöld színű dinnyét. A csíkosat évekkel ezelőtt mondjuk egy Charles Bronson-filmben lehetett látni, azóta Amerikából és a világ más részéből behozták a magot. A cserkesziek nem is bízzák másra a palántanevelést, saját maguk végzik. — Ha átkong, olyan a hangja, mint a csizmaszáré és a bajusza is elszáradt, akkor jó, de azért még így is lehet benne csalódni — mutatja az egyik termetes gyümölcsöt Szikszainé. — A csíkos a legjobb, késői, de nagyon ízletes. A múltkor már Budapest környékéről jöttek le hozzánk, állítólag dinnyebemutatót is akarnak tartani. — A föld nagyon jó — hajol le csősztársa, miközben elmorzsol egy rögöt. — Negyven éve nem termesztettek itt dinnyét, ugyánis a háztáji földünket mindig máshol kapjuk. Nyáron itt vagyunk, leszedjük a dinnyét, majd jön a dohány, meg a tengeri, meg a krumpli, úgyhogy nincs megállás. Már a dohányszárítókat előkészítettük, úgyhogy jöhet az a szezon is. Minden kapubejáróban Szikszainé még egyszer lesz csősz, ilyenkor a gyerekeket a mamájára hagyja. Szünet, szünidő, nyaralás alig jut, nevet, Sóstóra vagy Tiszaújvárosba viszi el a gyerekeit egy-egy hétvégére. Ahogy mondja, lassan valamennyi cserkészi dinnyeszakértő lesz, egymásnak mutogatják meg a gyümölcs termesztésének fortélyait. Bent a faluban hallottam, hogy a csősznek tilos dinnyét eladni, még a sajátját is, mert akkor nem figyel a munkájára. Búcsúzóul azért kipróbálom, valóban igaz. □ Mennyiért adnak el egy görögdinnyét? — próbálom rávenni őket az eladásra. — Semennyiért, nekünk tilos. A faluban bármelyik kapubejáróban vehet, de ha holnap jön, én is fogom árusítani — búcsúzik az asszony. Gáli István a főiskolai szünetben szülei kállósemjéni dohányföldjén segít a permetezésben Balázs Attila felvételé--------------Tárca — t 7 an aki kacsalábon forgó V kastélyt, van aki uradalmat, van aki pompás hatalmi csillogást, én pedig mindig csak egy antikváriumot szerettem volna magamnak. Nem ezüst tükrösét, kristály csillárokkal. hatalmas raktár- készlettel és sok eladóval, nem. Egy hangulatos, visszafogott miliőt szétsugárzót, ahol maga a könyvek illata bűvöli varázslatos hangulatba a vendégeimet. Igen, a vendégeimet, és nem a vásárlóimat, mert ez az antik\'á- rium nem könyvesbolt lesz, hanem szellemi műhely. Lesz egy törzskörünk is, tanárokból és diákokból, színházat szeretőkből és színházat csi- nálókból, iparosokból és gyógyítókból épp úgy, mint az egy-egy pohár mentateára betérő és közben az újabb szerzeményekbe belelapozók- ból is. Tudom, hogy üzleti forgalom nélkül nem lehet fenntartani egy végül is bolti funkciót folytató vállalkozást, de ezt lehet úgy is csinálni, hogy az ne legyen visszatetszőén ha- szonhajhászó. Én csak egy meleg hangulatú antikváriumot akarok magamnak, nem egy kereskedelmi hálózatot. A vevőköröm fogja megteremteni az árualapot, és beszerzendőkről a megfelelő információkat grátisz adják át. Nekem csak azt kell tudnom, hogy kit milyen téma. melyik szerző, milyen kiadásban érdekel. Tudni fogom, hogy azt a könyvet, melyet átveszek, másnap már kinek adom a kezébe azzal, hogy ugye a minap erről beszélgettünk. Mert nekem kötelességem minden törzsvendégem ízlését ismerni és kedvenc témájában úgy otthon lenni, akár hónapok múlva is, mintha előtte öt perccel lett volna róla szó. Az én baráti körömet egy nagyon erős érzés fogja össze, a könyv szeretete, az írott szó varázsa. Egy-egy könyvön lehet vitatkozni, de azon, amit a könyv fogalma takar, soha. A könyvet szerető a Nekcsei bibliát akkor is gyönyörrel veszi kézbe, ha tudja, hogy soha nem lesz az övé. Ebben a szellemi műhelyben ez teszi baráttá a tanárt és diákját, a színészt és a nézőt, a vízvezetékszerelőt és az újságírót épp úgy, mint a biztosítási ügynököt és a gyakorló könyvtárost. Már vannak is remek munkatársjelöltjeim, akik a hit- hallatán rögtön megkerestek, hogy számítsak rájuk. Kialakulóban van tehát egy azonos gondolkodású és komoly könyves gyakorlattal bíró társaság, amelyik a konkurenciától sem fél. Tettre készen állunk mindnyájan, már csak egy hiányzik: a pénz, vagyis a tőke. A jelenlegi kölcsönkamatokkal nem szabad hitelt kérni a bankoktól. De ma Magyarországon melyik bank adna pénzt egy ilyen nem azonnal nagy hasznot hozó vállalkozáshoz? Ne törjék a fejüket, megmondom: egyik sem. Igaz, hogy az induláshoz kellő néhány mil- liócskát nagyon nehezen tudjuk összekaparni, de meglesz! A továbbéléshez mindenki terveket készít. Mi ebben favoritok vagyunk. Cserbakőy Levente Antikvárium ábránd Nézőpont Rajtunk is múlik Galambos Béla at em riogatni szándéko- iV zom földijeimet. Csupán a figyelmet szeretném felkelteni és ráirányítani, hogy minden fejlesztés, ami állami segítséggel jelenleg is folyik ezen a tájon, kevés lesz az üdvösséghez, ha a termelés vonalán nem történnek hasonló változások. Ha nem következik be hamarosan ezen a téren az a bizonyos sokat emlegetett áttörés. Ez ügyben viszont, nem elég csupán a kétségtelenül sok gazdaságirányítási problémát (hogy nem mondjam ballépést) emlegetni. Az elkeseredés, az önsajnálat — bár a legtöbbünknek volna oka rá — önmagában nem vezet sehová. Minél több itt lakó embernek az alkotó gondolkodására és épkézláb ötleteinek a megvalósítására van szükség ahhoz, hogy az itt élők egyszer jobban éljenek a jelenleginél. Mert az évtizedek során mostohagyerekként kezelt megyénk felzárkóztatására tett hatalmas, infrastruktúra-fejlesztő erőfeszítés önmagában még kevés. Az ezer kilométernyi hosszúságban ásott árkokba fektetett gáz-, víz-, szennyvíz vezetékek, a kihúzott telefon vonalak, az épülő utak mind csupán a lehetőségét teremtik meg egy működőképe- sebb gazdaságnak. A lehetőséggel viszont a megye lakóinak kell tudni élni. A mikéntre persze nincs konkrét recept. Jó példa lehet viszont az egyik szabolcsi vállalkozónak a stratégiája. A néhány éves sikereinek kulcsa, külkereskedelmi vállalkozásának részben megvalósított és jövőbeni céljai megszívlelendőek: felkészült, jó szakemberekkel, a megyében előállított termékekre épülve kialakítani a céget, majd ha már működik, a várható piaci (külföldi) igényeknek megfelelően továbbfejleszteni a tevékenységet. Mit jelent ez a konkrét esetben? Éppen azt, hogy az eddig exportált mezőgazdasági termékeket „ adjusztáltabb", feldolgo- zottabb formában tudják értékesíteni. r'j gy tűnik, megéri a ma- U gasabb értéket előállító beruházást létrehozni, mert a sokáig igénytelenségükről ismert piacokon is változik ám a helyzet, s a nyersen hamar romló mező- gazdasági terméket sem kell ' kényszerhelyzetben, dömpingáron értékesíteni. Kommentár Gyalog a gáton Balogh Géza rz ét srác ballag a gáton. XV Nevezhetném őket férfiaknak is, hiszen bozontos szakálluk mutatja, túl vannak már a húszon, de ez a férfi kifejezés annyira komoly, hivatalos, s annyira nem a helyzethez illő, hogy maradjunk inkább a „srác” - nál. Tehát a helyzet, s a helyszín. Messze, a ricsei erdő alatt, a Túr legszebb begyében. Csodás ez a táj. De a legcsodálatosabb az talán mégis benne, hogy nem fedezték fel még a nyaraló hordák, akik ha megjelennek valahol, vége a nyugalomnak, a csendnek, a tisztaságnak. Ide hál' istennek még a csendes, szolid, kispénzű víkendezők jönnek, ők sem nagy számban. Most is mindössze féltucatnyi család táborozik a parton, az is egy kompánia. Kocsival jöttünk természetesen, végig a töltésen, meg a poros dűlőutakon, és birkapörköltet főzünk. Már aki persze. Mert én a két srácot figyelem, ahogy bandukolnak a gáton. Egy aprócska zsák a hátukon, messzilátó a nyakukban, és más semmi... Mellénk érve lecsúszkálnak a töltésről, s elindulnak felénk. Köszönnek, bemutatkoznak, kérnek egy pohár vizet. Közben beszélgetünk persze. Nyíregyházi főiskolások, az idén végeztek. Mennek vissza, Borsodba tanítani, de nem akarnak úgy elbúcsúzni a megyétől, hogy ne lássák mégegyszer Szatmári. S gyalog...? — csodálkozunk rájuk, ám ők csak mosolyognak ezen, s visszakérdeznek: — Hát kocsiból mit láthat az ember? A ztán veszik a kis batyu- /! jukat, s indulnak tovább, Kishódosnak. Bennünket pedig rág a sárga irigység. Hogy bennük volt kurázsi..., hogy ők megfogadták a móriczi tanácsot: Gyalogolni jó. Nyári örömök SZEKERES TIBOR FELVÉTELE
