Kelet-Magyarország, 1993. július (53. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-20 / 167. szám

KÜLPOLITIKA Kelet-Magyarország 1 ] 1993. július 20., kedd Az új Japán, a választások után Tokió (MTI) — Alaposan módosultak a politikai pár­tok közötti erőviszonyok Ja­pánban, mi több: megterem­tődött az Európában meg­szokott kétpárti váltóstruk­túra kialakulásának lehető­sége. Újdonságot jelentettek a vasárnapi parlamenti vá­lasztások annyiban is, hogy a szigetország eddigi páratlan politikai stabilitásának he­lyébe esetleg huzamosabb ideig a bizonytalanság lép. Az új politikai erőegyensúly létrejöttével újfajta társadalmi mozgások is beindulhatnak: Japán idővel a mostaninál de­mokratikusabb országgá, a külvilággal szemben is sokkal nyitottabbá válhat. Hogy ilyen sokféle és mesz- sze mutató változásokra lehet következtetni a 40. parlamenti választások eredményeiből, annak oka az, hogy a kor­Képcsere a Kremlben Moszkva (AN) — Egy JAK-40-es különjárat­tal megérkezett Párizsból Moszkvába Szergej Prisze- kin festménye, amely hat évig volt dísze az ottani szovjet nagykövetségnek. Amikor a festményt bevit­ték a Kremlbe, zúgtak a Nagy Iván Harangtorony harangjai. Mostantól fogva a Nagy Kreml Palota főlép­csője felett, a György-terem bejáratánál nem a forradal­mi proletariátus vezérének alakja köszönti a belépőt, hanem az orosz szent, Alekszandr Nyevszkij, a le­gendás hadvezér. A festő bibliai címet adott alkotásá­nak: Nem az erdőben, ha­nem az igazságban lakik az Isten. mánypárt abszolút többségé­nek elvesztése Japánban rend­kívüli esemény. Eddig az LDP megszakítás nélkül irányította az országot közel negyven éven át úgy, hogy a politikai paletta másik oldalán lévő szo- ciáldemokata párt sohasem je­lentett igazi hatalmi alter­natívát. Ebben közrejátszott a konzervatív párt nevéhez fű­ződő páratlan japán gazdasági sikerek mellett az is, hogy a választók a döntő pillanatban mindig hátat fordítottak a ba­los japán szocialistáknak. Ez a kelet-nyugati globális szem­benállást leképező politikai szerkezet szűnt meg egysze­riben Japánban most, hogy nagyobb befolyásra tettek szert azok a politikai középen elhelyezkedő — eltérő stílusú, liberális eszméket is hirdető — pártok, amelyek már valóságos kormányzati alter­natívát jelenthetnek (az első számú ellenzéki párt, a szo­ciáldemokrata párt, amely rendszerint a mandátumok ne­gyedét szerezte meg, ezentúl csak 70 képviselőt küldhet az 511 tagú japán alsóházba). Most az SDP-vel közel azo­nos befolyáshoz jutottak a mérsékelt polgári pártok, a buddhista színezetű Komeito, a Sinszeito (Megújulás Pártja) és a Japán Új Párt is. Távolab­bi parspektívában a japán el­lenzéken belüli erőeltolódás sokak szerint elősegítheti majd azt, hogy a balos nézete­inek felülvizsgálatához már hozzáfogott szociáldemokrata párt idővel maga is szalonké­pessé váljék. Esetleg a párt szétszakadásával gyorsul majd fel ez a folyamat. Azzal, hogy a kormánypárt néhány újonnan alakult, és igen sikeresen szereplő párt tá­mogatására szorul a parla­mentben, megváltozott az egy­szerű képlet: a győztes LDP a pártelnököt kormányfőnek fo­gadtathatja el. Parlamenti tá­mogatásuk ellenében az új pártok — esetleg a Japán Új Párt és a Szakigake — bele­szólnak majd abba, hogy Mi- jadzava, vagy az ifjabb, ötve­nes éveiben járó Hasimoto Rjutaro volt pénzügyminisz­ter, Obucsi Keizo pártfőtitkár, vagy esetleg Kaifu Tosiki ke­rüljön-e a kormány élére. A választások után rögtön beindul a szokásos japán kon­szenzusteremtés, a megszo­kottól eltérően azonban több párt bevonásával. Ha az alku­dozások nemcsak a színfalak mögött zajlanak le, és ha a politikai nézetek nyilváno­san összecsapnak, nem pedig egyszerűen hatalmi érdekek egyeztetétése folyik majd, az már a messzebbre mutató vál­tozásoknak is az előjele le­het. Üjabb Maastricht-halasztás Az uniószerződések brit ellenfelei mind elkeseredettebben küzdenek London (MTI) — A maast- richti uniószerződések brit konzervatív ellenfelei a parla­menten kívül a jog fegyveré­vel is lőnek az egyezmény­rendszerre. Egyik tekintélyes képviselő­jük, Lord Rees-Mogg, a The Times egykori főszerkesz­tőjének keresetére a londoni felsőbíróság hétfőn úgy ítélt, hogy jogi vizsgálatnak kell alávetni az uniószerződések parlamenti jóváhagyási folya­matát, mert abban — mint a keresetben olvasható — hem­zsegnek a hibák. A vizsgálat késő őszig is el­tarthat, és addig a kormány nem fejezheti be a törvénybe iktatási folyamatot a parla­mentben. Az uniószerződések brit ellenfelei mind elkesere­dettebben küzdenek, mert a parlament két házában eddig semmilyen trükkel sem sike­rült feltartóztatniuk a ratifiká­ciós törvényjavaslat haladását. A héten egyébként a parla­mentben is új kihívás fenyege­ti a kormányt. Az alsóházban ismét szavaznak arról, hogy az uniószerződések szociális fe­jezete része legyen-e a Nagy- Britanniában elfogadandó tör-, vénynek. A munkáspárti és a liberális ellenzék követeli a szociális fejezetet, amely alól Nagy-Britannia Maastrichtban a munkahelyek védelmére hivatkozva kivételt kapott, a kormány azonban egyelőre elutasítja azt. Tartani lehet tőle, hogy egyes fegyelmezetlen konzer­vatív honatyák az ellenzékkel szavaznak. Igaz, a szociális fe­jezetet talán még jobban gyűlölik, mint az egész unió­szerződést, de semmi elvtelen- ség sem drága nekik, csak nya­kát szeghessék Maastrichtnak. Ha az ellenzéki követelés győz, akkor ugyanis újra kel­lene tárgyalni az egész szerző­désrendszert, kivéve belőle a brit kivételt. Brit lapok szerint a kormány végső esetben hajlandó inkább rövid úton egyoldalúan elfo­gadni a szociális fejezetet, csak hogy ne kelljen elviselni a szégyent: megint Nagy-Bri­tannia az EK egységének aka­dálya. De addig is keményen harcol: hírek szerint két nagy­beteg miniszterét is begurítja a parlamentbe a szavazótöbbség megmentésére — egyikük, Michael Heseltine ipari és ke­reskedelmi miniszter szívin­farktusból lábadozik. A moszkvai puccsisták nyugodtan alszanak Moszkva (AN) — Vajon sejtették-e valaha a hirhedett rendkívüli bizottság tagjai, hogy karrierjük végét a bör­tönben töltik, és bíróság előtt kell felelniök tetteikért? Valószínűleg nem, már csak azért sem, mert túl szűk kör­ben mozogtak, s szinte semmit sem tudtak a nép hangulatáról. Legrémesebb lázálmaikban sem tudták elképzelni, hogy egyszer majd bíróság elé kell állniok. Munkatársunk arra volt kí­váncsi, álmodnak-e, s ha igen, miről a moszkvai puccsisták? Vlagyimir Krjucskov: — Nem szoktam álmodni. Anatolij Lukjanov: — Fél kettőkor fekszem és hétkor már talpon vagyok. Már 10 éve így van, amióta a doktori disszertációmat írtam. A bör­tönben is ilyen volt az időbe­osztásom. Az álmaimra nem emlékszem, fáradt ember va­gyok. Oleg Baklanov: — Nagyon szépeket szoktam álmodni: 10-15 ezer méter magasan szoktam repülni gyönyörű földünk felett és világosan lá­tom a ragyogó, tiszta színeket. Kedvem szerint alászállhatok és közelebbről is szemügyre vehetem azt, ami felkeltette az érdeklődésemet. A börtönben is ilyen álmaim voltak. Nagy élettapasztalattal rendelkezem és biztos vagyok benne, hogy minden jóra fordul. Gorba- csovval nem szoktam álmod­ni, elegem van a trükkjeiből. Dmitrij Jazov: — Nem szoktam álmodni. Lefekszem és alszom. Leéltem már az éle­temet, ötven évet szolgáltam a hadseregben, megszoktam a rendkívüli helyzeteket. Men­jenek a fenébe a kérdéseikkel! Vlagyimir Sztarodubcev: — A szabad Oroszországról ál­modom, de a hozzám hasonló embereknek nincsenek álom­képei, mert naponta négy órát alszanak és tizenötöt dolgoz­nak. A gazdaságomban, az úgynevezett demokraták mes­terkedései ellenére is jól men­nek a dolgok. Majd meglátjuk, hogy meddig megy ez így... Gennagyij Janajev: — Tel­jesen normális dolgokról szoktam álmodni, egyébként mélyen alszom. Maguk is aludjanak jól, kedves elvtár­sak! Egy napokban közzétett tanulmány szerint az indiai Táj Mahal saját súlya következtében akár 8 centimétert is süllyedhet. A palotát egy indiai uralkodó építtette kedvenc feleségének Ágra városában. Az épület már most sem tündököl régi szépségében a falfirkák és a sok szemét miatt AP-felvétel A francia parlament a Versailles Palotában ülése­zik. Az ülés célja, hogy a francia honatyák elfo­gadják azt az alkotmánymódosítást, melyet Fran­cois Mitterrand elnök terjesztett be még a múlt évben, melyek megkönnyítenék a hibás intézke­déseket hozó kormánytisztviselők felelősségre vonását. A közelmúltban lezajlott, AIDS-el fer­tőzött vérkészítmények által okozott, botrány következtében nagyon valószínű, hogy a parla­ment elfogadja az elnök javaslatát AP-felvétel Kémkedni, de kire Le Carré elfecsérelte az életét és visszatér Budapest (B. P.) — Használható-e egy kém terrorcselekmények felde­rítésére, zavarosfejű politi­kai bajkeverők ellen? Egy­általán, mire használható egy kém 1993-ban, amikor nincsenek egymással szem­benálló és szemmel tar­tandó tömbök, hadigépe­zetek, megkülönböztethető ellenfelek? Ezekre a kérdésekre senki nem tud kompetens választ adni, de a zsák mindig meg­találja a foltját, s a hírszerző szolgálatokat sehol nem eresztették szélnek csak azért, mert a történelem megfosztotta őket létele­müktől, a hidegháborútól. A Time magazin — amerikai szemszögből — az ellenség­nek ezt a viszonylagos elér­téktelenedését így fejezi ki: „A szovjet sárkány ugyan megdöglött, de a hírszerzők hétköznapjait mérges kí­gyók sokasága népesíti be.” A hidegháború utáni kor­szak hírszerzési térképén még mindig az Egyesült Ál­lamok és Oroszország a két nagyhatalom. Az amerikai­ak, mint legutóbbi iraki és Szomáliái hadműveleteik je­lezték, megpróbálják fel­használni felderítő kapacitá­sukat az atomfegyverkezés megakadályozására és a he­lyi terrorszervezetek ellen. Senki sem tagadja közben, hogy továbbra is kémkednek Oroszország és az utódál­lamok ellen, ami azért is in­dokoltnak látszik, mert kö­zülük három atomfegyverek birtokában maradt. Mindemelett, míg koráb­ban a CIA költségvetésének túlnyomó részét a Szov­jetunió emésztette fel, ma az Oroszország elleni művele­tek az ügynökség eszközei­nek csupán 15 százalékát igénylik. Robert Gates, a CIA igazgatója határozottan állítja, hogy a múltbéli ha­gyományokkal szakítva, a CIA többé nem vállalkozik kormányok és rendszerek megdöntésére, energiát és változatlan költségvetését a terrorizmus elleni harcra, az atomfegyverek elterje­désének megakadályozására koncentrálja. Az orosz hírszerzés, mely a KGB egyik utódszerveze­teként Jevgenyij Primakov- nak, Gorbacsov egyik volt hívének vezetése alá került, emberben és pénzben egy­aránt megszenvedte a rend­szerváltozást és a Szovjet­unió megszűnését. Most nemzetközi kapcsolatainak bővítését, a terrorizmus és a kábítószerkereskedelem el­leni harcot nevezi fő felada­tának. Primakov júniusban egyszer csak minden előze­tes bejelentés nélkül feltűnt Washingtonban, ahol Wool- sey CIA-főnökkel és a kong­resszus hírszerzési bizottsá­gának tagjaival tárgyalt na­pokig arról, mit tehetne a két titkosszolgálat együtt a „mérges kígyók” ellen. A francia szolgálatot nem­régiben olyan vádak érték, hogy az Egyesült Államok­ban ipari kémkedést folytat. Ilyesmit természetesen soha senki nem fog elismerni a fejlett ipari országokban, még Japán sem, melynek hírszerzési tevékenysége a szakértők szerint 80 száza­lékban ipari és technológiai titkok megszerzésére irá­nyul. Ebbe az irányba fordul a kínai titkosszolgálat fi­gyelme is, miután korábban szinte teljes mértékben a szovjet szándékok kifürké- szésével volt elfoglalva. Az ipari kémkedés jelen­tősége rohamosan nő azáltal, hogy a gazdasági és kereske­delmi sikerért vagy túlélé­sért folyó harcban mind több ország folyamodik illegális eszközökhöz. Sem a fejlődő országok, sem a volt kom­munista országok nem ren­delkeznek ugyanis a szük­séges anyagi eszközökkel ahhoz, hogy a technológiai újdonságokat megvásárol­ják. Inkább megpróbálják el­lopni őket... John le Carré, az író, aki a kémregény műfaj legjobb és legolvasottabb szerzőjének számított egészen a nyolcva­nas évek végéig, s megen­gedhette magának, hogy távol tartsa magától az új­ságírókat, néhány hónapja gyakran szerepel a nyilvá­nosság előtt, mert kiadója már megköveteli tőle, hogy ezzel is növelje új könyvei­nek példányszámait. Legu­tóbbi interjújában lényegé­ben arról beszélt, hogy mit érez a kém (John le Carré fi­atalkorában maga is a brit titkosszolgálat tisztje volt), akinek elvették a kenyerét. Megkérdezték tőle, örült-e a hidegháború befejezésének. A válasz: „Nem éreztem nosztalgiát, de kétségkívül ugyanazok a traumák értek, mint a hírszerzőket. Lehet, hogy haszontalan volt az egész? Lehet, hogy elfecsé­reltem az életemet?”

Next

/
Thumbnails
Contents