Kelet-Magyarország, 1993. július (53. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-17 / 165. szám

F 1993.0ms 17. Ékességünk: a Sóstói úti villasor A békeidők szép emléke # Jeles tervezők keze nyomán • Régi nyíri nyarak (1.) A Bencs-vllla — ma Balázs Attila felvétele Margócsy József A századfordulótól az első háború kitöréséig, — ezekben a bizonyos szép békeidőkben, alakult ki ez a villasor, a nyír­egyházi jómódú polgárok nya­ralóhelye. Még látható ma is egy-egy eredeti régi ház: ezek nagyjából a kb. 140 éve álló, sóstói svájci lak mintájára épültek. Túlnyomólag kereszt­gerendás téglafalakat látha­tunk, elöl egy meglehetősen nagy terasz, a tetőt faragott oszlopok tartják, a deszka „ke­rítés” mintái kivágott szívek, tulipánok; más régi házak kis alapterületű, manzárdos (két­szintű) villák. Vékony falak, csak a konyhai használatra épült kémény — az idénysze­rűség bizonyítékai. Ugyane­zek a házak manapság már erősen átépítve, bővítve, té- liesítve állnak, s ma már az újak egészen biztosan tartós, állandó lakásként épültek, oly­kor többszintesen, társas vál­lalkozásban. A legrégibb úttörők egyike Jósa András, akinek 100 évvel ezelőtt épült vityilója (ahogy ő nevezte) az út dereka felé, dombon épült. A villa az első háború után átépítésre került: az akkori tulajdonos Osgyáni család igényei szerint. Most az óvoda van ott, a telek egyré- szét levágták a Garibaldi utca újabbkori kiszélesítésekor. — Szemben, a főiskola kerítésé­nek sarkában, a régi Jósa-kút helyén egy felemás rekonst­rukció. Tábla hirdeti a nevét, de a régi kút nem működik: az arrajárók nem tudják mit néz­zenek rajta. Pedig a kút, annak idején, Jósa propagandaalko­tása: apostolként hirdette, pél­dát is adva, hogy az ásott vá­rosi kutak helyett fúrott ku­takra van szükség, mert csak így nyerhető igazán jóízű és főleg egészséges víz. Sok csa­lád innen is hordatta a jóvizet: rendszeres napszámos foglal­kozás a félvállon átvetett rúd két végén lévő kampóba il­lesztett két vederrel való szál­lítás. A Nyírvidék cikkírója szerint a 90-es években, az első szódavízgyártók kizáró­lag a Jósa-kút vizét használ­hatták ilyen célra (1925. ápr. 2.). A Nyírvidék századeleji ol­vasói leveleinek írói féltik az odatelepülő állandóbb lakók­tól az erdőt, a mai stadion és a főiskola helyén akkoriban ki­alakított Erzsébet liget nyu­galmát, érintetlen szépségét. Mások azonban merészebben állnak ki a villasorért: ez nem­csak dísze lehet a város köz­vetlen környékének, hanem az ott lakók számára az erdő fel­frissítő, üdítő hasznosságát is hangsúlyozzák. Giardinetto rovatában, a névtelenségbe burkolózó Pataky István tör­vényszéki bíró hetenként közli az ott hallott pletykákat, anek­dotákat a lakók, a gyerekek és kutyák okozta „konfliktu­sokat”, s mindig elítéli a sza­porodó biciklistákat. Meg­jegyzem, hogy a 30-as évek­ben, amikor én is e kerékpá­rozók közé tartoztam, akkor is ellenszenvvel viseltettek az ottlakók a magunkfajta csen- gettyűs kerekezők ellen. Vi­szont minket is meg lehetett (volna) érteni, hiszen a villa­sor előtt akkoriban öntötték ki aszfalttal a gyalogjárdát, márpedig a városban, akkor, csak a Vay Ádám (= Dózsa György) utcának volt ilyen úttestje, — amelyen azért mégiscsak másként suhant a bicaj, mint pl. a párhuzamos Ószőlő utca dimbes-dombos útjának porában... A Sóstói úton (még jó 20 évvel ezelőtt is) villamos köz­lekedett, egyetlen sínpáron. Ha sűrűit a járat, főleg nyaran­ta, egy-egy kiegészítő vágá­nyon kitértek egymásnak a ta­lálkozó kocsik, olykor a kis­vasút személy vagy teher- vonatai, hogy zavartalanul folytathassák útjukat. — Nyá­ron azok, akiknek még nem volt szabadságuk, a reggeli villamossal jártak be a város­ba, délután ugyanígy jöttek vissza. Akik viszont nyugdíja­sok, vagy már szabadságukat töltik—mint az egyik Ószőlő- füredi fürdői levélben olvas­hatjuk — egész nap csak kár­tyáznak, iszogatnak, egyhely­ben ülnek, ügyet sem vernek az erdő szépségeire. No, nem az asszonyokról van szó: ne­kik a konyhában több dolguk van, mint télen. Itt többnyire sok gyerek gyűlik össze, hogy nyaraljanak, s nemcsak kor­dában kell őket tartani, hanem sokkal több emberre kell főz­ni: vagyis, ők, bizonyára nem pihennek. Majd csak délután, öt óra után, amikor már a nyár melegét, a napsütést felfogják a magas lombok, a férfiak is visszatértek a városi hivatal­ból: a keleti oldalon, az aszfal­tos úton kialakul a villasori korzó, afféle promenád. A hölgyek immár elegáns toalettben, umbrellával (= napernyővel), az urak a leg­hódítóbb mosolyukkal sétál­nak, meg-megálínak, udvarol­nak, csevegnek, csudálkoz- nak, szömyülködnek, — pon­tosan úgy, mintha valóságos üdülőhelyen lennének, ahol nincs is más gondjuk... A városból a Sóstóra vezető útnak kb. a közepén volt az erdei kitérő: a neve megma­radt ma is, bár a síneknek már nyomuk sincsen. Ahol a mai buszpályaudvar és az erdei kórház található. Kissé beljebb már fél évszázada áll a Tölgyes csárda, már többször átépítve, átkeresztelve. Ezzel szemben pedig a Csalóköz: egy 1-lel. Ez Jósa András tréfája. A villasor eddig tartott már 90 évvel ezelőtt, s akkor az ittlévő rö­vid, csak az Ószőlő utca vé­géig nyúló dűlő mentén is építkezett — éppenséggel há­rom ügyvédcsalád. Az ő megviccelésükre írta fel krétá­val a szélső kerítés deszkájára Jósa ezt az „elnevezést”. Sze­rencsére az ügyvédcsaládok­nak éppúgy, mint az akkori városi vezetőségünknek volt egészséges humorérzéke, mert berzenkedésre nem került sor, a város és a lakosok nemso­kára már hivatalos iratokon is használták a frissen született utcanevet. De hol van már a tavalyi hó: a régi lakosok régen elporlad­tak, a rövid kis köz hosszú utcává nőtte ki magát, még a hajdani kemecsei (= Korányi Frigyes) utat is átszeli, két oldala pedig tele van szebbnél szebb magán- és középüle­tekkel. A Sóstói úti villák között, már az út vége felé, mindenki­nek feltűnhet egy szép eme­letes villa, régebbi stílusban, amelyik jóval beljebb maga­sodik elénk. Erről közismert egy legenda, amely szerint an­nak idején, a húszas évek vé­gén valaki a fehér kerítésre szénnel ráírta, hogy Lopta-lak. — Majdnem ötven éve halott már Bencs Kálmán, a város akkori agilis polgármestere, akiről az elmúlt évtizedekben fel-felemlegették ezt az esetet, mert hogy ő építtette ezt a szép házat. Pedig már régóta is­mertek azok a banki körökből származó adatok, melyek sze­rint egyszerűen — nem egye­düliként — bankkölcsönből építkezett Bencs Kálmán, s amikor 1934-ben hirtelen meghalt, s a villára nem volt vevő, a Magyar-Olasz Bank tulajdonába ment át a ház, a még kifizetetlen 25 ezer pengő kölcsön ellenében. A legenda maradhat legenda a feliratról, de a hozzáfűzött „mélyértel­mű” magyarázatot illetően itt van már az idő, hogy az szerte- foszoljék. Végül: idekívánkozik Di­enes O. Istvánnak lírai „ismer­tetője” a nyíregyházi erdőről, a Sóstói úti környezetről, ahogy azt a megyei útikönyv­ben írta meg: „Ä gazdag nö­vénytársulás teszi felejthe­tetlen széppé erdőnket már lombfakadás előtt, mikor előbb a mogyoró barkái sár­gállnak, majd a kökény és ga­lagonya öltözik menyasszony­fehérbe, utána az ibolya kékje mellett a salátaboglárka, a kankalin, meg a kökörcsin aranya világít egy darabig, hogy helyet adjon a májusi gyöngyvirág villogó fehér fürtjeinek, hogy végül is ellep­jen mindent egy ragyogó, fen­séges, zöld-arany lombfüg­göny és tartson egész álló nyá­ron át. Ősszel bánatoskékre, hervadó lilára vált a táj. A nedves erdei tisztást ellepik az ehető gombák sokféle, jóízű fajtái és az első dér csípése nyomán aranyvörös, barna le­velek peregnek a szélben zú­gó, suhogó fák ágairól.” (121- 2.) Vajon manapság, a Sóstói út villasorának lakói, akik már egész évben élvezhetik az út­menti erdő közvetlen közel­ségét, észreveszik-e, meglát­ják-e, birtokba veszik-e ezt a gyönyörűséget, amelyről a vá­ros feledhetetlen szerelmese oly kifejező sorokkal vallott harminc évvel ezelőtt írt dol­gozatában? Eglé Van: Érzések az asztalon Elek Emil felvételei Harc két pillérén A Rákóczi-szabadságharcra emlékezve (4.) Reszler Gábor 1704 ELEJÉN MEG­TÖRT A SZABADSÁG- HARC LENDÜLETE. Po­zsonyt nem vette ostrom alá a kuruc sereg, és a Bécs el­leni támadás is elmaradt. Nem sikerült egyesülni a Tirolban veszteglő bajor és francia hadakkal, ezáltal a Habsburg-állam időt nyert. Rákóczi eredeti stratégiai terve, hogy csapatait egyesíti a kelet felé előretörő francia erőkkel, 1704 nyarán végleg meghiúsult. A bajorországi Höchstadtnél a Habsburg és az angol seregek megsemmi­sítő vereséget mértek a fran­ciákra. Ezzel a spanyol örö­kösödési háború súlypontja végérvényesen Németalföld, Itália és Spanyolország had­színtereire helyeződött át. Magyarországon egyensúly alakult ki: sem a Habsbur­gok, sem a kurucok nem tud­tak döntő győzelmet arami a másik fölött. II. Rákóczi Ferenc külpoli­tikai elképzelései kezdettől két pillérre épültek. A Habs­burg Birodalom terjeszkedé­sétől félő hatalmaldcal igye­kezett szövetséget kötni, másrészt a nemzetközi szín­térre akarta kivinni a Habs- burg-magyar tárgyalásokat. Az esetleges megállapodás­hoz a hatalmaknál garanci­ákat keresett. Azt kívánta elérni, hogy Magyarországot és Erdélyt foglalják bele a spanyol örökösödési háborút lezáró, az új hatalmi egyen­súlyt rögzítő európai békébe. Az idő haladtával a szabad­ságharc számára a nemzet­közi környezet egyre ked­vezőtlenebbé vált. Ezzel pár­huzamosan az országon be­lül a kifáradás jelei mutat­koztak, 1705 kora tavaszától jobbágymegmozdulások, ka­tonazendülések robbantak ki, amelyek a társadalmi fe­szültségeket jelezték. A nagy nehézségeket Rá­kóczi belső reformokkal és új diplomáciai akciókkal próbálta orvosolni. 1708 nyarára közel tízezres regu­láris hadsereget szervezett, amivel ki akart tömi az or­szág határai közül, hogy egy sziléziai hadjárattal kiszé­lesítse a háború színterét, és kapcsolatot teremtsen a Hab­sburgokkal szemben álló erőkkel. A fejedelmi hadse­reg azonban Érsekújvár alatt helyi hadműveletekbe bo­nyolódott, majd 1708. au­gusztus 3-án Trencsén mel­lett súlyos vereséget szenve­dett. Ezt többé nem tudta ki­heverni a szabadságáért fel­kelt ország. A SÚLYOS HELYZET­BEN új ellenség támadt: 1708-tól pestis lépett fel. Az egykori becslések szerint a Rákóczi-szabadságharc csa­taterein 85 ezren estek el, míg a pusztító járványnak 1708 és 1714 között 410 ezer ember esett áldozatul. A sza­badságharc különösen ke­gyetlen szakasza követke­zett. Szabolcs vármegyében 1709 őszén kezdődött a pes­tis. ,.November 15-én Nyír­egyházán és a Tisza mellett igen hamar, Ajakon is igen halogatnak.” olvashatjuk a kortársi feljegyzésben. Az elnéptelenedés miatt 1710- ben a falvak egész sorát kel­lett a beszállásolás és az adó alól felmenteni mind Sza­bolcsban, mind Szatmárban, állapítja meg a szabadság­harc utolsó éveivel fog­lalkozó tanulmányában Ba­logh István. A falvak pusz­tulása korábban kezdődött, és a helyzetet súlyosbította a zord időjárás, a gyér termés. Az egyik kortárs naplójába feljegyezte, hogy 1709. má­jus 16-án „nagy fagy lett, a tavaszi búzának jobb részét elvette, a dinnyét, tököt min­denütt.” 1710 januárjában kemény, hideg, szeles, havas tél köszöntött be, amely áp­rilis közepéig tartott. A ha­dak vonulása miatt is sokan elhagyták lakhelyüket, és nyugodtabbnak tűnő vidékre költöztek. A Rákóczi-sza­badságharc utolsó esztende­iben vált néptelenné többek között Máriapócs, Kállósem- jén, Keresztút és Rakamaz. Nyírmada 1709 telén már félig puszta, csak az elha­gyott házak árválkodtak a fa­luban. Szatmár vármegye 1710-ben rendelettel próbál­ta az erdőkbe, rétekbe mene­kült falvak népét a hazatérés­re bírni, mert egyébként a házaikban hagyott javaikat prédára bocsátják. A SZABADSÁGHARC KIBONTAKOZÁSAKOR elképzelt befejezésre, a tel­jes körű állami függetlenség visszaállítására már nem le­hetett gondolni. Rákóczi úgy látta, hogy időhúzó háború­val kivárható a megegye­zéshez legkedvezőbb pilla­nat. Igaz, állandóan zsugo­rodott a fejedelem kezén lé­vő országrész, amely 1710 novemberében lényegében Szabolcs, Szatmár, Ung, Ugocsa, Bereg vármegyékre és Kővár-vidékre korlátozó­dott. Ide zsúfolódott össze a katonaság, amelynek száma alighanem elérte a 35 ezer főt. A kül- és belpolitikai helyzet változásai a Habs­burgokat is a mielőbbi mege­gyezésre sarkallták. Az új császári fővezér, Pálffy Já­nos tábornagy jelentéseiből tudjuk, hogy a császári sereg élelme is fogytán volt, so­raikban szintén pusztított a járvány. A tárgyalási szán­dékot ennél jobban erősítette az, hogy a betegeskedő Jó­zsef császár halála esetén várhatóan a Habsburgok hát­rányára változik a nemzet­közi helyzet. Károly, a spa­nyol trón jelöltje maradna a Habsburg-család egyetlen élő férfitagja. Személyével az osztrák és a spanyol biro­dalom egyesülne, ami nem állhatott az addigi szövetsé­ges Anglia érdekében. HÓNAPOKIG TARTÓ TÁRGYALÁS, kötélhúzás kezdődött, mely végül a szat­mári békébe torkollott. A császáriak hűségeskü fejé­ben valamennyi felkelőnek kegyelmet, birtokaik megtar­tását ígérték. Rákóczi azon­ban csakis államközi szer­ződéstől, külföldi garanciá­tól remélte az ország biztos jövőjét. A Habsburgok nem fogadták el tárgyalófélnek a kuruc államot, csak az egyé­ni lázadóknak adandó királyi kegyelem keretei között létesítendő megállapodásra voltak hajlandók. A szatmári békét 1711. április 30-án írták alá a megegyezésre haj­lók Károlyi Sándorral az élen, május elsején pedig a majtényi síkon a kurucok le­tették a fegyvert. Rákóczi nem fogadta el ezt az egyez­séget, inkább néhány hű em­berével, köztük Vay Ádám- mal az önkéntes száműzetést vállalta. Balogh Géza: A fák még élnek V ...........---------------------------------------

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents