Kelet-Magyarország, 1993. július (53. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-15 / 163. szám

1993. július 15., csütörtök HATTER Kelet-Magyarország 3 Füst már van, láng még nincs Nagy port kavart fel a Nyíregyházi Dohányfermentáló Rt. privatizációja Budapest (ISB - R. S.) — A privatizációért felelős tár­ca nélküli miniszterhez leg­utóbb a Nyíregyházi Do­hányfermentáló Rt. (Nyido- fer) eladása kapcsán nyúj­tott be interpellációt két füg­getlen képviselő. A felveté­sekre adott választ sem a képviselő, sem a T. Ház nem fogadta el. Körösi Imre és Király Zoltán szerint a Nyidofer esete újabb példa arra, ahogyan az Állami Vagyonügynökség a hazai állami vagyont kezeli. A két képviselő közös interpellá­ciójuk során felvetette: hiába született elvi döntés a négy do­hánynyár külföldi kezekbe adását követően arról, hogy a dohányfermentálókat hazai befektetőknek adják el, nem Munka a fermentálóban összefüggésként megemlítet­ték azt is, hogy a Nyidofer áru­készlete jelenleg többet ér, mint amennyit az ÜLT ígért az Raskó György államtitkár: Budapest (MTI) — A Nyidofer privatizációjáról egyéves alapos előkészítés után döntött az ÁVÜ Igazga­tótanácsa — mondta Raskó György az FM államtitkára. Még nem fejeződtek be az egyeztető tárgyalások a mul­tinacionális Universal Leaf Tobacco (ULT) céggel, ám egyetlen tranzakciónak, így ennek sem használ, ha a vég­leges döntés meghozatala előtt a vevőt dicsérni kell. Az államtitkár elképzelhe­tőnek tartja azt is, hogy a ve­vő visszalép az ügylettől, mert nem kíván belekeve­redni a kialakuló politikai harcba. Tudomásul kellene venni, mondja, hogy a priva­így történt. Bizonyítja ezt az is, hogy az Állami Vagyon­ügynökség (ÁVÜ) igazgatóta­nácsa június 15-én úgy foglalt állást, hogy a nyíregyházi céget az amerikai székhelyű multinacionális Universal Le­af Tobacco (ULT) társaságnak adja el. A képviselők szerint tehát ismét sérelmet szenved­tek a potenciális hazai befekte­tők. Ezzel összefüggésben fel­vetették azt is, miért kell egy jól jövedelmező jövedéki ipar­ágat teljesen egészében külföl­dieknek eladni akkor, amikor az idetartozó cégek privatizá­ciójuk előtt is nyereségesen működtek. A képviselők ál­lítása szerint egyébként, a ma­gyar Kotex Kft. 1 milliárd, fo­rint készpénzt ajánlott a Nyi- doferért, míg ezzel szemben az amerikai cég csak 650 mil­liót ajánlott érte. Lényeges tizáció tisztán gazdasági kér­dés, amelyért a kormány a felelős. Sokat árthat az adott ügy­nek, ha a tulajdonosváltás politikai küzdőtérré válik. A konkrét esetben az ÜLT lenne a legalkalmasabb part­ner a dohányfermentáló megvásárlására. Ez a cég 50 százalékkal akarja emelni a dohánytermesztést, megva­lósítja a szükséges fajta- és technológiaváltást, amihez biztosítaná a fejlesztési for­rásokat is. Ez a térség 10 ezer termelőjének éppúgy érdeke, mint az FM-nek és az egész gazdaságnak — mondotta végezetül Raskó György. egész vállalatért. Éppen ezért a képviselők úgy vélik, hogy az ÁVÜ megint külföldieknek adott el egy ígéretes hazai vál­lalatot, s vele együtt a piac egy részét is. Körösi és Király in­terpellációjukban megkérdez­te: milyen szempontok alapján hozták meg döntésüket az ÁVÜ illetékesei. Az interpellációra válaszoló miniszter elmondta: a dohány­ipar eladása az egyik legsike­resebb privatizációs aktusnak mondható, hiszen a tulajdon- váltás óta 8 milliárd forinttal nőttek az innen származó álla­mi bevételek, s ezen túlmenő­en a gyárak 300 fővel növelték az alkalmazottaik számát is. Szabó Tamás egyébként úgy vélte, hogy az interpelláló képviselők alapjában véve téves ismereteket hoztak nyil­vánosságra. A miniszter el­Harasztosi Pál felvétele mondta: az ÁVÜ a hazai do­hányipar privatizációja előtt eldöntötte, olyan befektetők­nek adja el a gyárakat, akik modernizálják a termelést és stabilizálják a foglalkoztatási szintet. Emellett az államnak célja volt az is, hogy a dohány­piacon verseny alakuljon ki. Szabó Tamás szerint mindez megvalósult: a dohánygyárak növelték munkásaik számát, egy év alatt 2,4 milliárd forin­tot fektettek be a külföldi ve­vők, s ez meghaladja az elmúlt 10 év összes modernizációs ráfordítását. A magyar piacon jelenleg négy, egymással ver­sengő világcég van jelen, ame­lyek új, az európai normáknak megfelelő termékeket fejlesz­tenek ki. A Nyidofer eladása kapcsán a miniszter leszögez­te: elvi döntés született, hogy olyan befektetőknek adják el a vállalatot, amely fejleszti és versenyképessé teszi a céget. Ezen túlmenően feltételként szabták, hogy a termelők számára tegye kiszámíthatóvá és biztonságossá a felvásár­lást, s növelje a termelők tá­mogatását is. A fermentáló értékesítésére pályázatot írtak ki: döntés még nincs, a jelent­kező cégekkel most a részle­tekről folyik a tárgyalás. Sza­bó Tamás elmondta: helyte­lennek tartja, hogy a privati­záció közben az eladó pozí­cióját rontó félinformációk kelnek nyilvánosságra. Körösi Imre viszontválaszá­ban elmondta: az egész tendert előre „lejátszották”, s a ma­gyar befektetőket eleve hátrá­nyos helyzetbe hozták a pályá­zat kiírásakor. Az interpellációra adott vá­laszt sem a két képviselő, sem a Ház nem fogadta el, ezért az elnök átadta az ügy tárgyalását az illetékes országgyűlési bi­zottságnak. A korszerűsítés ara Nyíregyháza (KM - GB) —Egyáltalán nem mindegy, hogy annak, aki megvásárol- (hat)ja a dohányfermentálót, milyen tervei vannak a gyár alapanyag.-szükségletének zömét előállító, sok ezer — emberöltők alatt kialakult termesztési kultúrával ren­delkező — szabolcsi do­hánytermelővel. Nem árt azt sem megnézni, ha már ösz- szehasonlítunk két ajánlatot, ki mit ígér és mennyire lehet bízni a szavában. A Nyidoferért — mint most kiderült — kevesebbet ígérő amerikai világcégről azonban azt is tudni kell, hogy mint azt egyik vezetője itt Szabolcsban is elmondta (de pályázatukban írásba is adták), a dohányfermentáló termelői hátterének korsze­rűsítésébe közel 2 milliárd forintot szándékoznak a kö­vetkező esztendőtől 5 év alatt beinvesztálni. Hasonló mértékű fejlesztés finanszí­rozása már nehezebben kép­zelhető el egy — igaz maga­sabb vételárat ígérő — olyan hazai kft.-ről, amelyik a vá­sárlást Egzisztencia-hitelből akarja megoldani. Arról nem is beszélve, hogy ha már ma­gyar vevőről beszélünk, ak­kor miért lenne az egy olyan megyén kívüli cég, amelyik az itt megtermelt jövedelmet a meglévő egyéb vállalkozá­saiba csoportosítja majd át. És miért ne lehetnének mondjuk a fermentáló dol­gozói és a helyi termelők? Az eddigiek persze csak gondolatok voltak, melyek részben feltételezésen ala­pulnak. Az viszont tény, és ezzel a privatizációt sürgető dohánytermelői érdekképvi­seletek is tisztában vannak, hogy a minőségi dohányt kö­vetelő cigarettagyárak türel­mével nem sokáig lehet visz- szaélni. Sürgősen korszerűsíteni kell a szabolcsi és környék­beli termőtáj dohányter­mesztését, hogy olyan minő­séget tudjon előállítani, ami­vel megőrizheti az eddigi piacait és ezzel termelői biz­tonságát.-------------Tárca— M ostanában egyre gyak­rabban gondolok Igor­ra. Pedig azt sem tudom, él-e, hal-e. A kapcsolatunk csak néhány napig volt felhőtlen, bár öt évig szinte naponta ta­lálkoztunk. Annak idején, a brezsnyevi békeidők kellős közepén, egy emeleten lak­tunk az ungvári egyetem diák­szállójában, ő, az ukrán, s én, a magyar nyelvész. A nagy szovjet internacionalizmus szellemében gyakran előadá­sokon is egymás mellett ül­tünk. A többiekkel elég jól megvoltunk, de tudtuk, ő mér­hetetlenül gyűlöl minket, ma­gyarokat. Sohasem mondta, de tudtuk. Ahogy ránknézett, ökölbe szorult a tenyere. Az egyetemen annak rend­je, s módja szerint tartalékos tiszti kiképzést kaptunk, s az államvizsgák után minden végzős hímnemű egyént be­hívtak a szokásos három hó­napos gyakorlatra. Am, a brezsnyevi hadvezetés itt kö­vette el egyik legnagyobb hi­báját, mivelhogy a korábbi, Orémus Kálmán kevés volt és pocsék. Mi ma­radtunk inkább a hazai kol­bász, paprika, paradicsom mellett, s néhány nap múlva Igor átváltozása belső-ukrajnai gyakorlótér helyett a beregszászi lak­tanyát jelölte ki a gyakorlat székhelyévé. Ennek aztán az lett a következménye, hogy alig lehetett fegyelmet tar­tani, mert vagy mi, közellakók ugrottunk haza egy kis ételért meg itókáért, vagy a rokonok, barátok látogattak meg min­ket degeszre tömött táskával. Kivéve Igort, mert ő a Kárpá­tok túloldaláról származott, s oda nem lehetett csak úgy „hazaugrani.” Márpedig a kaszárnyakoszt észrevettük, hogy ő nagyokat nyelve figyeli falatozásunkat. Eleinte mereven elhárította a kínálást, de az éhség lassan legyőzte ellenállását. Szinte természetessé vált, hogy meg­osztjuk vele ételünket és ita­lunkat. Teltek-múltak a hetek, s egy napon Igor táviratot ka­pott, a felesége fiúval ajándé­kozta meg. Erre már ő is kapott néhány nap rendkívüli szabadságot, s így hazautaz­hatott. Hatalmas utazótáskával ér­kezett vissza, arcáról sugár­zott az apai büszkeség. Este, a takarodó után egy raktár rej­tett zugában aztán elénk, a három magyar elé rakta a táska kincseit. Volt ott min­den, mi szem-szájnak ingere. A sokadik pohár házipálinka után Igor bizonytalan mozdu­latokkal felállt. — Fiúk, ne •haragudjatok rám, de én mindig gyűlöltelek benneteket — tört fel belőle akadozva. — A mi falunkban a háborúban a csendőrök sok embert megöltek. A nagybá­tyámat is. De én most haza­mentem, és elmondtam, hogy a magyarok nem ilyenek. Es mellettetek állok, bármi tör­ténjen is. F) ég elváltak útjaink, de iY mostanában n gyakran gondolok Igorra. 0 talán meg tudná magyarázni a gyűlöl- ködőknek, hogy utólag már csak megbocsájtani szabad. Néz­A Nagy Átalakítás Réti János T T tam mindennap az áta- kJ lakítás alatt lévő gim­názium épülete előtt vezet el, így az első pillanattól szemlélője, mi több tanúja lehetek a nagy jelentőségű munkának. Nem kívánom aprólékosan részletezni, de nagyjából a következők tör­téntek az elmúlt hetekben, hónapokban az épülettel. Felvonultak a mesterek, eltávolították, ami az útjuk­ban volt. Aztán felhúztak egy újabb emeletet a többi fölé, mert tudták, hogy a fa­laknak a statikai mérések szerint azt ki kell bírni. Mindjárt utána új tetőt ácsoltak a régi helyett. Ez már sátor alakú és cserepes, mint a klasszikus időkben, sőt kívülről némi tetőtérbe­építésre is lehet következtet­ni, divat szerint. Ezt követő­en láttak hozzá az új, immár megnagyobbított és roppant büszke homlokzat kialakítá­sához, majd következett a falak újbóli becsomagolá­sa. Új festékkel, új téglával, új módszerekkel. Szinte rá sem lehet ismerni a régi is­kolára! Hiszen aki ezek után meg­áll előtte—kivált, ha azelőtt sose látta — azt fogja hinni, hogy vadonatúj és eleve így építették. Pedig... a jelenlegi külső mögött, alatt léteznek bizony túlhaladott megoldá­sok, vannak régi anyagok, és maradtak elöregedett szerkezeti elemek is. Hiszen hol lehetnének másutt? A munka nagyszerű, de az épület ettől még nem lesz új, mert nem lehet új. Legfel­jebb más mint eddig. Ha a sorok között valaki politikai példálózást vélne felfedezni az csak a véletlen műve lehet. A szövés, batikolás, agyagozás, gyöngyfűzés, mak­ramé technikájával ismerkedtek meg Vásárosna- ményban az óvodapedagógiai kézművestábor résztvevői Molnár Károly felvétele Kommentár Becsapottak Cselényi György T r ogy mik vannak!... Egy Jti fiatalasszony örül, hiszen több hónapi munka- nélküliség után végre sike­rült elhelyezkednie. A kft.- nél nagyjából még a fizeté­sével is elégedett. A közérze­te azért rossz, mert valaki a fülébe tette a darazsat: tudja meg, a munkáltatója fizet-e utána társadalombiztosítási járulékot. Mert hallott olyan esetről, hogy valamelyik korlátolt felelősségű társaság dol­gozója, miután megbetege­dett, döbbenettel értesült ar­ról, hogy nem jár neki táp­pénz, mivel a kft. nem fizetett utána tb-járulékot. Erről a szegény alkalmazott nem tu­dott. A nő elment a társadalom- biztosítási igazgatóságra, ahol közölték vele, a kérését nyújtsa be írásban. A hölgy megtette. Egy idő után azt a válaszolták neki, hogy a TB- nél őt név szerint nem tart­ják nyilván, csak azt, hogy az adott kft. hány személy után és mennyi tb-járulékot fizet. Hogy utána konkrétan fizetnek-e, azt kérdezze meg a munkaadójától. Tiszta sor, de az a gond, hogy az asszony a főnökénél erről fél tudakozódni, mert attól tart, hogy amiatt — persze nem arra hivatkozva — esetleg a jövőben nem tartanak igényt a munkájá­ra. S így a dolgozó némikép­pen — tekintettel a munka- nélküliségre — kiszolgálta­tott helyzetben van. Lehet, hogy a mondjuk 12 főt fog­lalkoztató kft. 6 dolgozó után fizet tb-járulékot, 6 után pedig nem, amit az érintettekkel elfelejtenek kö­zölni. Bizonyosan a TB az érvé­nyes törvények és rendeletek szerint jár el. De felmerül a kérdés, a Társadalombizto­sítási Igazgatóság nem ve­zethetne-e be az APEH-éhoz hasonló számítógépes nyil­vántartást, amelynek révén ha akarja, mindenki meg­tudhatná, hogyan áll, ha nem is az Úr, de a TB-igaz- gatóság előtt? A becsapott dolgozó min­den bizonnyal pert indíthat, de ha figyelembe vesszük a ma még meglévő, s holnap talán örökre felszívódó vál­lalkozásokat, illep’e a ne­hezen, vagy úgysem behajt­ható követeléseket, akkor talán nem alaptalan a féle­lem, a kis emberek nagy ré­sze a bírósági procedúra után sem lesz sokkal boldo­gabb.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents