Kelet-Magyarország, 1993. július (53. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-10 / 159. szám
Aktuális kérdések______________________________ Generációváltás a politikában Szőke Judit Nyíregyháza (KM) — Aki a közélet, a politika iránt érdeklődik, annak ismerős lehet a név és az arc: Stumpf István 35 éves, politológus. Jogot végzett, majd az ELTE-n tanított állam- és jogelméletet, régóta résztvevője ifjúságszocializációs kutatásoknak, jelenleg a Századvég Politikai Iskola igazgatója. Közéleti szerepeket is vállalt, volt a sok vihart látott MISZOT elnöke. Nemzetközi kitekintésre úgy tett szert, hogy két éven át Strassbourg- ban az Európai Ifjúsági Központ és Alapítvány tanácsadó testületének tagjaként tevékenykedett. Fiatal értelmiségi tehát, aki jól ismeri a pálya- és életkezdés nehézségeit — háromgyerekes családapaként is. A politikai szférában bekövetkező generációváltásról beszélgettünk. □ Mielőtt belevágnánk a közepébe és körüljárnánk azt a témát, hogy hogyan érintette a rendszerváltás az ifjúságot, volt-e abban szerepe, ha igen, milyen, s mi a státusa most, tisztázzuk a fogalmakat: korosztály, generáció... — A korosztály fizikai együttszületést jelent, a generáció már minősített kategória. Ez utóbbinak azonos szocializációs élményei vannak, a történelmi körülményeket nagyjából azonos módon fordították le, már persze főleg arra vonatkozóan, hogyan akarják megváltoztatni a világot... A politikai generációnak konkrét sorsfordító politikai döntések meghozatalára kínálkozik lehetősége. De nézzük csak a közelmúlt eseményeit! Magam is azt tapasztaltam s a kutatások is azt bizonyították, hogy nagy fokú eufória uralkodott a kelet-európai országokban. Az ideológia-túlsúlyos pártállami politikai modell, melyben az ifjúság politikai szocializációja felülről vezérelt, eltervezett volt, azzal Stumpf István Szekeres Tibor felvétele a legfontosabb funkcióval, hogy ne csináljanak balhét a fiatalok. Ez eredményesen működött, sikerült az ifjúság egy részét hatékonyan integrálni, akár úgyis, hogy káderpozíciókat kínáltak számukra. Q Az integrálás mindig csak negatív lehet? — Nem. Különösen nem volt ez negatív az utolsó tíz évben, amikor már a kiválasztásban az állandó politikai lojalitás mellett a szakmaiság is nagyon fontos szerepet játszott. Tudatos kádemevelés, pozíciókra szocializálás folyt, de volt ugyanakkor egyfajta érdekreprezentáció, melyet az ifjúsági szervezetek láttak el. Bizonyos értelemben voltak ezeknek a szervezeteknek újraelosztási pozícióik, gondoljunk csak a lakáselosztásra, azaz kezeltek szociális feszültségeket is. A zavarok a ’80-as évek elején keletkeztek, akkor az alternatív mozgalmak térnyerése felvetette a kérdést a fiatalokban: akarok-e integrálódni a rendszerbe, látom-e a jövőjét vagy nem, így magatartás-kettősség állt elő. Felnőtt egy generáció, mely nem hitt a szocialista rendszer re- formálhatóságában, nem is vállalt kompromisszumokat, miközben volt egy másik réteg, akik úgy vélték, hogy van lehetőség a rendszermo- demizálásra. Ha progressziót keresünk, abban az esetben e kettőben a legdinamikusabb mozgalmi elitre találunk. Hamarosan kiderült azonban, hogy az utóbbi csoport változtatási programjának korlátái vannak. Q Nyíregyházi előadásában az ifjúság helyzetét három szempontból tartotta érdemesnek vizsgálni: milyen szociális helyzetben találja őket a rendszerváltozás, milyen kulturális, értékbeli és politikai folyamatok vezérlik őket. — Kettészakad az ország: figyeljük csak, kiknek van lehetőségük bejutni a képzési rendszerbe s kik szakadnak le véglegesen! Minden kutatás már a nyolcvanas évek közepén azt mutatta, hogy a fiataloknak legfeljebb egyharmada nem fejezi be az általános iskolát, mondjuk ki kereken: ez a csoport funkcionálisan analfabéta marad. Ok egy piacgazdaságban nem használhatók, potenciális munka- nélküliek, első számú kiszolgáltatottjai a rendszerváltás során jelentkező folyamatoknak, nem rendelkeznek választási lehetőségekkel még a fé- lig-meddig illegalitásba torkolló bizniszben sem. Kelet- Európa hasonló történelmi múlttal rendelkező országaiban is ilyen jellegű folyamatok játszódtak le. Döbbenetes, hogy például Bulgáriában a fiatalok közel fele szívesen emigrálna — nálunk nincs ilyen igény. — Van tehát egy esélytelen, kiszolgáltatott réteg: a fiatalok és az idősek, hiszen e két csoportnak a leggyengébbek az érdekérvényesítési képességei. Egyikőjük már, másikójuk még nincs a munkaerőpiacon, nincs olyan teljesítményük, mellyel veszélyeztetni tudnák a rendszer működését, kivéve a nagyon direkt lázadást, tüntetést — ami egyébként nem elképzelhetetlen. Szétestek a fiatalok számára létfontosságú szocializációs közegek, főképp a család. Megpróbálván fenntartani az életszínvonalat, kettő-három pluszmunkát vállalt és vállal — ha tud — az apa, azaz kiesik a családfő... Most kezdenek talán formálódni a családok, de mint gazdasági közösségek, mint morális értékközösségek széthullottak, nem töltik be a szerepüket. Aztán jön egymás után: vákuum, ideológiák, szekták, skinheadek... A fiatalok irányításra, egyben autonómiára vágynak, és szimbólumokra, mert valamiben kell hinni, valahová kell és jó is tartozni. □ Van-e valamilyen fontos téren karakteres különbség a világ keleti és nyugati felén élő fiatalok között? — Van egy fogalom, a kulturális értékváltozás. Egy amerikai politológus szerint náluk a második világháború után született generáció biztonságba, később jóléti társadalomba született bele, már elérték a kitűnő fogyasztási lehetőségeket, ezért egyre inkább az élet minőségének értékei, a környezet iránt érdeklődnek, a jövő felé fordulnak. Kelet-Európábán fordítva van. Igen erős a fogyasztási, materiális értékrend. A rendszer- változáskor, mint egyfajta gründolásos kapitalizmus eljövetelekor ez lett a totális, legfontosabb értékmérő, melyhez társultak az amerikani- zálódás jelenségei, fogyasztási modelljei, Coca-Cola-, Mac Donalds-kultúra. □ Végezetül térjünk vissza a hazai politikára. Tiltakozási potenciált is említett. Lehet-e generációs jellegű szimbólumként felfogni azt a bizonyos, sokat emlegetett Orbán Viktor-beszédet? — Ez ennél azért bonyolultabb kérdés. Kétségkívül más nyelvet használt, keményebben fogalmazott, de ez egy generációs elitnek a sajátos szocializációjából eredő keménysége, azt az utat kevesen járhatták végig. Az igazi gerince ennek a generációnak legfeljebb a következő választásokon fogja megmutatni magát. A TARTALOMBÓL: • Jelentem, nekikezdtünk • Szemenszedett valóság • Barokk a népművészetben • A díszpolgár főorvos ( ^ KM galéria Jámbor István: Anyaság fj/hszadil^ aífjaíommaí rendezték me# Vásáros- m/L naménySati a nemzetközi fafarayótáSort. ‘Berey fővárosa nem véíetíenüí ad ottfumt ennek, az ősi művészetnek fősz a Házak temp(omok tornyok Használati táryyak századok óta őrzik az itt élők és a fa meyßontHatatlan kapcsolatát. ScHmiőt Sándor népi iparművész fáradlatatlan munkásságának eredményeképpen most egy új műfeky jött (étre. A vásárosnaményi művelődési HázHan a városHoz kptődo fafaragók műveiktől látHató kiállítás. EHHől mutatunk He nékány alkotást. Hosszú, forró nyár várható Kovács Bertalan J ja én tanár volnék, akkor JT1 tudnék csak igazán sok pénzt keresni — jelentette ki a minap egy ismerősöm. Látva értetlenkedő pillantásomat, magyarázatképpen a példanélküli sok szabad időt említette. Barátomnak — aki egyébként a második gazdaságban földműveléssel foglalkozik — bizonyos tekintetben igaza van, hiszen a téli és a tavaszi szünetek után a pedagógusokat is megilleti a gyerekeknek járó vakáció egy része. Másfelől azonban mégsem ilyen egyszerű lehet a meggazdagodás útja, hiszen egyetlen pedagógus ismerősöm sincs, aki a nyári időszak alatt kiugró jövedelmet produkált volna eddig. Megjegyzem ez még a „profi” farmereknek is nehezen megy manapság. Az már szinte sajnos természetes, hogy tanári diplomával a zsebben egyre nehezebb. csak a fizetésből megélni. Mindenki keresi tehát azokat a formákat, amivel tanév közben is, de különösen a nyári hónapok szűkösségei közepette viszonylag tisztességes és értelmiségi minőségű életnívót teremthetnek maguknak. Semmilyen munka nem szégyen, mégis nehezen tudom elfogadni a diplomásokat kapával a kézben. (Persze, ha technika tanár az illető, vagy ha a hétvégi kikapcsolódás részeként műveli a földet, az más.) Feltételezem sokan vitatják nézetemet, mondván: évek óta másról sem hallani, mint a pedagógusbérek emeléséről. Akik azonban realistábbak és főleg elfogulatlanok, azok tudják; a nagy propagandával felvezetett bérrendezések eredményeképpen vidékünkön még mindig az országos nettó átlagbérek alatt van a tanáraink zömének nettó (!) keresete. Az is igaz, a többi területen is messze elmaradnak az országos átlagtól a jövedelmek, de ezt végképp ne a tanárokon kérjük számon. Sarjadó demokráciánk néhány prominens személyisége éppen elég kritikával illette pedagógusaink múltbéli tevékenységét (bűnbakképzés). Ezek a megnyilvánulások aztán, a közvéleményt is formálva, tovább mélyítették a szülők és a tanárok közötti kétségtelenül meglévő szakadékot. Akik a „sűrűjében” voltak a: elmúlt néhány évben, tanúsíthatják, szinte mindennapos eseménynek számított iskoláinkban a jegyek megkérdőjelezése, a háttérben pozitív és negatív megkülönböztetéseket feltételezve. Ezeket a megalázó jeleneteket több helyen kiegészítette a hatalom felől érkező jelzések sorozata, melyek a tanári „mikie gér séget” voltak hivatottak az érintettekkel közölni. Tovább bonyolította és bonyolítja az eddig sem egyszerű állapotot a közalkalmazotti törvény bérkategóriái körül kialakult „rendkívüli állapot”, s az új bérek bevezetésének egy évvel történő eltolása. Azt ugyanis csak legrózsaszínűbb álmaikban képzelhetik az érintettek, hogy jövőre ott is megkapják járandóságukat, ahol eddig csak minimális százalékban biztosították azt. (Nem szólva most az önkormányzatokat is lehetetlen helyzetbe hozó hitelfelvételi javallat kétségeiről.) A kulturális államtitkár mindenesetre neheztel a pedagógusokra tiltakozó akciójuk bérkövetelő jellege miatt; mondván: a pedagógusakció nem járult hozzá, a társadalom amúgy sem túl tanárpárti megítélésének javításához. Más lett volna a helyzet, ha a tiltakozók a jobb technikai felszereltségért, az iskolák korszerűsítéséért szállnak síkra. Ezt is az államtitkár úr jelentette ki nemrégiben egy zömmel pedagógusoknak (!) tartott tájékoztatón. Lelke rajta, de én magam nem emlékszem az utóbbi évek gyakorlatából olyan munkavállalói tiltakozásra (majdnem sztrájkot írtam), ahol a résztvevők ne a jobb bérekért vonultak volna ki az utcára. Úgy tűnik tehát, a vakáció az időjárástól függetlenül is forrónak ígérkezik pedagógusberkekben, mégha csupán a körülöttük zajló események passzív szemlélői is, hiszen új oktatási és szakképzési törvény is születik az idén. Akik pedig eközben a földeken is izzasztják magukat, nos nekik azt kívánom: ne csak a megtermelt javaik hozzanak számukra tisztes hasznot, hanem az új törvényeknek is haszonélvezői legyenek.
