Kelet-Magyarország, 1993. július (53. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-09 / 158. szám

10 Kelet-Magyarország SPORT 1993. július 9., péntek Lelátó Az idő itt is pénz Mán László M ár megint repkednek a milliók. Hamarosan elkezdik a felkészülést a lab­darúgók, a nyári pihenőben a tárgyalóasztalok mellett játszanak a vezetők. Miként a piacon, itt is megy az alku­dozás, csak nagyban. Úgy tűnik, még mindig nincsenek tisztában vezetők és játéko­sok a valós értékekkel, hi­szen némelyik sztárnak kiki­áltott focistát annyira tak­sálnak, hogy azt már leírni is arcpirító. Aztán majd elkezdődik a bajnokság, és kiderül, hogy a képességek, a tudások jó­val kevesebbet érnek. Sajnos a magyar labdarúgás veze­tőinek nagy része még min­dig egy álomvilágban él. Mert a valóságtól teljesen elrugaszkodott pénzeket köl­tenek gyakorta feleslegesen egy-egy játékosra. Hazaira, vagy éppen kiöregedett kül­honi vendégmunkásra. Hiá­ba papolunk arról, hogy a felemelkedés záloga az után­pótlás. Néhány klubtól elte­kintve a nagy pénzért más­honnan érkezőnek nagyobb a presztízse, mint a jóval ke­vesebbe kerülő fiatal meg­tartásának. Am az is a tényékhez tarto­zik, hogy a fennmaradáshoz ma kell produkálni, a távoli jövő nem kap hitelt. Pedig hosszú távon csak az után­pótlás jelenti a kivezető utat. Oda kellene összpontosítani a pénzt: pályákat építeni a srácoknak, (ha lehet villany- világítással), megfelelően fi­zetni a szakemebereket, ver­senylehetőséget biztosítani a fiataloknak. Egy olyan profi­szemlélet kialakításával, amely később kamatozódna. A haj csak az, hogy ehhez idő kell, az idő pedig pénz! Mike megnyugodhat Lewis a vb-n kihagyja a távolugrást Lausanne (AFP, dpa) — Carl Lewis, aki a 100 méte­ren csatát veszített Andre Casonnal szemben, a 200 méteren igazán „kivágta a rezet” a lausanne-i atlétikai viadalon. Az amerikaiak olimpiai bajnoka elsőként jutott túl idén a 200 méteren a 20 mp-es, mindig is bűvös­nek számító határon; 19,99­cel nyert szerda este. Lewis elmondta, a stuttgarti vb-n a távolugrásról lemond, a 100 és 200 méteren indul majd. Jelentések szerint ez kivál­totta honfitársa, Mike Powell alapos megkönnyebbülését. Powell a távolban világ­csúcstartó, de mindig is tar­tott a Lewis-zal való „ütkö­zetektől”. Feladva a lecke: Torino vagy Lecce? Róma (MTI) — A Federcalcio (az Olasz Labda­rúgó Szövetség) szóvivője szerdán nem erő­sítette meg, hogy tárgyalá­sok folynának az MLSZ képviselőivel Détári eladá­sáról, de nem is cáfolta az ér­tesülést. Az tény, hogy Milánó mellett, a Comói-tó partján fekvő Cemobbióban hétfő óta egész héten folyik az olasz labdarúgóklubok hiva­talos játékosvására. Számos fontos és szenzációs üzlet született már, így egyebek között szinte bizonyos, hogy Gullit elutasította a Bayem München ajánlatát, és szer­dán aláírt a Torinóhoz. A dán Brian Laudrup pedig a Fiorentínától a Milánhoz szerződik. Détári az elmúlt idényben az Ancona játékosa volt, de csak „kölcsönben”. Játékjo­gáról a Bologna dönthet, amely tavaly átengedte őt, miután kiesett az A-osztály- ból. Idén azonban kiesett az Ancona is. Bizonyos, hogy Détári nem marad sem az Anconában, sem a Bologná­ban. A hírek szerint a Lecce és a Torino egyaránt szeret­né leigazolni. Nem hallom — akár ezt is mondhatná Kristen Babb- Spargue, az amerikaiak olimpiai bajnok műúszónője AP-felvétel. Nyertek, mert nem játszottak csehül Véget ért a Szabolcs Kupa, a magyar együttes végül egy győzelemmel negyedik lett Nyíregyháza (KM) — Megle­petéssel kezdődött a péntek. A Sza­bolcs Kupa nemzetközi férfi ifjúsági röplabda-válogatottak tornáján a zárónap első mérkő­zését az esélytelenebb szlová­kok nyerték. Az addig csak vesztes északi szomszédaink ellen már 2-0-ra vezettek a lengyelek. Aztán a harmadik szettben a lengyel edző három kezdőjátékosát is pihentette, az ellenfél pedig ezt kihasznál­ta, és végül öt játszmában győzni tudott. Ugyancsak kö­zel állt a nagy fegyvertényhez a magyar együttes. Az első két játékrészben ugyanis csak igen szoros küzdelemben ma­radt alul az esélyesebb csehek­kel szemben. A második szettet úgy ve­szítették el a mieink, hogy 14-13-as állásnál több játsz­malabdájuk is volt. Aztán elfá­radtak, és a harmadik játszmá­ban biztosan nyertek a vendé­gek. Délután mindkétszer felbo­rult a papírforma. Az első ta­Gelencsér alkarérintését figyeli Klausz (3-as) és Surányi (13-as) Balázs Attila felvétele lálkozón egy leeresztett, már tomagyőztes cseh csapat ellen a lengyelek éltek a lehetőség­gel, és biztosan nyertek. A zárómérkőzésen a bronz­érem volt a tét. A képlet egy­szerűen nézett ki: amelyik csa­pat nyer, az a harmadik. A ma­gyar együttes— bár veszített — az első játszmában még jól tartotta magát a szlovákok ellen. A második szettben azonban érthetetlenül össze­omlottak a mieink, így mind­össze négy pontra voltak képe­sek. A harmadik játékrészben többnyire a vendégek vezet­tek, és meg is nyerték a játsz­mát, ezzel a mérkőzést is. így a magyaroknak nem jutott érem. A zárónap eredményei, délelőtt: Szlovákia-Lengyel- ország 3-2 (-14, -9, 11, 13, 11), Csehország-Magyaror- szág 3-0 (14,14,8). Délután: Lengyelország-Csehország 3-0 (10, 11, 13), Szlová- kia-Magyarország 3-0 (13, 4, 12). A Szabolcs Kupa végered­ménye: 1. Csehország 11, 2. Lengyelország 10, 3. Szlová­kia 8,4. Magyarország 7 pont­tal. Különdíjat kaptak: Piotr Gruszka (Lengyelország), Jarda Skach (Csehország), Peter Dorian (Szlovákia) és Koch Róbert (Magyarország). Szabó József visszatért Edzőjével már az atlantai olimpiáról is beszélget a junior ezüstérmes Nyíregyháza (KM - T. K.) — Míg él, nem felejti el azt a napot Sza­bó József. Február 20-át írtak, a téli dobóbajnokság bemele­gítésén egymás után hajigálták a gerelyt, mígnem egy fémes csattanás hallatszott, és a fia­talember a döbbenettől moc­canni sem tudott: a lábába, pontosabban a combcsontjába fúródott a hegyes sportesz­köz... Az orvosok még a műtét után sem mertek biztosat mon­dani, visszatérhet-e egyálta­lán, s ha igen, mikor terhelhető úgy a lába, hogy ismét hozza a megszokott eredményeket. A 21 esztendős ifjú gerelyvető igen szerencsés alkat — ezt mondta róla az edzője, Seres István,— ő nemcsak fizikai adottságai, hanem lelki, aka­rati hozzállása miatt is kima­gaslik a hazai mezőnyből. E tulajdonságok birtokában kezdte el az edzést, a várható­nál jóval hamarabb, s a junior országos bajnokságon a na­pokban ezüst éremmel igazol­ta klasszisát. A 65,38 méter az idei legjobbja. Eddig... — Szeretnék még az idén tartósan 70 méter felett dobni, az már nemcsak az önbizalom, hanem a folytatás miatt is biz­tató lenne — hallottuk a szim­patikus, szőke fiatalembertől. — Sajnos, eddig elég peches versenyzőnek bizonyultam, a válloperáció miatt a mozgás, az edzés nehezemre esett. S akkor jött az a bizonyos bal­eset. Szabó Józsefet azonban igen kemény fából faragták. Edzőjével már arról beszél­nek, hogy Atlantába a ’96-os olimpiára 77-78 méterrel ki le­het kerülni, s ennyivel gyakor­latilag a 12-es döntőben bizto­síthatja magának a helyet a sportoló. Ott pedig minden le­hetséges... Invitáló Szombat KOSÁRABDA. Gyakor- lós öregfiúk találkozója, nyíregyházi 2-es gyakorló, 8. SAKK. Nyírségi Torna nemzetközi verseny, Nyír­egyháza. Árok u. 56., meg­nyitó: 14., 1. forduló: 15. TÖMEGSPORT. A 44. Vasutasnap sportrendezvé­nyei a Záhonyi VSC sport­telepén, 9. LABDARÚGÁS: Zá­hony-Csap öregfiúk mér­kőzés, 15., ZVSC-Ungvári sportiskola, 16.30. Orszá­gos kispályás torna, kisvár- dai sporttelep, 8. A labdarúgó NB II. őszi sorsolása A Tiszavasvári-Nyíregyháza megyei rangadót az utolsó előtti fordulóban játsszák Budapest (MTI) — Az MLSZ-ben elkészítették a labdarúgó NB II. 1993/94. évi sorsolását. A bajnokság augusztus 15-én kezdődik, és jövőre június 12-én ér véget. Közben november 22-től március 5-ig téli szünet lesz. Megyénket két együttes is képviseli a második vonal­ban, a Nyíregyházi FC az újonc Tiszekécske otthoná­ban kezd, a Tiszavasvári Al­kaloida a Hatvant fogadja. A megyei rangadó az utolsó előtti fordulóban lesz Tisza- vasváriban. 1. forduló, augusztus 15.: Tiszakécske-Nyíregyháza, Ti- szavasvári-Hatvan, Szeged- Kazincbarcika, REAC-Gö- döllő, Balmazújváros-III. ker„ Diósgyőr-Szarvas, Eger— Hajdúnánás, Kiskőrös-Kaba. 2. forduló, augusztus 22.: Kaba-Eger, Hajdúnánás- Diósgyőr, Szarvas-Balmazúj- város, III. ker.-REAC, Gödöl- lő-Szeged, Kazincbarcika-Ti- szavasvári, Hatvan-Tiszakécs- ke, Nyíregyháza-Kiskörös. 3. forduló, augusztus 29.: Tiszakécske-Kazincbarcika, Tiszavasvári—Gödöllő, Sze­ged-III. kér., REAC—Szarvas, Balmazújváros—Hajdúnánás, Diósgyőr-Kaba, Eger-Kiskő- rös, Nyíregyháza-Hatvan. 4. forduíó, szeptember 5.: Éger-Nyíregyháza, Kiskő- rös-Diósgyőr, Kaba-Balmaz- újváros, Hajdúnánás-REAC, Szarvas-Szeged, III. ker.-Ti- szavasvári, Gödöllő-Tisza- kécske, Kazincbarcika-Hat- van. 5. forduló, szeptember 12.: Tiszakécske-III. kér., Tisza­vasvári—Szarvas, Szeged—Haj­dúnánás, REAC—Kaba, Bal- mazújváros-Kiskőrös, Diós- győr-Eger, Hatvan-Gödöllő, Nyíre gyháza-Kazincbarcika. 6. forduló, szeptember 19.: Diósgyőr- Nyíregyháza, Eger— Balmazújváros, Kiskőrös- REAC, Kaba-Szeged, Hajdú- nánás-Tiszavasvári, Szarvas- Tiszakécske, III. kér- Hatvan, Gödöllő-Kazincbarcika. 7. forduló szeptember 26.: Tiszakécske-Hajdúnánás, Ti­szavasvári—Kaba , Szeged­Kiskőrös, REAC-Eger, Bal- mazújváros-Diósgyőr, Ka- zincbarcika-III. kér., Hat­van-Szarvas, Nyíregyháza— Gödöllő. 8. forduló, október 3.: Bal- mazújváros-Nyíregyháza, Diósgyőr-REAC, Eger-Sze- ged, Kiskőrös-Tiszavasvári, Kaba-Tiszakécske, Hajdúná- nás-Hatvan, Szarvas—Kazinc­barcika, 111. kér.—Gödöllő. 9. forduló, október 10.: Ti- szakécske-Kiskőrös, Tisza- vasvári-Eger, Szeged-Diós- győr, REAC-Balmazújváros, Gödöllő-Szarvas, Kazincbar- cika-Hajdúnánás, Hatvan- Kaba, Nyíregyháza-III. kér. 10 forduló, október 17.: REAC-Nyíregyháza, Balmaz- új város-Szeged, Diósgyőr-Tí- szavasvári, Eger-Tiszakécs- ke, Kiskörös-Hatvan, Kaba- Kazincbarcika, Hajdúnánás- Gödöllő, Szarvas-III. kér. 11. forduló, október 24.: Tiszakécske-Diósgyőr, Tisza- vasvári-Balmazújváros, Sze- ged-REAC, III. kér .-Hajdú­nánás, Gödöllő-Kaba, Ka- zincbarcika-Kiskőrös, Hat­van-Eger, Nyíregyháza- Szarvas. 12. forduló, október 31.: Szeged-Nyíregyháza. REAC— Tiszavasvári, Balmazújvá- ros-Tiszakécske, Diósgyőr- Hatvan, Eger-Kazincbarcika, Kiskőrös-Gödöllő, Kaba-III. kér., Hajdúnánás-Szarvas. 13. forduló, november 7.: Tiszakécske-REAC, Tisza­vasvári—Szeged, Szarvas— Kaba, III. ker.-Kiskőrös, Gö- döllő-Eger, Kazincbarcika- Diósgyőr, Hatvan-Balmazúj- város, Nyíregyháza-Hajdúná­nás. 14. forduló, november 14.: Tiszavasvári-Nyíregyháza, Szeged-Tiszakécske, RE- AC-Hatvan, Balmazújváros- Kazincbarcika, Diósgyőr- Gödőllő, Eger-Ill. kér., Kis­körös-Szarvas, Kaba-Hajdú- nánás. 15. forduló november 21.: Tiszakécske-Tiszavas vári. Haj - dúnánás-Kiskőrös, Szarvas- Egér, III. kér-Diósgyőr, Gö- döllő-Balmazújváros, Kazinc- barcika-REAC, Hatvan-Sze­ged, Nyíregyháza—Kaba. S^ABOLCS-SZAIMÁR-eEREG ‘ -függetlÍn-napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, Páll Géza, Sipos Béla. ♦ Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Márinkás Kálmánné. ♦ Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Adám. Hírügynökségek: MTI/AP. ♦ Készült a Kelet-Magyarország fényszedő rendszerén. Vezető tördelő: Csonka Zsolt ♦ Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11., telefon: 52/313-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. ♦ Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság. 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: (06-52) 312-111. Igazgató: dr. Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlap­kézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgal­mi jelzőszámra. ♦ Előfizetési díj egy hónapra 315 forint, negyedévre 945 forint, fél évre 1800 forint, egy évre 3408 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az áruspéldányok ára mindennap egysége­sen 14,80 forint. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058.

Next

/
Thumbnails
Contents