Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-07 / 130. szám
HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 1993. június 7., hétfő A nyíregyházi Ságvári kertvárosban élő Kocsis házaspár minden élelmiszert megtermel a ház körül. Egy nyugdíjból boltban nem tudnák megvenni, így a megélhetésnek ez a formája marad. Képünkön Kocsis And- rásné a fóliasátorban gyomlál a paradicsom és paprikabokrok között Balázs Attila felvétele Kis falvak jelentős pillanatai Európa Gégénybe, Rétközberencsbe és Tarpára látogat, ha minden sikerül Técsi Zoltán Manapság keveseknek főhet a fejük, hogy elébevágjanak 50 évvel az időnek, de ha hallunk ilyen „kiugrási kísérletekről”, az mindig némi vigasszal tölt el. Hogy lehet, hogy érdemes. Igények, lehetőségek A történet onnan ered, hogy az ország négy megyéjét felölelő, mostohább keleti felének 21 kistelepülése pályázat útján-módján szembetalálkozott a Lehetőséggel. A budapesti székhelyű TT Eurovia Kft. mütatta be őket „egymásnak”. A tervezőmérnökökből álló csoport, tudniillik, arra tette fel boldogulását, szellemi potenciálját, hogy fokozottan hátrányos helyzetű falvakat fejlesszen, segítsen. S ezáltal megvalósulni lássa papíron születő álmait. (Mikor a tervrajzokat kezembe vettem, magam is azt hittem, hogy ébren álmodom.) Megyénkből a három címben foglalt községre esett a választás. Részben a falut kormányzó testület hozzászólása, részben a kicsinység és elesettség, és a „felmutatott” népességmegtartó igény alapján alakult ki egy „rangsor”, és válogatódott ki abból — egyelőre — az első három pályázó. (Gégény egy másik, egyoldalúan visszalépett település helyére csúszott be.) A tervek a helyi lehetőségek, igények — és néhol régi adósságok, szükségek — felmérésével és mérlegelésével születtek meg, kiegészülve költség- kalkulációkkal. Álmodott épületek Magam a felsoroltak közül, a kétezer-egyszáz lelkes Gégény példáját ismerem. Ott modem egészségügyi komp- lexum(ocska), szolgáltatóház és vásártér, valamint tornacsarnokkal és jól felszerelt tantermekkel bővülő iskolaköltemény képezi a változások részét. Mindezek „ára”, a lakossági összefogáson túl, 32 millió forintra rúg. Ugye nem is olyan roppant összeg!? Hát még, ha látnák azokat az épületes terveket! Ha néhány év múltán mindez valósággá lesz, aligha ismernek majd az arra járók a falura, se az magára. Ráadásul az álmodott épületek — amellett hogy szemgyönyörködtetőek — egyáltalán nem elrugaszkodot- tak, alkalmazkodnak a faluképhez, és megtartják, kiemelik a magyar népi építészet vonalait. A terveket bemutató tájékoztatóra és együttgondolkodásra a rétközi község képvi- selő-testülete, vállalkozói és érdeklődői mellett meghívást kapott dr. Fekete Zoltán, a köztársasági megbízotti hivatal területi vezetője és hét környékbeli település polgármestere is. Utóbbiak közül ki a kölcsönös segítségnyújtásról beszélve aratott osztatlan sikert, ki érthető irigységét vallotta meg. A szomszédos nagyközség, Dombrád legfőbb elöljárója a megyei közgyűlés tagja és egy több más falut érintő gázprogram nagyrabecsült atyja volt az egyedüli, aki gyanakvóan reagált a „kis szomszéd” hirtelen felvirágoztatására. Esélyegyenlőtlenséget, méltánytalanságot és hiábavalóságot emlegetve. Dr. Jenei Lajos, a kft. képviselője azonban példamutató diplomatikussággal, mind aggodalmát, mind bosz- szankodásainak indíttatását lerombolta. Merész kiugrás Hiszen, érthető módon, nem törleszthetik egyszerre a vidékkel szemben évtizedek alatt felgyülemlett összes adósságot; és nem is biztos, hogy mind a 3000 honi falu- közösség hajlandóságot tanú- sít(hat)na egy ilyen merész kiugrásra. Ahogy nincs is mindegyik XXI. századdal kacérkodó résztvevő „sikerre ítélve”! Hisz az állami részvállalás esetlegességén túl, a saját szűkös gazdálkodási kereteikre hárul a pluszteher, és ezek ésszerű forgatásán múlik majd, mi valósul meg a kac- kiás rajzokból. Mindenesetre a Huszonegyek bíznak magukban, és nemsokára már másodszor találkoznak Békésen, hogy egyeztessenek, közös lépéseket tűzzenek ki a reménybeli iskolák, óvodák, rendelőintézetek küszöbe felé vezető hosszabb-rövidebb úton.--------------Tárca— A ndris, kérsz fagyit? — kérdezi négyéves fiától a szakállas papa. A szakáll fontos: a tengerparton vagyunk, ahol minden fürdőruhás egy kicsit elveszti eredeti egyéniségét: a homok, a víz és a vakító napsütés mindenkit egyszerű nyaralóvá uniformizál. Am egy szakáll! Kitűnő megkülönböztető jel! Ugyanakkor kortalanít is. Harminctól öt- venig bárhány éves lehetne ez a kissé kopaszodó, kemény iz- mú, mozgékony férfi, akit kezdettől kissé gyanakodva figyel környezete. — Andris, kérsz fagyit? — kérdi tijra minden sürgetés nélkül, mintha maga sem lenne bizonyos abban, hogy az előbb már feltette-e ugyanezt a kérdést, vagy csak akarta. Andris ezúttal is elengedi füle mellett. Egykedvűen a homokot piszkálja lábujja hegyével, csak maga számára érthető hieroglifákat rajzol, mit sem törődve azzal, hogy a ki-kicsapó hullámok elmossák a kusza jeleket, és ő elölről kezdheti foglalatosságát. — Na, kérsz fagyit vagy nem? — hangzik most már sürgetőbben. A gyerek végre felnéz. Kicsit hunyorog, amikor bizonytalanul kiböki: — Kérek. Az apa elmosolyodik, és látható kárörömmel szabja ki a feltételt: — Akkor előbb idd meg a tejedet. —A tejet nem kérem. — De én szeretném, ha meginnád. — Nem szeretem a tejet. — Ezt úgy mondja, mintha nehezére esne az elutasítás. Mintha éreztetné: voltaképpen a tejivás mint olyan ellen nincsen kifogása, csak épp ő spécid nem szereti ezt a mások által méltán kultivált fehér nedűt. — Andris, ez vitaminnal dúsított tej. — Nem kérem. — Ez már- már kategorikus elutasítás, így az apa nem is hozakodik elő azzal, hogy a nagy melegben perceken belül megsa- vanyodik a tej, hogy a zacskó minduntalan oldalt billen azzal fenyegetve, hogy a vitaminnal dúsított és perceken belül megsavanyodó tej ráömlik a fürdőzőszerszámok- ra: törölközőre, tartalék szemüvegre, pótgatyára. — Ha nem iszod meg a tejedet, nem kapsz fagyit. Andris érezni kezdi, hogy átverték. Az imént, amikor a homokba firkálta lábujjával az egykedvűség hieroglifáit, még ' egyáltalán nem kívánta a fagyit. Most azonban, hogy előbb a hideg nyalánkság vízióját lebbentették elé, s csak azután az utálatosan langyos tejet, mint feltételt, most már ellenállhatatlanul vonzódik az esetlegesen kilátásba helyezett fagylalthoz. De megkeményíti magát és eddigi ellenállását ez iránt a tej iránt most már általános elutasítássá teszi: —Nem iszom tejet. A papa nem érzi a minőségi ugrást, nincs tisztában azzal, hogy ez már egy totális ellenszegülés, amely kizárja általában mindenféle nemű és fajú tej szervezetbe vitelét (legalábbis önkéntes orális módszerrel). Am ilyen tartalmi mélységekig most nem tud lehatolni az egyébként intelligens (lásd: szakáll) papa. Nem tud, mert távolba kémlelő tekintete felfedezte, egy messzi bodegánál friss sört csapolnak. — Na nem bánom. Megkapod a fagyit, mert legalább következetes vagy. Andris nem érti pontosan, mindez mit jelent. Azt azonban máris érzi, az előbb még hőn kívánt fagyi iránt újra közömbösséget érez. Inkább fürödni szeretne. De egyedül nem mehet a vízbe, mert megtiltották neki („nagyok a hullámok, és hirtelen mélyül"), apja, lám, már kotorássza a pénztárcáját a levágott csücskű tejeszacskó mellől, az anyja pedig most jött ki a zuhany alól, meg sem száradt még, aligha hagyná abba beállított pózú napozását az ő kedvéért. — Fiacskám, elmegyek fagyit venni a gyerekeknek — szól most már feleségéhez a papa, és szakállát elégedetten simogatva elindul a friss csapolt sörért várakozók hosszan tekergő sora felé. gyerek pedig tovább piszkálja a nedves homokot, mintha az örökkévalóságnak küldene üzenetet két kicsapó hullám között. Baila D. Károly Fagylalt, tej, sor Szőnyeg a vásárlónak Balogh Géza t oholok a belvárosban. A JLj dolgom sok, a látnivaló meg kevés, ráadásul az is untig ismert. A járdára szögezem hát a tekintetem, s megyek, mint akit üldöznek. A hőségben meglágyult aszfalton csikkek, eldobált gyu- fásdobozok, a repedésekben macskapiszok, galambürülék. Nem éppen szívderítő látvány, de az ember megszokik sok mindent. Már-már befordulok a sarkon, ahol a három grácia fürdik a diszkót csobogó vizében, amikor hirtelen megáll a lábam valahol félúton a légben. Mert előttem egy zöld valami... Csak nem szőnyeg? Lopva széttekintek, hogy vajon mások is meggárgyul- tak-e ebben a bolond melegben. Nem. Békés járókelők, láthatólag minden a legnagyobb rendben. A szememnek persze nem hiszek, lehajtok hát, hogy ujjaimmal is érzékeljem a csodát. Semmi kétség, szőnyeg az bizony, egy fűzöld, patyolattiszta szőnyeg. De nemcsak a járdán, hanem a lépcsőkön is ott díszük. A lépcsők egy harisnyaboltba vezetnek, ahol csinos, mosolygós lánykák várják a betérő vendéget. Borostás képem láttán se döbbennek meg nagyon, kis híján sikerül rámsózniuk egy nájlon-akármit. Sejtik persze, hogy itt aligha lesz üzlet, de azért kínálják szívesen a portékájukat. En azonban már nem is nagyon figyelek rájuk. Az iménti ABC-áruház jár a fejemben, ahol rámmordultak a kenyerespult mögül: mit válogat annyit!? A z ABC még mindig állami vagy szövetkezeti bolt, a harisnyás meg maszek üzlet. Ott morognak ránk, itt meg szőnyeggel várnak. Az igazat megvallva, eddig én nem nagyon hittem a két kereskedői forma különbségében. Am mostantól, hogy szőnyeget terítettek a lábam alá... : Még fél éve sincs, hogy létrejött az általános művelődési központ Gergelyiugornyán. Az ifjúsági énekkar az évzárón szeretne bemutatkozni. A karvezető Antal Tibor ének szakos tanár Molnár Károly felvétele Kommentár _____________________ Az üzleti zóna útjai Galambos Béla gy különleges gazdasági övezet létrehozását tervezik, első lépcsőben Záhony térségében a határ két oldalán. A napokban nemzetközi konferenciát is rendeztek az elképzelések, s a tennivalók egyeztetésére, valamint a befektetők tájékoztatására. Megyénk, annak is az észak-keleti része, már eredendőle g, földrajzi értelemben is különleges adottságokkal rendelkezik. Ennél fogva „Nyugat” és „Kelet” között az új gazdasági kapcsolatok kapujaként szolgálhat, hisz itt található a mag- yar-ukrán-szlovák közös határ, amihez rendkívül közel van Lengyelország és Románia is. Záhonyban és a túloldali Csapon — különböző okokból — már az elmúlt évtizedek során kiépült egy európai léptékkel mérve is hatalmas vasúti átrakó-, és raktárbázis, ami kiindulási alapjául szolgálhat az ukránokkal szinkronban megvalósítandó nagyszabású terv első lépcsőjének. A vasút mellett azonban további szállítási útvonalakra van szükség a tervezett célok, elsősorban a hatalmas méretű árumozgás érdekében. Ebből a szempontból is biztatónak mondható a kép. Az csak a kisebbik — és bizonyára még sok vitát kiváltó — kérdés, hogy a Tiszára, mint a víziútra is lehet alapozni. A fontosabb, hogy már eldőlt, lesz autópálya, ami összeköti a megyét Budapest felől a Nyugattal, s az ukrán határon áthaladva Kelettel. Abban a kérdésben, hogy megyénkben merre haladjon a sztráda nyomvonala, az út melyik határ menti településnél lépjen ki az országból, ma még folyik a harc a háttérben. Az viszont tény — s ez kiderült a záhonyi konferencián felszólaló kárpátaljai állami vezető hozzászólásából —v hogy az ukránok az egyre növekvő áruforgalom feltételeit megteremtendő, a nemzetközi határátkelőt három ország, Szlovákia, Magyarország, Ukrajna határánál kívánják létrehozni. Ehhez pedig az új közúti hidat, a csatlakozó autópályával Záhonytól északra tervezik felépíteni a Tiszán. A két oldalról épített utaknak pedig nyilván találkozniuk kell valahol. Nézőpont )
